Rokonaink meghívására eltöltöttünk egy hétvégét Badacsonyban. Szombaton remek bringás kört tettünk a Badacsony körül a Tomaj - Badacsonyörs - Ábrahámhegy - Salföld - Káptalantóti - Szentgyörgyhegy - Szígligeti vár - Badacsony útvonalon. Este pedig elmerültünk a szüreti fesztivál forgatagában. Másnap a nejem hamar haza akart indulni, mert volt otthon még teendő, én viszont túlságosan közel éreztem Zala megye legmagasabb pontját ahhoz, hogy olyan könnyen elengedjem. Íme a Megyei Magasságok második találatának története.

Megkezdtem hát! A Megyei Magasságok baranyai rejtése után már alig vártam, hogy megkezdhessem én is a legmagasabb pontok felkeresését. Ez nem is váratott magára sokat. 

Vajon mi Baranya megye legmagasabb pontja? Avagy a Megyei Magasságok ládasorozat legdélebbi tagja.

 

Június 9-én jelentkeztem a MGKE elnökének, Fazéknak a felhívására, amely egy új eseményláda sorozat megvalósítására keresett segítőket, ládagazdákat. Megyei Magasságok fantázianevű ládasorozat Magyarország megyéinek legmagasabb pontjára invitálja a kessereket. Jelentkezésemmel én lettem a baranyai láda gazdája. Ez a kis írás a láda rejtekének felkutatására és kihelyezésére tett kirándulásokat mutatja be. 

8. versenyünk, napsütéssel, sok mezővel, kevés erdővel és jópár tévedéssel.

 

Könnyed tavaszi séta

 

 

Ezt az útvonalat azoknak ajánlom, akik szeretik a kihívásokat, akiknek a kirándulás az lehet kicsit nehezebb, mint végig sétálni a Király utcán, akik nem riadnak vissza egy kis vizenyőtől, fitt szülőknek, kiknek gyerekei szeretnek fára mászni, sziklák között szökellni, patakon át- vagy épp bele ugrálni és bírják a meredek domboldalakat is. 

A napokban bekövetkezett szórványos hóesésnek köszönhetően lepelhóban sétálhattunk pár órácskát a Misina északi lejtőin. Először a  jelzésen evickéltünk lefelé, majd a  el váltottunk egy kis ösvényre, amely már néhol jegesebb volt, vigyázni kellett, nehogy elessünk. A régi síugrósáncnál megálltunk egy picit, majd nem sokkal később kereszteztük a sípályát is, ahonnét remek rálátásunk nyílt a Karolina külfejtés már rekultivált felső részére. A sípályát elhagyva nemsokkal később ismét becsatlakoztunk a Dömörkapu és a TV Torony közti  jelzésű útba, ahonnét sziklás, egyenletlen talajon kellett felfelé kapaszkodni. Itt találkoztunk egy párral és a kutyájukkal. A pár hölgy tagját a feleségem ismerte, így egy jó negyed órás beszélgetés kerekedett. Aztán megmásztuk a legmeredekebb szakaszt a TV-Toronyig. Itt találkoztunk ismét Málna kutyánkkal, Gergő fiunkkal és osztálytársával, akik a Tubesre sétáltak ez idő alatt. Nagyjából 2 órás kellemes kis séta volt, kb. 3.4 km távot és megközelítőleg 100 m emelkedés/süllyedést mutatott volna a GPS, ha hoztam volna.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Fedett pihenő a Kis-réten

 

Régi síugró sánc romjai

A Karolina-külfejtés felső részének látványa a sípályáról

 

Csorgó patak, sziklák, meredélyek, szép kilátás, zöld erdő és némi csalódottság.

Néhány barátunkkal a Covid ideje alatt többször tettünk kisebb-nagyobb sétákat a Mecsekben, mi akkor még kutya nélkül. Most újból összetrombitáltuk a csapatot és már a mi kiskutyánk, Málna is velünk tarthatott. 4 felnőtt, 3 tinédzser és 5 kutyus vágott neki az őszi Mecsek lankáinak.

Kéktúrázás Napja

Erdők, mezők, sík gyaloglás, a falvak közt inkább szántás. 

Ma van a Kéktúrázás Napja. Őszintén szólva reggelig ez alig-alig jutott el a tudatomig. Persze hallottam róla, de részletekbe menően nem foglalkoztam vele. De aztán reggel a buszon nagyon sok túrázóval találkoztam. Még az is megfordult a fejembe, hogy talán csapódnom kellene hozzájuk, hamár így hozta a sors és kipróbálhatnám, milyen nagy társasággal együtt túrázni. De aztán nem így alakult. Hogy hogyan? Íme:

Péntek 13

avagy a buszlekésés művészete

Miután tegnap – hosszú kihagyás után – sikeresen újra visszatértem a "kékre", ma jöhetett az igazi kirándulás. Zalatárnoktól Kustánszegig jellemzően majorságokon, un. "szereken", mezőgazdasági területeken vezetett a kéktúra útvonala, az igazi erdei részek viszont most következtek.

Újrakezdés

... avagy 2 év szünet után újra a "kéken": kerítések, szántóföldek, olajkutak, vér s egy kevés veríték.

Gergő fiammal vágtunk neki a versenynek, közép távon indultunk. A második pontig, - ami nekünk az IO volt - még együtt mentünk, de aztán szépen lassan leszakadtam róla. A 3. pontnál (BX) viszont utolértem, mert ő még keresgélte a palackot, amikor befutottam és abban a pillanatban lelte meg. Gyorsan leolvasta a kódot és mire én is kézbe vehettem a palackot, ő már gyorsan tovább állt. A 4. ponttól (QU) ő már visszafelé jött, így alkalma nyílt rámlőcsölni a pulcsiját és még ivott egyet a kulacsából, ami szintén nálam kötött ki. Mert gyorsabban tudott haladni kulacs, pulcsi és hátizsák nélkül. Szép kényelmesen bandukoltam az XN felé a patakmederben. Ott egy kicsit megpihentem, mert hirtelen beugrott, hogy mintha lenne itt hagyományos láda is, de aztán rájöttem, hogy a közelben csak multiládák vannak, azokra meg nem akartam az időt rászánni. Elvégre verseny van! :-) A térkép alapján eredetileg azt gondoltam, hogy átvágok az IN felé, de látva a magasba meredő partfalat lemondtam erről és visszasétáltam erős 800 métert és egy erdészeti úton indultam el. Így egy "Z" alakot írtam le, ami így hosszabb volt, mint a toronyiránt, de talán nem oly fárasztó. Az IN-nél, a palack beszédes neve ("Innét nézz szét!") szép látnivalót sejtetett, de a fák felett csak a szomszédos hegygerinc tetejét lehetett látni. Persze ez is szép volt, de a Bükki versenyen érintett kilátások közelébe sem ért a látvány. Itt megálltam pihenni, szedvicset enni és nézelődni és pár szót váltottam pár túratársunkkal is. Innét nyíl egyenesen az YL következett, majd egy "L" alakot megtéve a az OO. Innét már aszfalton (vagy mellette) haladtam végig. Azért nem bántam, mert a túra elejét kicsit "megnyomtam", legalábbis magamhoz képest és ez a táv 2/3-ánál minden lépésnél egy kellemetlen szúró érzést eredményezett. Hol a bokámban, hol a vádlimnál. Azt hiszem a testem így jelezte, hogy kissé túlterheltem őkelmét. Szerencsére a tempómon nem kellett csökkenteni, csak kellemetlen volt. Aztán az aszfalton, ahol egyenletesen tudtam haladni, nem kellett annyira nézni a terepviszonyokat, el is múlt a kellemtlen szúrás. Persze addigra meg már elfáradtak az izmok. A TD pont előtt egy elhullott kismalac tetemet is láthattunk. Látszólag teljesen épen feküdt az oldalára dőlve. Persze nem fordítottam meg.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Épp az utolsó előtti WP pontot hagytam magam mögött, amikor Gergő telefonált. Ő már egy órája célba ért, hívott is, de a hegyek között nem volt térerőm, így nem tudtunk beszélni. Most viszont jeleztem, hogy az utolsó pont felé tartok. Rendes volt, mert elém sétált, így az utolsónak szánt LC-hez ismét együtt mentünk, igaz, ő már versenyen kívül. Aztán persze együtt értünk be a célba is. Nagyon finom volt a gulyás is és a lekváros bukta is. A pontokkal szerencsém volt, mind a 12 hamar meglett, nem kellett sokat keresgélni, így ez miatt nem vesztettem időt. Ahhoz képest, hogy a tavaszi bakonyi verseny volt az utolsó komolyabb túrám, elégedett vagyok a sebességemmel, teljesítményemmel. Jó kis felkészülésnek gondoltam ezt a versenyt a 2 hét múlva esedékes 3 napos kéktúrás vándorlásomhoz.

Az eredményhirdetésig volt még másfél-két óránk, így elsétáltunk a Bajdázói Kőbánya vadiúj ládájáig. Visszatérve már egy métert sem akartunk feleslegesen megtenni, úgyhogy lezuttyantunk egy padra és vártuk az eredményhirdetést. A kezdetére befutottak a lányok is, akik a napot az IKEÁ-ban töltötték és együtt hallgattuk meg a rendezvény zárását. Ugyan a TOP10-be nem kerültem be, de a Gergő ismét nagyot ment és 7. lett, ami egy ilyen népes mezőnyben elég jó eredmény, úgyhogy rá meg kimondottan büszke vagyok! A sorsoláson viszont mindketten nyertünk, úgyhogy nem távoztunk üres kézzel. Szuper kis verseny volt. Köszönjük a szervezést. Sajnos a sorsolás legvégét nem tudtuk megvárni, mert várt minket Presser Pici bácsi, aki egy nagyon hangulatos, változatos és nívós koncerttel zárta ezt a szép napot!

