Rokonaink meghívására eltöltöttünk egy hétvégét Badacsonyban. Szombaton remek bringás kört tettünk a Badacsony körül a Tomaj - Badacsonyörs - Ábrahámhegy - Salföld - Káptalantóti - Szentgyörgyhegy - Szígligeti vár - Badacsony útvonalon. Este pedig elmerültünk a szüreti fesztivál forgatagában. Másnap a nejem hamar haza akart indulni, mert volt otthon még teendő, én viszont túlságosan közel éreztem Zala megye legmagasabb pontját ahhoz, hogy olyan könnyen elengedjem. Íme a Megyei Magasságok második találatának története.
A bőséges reggeli után feleségem elvitt kocsival Nemesvitára, a túrám indulópontjára. Ez a rendezett település ugyan még Veszprém megyéhez tartozik, de a hegygerincen fut a megyehatár. A buszfordulónál szálltam ki a kocsiból, ahol egyből egy szimpatikus kecske szobor fogadott. Vagy kos. Vagy valami, aminek szarva van. :-) Nem sokat időztem itt. Csak elrendeztem a hátizsákom, bekapcsoltam a GPS-t és beirányoztam magam a templom felé, ahol rögtön egy geoláda várt. Mégpedig a Mária-forrás és Szent István király-templom (GCNVMF) A templomba most nem mentem be, csak a forrásra vetettem pár pillantást. Megkerestem a rejteket, logoltam és mentem is tovább, mert így pár perccel az indulás után luxusnak éreztem volna egy pihenőt. A falucska hegyoldalba felfutó utcácskáin jól látható jelzések közepedte kanyargott utam a kilátó felé. Egy éles kanyar után, elhagyva az utolsó kis házikókat beértem az erdőbe és hamarosan már láttam a fák között a kilátó masszív talapzatát. Majdnem le is maradtam a ládáról, mert nem gondoltam ennyivel előrébb lesz, mint a kilátó. A GCTUCS láda ugyanis kb. 100 m-rel előbb bújkált az út mellett. Először ezt kerestem meg, aztán felmásztam a Tücsökdombi kilátóba is. Egy nagy család is velem együtt érkezett. Két apuka és két kisgyerek is feljött a kilátóba. Egyikük megszámolta a lépcsőfokokat, 105 db jött ki neki. A másik kisfiú elkérte a messzilátómat. Nagyon udvarias fiúcska volt. Nagyon szépen, érthetően udvariasan kérte és aztán a visszaadáskor megköszönte. Remélem, hogy nem kopik le róla az udvariasság tinédzser korára. Ritka manapság az ilyen. A kilátás pazar volt, annak ellenére, hogy dél felé a Balaton felett nagy volt a pára, de azért még a Fonyódi-hegy kettős csúcsának körvonalát is ki lehetett venni. Itt sem időzhettem sokat, mert ki volt centizve a vonatindulásom, menni kellett tovább, mert a mai táv nagy része még előttem volt.
Eleinte még enyhe emelkedőn sétáltam a fák között, de tudtam, hogy a fekete leves az még hátra van. A kilátó után nemsokkal még síkra is váltott az ösvény, majd aztán még lejtett is valamellyest. Itt erősen nézni kellett a GPS-t, mert ez a szakaszon jelzetlen kis ösvényeken haladt az utam, a zöld sávot 
akartam elérni, de nem akartam sem túl nagy kerülőt tenni, ugyanakkor a toronyiránt tökön-paszulyon át sem akartam vágni. Végül egy kerítés és egy épület-féle mellett értem el a jelzett utat.
Nemsokára kimutatta a foga fehérjét a Keszthelyi-hegység. 1,7 km távon 200 m szintemelkedést kellett leküzdeni. Szuszogtatós volt. Sokszor megállva, körbenézve és közben kicsit megpihenve haladtam felfelé. Majdnem 40 percig tartott. Aztán ahogy felértem a fennsíkra, ritkult az erdő is. Szembe találtam magam egy erdészeti depóval. Szépen sorakoztak az elszállításra váró fatörzsek. És a bokrok között pihent egy munkagép is. Egy jobb kanyar után már a célegyenes következett. Pár percen belül be is futottam a célba. Elértem Zala megye legmagasabb pontját, Égett-vágást. Egy rövid keresgélés után meg is leltem a dobozt, amely a Megyei Magasságok (GCMM20) - számomra - második pontját jeletette. Kicsit szusszantam a magasles előtt, készült pár szelfi. Majd indultam visszafelé.
Ligetes jellegű erdőben nagyrészt napos körülmények között haladtam szinte sík terepen. Idővel kezdett sűrűsödni az erdő és felhősödni az égbolt. Még egy gyors zivatar is benne volt a levegőben. Egy helyen le kellett volna térnem egy jelzetlen ösvényre. Kicsit túl is mentem rajta. Visszasétáltam pár lépést, de annyira benőtt, bokros, területnek tűnt, hogy egy kis hezitálás után elvetettem. Olyan szépen, kényelmesen haladtam az erdészeti úton, hogy egy kis kerülő az elenyésző negatívum volt. Még talán időben spóroltam is, mert kicsit hosszabb utat kellett jóval kényelmesebb körülmények között megtenni. És így meg tudtam pihenni a Büdöskúti esőbeállónál, míg az eredeti terveimben ez kimaradt volna.
Itt a Büdöskúti pihenőnél kerékpár javítókészlet is volt pumpával, ugyanis ez egy aszfaltos erdei kerékpár útvonal egyik pihenője is egyben. Ezen az aszfaltos úton haladtam tovább, de csak egy rövid szakaszon, mert aztán a ismét egy erdei szekérúton találtam magam, ami aztán hamar elágazott lefelé, dél felé. Innét egy erőteljesebb lejtmenet következett a völgyben Kiértem egy világosabb szakaszra, ahol balra tőlem egy irtás helyén felnövekvő bozótos, csalitos terület volt. De nemsokára ismét a sűrű erdőben találtam magam. Balra kellett nagyon figyelnem egy letérést a Szobakű-barlang felé. A GPS szerint kb egy vonalban voltam a barlanggal, de semmi nem utalt arra, hogy itt biztonsággal le lehet ereszkedni, ezért inkább tovább mentem kb. 300 m-t és itt már egy sík részen visszakanyarodtam a barlang felé. Nehezen járható vízmosásban jártam, amiben persze nem volt víz. Sziklákat, kidőlt fákat kerülgettem és hamar elértem a ládához. A barlang egy mindössze 14 m hosszú, dolomitban kialakult barlang, bemenni, megnézni nem volt kedvem. Nem vonzódom az ilyesmihez. Egy kiépített, kényelmesen bejárható barlang az más tészta, de van egy kis klausztrofóbiám és ezért ezeket a kis sötét és szűk helyeket inkább elkerülöm. Pláne, ha egyedül vagyok. Ráadásul a barlanghoz fel kellett volna kapaszkodnom a GCSBKU láda miatt, de egy ötletesen elrejtett pótjelszó is volt lent a barlang alatt. Hamar megtaláltam, és már fordultam is vissza. Többé kevésbé követve a saját utamat, hamar kiértem a turistaútra és folytattam a lejtmenetet. Kb. 1,5 km múlva kiértem arra az aszfaltos útra, amin korábban már sétáltam pár métert. Itt többekkel találkoztam. Futókkal, bringásokkal. Hamarosan elértem a Bélapi pihenőhöz. Itt is többan sétáltak. Leültem egy padra. Ez már egy urbánusabb környezet volt parkolókkal, pihenőkkel, tűzrakóhelyekkel és egy kis erdei szinpaddal. Itt ismét elgondolkoztam, hogy menjek-e egyenesen le a partra, vagy belefér-e az időbe egy kis kerülő és még egy láda. Végül elindultam a letérés irányába. Itt hosszú idő után ismét egy erős emelkedő várt rám, hogy felkapaszkodhassak a hegygerincre, hogy aztán kényelmesen megtehessem lefelé az utolsó erdei métereket. Hamar elérkeztem a felhagyott dolomitbányához, ahol a bónusz láda - a GCBGYK - várt. Körbenéztem, igazi holdbéli táj zöld kerettel. Érdekes volt. Aztán pár lépés séta után kiértem a Balaton parti 71-es útra, ahol már annyiszor elautóztam. Átvágtam a Szépkilátó étterem mellett és a koraőszi napsütésben ráérősen sétáltam el a vasútállomásig. A korábbi vonatot menetrend szerint kb 40 perccel lekéstem, de a MÁV appon láttam, hogy csak negyed órája ment el. Így volt még szűk másfél órám a vonat érkezéséig, de ahogy várható volt, ez is némi késedelmet szenvedett. Így megettem egy jó kis pizzát egy közeli étteremben, sétáltam egyet a kikötőben, aztán várakoztam a peronon. Később Pécsig további problémák adódtak így végül közel egy órás késéssel futottunk be a vasútállomásra.
