Ezt az útvonalat azoknak ajánlom, akik szeretik a kihívásokat, akiknek a kirándulás az lehet kicsit nehezebb, mint végig sétálni a Király utcán, akik nem riadnak vissza egy kis vizenyőtől, fitt szülőknek, kiknek gyerekei szeretnek fára mászni, sziklák között szökellni, patakon át- vagy épp bele ugrálni és bírják a meredek domboldalakat is. 

Miért most?

Ezt a kérdést éppen a feleségem is feltehetné, mert rengeteg dolog lenne a kertben, a ház körül. De a válasz az, hogyha nem szakítok rá időt, akkor sosem kirándulok. Feladat mindíg akad, de kell egy kis "énidő". De ha a Kedves Olvasó teszi fel a kérdést, arra az a válaszom, hogy néhány hete, egy új, általam még meg nem talált tematikus mozgóláda ütötte fel a fejét a Mecsekben. Mégpedig a Jelvényszerző Geoláda, amely ez idő tájt a Mecsek forrásait látogatja meg a kesserek által. Az volt a fő cél, hogy ezt a ládát tovább mozgassam.

Miért a Rákos-völgy?

Mindenképp úgy terveztem, hogy ne csak egy "drive-in" továbbvitel legyen, hanem egy igazi kirándulás. Eredetileg úgy gondoltam, hogy a megtalálás és az elrejtés között folytatólagosan túrázom. A mecseki indulása óta figyeltem a láda mozgását, hogy nagyjából be tudjam lőni, hogy a Mecsek mely területei jöhetnek aktuálisan szóba. Hétvégére a Mecsextrémtől nem messze, a Körtvélyesi-forrásnál állapodott meg. Vasárnapra időzítettem a túrát és még szombat délután is úgy voltam vele, hogy innét a Melegmányi-völgy megannyi forrása kínálkozik egy szép egybefüggő túrának. Mivel itt már minden ládát megtaláltam, szombaton csak a szóbajöhető források koordinátáit töltöttem le a GPS-be, feldobtam az aksikat a töltőre és elmentem a szomszédaimhoz egy kis beszélgetésre. Vasárnap reggel felébredvén szöget ütött a fejembe, hogy mi lenne, ha mégis kocsival mennék a ládával egy olyan helyre, ahol esetleg más ládákat is meg tudok találni. A térképre nézvén így esett a választás a közeli Mánfára és a GCMT03-ra és a GCBUFA ládára. Gyorsan feltöltöttem a telefonra a három láda adatait és indultam is. Ilyenkor mindíg benne van az emberben a drukk, hogy vajon helyén van-e a láda, de úgy voltam vele, hogyha elviszik az orrom elől, akkor is végigjárom a tervezett útvonalat, aztán a mozgót majd megcsípem máskor. De szerencsére ott várt a helyén. Logolás, betegre állítás, fotó, bocsicetli és már indultam is tovább. A ládaoldalon Ásványvadász kessertárs jelezte, hogy ráírta a bocsicetlire a következő állomás helyét, hogyha valaki nem sokkal utánuk keresné, akkor esetleg át tudja tervezni a túráját az új rejtekhelyre. Jó ötlet volt, így én is ráírtam, hogy a Kőszegi-forráshoz viszem. Szép időnek ígérkezett, vasárnap lévén számítottam rá, hogy lesz még aki rámozdul. A logba bele is írtam, hogy dél körül érek az új rejtekhez, hogyha valaki reggel még ráfrissít a ládára és látja, hogy beteg, akkor lássa, hogy mikor és hol számíthat rá. Végül aztán senki nem ment érte aznap, de hát ezt előre nem tudhattam. 

Kocsiba ültem és pár perc alatt Mánfára érkeztem a Rákos-völgyi séta multijának első pontjához. A ládaoldalon olvastam, hogy ez a jelszórészlet eltűnt, így ezt nem is keresgéltem, hanem elindultam a  jelzésen. Alig tettem meg pár lépést, a feleségem hívott, hogy most ébredt és csalódottan látta, hogy már elmentem, szívesen velem jött volna. Én felajánlottam, hogy mivel pár lépésre vagyok a kocsitól, szívesen visszamegyek érte, de nem élt a lehetőséggel. Majd legközelebb. Tovább indulván néhány kutya ugatása közben néztem meg, hogy milyen szépen felújították a Rákos-patak medrét. Még kis záportározó tavacskát is készítettek, ami persze most fűtől zöldellt és víz nem volt benne. Aztán egy jobbkanyar egy új hídon vezetette át és hamar elértem az erdész házat. Nagyon szépen rendbe volt tartva és egy fekete kutya ugatott meg a kerítés mögül, de amikor látta, hogy nem jelentek veszélyt, akkor már csak hangtalanul követett a kerítés vonalában.