• 
• 
• 
• 
• 

Vasárnap reggel, míg a többiek még aludtak, úgy gondoltam, hogy elsétálok a szállásunkhoz egész közel rejtőző geoládához. Odafelé a házak között kanyarogva jutottam el a rejtéssel egy vonalba, de kb. 25-30 méterrel magasabban álltam, mint a patakmeder. Találtam egy kis gyalogutat, ami szerpentín szerűen kanyargott az erősen lejtő domboldalban. Egy ideig azt követtem, de aztán elfogyott a lábam alól, így az utolsó métereket már toronyiránt csúszkálva-kapaszkodva tettem meg és még ekkor sem voltam a célnál, csak a pár méterrel magasabban lévő útnál. A maradék pár méteren egy szakadék állta utamat, így kerülnöm kellett egy kicsit. A patakmeder szinte érintetlennek tűnt, a reggeli párát megsütötte a nap és ez egy sejtelmes hangulatot teremtett a ládakeresésnek. Víz nem folyt benne, csak néhol egy-egy pocsolya jelezte a rendeltetését. A láda hamar meglett, a leírás pontos, valóban nem kell mászni érte. Visszafelé már nem vállaltam a "toronyiránt" és a mederben elsétáltam a völgy "kapujához" és onnan kapaszkodtam fel a ki utcácskákon át a szállásig. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Rossz előjelekkel indultunk a versenynek. Abba még belenyugodtunk, hogy Gergő fiam mégsem tud velünk versenyezni, mert Ausztriába lesz egy nyelvi táborban, és ő is pont szombaton tér haza külhonból. Ezért is kellett nekünk is sietni, hogy mire hazaérkezik, ott legyünk a busznál. No ez majdnem sikerült is. :-) A nagyobb probléma az volt, hogy ahogy közeledett a versenyhétvége, úgy jósoltak egyre rosszabb időt a meteorológusok.

24 órával a verseny előtt még egy lyukas garast sem adtam volna, hogy végigmegyünk. Füreden töltöttünk a verseny előtt pár napot és csütörtök délutántól folyamatosan esett az eső péntek délutánig, majd egy kis szünet után péntek este ismét rákezdte. Olvastam a szervezők helyzetjelentését, miszerint kevés eső esett, jól járható a terep. De azért megbeszéltük a feleségemmel, hogy elindulunk és ha nagyon saras, akkor legfeljebb visszafordulunk. Ő egy picit örült is ennek a verziónak, mert fontos volt számára, hogy meleg étellel várja egyszem fiacskáját. Ezért be is következett a házaspárok közötti kommunikáció tipikus elcsúszása. Ti.: én arra helyeztem a hangsúlyt hogyha nagyon saras, akkor nem megyünk végig, visszafordulunk... és hamar haza érünk. Ő meg ebből arra fókuszált, hogy nem megyünk végig, visszafordulunk és hamar haza érünk. :-) 

