Könnyed tavaszi séta
Húsvét után feleségemmel Lentibe utaztunk pihenni és az egyik nap elcsábítottam, hogy jöjjön velem kéktúrázni. Szerencsére egy könnyű és rövid szakasz következett a sorban, így neki sem okozott gondot a teljesítés. Ez már a második alkalom, hogy valaki elkísér kékezni. Először még a Mecsekben Isti szomszédom tartott velem. Volt azonban egy olyan momentum is, ami teljesen új volt a teljesítésemben, – bár egyszer már Dél-Zalában komolyan fontolóra vettem, – a kerékpáros logisztika igénybevételét. Azaz délelőtt bringákkal a csomagtartón elautóztunk Magyarszombatfára, leraktuk az autót és átkerekeztünk Szentgyörgyvölgyre. Ittunk egy sört a pecsét mellett és elindultunk visszafelé.
Szentgyörgyvölgyön eleinte az aszfaltos "fő" utcán haladtunk, követve az oszlopokra festett kék jeleket, aztán Asszonyfa házai között folytattuk utunk. Nemsokára, elhagyva az utolsó portát, beértünk az erdőbe is, ahol rögtön méretes pocsolyákat kellett kerülgetni egy rövid szakaszon. A saras, pocsolyás részen hamar túljutva aljnövényzettől nagyjából mentes szép erdőben bandukoltunk, szinte sík terepen. A fák már bontogatták leveleiket, de még jócskán áthatolt a lombkoronán a napfény, sokszínű erdei virágok sokaságát éltetve. Valahol itt, az erdő közepén átléptük Zala és Vas megye akarom mondani vármegye határát. Egy derékszgű kanyar után enyhén lejtett az út és lassan kiértünk egy aszfaltos útra. Itt kitértünk jobbra a veleméri Szentháromság Templomhoz, ahol Zita pihent egyet a símogató napsütésben én pedig egy multiláda 1. pontját kerestem meg a templomtól nem messze. Hamar meglett, így pár percre én is leültem az asztalhoz. Rövid ücsörgés után nekiveselkedtünk a mai penzum második felének.
A következő szakasz aszfaltos úton vezetett elszórt házak, majorságok közepette, ahol rengeteg állattal találkoztunk. Tyúkok és kakasok, tehenek és bikák, kecskék, bárányok, lovak és persze kutyák, macskák tűntek fel. Mindemellett szépen karban tartott porták között bandukoltunk. A kék itt - egyebek mellett - a Sárgaliliom Tanösvénnyel azonos útvonalon haladt, így jó pár tájékoztató tábla segített képbe kerülni a környék élővilágával. Így tudtuk meg, hogy a házak között a száraz kaszálórétek világába csöppenthetünk, ahol kora tavasztól ezernyi élettel telik meg a domboldal. Utunk során érintettük a göndörházi haranglábat is, hogy aztán-e kitérő után ismét lassan körbevegyen minket az erdő.
Már az utolsó etap vette kezdetét. Ugyanis végérvényesen a Magyarszombatfa felett húzódó dombokat tapostuk. A temető feletti részen kutyát futtattak éppen, majd hamar elértük az egykori határőr laktanyát, ami egyébiránt eladó. De éppen ott jártunkkor is földmunkákat végeztek. A Ritási dombon elértük a mai túránk legmagasabb pontját, a 300 m-en épült geodéziai mérőtornyot. Innét a szép erdőben lassan ereszkedtünk Magyarszombatfa felé, majd a faluba beérve egy kis elbizonytalanodás után hamar a célban találtuk magunkat.
Sajnos a GPS-emet nem találtam, pedig határozottan emlékeztem, hogy bepakoltam a táskába. Indulás előtt a kocsit is átnéztem. Pár perces alapos keresgélés után feladtam. Elvégre volt nálam térkép (egy papír térkép is és a telefonomon egy offline turistatérkép is), így az eltévedés esélye szinte nulla volt. Inkább csak a track miatt sajnáltam, de ez van. Aztán persze visszaérve a szállásra kiderült, hogy végig a táskámban volt, csak becsúszott egy olyan kis zsebbe, amit persze nem néztem meg. Úgyhogy most kivételesen nincsenek pontos menetadatok, idők, sebességek...
