Néhány barátunkkal a Covid ideje alatt többször tettünk kisebb-nagyobb sétákat a Mecsekben, mi akkor még kutya nélkül. Most újból összetrombitáltuk a csapatot és már a mi kiskutyánk, Málna is velünk tarthatott. 4 felnőtt, 3 tinédzser és 5 kutyus vágott neki az őszi Mecsek lankáinak.
Lapisnál parkoltunk és először a 
jelzésű úton ereszkedtünk le a Büdös-kúti kulcsosház felé. Itt még kevésbé mutatta meg magát a sár. A kis ösvény keresztezte a Lapist Remete-réttel összekötő aszfaltos autóutat, ahol a túloldalon fém terelőkorlát van. Ez a kutyáknak illetve gazdáiknak kisebb-nagyobb problémát jelentett, főként Cukinak, a labradornak, de azért megoldottuk a feladatot. Innét kevésbé lejtett az út és hamarosan elértük a 
jelzést. Egy rövid úton leereszkedtünk a Büdös-kúthoz és átkeltünk a Jenő-hídján. A kulcsosház tornácára egy meredekebb lépcső vezetett fel. Megkerültük a házat és mögötte nekiindultunk a dombnak. Itt már szélesebb csapáson haladtunk és kerülgettük a kis tavakká duzzadt pocsolyákat.
Út közben meg-meg álltunk és megvártuk, míg a kutyák is rendeződnek. Hamarosan kereszteztük a széles 
-ot. Ez egy murvás, kocsival is járható út, amelyen keresztül nagyjából szintvonalon lehet megközelíteni Vágotpusztát. Itt történt egy kis félreértés. Pont egy másik kiránduló csapat jött velünk szemben, mikor előről a srácok hátrakiabáltak, hogy a kell-e tovább menni, de a szembejövő társaság azt hitte, hogy tőlük kérdezik és így ők visszakérdeztek, hogy attól függ, mi a cél. De hamar tisztáztuk, hogy a kérdés nekem szól. Szóval lekanyarodtunk a murvás útról és ismét kis turistaösvényen haladtunk, egyre nagyobb sártengereket kerülgetve.
Ezen a részen egy kisebb lejtő után nagyobb írtás mellett haladtunk el, majd ismét egy kis emelkedő következett. Messziről hallottunk egy éles füttyjelet, így sejtettük, hogy kutyás túratárs közeledik felénk. Magunkhoz intettük a mi kutyáinkat és kiderült, hogy az egyik eb nincs meg. Közben én felértem a kereszteződéshez, ahol egy kissé ideges gazdával találkoztunk kutya nélkül. Kiderült, hogy neki is drótszőrű tacsija van, de elkóborolt őkelme. Szerencsére volt rajt nyomkövető, így a gazda telefonon nézve nagyjából tudta merre van a kutyus. Közben a "miénk" előkerült, így szerencsés várakozást kívántunk neki és elindultunk a 
-on. Eredetileg le akartam térni a Darázs-kúthoz, de olyan saras volt az út, hogy elvetettük a kerülőt. Innét szinte nyíl egyenesen caplattunk felfelé, egyre enyhülő emelkedőn és egyre szárazabbá vállt az út is, míg a végén kilyukadtunk a Melegmányi út aszfalcsíkjára. Közben a nap is kisütött, így a séta végére már-már koraőszibe hajlottak a körülmények.
Én eredetileg több pihenőt is be szerettem volna iktatni, de erre nem került sor. Viszont most már éhes voltam, így a Pista bácsi pihenőjénél beiktatott szerelvényigazításkor előkaptam a szendvicsemet és gyorsan elfogyasztottam. Innét már csak egy kicsit tértünk le az aszfaltról, és az utolsó métereket az erdei
ösvényen tettük meg Lapisig. Klassz kis séta volt.
Készítettem egy előzetes vázlatot az útvonalról. A Darázs-kúti kitérő végül nem valósult meg, de a lényeg látszik:
