Rossz előjelekkel indultunk a versenynek. Abba még belenyugodtunk, hogy Gergő fiam mégsem tud velünk versenyezni, mert Ausztriába lesz egy nyelvi táborban, és ő is pont szombaton tér haza külhonból. Ezért is kellett nekünk is sietni, hogy mire hazaérkezik, ott legyünk a busznál. No ez majdnem sikerült is. :-) A nagyobb probléma az volt, hogy ahogy közeledett a versenyhétvége, úgy jósoltak egyre rosszabb időt a meteorológusok.
24 órával a verseny előtt még egy lyukas garast sem adtam volna, hogy végigmegyünk. Füreden töltöttünk a verseny előtt pár napot és csütörtök délutántól folyamatosan esett az eső péntek délutánig, majd egy kis szünet után péntek este ismét rákezdte. Olvastam a szervezők helyzetjelentését, miszerint kevés eső esett, jól járható a terep. De azért megbeszéltük a feleségemmel, hogy elindulunk és ha nagyon saras, akkor legfeljebb visszafordulunk. Ő egy picit örült is ennek a verziónak, mert fontos volt számára, hogy meleg étellel várja egyszem fiacskáját. Ezért be is következett a házaspárok közötti kommunikáció tipikus elcsúszása. Ti.: én arra helyeztem a hangsúlyt hogyha nagyon saras, akkor nem megyünk végig, visszafordulunk... és hamar haza érünk. Ő meg ebből arra fókuszált, hogy nem megyünk végig, visszafordulunk és hamar haza érünk. :-)
Közép távon indultunk, 12 pontot kellett megtalálnunk és a szokásos módon legkésőbb 16 órakor kellett a célba érkeznünk. Menet közben beterveztem néhány rezidens ládát is. Úgy voltam vele, hogy most nem a versenyre, hanem a részvételre fókuszálunk. Nem kirándultunk hosszabban az őszi verseny óta, így nem voltunk testileg felkészülve egy 10+ km-es túrára. Lelkileg viszont annál inkább. Én magam áhítottam az erdőt. Papíron 10:07-kor indítottak minket, de ilyenkor mindíg egy 10 perc elmegy az előzetes tervezéssel. Ezt sosem érdemes elbagatelizálni, mert menet közben már csak kisebb módosításokra van mód, teljes újratervezésre nincs.
Először a Bázisról a lépcsőkön a Pokol-lik felé indultunk, az első pont a Pokol Kapujában a CX volt. Egy sűrű, zárt lombozatú erdőn caplattunk fel a meredeken és egy házaspárral keresgéltük a palackot. Aztán jött a Pokol-lik rezidens ládája a GCPKL. Majd a második versenypontnál, a RW (1000 wolt) környékén összefutottunk egy nagyon szimpatikus ajkai társasággal, akiknek nagyon nagy túratapasztalatuk volt, de GC versenyből ez volt nekik az első. Szerencsére a lépcsők után egy fennsíkon vezetett utunk, így volt energia tartani a lépést velük és hallgatni a 82 éves Géza bácsi sztoriait Savanyó Jóska betyárról, kinek ő vérszerinti leszármazottja. LV-KZ-EN palackokat együtt gyűjtöttük be, s közben jót beszélgettünk, persze nemcsak a betyárokról, hanem munkáról, magánéletről, a tanári hivatásról, de különösképp a túrákról. Géza bácsi 6x-os kéktúra teljesítő, ő a túraszakosztályuk statisztikusa és régebben teljesítette azt a célt is, hogy minden magyarországi településre elkerékpározott. Tanárember lévén nyaranta 3 hetet szánt erre a misszióra. Azt sajnos nem jegyeztem meg, hány év alatt tette meg ezt a nagy utat. De mindenképp megsüvegelendő ez a telesítmény! Az ő tempójuk gyorsabb volt, mint a miénk, nem akartuk őket hátráltatni és éhesek is voltunk, így az EN (Erdőszéli Nyárigumi) palacknál elbúcsúztunk egymástól. Mi elmajszoltunk Zitával egy-egy szendvicset és közben lassan lépdelve csodáltuk a mező ezer színben pompázó virágait.
Innét a Sárcsi-kút következett. A GCSCSI-t nem találtuk, pedig két kessertársunk is elmagyarázta pár szóban, hogy mit keressünk, de a koo-nál nem leltük, ezért visszasétáltam a táblához és a pótjelszóval logoltunk. Itt következett be az első igazi mélypont a nejemnél. Hosszú aszfaltmenet derekán jártunk és elkezdett fájni a lába. Keserű hangon kérdezte, hogy vissza tud-e fordulni a Bázis felé. Sajnos pont az egyik legmeszebb lévő pontnál jártunk és hiába volt a Bázis csak 2 km-re légvonalban, de térkép nélkül, helyismeret nélkül nem örültem volna, hogyha nekivág a vadonnak. Így inkább azt választottuk, hogy jön velem és a versenypalackokhoz való letéréseknél megvár. A Bujó-lik következett. Először a palackot kerestem meg, kicsit megtréfált a pont, mert először leereszkedtem a likhoz, de ott láttam, hogy a palack valószínű fenn lesz a peremén, így visszamentem és kívülről közelítettem rá a koo-ra. Már messziről láttam a kupakot, így végül nem kellett sokat keresgélni. Aztán elballagtam a 35 méterre lévő ládához, a GCBUJO-hoz. Sajnos nagyon siralmas állapotban volt. Az alja törött volt, hiányos, a valaha szép, vastag loogbook teljesen elpenészedve, csurom vizesen várta a kessereket. Szerencsére (mint később megtudtam) PEV kessertársunk egy zsebkendőre felírta a jelszót és beletette a könyvbe. Így tudtam én is logolni. Itthon olvastam, hogy a nap folyamán később Dr. Lada vitt új dobozt, logfüzetet és meggyógyította. Ezek után a VI (Víz Nyelet) palackját céloztuk meg. Ide is egyedül jöttem be, Zita megvárt két jelzetlen út kereszteződésében. Visszafelé kicsit rövidítettem a fák között, majd a JM (Jura kori Maradvány) felé vettük az irányt.