Közép távon indultunk, 12 pontot kellett megtalálnunk és a szokásos módon legkésőbb 16 órakor kellett a célba érkeznünk. Menet közben beterveztem néhány rezidens ládát is. Úgy voltam vele, hogy most nem a versenyre, hanem a részvételre fókuszálunk. Nem kirándultunk hosszabban az őszi verseny óta, így nem voltunk testileg felkészülve egy 10+ km-es túrára. Lelkileg viszont annál inkább. Én magam áhítottam az erdőt. Papíron 10:07-kor indítottak minket, de ilyenkor mindíg egy 10 perc elmegy az előzetes tervezéssel. Ezt sosem érdemes elbagatelizálni, mert menet közben már csak kisebb módosításokra van mód, teljes újratervezésre nincs.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Először a Bázisról a lépcsőkön a Pokol-lik felé indultunk, az első pont a Pokol Kapujában a CX volt. Egy sűrű, zárt lombozatú erdőn caplattunk fel a meredeken és egy házaspárral keresgéltük a palackot. Aztán jött a Pokol-lik rezidens ládája a GCPKL. Majd a második versenypontnál, a RW (1000 wolt) környékén összefutottunk egy nagyon szimpatikus ajkai társasággal, akiknek nagyon nagy túratapasztalatuk volt, de GC versenyből ez volt nekik az első. Szerencsére a lépcsők után egy fennsíkon vezetett utunk, így volt energia tartani a lépést velük és hallgatni a 82 éves Géza bácsi sztoriait Savanyó Jóska betyárról, kinek ő vérszerinti leszármazottja. LV-KZ-EN palackokat együtt gyűjtöttük be, s közben jót beszélgettünk, persze nemcsak a betyárokról, hanem munkáról, magánéletről, a tanári hivatásról, de különösképp a túrákról. Géza bácsi 6x-os kéktúra teljesítő, ő a túraszakosztályuk statisztikusa és régebben teljesítette azt a célt is, hogy minden magyarországi településre elkerékpározott. Tanárember lévén nyaranta 3 hetet szánt erre a misszióra. Azt sajnos nem jegyeztem meg, hány év alatt tette meg ezt a nagy utat. De mindenképp megsüvegelendő ez a telesítmény! Az ő tempójuk gyorsabb volt, mint a miénk, nem akartuk őket hátráltatni és éhesek is voltunk, így az EN (Erdőszéli Nyárigumi) palacknál elbúcsúztunk egymástól. Mi elmajszoltunk Zitával egy-egy szendvicset és közben lassan lépdelve csodáltuk a mező ezer színben pompázó virágait.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innét a Sárcsi-kút következett. A GCSCSI-t nem találtuk, pedig két kessertársunk is elmagyarázta pár szóban, hogy mit keressünk, de a koo-nál nem leltük, ezért visszasétáltam a táblához és a pótjelszóval logoltunk. Itt következett be az első igazi mélypont a nejemnél. Hosszú aszfaltmenet derekán jártunk és elkezdett fájni a lába. Keserű hangon kérdezte, hogy vissza tud-e fordulni a Bázis felé. Sajnos pont az egyik legmeszebb lévő pontnál jártunk és hiába volt a Bázis csak 2 km-re légvonalban, de térkép nélkül, helyismeret nélkül nem örültem volna, hogyha nekivág a vadonnak. Így inkább azt választottuk, hogy jön velem és a versenypalackokhoz való letéréseknél megvár. A Bujó-lik következett. Először a palackot kerestem meg, kicsit megtréfált a pont, mert először leereszkedtem a likhoz, de ott láttam, hogy a palack valószínű fenn lesz a peremén, így visszamentem és kívülről közelítettem rá a koo-ra. Már messziről láttam a kupakot, így végül nem kellett sokat keresgélni. Aztán elballagtam a 35 méterre lévő ládához, a GCBUJO-hoz. Sajnos nagyon siralmas állapotban volt. Az alja törött volt, hiányos, a valaha szép, vastag loogbook teljesen elpenészedve, csurom vizesen várta a kessereket. Szerencsére (mint később megtudtam) PEV kessertársunk egy zsebkendőre felírta a jelszót és beletette a könyvbe. Így tudtam én is logolni. Itthon olvastam, hogy a nap folyamán később Dr. Lada vitt új dobozt, logfüzetet és meggyógyította. Ezek után a VI (Víz Nyelet) palackját céloztuk meg. Ide is egyedül jöttem be, Zita megvárt két jelzetlen út kereszteződésében. Visszafelé kicsit rövidítettem a fák között, majd a JM (Jura kori Maradvány) felé vettük az irányt.

Pontosabban eredetileg ezt kihagytuk volna és a Bázistól nem messze lévő GJ pontot tettem be 12.-nek, de aztán látva a Zita elkeseredettségét, átterveztem. Ugyanis lehet, hogy távban ugyanannyi lett volna az eredeti terv is, de lelkileg nehéz a célnál még tenni egy plusz kitérőt. Így inkább közben néztem ki pluszban a JM (Jura-kori maradvány) pontot. Nem mellesleg így egy vicces elnevezéssel lettem gazdagabb. Hisz egy egyszerű kőrakást illettek ezzel a földtani megnevezéssel a szervezők. Persze lehet, hogy tényleg Jura-kori köveket láthattunk. Szeretem ezeket a vicces, de beszédes elnevezéseket. Sokszor sokat segítenek.

A TY (Nyírtó) palackja következett. TY-nél berregtek a láncfűrészek, benzinszag terjengett a levegőben, így gyorsan távoztunk. Kicsit belestem a tóhoz, de nagyon benőtt, zárt láptónak tűnt. Meg aztán itt már én is nagyon éreztem a lábaimat, nem akartam sokat pihenni, mert ilyenkor annál nehezebb újra elindulni. Zita itt már számolgatta, hogya fél 3 van, akkor mikorra fogunk még a Bázisra érni, mikor tudunk elindulni Pécsre. A Gergő miatt kicsit tényleg szűkösre lett véve a dolog, és bár tartottam benne a lelket, de belül azért már elkezdtem egy vészforgatókönyvön "dolgozni", hogy mi van, ha a visszalévő két pont jobban kifog rajtunk és tényleg csak 4 körül futunk be. Utána még enni is kell, mert menet közben már többször nem álltunk meg, és kezdtünk éhesek lenni.

• 
• 
• 
• 
• 

Immár a Bázis felé tartottunk, de még vissza volt 2 láda. A kerítés mellett találkoztunk először nagyobb kiterjedésű vizenyős, saras területtel, de kerülhető volt. Ekkor ismét megkaptam a Zitától félig viccesen, hogy azt ígértem, ha saras, akkor visszafordulunk. Mondtam neki, hogy igaza van. Ha most visszafordulunk, akkor az plusz 15 km lesz. :-) Ha folytatjuk, akkor 3 km. Sokat persze nem kellett győzködni, ez már csak amolyan évődés volt. Folytattuk tovább az utat. Jobbről egy szép ligetes erdő szegélyezte utunk, de sajnos kerítéssel le volt zárva. Sajnos egyre gyakrabban látok ilyet. Persze a magántulajdon védelme az szent és sérthetetlen, de ezek a kerítések eléggé illúzió rombolóak. Ahogy elhagytuk a kerítést a BQ (Bazaltbánya) pont felé át kellett vágni egy ritkás, de sötétebb erdő részen és egy kis ösvényen tudtunk leereszkedni a bánya öblébe. Tetszett ez a rész, de már nem volt idő jobban körülnézni. Gyors pontvadászat, kódbeírás és egy fénykép, majd indultunk is tovább egy szinte alig látszó ösvényen, ahol csak az előttünk járó versenyzők lábnyomait követve találtuk meg az igaz utat. Innét már szinte teljesen egyenesen a Bázis felé még érintettük a KU pontot és ezzel megleltük a 12. palackot. Innét két másik csapattal szinte egyszerre indultunk a Bázishoz. A legnehezebb feladat a Bázishoz való felcaplatás volt 17 km-rel a lábunkban. Nem csoda, hogy eléggé kipurcantunk, hisz az őszi versenyen kirándultam utoljára 10 km-nél többet, a Zita meg még régebben. Mindenesetre a versenylapunkra 15:24-es célbaérkezési idő került. Végül hivatalosan 26.-ak lettünk a 36 induló közül, 5 óra 17 perces idővel, 16,2 km-es hivatalos távval. Nagyon éhesek voltunk így a gyors GPS letöltés, versenylap leadás után a finom gulyást hamar elfogyasztottuk és meg sem várva az eredményhirdetést, indultunk haza.

• 
• 

Ekkor még azt hittük, hogy gyermekünk csak 8 óra után érkezik, így kényelmesen haladtunk. A Tihanyi révnél rápillantottam a telóra és láttam, hogy már Nagykanizsánál járnak. Na ekkor kicsit megszeppentünk, de még így is azt feltételeztük, hogy előbb érünk Pécsre. Végül Mánfánál jártunk, mikor hívtott minket Gergő és közölte, hogy már Pécsett vannak, 10 perc múlva beérnek a parkolóba. Mondtuk neki, hogy szedje össze a holmiját és várjon minket, mert nekünk még legalább 20 perc kell. Úgyhogy a nap vége kicsit sietősre sikeredett, de ezzel együtt is örülök, hogy végül nem ijedtünk meg az esőtől, rossz időtől, saras túrától és végigmentünk. Fárasztó nap volt, de élményekkel teli!

Köszönjük a szervezők munkáját!

 

Sajnos a hétfő-keddi koranyárias idő helyett csak ma tudtam időt szakítani egy kis geoládázásnak. Ma hideg, szeles, őszies idő kerekedett. Korán ébredtem, de mivel éppen akkor esett az eső, így visszaaludtam. Végül 9 körül indultam el Komlón keresztül Zobákpusztára. Reméltem, hogy ilyen időben talán kevesebben indulnak neki az erdőnek és így nem viszik el az orrom elől a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra geoládáját. Így is történt. Hamar megtaláltam a ládikót, viszont nem volt térerő a logoláshoz. Bocsicetlit hagytam, majd elindultam vissza Zobák felé. A 3-as elágazásnál végre fogtam jelet és betegre tudtam állítani a ládikót. 2017-ben teljesítettem az RP-DDK ezen szakaszát, így tudtam, hogy a pecsétért be kell térni a tábor kapujához. Sajnos elfeledkeztem a tintapárnáról, így ennek hiányában csak egy halovány pecsétre futotta, de azért kisilabizálható. Innét a házak mellett bandukoltunk a vadi zsír elágazásig. Ide azért elkelne egy-két iránymutató jel. Én persze tudtam, merre kell menni, de a járatlanaknak becsapós lehet, hogy a két út szinte párhuzamosan halad kb. 50 méteren keresztül. Mindenesetre letértem az új útra és hamar elértem az erdei ösvényt, ami már nagyon jól jelzett. Rápillantottam a GPS-re és azt mutatta, hogy légvonalban is meghaladtuk már az 1 km-t az előző rejtektől, de azért én még sétáltam vele egy kicsit és még a Vasas forrás előtt rejtettem el egy nagyobb ágkupac alá rözsével, falevéllel takarva. Innét a Kövestetői kilátó felé indultam tovább, hogy a GCFENT ládájával is találkozhassak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Reggel még indulás előtt ellenőriztem, hogy nem vitték-e arrébb a GCDDK2 ládáját, és akkor láttam egy újabb sárga pöttyöt a Geomap-on. Gondoltam, ha már ilyen közel parkol a GCFENT mozgó, akkor újra megkeresem, így a kékláda újrarejtése után elsétáltam a kövestetői kilátóhoz is. Az előző rejtő nagyon jó kis rejeketet eszkábált, először át is léptem rajta, majd 1-2 perc bolyongás után a másik irányból fedeztem fel az apró árulkodó jeleket. A panoráma nemcsak a kilátóból, hanem innét a láda rejtekétől is szép. Ismertem már ezt a helyet, mert a "rezidens" ládát, a GCKOVT -ot korábban megleltem már. Most nagyon kellemetlen hideg szél fújt, így nem mentem fel a kilátóba. Gondolkodtam, hogy elvigyem-e a ládát, de a hétvégén előreláthatólag nem lesz időm rejteni, hétközben is esélytelen, így inkább hagytam, hátha valaki hamarabb újra tudja rejteni. Innét visszabandukoltam a Zobákon hagyott autómhoz és az új úton tértem vissza Pécsre. Útközben találtam pár olyan helyet, amiről szép kilátás nyílik a Mecsek középső részrére. Elhozhattam volna és azonnal elrejthettem volna a ládát, de sebaj. Ha legközelebb megcsípem, akkor legalább nem kell majd sokat gondolkodnom az új rejteken.