Már a hamísítatlan Susogói-rét szekérútját tapostam, amikor hamarosan feltűnt a Rákos-völgyi vadászház épülete. Ennek közelében rejtőzött a második pont. A terveim szerint a  nyugati ágán mentem volna fel és a délin vissza, ez a pont a déli mellett volt, de nem akartam a végére hagyni, inkább kitértem érte kb. 160 métert. Kicsit be kellett érte menni az erdőbe, fel a domboldalba, de hamar meglett. Innét visszatértem a nyugati ágra és elindultam a Rákos-völgyben. A rétet hamar felváltotta az erdő és a patak ott csordogált az út mellett. A nap szépen sütött, de néhol hideg szél fújt, így nem bántam, hogy elhoztam a sapkámat is. 

Egy vizenyős területhez érkeztem, ahol elvesztettem a jeleket. Először mentem, amerre az ösvényt sejtettem, de hamar zsákutcába kerültem. Nézegettem a sűrű bozótos túloldalán az erdő szélét, mintha ott egy ösvény húzódna. De a patak itt mély árokban folyt éppen, gondoltam biztos van valahol egy átjáró, ezért visszamentem a legutolsó jelig, de ott sem láttam kultúrált lehetőséget az átjutásra. Akkor még egyszer nekifutottam a vizenyős területnek és egy kicsit más úton tovább jutottam, mint az előbb és onnan már újból látszottak a jelek a fákon. Innét viszont egy meredekebb dombmászással elbúcsúztam a pataktól és nemsokára ismét elvesztettem a jeleket. Szürkézések nyomát láttam a fákon és a GPS szerint is jó helyen voltam, ezért arra gondoltam, hogy biztos itt némi útvonal változtatást eszközöltek. A következő pont a Bugyogó-forrás volt, ezért én beirányoztam ezt és letértem a turistaútról. Itt ösvény nem volt, de néha találtam jeleket a fákon, tehát tudtam, hogy jó úton járok. Ösvényt mondjuk nem láttam, de mindegy is. A ládát vettem először célba, ami hamar meg is lett, majd átsétáltam a pár méterre lévő forráshoz. Most éppen csak csordogált, nem nevezném bugyogásnak. Rövid kis fényképezés szünet után visszatértem az ösvényre, amely innét ismét felvette a jól megszokott ösvény formát. 

Egy nagyobb ívű kanyarral ismét egy combosabb emelkedő következett, ami felvezetett Koszonya-tetőre. A domb tetején egy sűrű növendék fás, cserjés részen kellett átvágni és ismét telibe kapott a hűvös márciusi szél. Aztán szinte már lejtmenetben folytattódott az út, majdnem párhuzamosan a kéktúra útvonalával. Nemsokára elértem a letérést a Kőszegi-forráshoz, melyhez a zöld kör jelzés vezetett.

Így belefutottam egy-két olyan vízmosásba, amit inkább el akartam kerülni. Az egyik meglepően hirtelen mélyült. 10-15 métert visszamenve szinte nyoma sem volt. Érdekes tapasztalat volt. Aztán csak lejutottam a forráshoz. Először a GCJELV-et rejtettem el és adminisztráltam, majd egy kőre leülve ettem-ittam kicsit és innét veselkedtem neki az 5. pont keresésének. Sajnos én sem találtam, hasonlóan az előző játékostársamhoz, pedig legalább 50 percig kutakodtam a koo környékén. Olvasgattam vissza a logokat, próbáltam infót nyerni. A rejtőnek, Párducnak írtam egy e-mail-t a jelszórészletekkel, fényképekkel és a track-kel és kértem az un. "jelszó nélküli megtalálás" elfogadását. Egy kis pihenő és erőgyűjtés után (okulva a korábbi logokból és a saját lefelé utamból) toronyiránt sokkal egyszerűbben és hamarabb jutottam fel, mint le. Nem volt jelentős aljnövényzet, sem kidőlt fák.

Budafai kőfejtő ládája felé vettem az irányt. Ez egy ismerős szakasz volt, hisz a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán haladtam, de már a feleségemmel is bringáztunk erre. Ez egy nagyon alacsony forgalmú "jó régen" aszfaltozott út, tele kátyúval. De sétára kifejezetten kellemes, főleg egy ilyen bozótharc után. Szembe jött velem egy éltes korú pár, akik meglehetősen sportos testalkatúak és sportos öltözetűek voltak. Talán a kéktúrát járták kis csomaggal, néha futva. Ezt persze az öltözetükből vélelmezem, mert most kézenfogva sétáltak a napsütésben. Aztán egy elágazásnál ismét letértem egy jelzetlen erdészeti dózerútra, ami kisebb erdők és írtások közepedte elvezetett a Budafai kőfejtő dél-nyugati szélére, ahol a láda rejtezett. A kőfejtőt már rég kivonták a művelésből, de látogatása tilos. Ránézésre nem kimondottan életveszélyes, de a tulajdonos jobbnak látta körbe keríteni. Igaz nem helyezett nagy hangsúlyt a védelemre, csak egy sárga szalaggal vette körül a katlant, amely néhol már a földig ért, vagy le is volt szakítva. Én is átléptem, hogy a széléről készíthessek egy-két jó képet. A ládaoldalon olvasható, hogy...

A bányából származó homokkőből készült első jelentősebb alkotás a Pollack Mihály tervei alapján, 1805-1837 között átépített pécsi székesegyház külső kőburkolata, és az 1854-ben felszentelt, Bartalits Mihály szobrászművész által faragott apostolszobrok. 

A Dóm tér két oldalán látható obeliszkek is budafai homokkőből készültek. A szükséges kőtömböket hat hét alatt szállították 22 ökör és 5 ló segítségével Pécsre, amelyek közül a korabeli források szerint az egyik útközben eltörött, ezért egy újabb fordulóval toldották meg a mára már alig elképzelhető szállítást.

Az aktív kőfejtést - a helybeliek elmondása alapján - mintegy ötven éve abbahagyták, azonban 2001 első felében elkezdődött a pécsi bazilika 110 éves tornyainak felújítása, melyhez az alapanyagot ugyancsak innen szállították.

Forrás és még több érdekes infó: GCBUFA - eredeti forrás: Romváry Ferenc: Pécs szobrai

Ezek után vissza tértem a kéktúra útvonalára, hogy aztán hamarosan elérjem a  turistajelzés másik ágát. Ezen elkezdtem az ereszkedést Rákos-völgy felé. Eleinte enyhébb, majd egy derékszögű kanyar után erősebb lejtő következett. Ahogy ereszkedtem lefelé, a völgy kissé beszűkült és alkonyi félhomályba burkolózott, pedig még csak délután hármat mutatott az óra. Egy kanyar előtt a Koszonya-sziklák kistestvérei állták utamat, de persze nem áthatolhatatlanul. Egy kis rétre fordultam rá, aminek végén nem találtam a kijáratot. Egy alkalmasnak tűnő nyiladékon átevickéltem az indákkal nehezített bokrokon és pár lépéssel jobbra meg is találtam az ösvényt. Nem csoda, ha a rétről nem látszott, mert egy közepes méretű fa dőlt az útra, eltakarva ezzel a turistaút folytatását. Negyed óra múlva elértem a délelőtt már bejárt rövid szakaszt, mikor a multi 2. pontjáért tettem erre kitérőt. Innét már nem sok volt hátra.

Az erdész ház előtt még becsúszott egy kis gixer. Véletlenül kétszer nyomtam rá a GPS gombjára. 1x nyomva csak a képernyő sötétül el, 2x nyomva viszont kikapcsol a készülék. Eddig én azt hittem, hogy ilyenkor elvész az eddigi adat. Most viszont, - lévén nem siettem, - megálltam pár percre nyomogatni a kütyüt, hátha van megoldás erre. Ez már korábban is motoszkált bennem, hogy nem igaz, hogy ezt nem kezelték le valahogy "Garminék". Hisz nemcsak egy ilyen hiba, de egy egyszerű elemcsere miatt is nyűgös volt a történet. Eddig úgy cseréltem rögzítés közben elemet, hogy lementettem a tracket, kikapcsolatm a gépet, kicseréltem az elemeket, visszakapcsolatm és új tracket kezdtem, majd otthon a számítógépen kapcsoltam össze ismét a két tracket eggyé. Most viszont ráleltem arra az opcióra, hogy az aktuális, még le nem mentett felvételt tudtam folytatni. Mondjuk még párszor reprodukálni kell, mire rutin szerűen megy majd, mert nem találtam meg elsőre, kicsit próbálkozni kellett. De örülök, hogy ezt is megtanultam. Innét már csak 500 méter volt a kocsiig. Írtam haza, hogy minden rendben, indulok. Még köszöntünk egymásnak egy helyi bácsival, aki megkérdezte, hogy jó volt-e a túra és hogy komlói vagyok-e. Aztán búcsút vettem tőle is és a mánfai domboktól is és haza autóztam.

Remek kis nap volt, hamarosan remélem a zalai dombok között folytatom majd a feleségemmel. Legalábbis Húsvét után tervbe van véve egy kis páros "kékezés".

 A túra útvonala a Geomap-on.