Pontosabban eredetileg ezt kihagytuk volna és a Bázistól nem messze lévő GJ pontot tettem be 12.-nek, de aztán látva a Zita elkeseredettségét, átterveztem. Ugyanis lehet, hogy távban ugyanannyi lett volna az eredeti terv is, de lelkileg nehéz a célnál még tenni egy plusz kitérőt. Így inkább közben néztem ki pluszban a JM (Jura-kori maradvány) pontot. Nem mellesleg így egy vicces elnevezéssel lettem gazdagabb. Hisz egy egyszerű kőrakást illettek ezzel a földtani megnevezéssel a szervezők. Persze lehet, hogy tényleg Jura-kori köveket láthattunk. Szeretem ezeket a vicces, de beszédes elnevezéseket. Sokszor sokat segítenek.
A TY (Nyírtó) palackja következett. TY-nél berregtek a láncfűrészek, benzinszag terjengett a levegőben, így gyorsan távoztunk. Kicsit belestem a tóhoz, de nagyon benőtt, zárt láptónak tűnt. Meg aztán itt már én is nagyon éreztem a lábaimat, nem akartam sokat pihenni, mert ilyenkor annál nehezebb újra elindulni. Zita itt már számolgatta, hogya fél 3 van, akkor mikorra fogunk még a Bázisra érni, mikor tudunk elindulni Pécsre. A Gergő miatt kicsit tényleg szűkösre lett véve a dolog, és bár tartottam benne a lelket, de belül azért már elkezdtem egy vészforgatókönyvön "dolgozni", hogy mi van, ha a visszalévő két pont jobban kifog rajtunk és tényleg csak 4 körül futunk be. Utána még enni is kell, mert menet közben már többször nem álltunk meg, és kezdtünk éhesek lenni.
Immár a Bázis felé tartottunk, de még vissza volt 2 láda. A kerítés mellett találkoztunk először nagyobb kiterjedésű vizenyős, saras területtel, de kerülhető volt. Ekkor ismét megkaptam a Zitától félig viccesen, hogy azt ígértem, ha saras, akkor visszafordulunk. Mondtam neki, hogy igaza van. Ha most visszafordulunk, akkor az plusz 15 km lesz. :-) Ha folytatjuk, akkor 3 km. Sokat persze nem kellett győzködni, ez már csak amolyan évődés volt. Folytattuk tovább az utat. Jobbről egy szép ligetes erdő szegélyezte utunk, de sajnos kerítéssel le volt zárva. Sajnos egyre gyakrabban látok ilyet. Persze a magántulajdon védelme az szent és sérthetetlen, de ezek a kerítések eléggé illúzió rombolóak. Ahogy elhagytuk a kerítést a BQ (Bazaltbánya) pont felé át kellett vágni egy ritkás, de sötétebb erdő részen és egy kis ösvényen tudtunk leereszkedni a bánya öblébe. Tetszett ez a rész, de már nem volt idő jobban körülnézni. Gyors pontvadászat, kódbeírás és egy fénykép, majd indultunk is tovább egy szinte alig látszó ösvényen, ahol csak az előttünk járó versenyzők lábnyomait követve találtuk meg az igaz utat. Innét már szinte teljesen egyenesen a Bázis felé még érintettük a KU pontot és ezzel megleltük a 12. palackot. Innét két másik csapattal szinte egyszerre indultunk a Bázishoz. A legnehezebb feladat a Bázishoz való felcaplatás volt 17 km-rel a lábunkban. Nem csoda, hogy eléggé kipurcantunk, hisz az őszi versenyen kirándultam utoljára 10 km-nél többet, a Zita meg még régebben. Mindenesetre a versenylapunkra 15:24-es célbaérkezési idő került. Végül hivatalosan 26.-ak lettünk a 36 induló közül, 5 óra 17 perces idővel, 16,2 km-es hivatalos távval. Nagyon éhesek voltunk így a gyors GPS letöltés, versenylap leadás után a finom gulyást hamar elfogyasztottuk és meg sem várva az eredményhirdetést, indultunk haza.
Ekkor még azt hittük, hogy gyermekünk csak 8 óra után érkezik, így kényelmesen haladtunk. A Tihanyi révnél rápillantottam a telóra és láttam, hogy már Nagykanizsánál járnak. Na ekkor kicsit megszeppentünk, de még így is azt feltételeztük, hogy előbb érünk Pécsre. Végül Mánfánál jártunk, mikor hívtott minket Gergő és közölte, hogy már Pécsett vannak, 10 perc múlva beérnek a parkolóba. Mondtuk neki, hogy szedje össze a holmiját és várjon minket, mert nekünk még legalább 20 perc kell. Úgyhogy a nap vége kicsit sietősre sikeredett, de ezzel együtt is örülök, hogy végül nem ijedtünk meg az esőtől, rossz időtől, saras túrától és végigmentünk. Fárasztó nap volt, de élményekkel teli!
Köszönjük a szervezők munkáját!