Jó kis séta volt, de sajnos sem az időjárás, sem a szabadidőm nem engedett most többet.

kóstoló egy bakancslistás túrából

 

Március első hétvégéjén Ausztriába ruccantunk a feleségemmel egy kis síelésre. Jó párszor voltunk már Ramsauban, mert a munkahelyem révén állandó szállásunk van itt a Dachstein kempingben a Rittisberg nyugati lábánál. 3 napos síelést terveztünk március elejére. Mi - a feleségemmel - egyelőre csak a lesiklást gyakorolgatjuk, mint örök kezdők. A sífutást csak mindig csodáltuk, ahogy elsuhantunk a sífutó pályák mellett. De az is nagyon népszerű sport, bár nem hiszem, hogy valaha is komolyan hódolni fogunk neki.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

képek a síelésről

Szerdán érkeztünk, csütörtökön és pénteken remekül gyakorolgattunk a Schladmingi sírégióban. Első nap a Hochwurzenen, melyet már jól ismerünk, pénteken pedig egy számunkra új terepre merészkedünk, az eldugodtabb Fageralm tetején. A befejező napunkra a szívünknek kedves Filzmoos pályáit választottuk. Voltunk már itt és nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos a szikrázó napsütés már délelőtt buckásra olvasztotta a pályákat, így ebédidőben feladtuk a próbálkozásokat és a szemközti hegy tetejére mentünk a felvonóval, megebédeltünk és egy rövid sétára indultunk a sífutópálya mentén.

Itt a hegytetőn színekkel jelölt sífutó pályák vannak kiépítve a 2 km-től a 16 km-es körig. Ennek mentén indultunk el. Sajnos csak másfél óránk maradt a lefelé tartó utolsó járatig, így elindultunk egy irányba és kb. 40 percig sétáltunk majd onnan visszafordultunk. Így is varázslatos világba csöppentünk. Pár lépés után már halkult a hütte zaja és csak néhány kirándulóval, sétálóval és sífutóval találkoztunk. A síút remekül ki volt építve. Ezt is hasonló ratrak készíti, mint a lesikló pályákat, csak egy speciális nyomkészítővel 1x2 vagy 2x2 nyomot nyomnak a hóba. Emellett volt egy sáv azoknak, akik felfele haladnának. Ugyanis a nyomban csak lejtőirányba, vagy vízszintesen érdemes haladni, míg felfelé "V" alakot kell formázni a lécekkel és váltott lábbal lehet előre haladni, amihez nem kell nyom. Emellett a magunkfajta kirándulókról sem feledkeztek meg. Számunkra is szépen kitaposott rész szolgált a haladásra, úgy, hogy ne zavarjuk egymást a sportolókkal. 

Már önmagában a szikrázó hótakaró is mesebeli tájat varázsolt számunkra, akik egy "lapos" ország mediterrán hangulatából csöppentünk ide Holle Anyó birodalmába. De egy picit magasabbra érve, a fák között ki lehetetett látni, s a szemközti hegyek oldalában szépen kirajzolódtak azok a sípályák, amiken délelőtt próbálkoztunk lejönni inkább kevesebb, mint több sikerrel. És most láttuk csak, hogy a sípályák felett még jócskán "tart" a hegy. A hófödte zord sziklák tekintélyt parancsolóan uralták a horizontot. Szinte harapni lehetett a friss hegyi levegőt. Mivel szépen sütött a nap, jóformán hideg sem volt. Mikor visszafordultunk, akkor az egyik kanyarban leültünk egy hangulatos kis padra. Nem azért, mert fáradtak lettünk volna, hanem annyira szép volt a környék, hogy bele akartunk merülni ebbe a milliőbe. Pár percet csöndben elmerültünk a gondolatainkban és közben csodáltuk a tájat. Aztán ismét jött pár sífutó és mi is elkezdtünk feltápászkodni, mert nem akartuk kicentizni az utolsó lanofkát. Persze valószínűleg van rátartás és nem pontban 16:00-kor megy az utolsó, ahogy a kiírásban szerepel, de nem kísértettük a sorsot. 

