Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

okulare

Tubes, Tubes

2023. január 29., február 5.

2023. március 15. - Okulare

Avagy kilátás kétszeri nekifutásra

 

Január utolsó vasárnapján ebéd utáni alvás helyett arra gondoltam, hogy levegőzök egyet a Mecseken. Ilyenkor elég egy közeli ismert útvonal, minimális rákészülés, egy kis autózás és már szívhatom is a friss levegőt. Goldoltam a János-kilátó a Tubesen pont megfelelő a célnak. A Misina alatt parkoltam és már az első lépések is sejtették, hogy ez nem lesz sétagalopp. A letaposott, eljegesedett hó nagyon csúszott. Ahogy léptem, úgy csúszott a támaszkodó lábam. A túrabot nélkül fel is adtam volna rögtön. De így szépen lassan azért haladtam felfelé. A Rotary körsétány kereszteződésénél eldöntöttem, hogy így nem érdemes szenvedni és töröltem a János-kilátót, mint célpontot és a Kis-Tubesig evickéltem csak el. A fákon még itt-ott lehetett havat látni, de főleg a dér és a szél alakított szép díszeket a vékony ágakon. A kilátónál elég hosszan elidőztem. Bár borús volt az ég, de viszonylag tiszta volt az idő és elég jó kilátás nyílott a városra. Kár, hogy a messzelátómat nem vittem magammal. Visszafelé valamivel könnyebb volt, de így is nagyon vigyáztam, mert nem hiányzott egy elvágódás.

Egy hétre rá, február első vasárnapján már el sem gondolkoztam az alváson, hanem egyből túrabakancsot húztam, hogy másodszor is kísérletet tegyek a János-kilátó meghódításának. Sajnos a messzelátómat nem találtam meg, de legalább a fényképezőgépemet és a zoom objektívet magammal vittem. Most már híre-hamva sem volt a jégnek a turistaúton és a hónak sem a fák között. A keményre fagyott avaron sokkal könnyebb volt a járás. Úgyhogy lendületesen haladtam a cél felé. Most hideg szél fújt és a hó is szállingózott. Sőt, a kilátóba felérve és a Jakab-hegy felé fordulva láttam, hogy egy erős hózivatar is kialakult a Magyarürögi-völgy fölött. Most nem volt olyan jó a kilátás. A szél sem tette konfortossá a nézelődést és a város is párásabb volt, mint egy hete. De azért készült pár fotó. Hamarosan indultam vissza. Nem meglepő, hogy ezt távot 1 óra alatt teljesítettem, míg egy hete fele ennyit másfél óra alatt. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr3918049496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása