Megkezdtem hát! A Megyei Magasságok baranyai rejtése után már alig vártam, hogy megkezdhessem én is a legmagasabb pontok felkeresését. Ez nem is váratott magára sokat.
Az utóbbi években mindíg Balatonszemesen nyaralunk, így kézenfekvő volt, hogy a nyaralás alatt megkeressem a Megyei Magasságok ládasorozat somogyi tagját. Nézegettem tömegközlekedéses megoldást, mert hamár erre járok, akkor egy lineáris túrán 2 másik ládát is be tudtam zsebelni, míg ha kocsival megyek, akkor az egy kör vagy egy oda-vissza túra lett volna és csak egy plusz láda fért volna bele. Az volt a gond, hogy a tömegközlekedés nagyon elnyújtotta volna a napot és azért délután még egy csobbanás jól jött. Szerencsére a feleségem most is partnerem volt a célkitűzés elérésében, így elvitt Kerekibe kocsival és aztán a végén értem jött a Kőröshegyi völgyhíd lábához. Rögtön az elején egy nagyon szép, de nagyon meredek domboldalon kellett felkapaszkodni Fehérkő várához. Itt várt az első láda, a Kereki vár ládája, a GCKERV. Ez egy szépen helyrehozott várrom volt, egy kis kilátóterasszal a völgyhíd és a Balaton felé. A láda nehezen lett meg, ugyanis rossz helyen keresgéltem először, de aztán ahogy jó jelet fogott a GPS, már egyértelmű volt, hogy hol kell keresni. A keresgélés fáradalmait a várrom északi oldalán klasszul létrehozott kilátóteraszon pihentem ki. Szép kilátás nyílt a völgyre. Előtérben a Kőröshegyi völgyhíd, mögötte keskeny csíkként a Balaton keleti medencéjének Tihanyi része.
Innentől már szerencsére nagyon megterhelő meredekségeket nem kellett megmászni. Az erdőben folytatódott az utam, de aztán hamar kiértem mezőgazdasági területek szélére és innentől nagyon sokáig napnak kitett úton poroszkáltam. Az erdőben a várrom felé is és ott a várromnál is több családdal találkoztam, de onnantól már egy kiránduló sem jött velem, pontosabban az erdő szélén még pont szembejött egy család, de utána már csak traktoros emberekkel intettünk egymásnak. Az utat néha szegélyezték fák, facsoportok, így egy-egy árnyékos helyen meg lehetett állni pihenni, de nagyrészt csak a széles karimájú kalapom árnyékára számíthattam. A táj elég változatos volt, a végtelen somogyi dombok között vezetett utam. Szemben láttam egy geodéziai mérőtornyot is. Először azt is hittem, hogy ott lesz a láda, de kiderült, hogy nem. Mert egyszercsak az út letért a mérőtorony irányától és ismét erdős, ligetes úton vezetett.
Hamarosan elérkeztem a fából faragott kopjafához, ami Somogy megye legmagasabb pontját jelölte. A környezete nem volt túl szép, hisz a hosszú ideje tartó aszályos időben minden fűféle kiszáradt, kisárgult. Itt már jártam korábban, de akkor bringával a szóládi pincék felől kapaszkodtam fel és a multit kerestem meg. Így most tovább bandukoltam a pár méterre lévő ládához (GCMM15), amit könnyen, gyorsan megleltem. Hasonlóan klassz kis madáretető volt a rejtek, mint az általam rejtett baranyai ládánál. Logolás után folytattam utam. Nemsokára egy "alacsony" magasleshez értem. Nagyon szép volt róla a kilátás. Innét már enyhe lejtmenet következett Nezde falu szabadtéri szoborparkjának felső részéhez. Mivel igen meredeknek tűnt a domboldal, így nem mentem le megnézni a szobrokat, mert fel is kellett volna utána jönni. Inkább tovább folytattam utam a gerincen. Néha kiértem egy-egy mezőre, ahonnét egyre közelebb láttam a mai végcélomat, a Kőröshegyi völgyhidat.
Széles, autóval (inkább terepjáróval) is járható út volt ez. Bizonyságul jött is egy erdészeti terepjáró, oldalán a Sefag Zrt. logójával. Így legalább biztos lehettem benne, hogy nem fatolvajokkal van dolgom. Intettünk az erdésszel és már ment is tovább. Nemsokára a jelzett turistaút levált erről az erdészeti útról és egy nyomsávos ösvényként folytattam tovább. Hamarosan kiértem egy betonútra, ahol épp pihent egy idősebb kerékpáros. Köszöntünk egymásnak és kérdezte, hogy merre kell tovább menni, ha Somogy megye legmagasabb pontjára akarnak eljutni. Mondtam neki, hogy hát arra, amerről jöttem, de annyira nem bringabarát az út, főleg ez az utolsó szakasza. Azt mondta nem gond, szélesek a gumik, menni fog, csak megvárja a kollegát, aki épp akkor bukkant fel tőlünk nem messze a domb takarásából. Taposta keményen a pedált. Kérdezték, hogy én miért nem bringával jöttem. Mondtam, hogy voltam már azzal is, de most gyalogszerrel próbálkozom. Jó utat kívánva elbúcsúztunk egymástól. Innét nekem már egy könnyebb utam volt lefelé a betonon, de egyszer figyelmetlenségből kifordult a bokám. Szerencsére időben lereagáltam és nem terheltem rá a teljes testsúlyomat. Nemsokára a mai utolsó ládához érkeztem, a Kőröshegyi Völgyhíd ládájához (GCVHID).
Először nem jó helyre mutatott a kütyü, vagy én tájoltam el magam. Mindegy is, mert egy perc alatt realizáltam, hogy rossz helyen járok. Beirányoztam a jó helyet, de oda meg szúrós tövises bokrok között tudtam magam befúrni. Nem találtam sehol. Nagy nehezen kimásztam, de már tele voltam véres karmolásokkal. Közben megérkezett a nejem. Mondtam neki, hogy forduljon meg én addig teszek még egy próbát. De egyszerűen oda mutatott a jel, ahová még egy kisgyerek is nehezen tudott volna bekúszni. Föladtam. Elindultam a villanypásztor mellett vissza a kocsihoz, amikor a szemem sarkából megpillantottam a dobozt. Egy sima egyszerű kis bokor aljában volt elrejtve, nem is kellett volna szúrós tövisek közé bekúszni. Bár nem voltam felhőtlenül boldog, de azért a frusztráció nagy része eltűnt. Belogoltam és indultunk vissza a szállásra. Alapvetően jó kis túra volt, de így kánikulában, nagyon meggondolom legközelebb, hogy fürdés helyett elinduljak-e. Ha kánikula, akkor legjobb hely a Balaton vize! :-)