Visszasétáltunk az állomáshoz és megcsodáltuk azt a szociális komplexumot, ahol WC-k, mosdók, zárható csomagmegörzők és egy információs térkép is volt. Újszerűnek nézett ki és persze jó minőségű, elegáns épület volt. Egyből igénybe is vettük bizonyos szolgáltatásait, majd búcsút intettünk a hegytetőnek és elindultunk lefelé.

Ide szeretnék majd egyszer nyáron is visszatérni és egy egész napos kirándulás keretében végigjárni a 16 km-es nagy kört.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

képek a sétáról

Február elején ledöntött a lábamról az influenza. Majdnem egy hétig otthon lábadoztam és a vége felé már egész jól voltam és vágytam egy kis sétára. A szép őszi napsütésben Mecseknádasdra mentünk a feleségemmel és 5 hónapos kis drótszőrű tacsinkkal, Málnával. Ez volt az első erdei útja. A célunk a sétán túl az volt, hogy arrébb vigyük a GCDDK2 mozgóládát. Ez csak pár km-es kis séta, de azért elég combos emelkedőt kellett megjárnunk. És így, hogy nem volt a tüdőm 100%-os, elég lassan ment a hegymenet, de nem számított. Mindegy volt, hogy 1 km-t negyed vagy fél óra alatt teszünk meg. Friss levegőn voltunk és jól éreztük magunkat. 

• 
• 
• 
• 
• 

Ott parkoltunk, ahol a kéktúra útvonala leér a Mecseknádasd - Óbánya közti aszfaltos útra. Innét indultunk neki visszafelé a hegyoldalnak Apátvarasd felé. Persze csak kb. 1 km-t kellett mennünk a ládáig. Az elején leelőzött minket egy túrázó. Kicsit izgultam, hogy vajon a ládáért megy-e, de ha azért ment volna, akkor hamarosan visszafelé is kellett volna találkoznunk, hisz a láda útvonala és útíránya is kötött. De szerencsére nem a ládáért ment, így jópár szuszogtató szakasz és pihenés után elértük a ládát. Az erdő csöndes volt és a növények még téli álmot aludtak. Hamar betegre állítottam a láda státuszát és elindultunk visszafelé. Így lefelé már könnyebb volt. Nem akartam kivinni az aszfaltos útra, de nem is kellett. A minimum 1 km az megvolt lent a völgyben, szinte a kocsinál. Itt rejtettük el egy kidölt, korhadt fánál. 

• 
• 
• 
• 

Megkérdeztem a nejemet és Málnát, van-e kedvük egy hasonló szuszogtatós sétára, mert ha igen, akkor felkeressük a szomszédos gerincen Réka-várát. Volt kedvük. :-) Elindultunk a a zöld sáv jelzésen felfelé, de ez aztán minden elképzelésünket felülmúlta. Sziklákon, köveken lépdeltünk felfelé, mintha egy lépcsősoron mennénk. De szerencsére ez nem tartott sokáig, szelidült a dőlésszög. Közben felfedeztünk pár illatos hunyort. Ez az oldal a déli fekvésének köszönhetően vélhetően melegebb volt és itt hamarabb megindultak a lágyszírmúak. Annak ellenére is, hogy a Réka-vár ládájának oldalán pár héttel korábban még egybefüggő hótakarót láthattunk az előző megtaláló által feltöltve. A láda itt is könnyen meglett, aztán megnéztük azt a pár követ, sziklát, ami a várból megmaradt és elmeséltem a feleségemnek a Skóciai Szent Margit történetét, amit a geoláda oldalán olvastam korábban.

Réka-vár legendája
A néphagyomány és számos történész szerint itt született Skóciai Szent Margit. Az első ezredforduló évei nemcsak a Kárpát-medencében, de a Brit-szigeteken is mozgalmas, váratlan történelmi fordulatokban gazdag időszakot hoztak: Vasbordájú (Ironside) Edmundnak, az angolszászok királyának halála után Knut, dán uralkodó foglalta el a trónt 1016-ban. Knut gyilkos szándékai elől Edmund két fiát Szent István udvarába menekítették, ahol a király gondoskodott neveltetésükről. Az egyikükhöz, Edwardhoz, első magyar királyunk feleségül adta lányát, Ágnest, és birtokot is adományozott neki. Angliába való visszatérésükig, 1058-ig a Réka-várban élt a család, és itt született 1045-ben Margit nevű lányuk. Margit később III. Malcolm skót király felesége lett, és sokat tett a skót állam kialakitásáért és a katolikus vallás elterjesztéséért. 1251-ben szentté avatták.

