kóstoló egy bakancslistás túrából

Március első hétvégéjén Ausztriába ruccantunk a feleségemmel egy kis síelésre. Jó párszor voltunk már Ramsauban, mert a munkahelyem révén állandó szállásunk van itt a Dachstein kempingben a Rittisberg nyugati lábánál. 3 napos síelést terveztünk március elejére. Mi - a feleségemmel - egyelőre csak a lesiklást gyakorolgatjuk, mint örök kezdők. A sífutást csak mindig csodáltuk, ahogy elsuhantunk a sífutó pályák mellett. De az is nagyon népszerű sport, bár nem hiszem, hogy valaha is komolyan hódolni fogunk neki.

képek a síelésről

Szerdán érkeztünk, csütörtökön és pénteken remekül gyakorolgattunk a Schladmingi sírégióban. Első nap a Hochwurzenen, melyet már jól ismerünk, pénteken pedig egy számunkra új terepre merészkedünk, az eldugodtabb Fageralm tetején. A befejező napunkra a szívünknek kedves Filzmoos pályáit választottuk. Voltunk már itt és nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos a szikrázó napsütés már délelőtt buckásra olvasztotta a pályákat, így ebédidőben feladtuk a próbálkozásokat és a szemközti hegy tetejére mentünk a felvonóval, megebédeltünk és egy rövid sétára indultunk a sífutópálya mentén.

Itt a hegytetőn színekkel jelölt sífutó pályák vannak kiépítve a 2 km-től a 16 km-es körig. Ennek mentén indultunk el. Sajnos csak másfél óránk maradt a lefelé tartó utolsó járatig, így elindultunk egy irányba és kb. 40 percig sétáltunk majd onnan visszafordultunk. Így is varázslatos világba csöppentünk. Pár lépés után már halkult a hütte zaja és csak néhány kirándulóval, sétálóval és sífutóval találkoztunk. A síút remekül ki volt építve. Ezt is hasonló ratrak készíti, mint a lesikló pályákat, csak egy speciális nyomkészítővel 1x2 vagy 2x2 nyomot nyomnak a hóba. Emellett volt egy sáv azoknak, akik felfele haladnának. Ugyanis a nyomban csak lejtőirányba, vagy vízszintesen érdemes haladni, míg felfelé "V" alakot kell formázni a lécekkel és váltott lábbal lehet előre haladni, amihez nem kell nyom. Emellett a magunkfajta kirándulókról sem feledkeztek meg. Számunkra is szépen kitaposott rész szolgált a haladásra, úgy, hogy ne zavarjuk egymást a sportolókkal. 

Már önmagában a szikrázó hótakaró is mesebeli tájat varázsolt számunkra, akik egy "lapos" ország mediterrán hangulatából csöppentünk ide Holle Anyó birodalmába. De egy picit magasabbra érve, a fák között ki lehetetett látni, s a szemközti hegyek oldalában szépen kirajzolódtak azok a sípályák, amiken délelőtt próbálkoztunk lejönni inkább kevesebb, mint több sikerrel. És most láttuk csak, hogy a sípályák felett még jócskán "tart" a hegy. A hófödte zord sziklák tekintélyt parancsolóan uralták a horizontot. Szinte harapni lehetett a friss hegyi levegőt. Mivel szépen sütött a nap, jóformán hideg sem volt. Mikor visszafordultunk, akkor az egyik kanyarban leültünk egy hangulatos kis padra. Nem azért, mert fáradtak lettünk volna, hanem annyira szép volt a környék, hogy bele akartunk merülni ebbe a milliőbe. Pár percet csöndben elmerültünk a gondolatainkban és közben csodáltuk a tájat. Aztán ismét jött pár sífutó és mi is elkezdtünk feltápászkodni, mert nem akartuk kicentizni az utolsó lanofkát. Persze valószínűleg van rátartás és nem pontban 16:00-kor megy az utolsó, ahogy a kiírásban szerepel, de nem kísértettük a sorsot. 

Visszasétáltunk az állomáshoz és megcsodáltuk azt a szociális komplexumot, ahol WC-k, mosdók, zárható csomagmegörzők és egy információs térkép is volt. Újszerűnek nézett ki és persze jó minőségű, elegáns épület volt. Egyből igénybe is vettük bizonyos szolgáltatásait, majd búcsút intettünk a hegytetőnek és elindultunk lefelé.

Ide szeretnék majd egyszer nyáron is visszatérni és egy egész napos kirándulás keretében végigjárni a 16 km-es nagy kört.

képek a sétáról