forrás: a GCREKA geoláda oldala

• 
• 
• 

Aztán hamarosan visszaindultunk a kocsihoz. Lefelé már könnyebben haladtunk. Vitt a gravitáció. Persze a legaktívabb Málna volt. Látszott, hogy nagyon élvezi, még így is, hogy a póráz korlátot szabott a futhatnékjának. Szívem szerint elengedtem volna, de egyrészt nem szabad, másrészt ő (még) nem szófogadó, ki tudja visszajönne-e. Nem akartuk kipróbálni. Vándorlásaim során sokszor találkozom póráz nélküli, de a gazdájával túrázó kutyával, de azok nagyon fegyelmezett kutyák voltak. Sosem volt problémám velük.

• 
• 
• 

Hamarosan leértünk az autóhoz. A pólómból facsarni lehetett az izzadtságot. Most is hoztam váltópólót, mert a hideg kocsiba vizes pólóval beülés felért volna egy újabb megfázással. Így egy gyors pólócsere után elindultunk haza. Jó kis séta volt, de azt meg kellett állapítsam, hogy korántsem gyógyultam meg teljesen. 

 

 

Avagy kilátás kétszeri nekifutásra

 

Január utolsó vasárnapján ebéd utáni alvás helyett arra gondoltam, hogy levegőzök egyet a Mecseken. Ilyenkor elég egy közeli ismert útvonal, minimális rákészülés, egy kis autózás és már szívhatom is a friss levegőt. Goldoltam a János-kilátó a Tubesen pont megfelelő a célnak. A Misina alatt parkoltam és már az első lépések is sejtették, hogy ez nem lesz sétagalopp. A letaposott, eljegesedett hó nagyon csúszott. Ahogy léptem, úgy csúszott a támaszkodó lábam. A túrabot nélkül fel is adtam volna rögtön. De így szépen lassan azért haladtam felfelé. A Rotary körsétány kereszteződésénél eldöntöttem, hogy így nem érdemes szenvedni és töröltem a János-kilátót, mint célpontot és a Kis-Tubesig evickéltem csak el. A fákon még itt-ott lehetett havat látni, de főleg a dér és a szél alakított szép díszeket a vékony ágakon. A kilátónál elég hosszan elidőztem. Bár borús volt az ég, de viszonylag tiszta volt az idő és elég jó kilátás nyílott a városra. Kár, hogy a messzelátómat nem vittem magammal. Visszafelé valamivel könnyebb volt, de így is nagyon vigyáztam, mert nem hiányzott egy elvágódás.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy hétre rá, február első vasárnapján már el sem gondolkoztam az alváson, hanem egyből túrabakancsot húztam, hogy másodszor is kísérletet tegyek a János-kilátó meghódításának. Sajnos a messzelátómat nem találtam meg, de legalább a fényképezőgépemet és a zoom objektívet magammal vittem. Most már híre-hamva sem volt a jégnek a turistaúton és a hónak sem a fák között. A keményre fagyott avaron sokkal könnyebb volt a járás. Úgyhogy lendületesen haladtam a cél felé. Most hideg szél fújt és a hó is szállingózott. Sőt, a kilátóba felérve és a Jakab-hegy felé fordulva láttam, hogy egy erős hózivatar is kialakult a Magyarürögi-völgy fölött. Most nem volt olyan jó a kilátás. A szél sem tette konfortossá a nézelődést és a város is párásabb volt, mint egy hete. De azért készült pár fotó. Hamarosan indultam vissza. Nem meglepő, hogy ezt távot 1 óra alatt teljesítettem, míg egy hete fele ennyit másfél óra alatt. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

 

Idén "túra-ínséges" idők jártak ránk. Kerítés építés, udvar rendberakás, tároló építés közepette nem jutott idő túrázásra. Nem adódott lehetőség folytatni a kéktúrát és a kisebb kirándulások is kimaradtak. Üdítő kivétel ez alól a tavaszi és az őszi GC Verseny. Tavasszal amúgy is elvéreztünk a Bükk lankásnak nem mondható erdeiben, így kellett a lehetőség, hogy elfeledhessük a májusi fiaskót. Azért örültem, hogy most itt, szűkebb hazámban, Baranyában szervezték meg ezt a megmérettetést, mert több napos verseny most bizonyosan nem fért volna bele az életembe, de így szombat reggel itthonról ugrottunk le a Villányi-hegységbe palackokat keresgélni és verseny után jöttünk is haza. 

Bükk, Szentlélek

 

Nagy izgalommal vártuk a bükki versenyt, hisz úgy terveztük, hogy fiam, Gergő most először önállóan indul.

Vadregényes meder túra a Calamitessel

 avagy népes csapattal a patak völgyében

Váratlan teljesítmény túra egy nagy csapattal.

SzezON

Bringás-gyalogos-versenyes ládadömping