Bükk, Szentlélek
Nagy izgalommal vártuk a bükki versenyt, hisz úgy terveztük, hogy fiam, Gergő most először önállóan indul.
Elég sportos és gyors, és arra gondoltunk, hogy elég nagy már, hogy egyedül boldoguljon. Nem kellene az én tempómra lassulnia. Úgy terveztük, hogy a rajtnál kitaláljuk közösen az útvonalat, és mindketten ugyanazon megyünk végig, csak ő valószínűleg gyorsabban. Az első pontig együtt megyünk, kicsit felelevenítve a multimátrix használatát és onnan usgyi, futhat kedve szerint. Én meg majd öregurasan haladok a magam tempójában.
Rögtön az első pont, az LZ - Exodus, majdnem kifogott rajtunk. A turista út mellett le kellett mászni egy nagyon meredek rézsün és ott keresgélni. 8 perc telt el, de sokkal többnek tűnt. Nemsokkal ez után Gergő sajnos esett egy nagyot. Nem is az esés fájt neki, hanem az, hogy esés közben olyan szerencsétlenül rúgott bele egy szikladarabba, hogy a nagy lábujja kezdett el nagyon fáni. Leültünk egy picit és bennem volt, hogy feladjuk a versenyt és visszaballagunk a bázisra. De egy jó 10 perc pihenő után rám való tekintettel összeszorította a fogát és folytattuk immár az én tempómban.
Átvágtunk egy "fokozottan védett területen". Előzetesen nem volt szándékunkban, de jelzett egy szaggatott ösvényt a térkép, így bíztam benne, hogy nem szegek szabályt. De sajnos az ösvény a valóságban nem volt látható. Bár ritkás volt az aljnövényzet, de ösvény helyett a GPS jelét figyelve haladtunk az ösvény képzeletbeli vonalán. Szerencsére hamar kiértünk egy aszfaltos erdei útra, ahonnét rövidesen egy balos elágazásnál a piros háromszög jelzésen megcéloztuk a Kapu-bérc ormát, ahol a 2. pont várt minket. Az NW - Új-szövetség pazarr kilátása némiképp kárpótolt minket a gyenge kezdésért és a fájdalmakért. Gyönyörű panoráma tárult elénk, ahogy nyugati irányban kitekintettünk a sziklaszírtről. Csak úgy hullámzott a zöld tenger. Utána vidámabban indultunk tovább. Itt rögtön módosítani kellett az előzetes tervünkön, mert a térképen szaggatottan jelzett ösvényt nem találtuk és az "ismeretlenbe" meg fájós lábbal nem mentünk bele, így az aszfalton kényelmesen beiktattuk a BV - A szív bajnokai pontot. Ez hamar meglett. Innét tovább az VB - YJ könnyű találat volt. VB - Új remény pontjánál egy vadászház verandáján ettünk is egy picit. A tornácról lestük az eget, mert igencsak besötétedett. De mire az utolsó falatokat lenyeltük, már híre-hamva sem volt a felhőknek.
Az LU - Ó-szövetség palackjánál rövidítettünk, mert kezdtem érzékelni, hogy ez még hosszú nap lesz, ha így megy tovább. Kb. 8 km-nél jártunk és még csak 5 láda volt meg a 12-ből. A korábbi három versenyen a teljes távot 9-11 km között abszolváltuk, így ez erősen meglepett. Az LU előtt megbosszulta magát a rövidnadrágom. Az iszalag össze-vissza karistolta a lábszáramat. Mintha egy vérnyúl támadott volna meg a Gyaloggalopból (hamár a filmcímek adták a ládák elnevezésének motívumát). S nehezen is találtuk meg a palackot. 15 perc ment el a keresgéléssel. Ráadásul korábban már valaki kiszedte a papírt a PET palackból és összegyűrve dugta vissza, így nekem is ki kellett pecázni, hogy le tudjuk a kódot olvasni. Én már vissza sem tettem teljesen, csak félig, mint egy molotov koktél, hogy az utánunk jövőnek könnyebb dolga legyen. A JX - Inferno hamar meglett. Aztán egy meredekebb ösvényen felértünk egy nagyobb csomóponthoz, ahol a forrásnál többen is időztek.
A Mária-forrásnál a Gergő ismét elkeseredett és gondolkodott azon, hogy mivel közel a Bázis, ő visszamegy és menjek tovább egyedül. A forrás hűs vizéből ittunk és pihentünk is pár percet és így ismét a rám való tekintettel tovább jött velem. A következő pont az OE - Szent Péter esernyője, ahol kaptunk egy kis segítséget a rejteket illetően. Ez az első ilyen volt a mai versenyen. Korábban persze mi is megmutattuk a rejteket az utánunk jövőknek. Majd egy kellemes sétával elértük az LT - Alkonyattól pirkadatig pontot. Itt végre én vettem észre a vékony kis zöld madzagot. Eddig a legtöbbször a Gergő volt a szemfüles. Nálam a feladás gondolata az LT után fészkelte be magát a fejembe. Vissza volt még 3 pont és 14:55-öt mutatott az óra. És ismét egy bizonytalan minőségű szaggatottan jelzett ösvény következett. Szerencsére ez nem volt vészes, de amikor felértünk a műútra, akkor az UO - Stigmata palackját már toronyiránt közelítettük meg. Ez nagy hiba volt! Nagyon nehéz terep volt, kidőlt fákkal, szinte járhatatlan meredekségű rézsüvel. A rejtek mellett lévő padon ülve vártam meg Gergőt, aki egy másik, még nehezebb úton jött le. Itt döntöttük el, hogy feladjuk. 2 pont volt hátra, légvonalban kb 2 km-re voltunk a bázistól és 40 percünk lett volna erre a mutatványra. A légvonalban 2 km-t, az két pont nélkül 3 km-re saccoltam, a 2 ponttal legalább 4 km-re. Ez még fitten is kihívás nekem, de így fáradtan, elcsigázottan közel 14 nehéz km-rel a lábunkban esélytelen volt. Igazság szerint már az UO előtt fel kellett volna adni.
A rendes szekérúton kerülövel mentünk fel a műútra. Párszor meg-meg álltunk szusszanni, hisz már nem volt értelme erőn felül sietni. Egy helyen felhívtam a szervezőséget, hogy feladjuk, ne keressenek, ha hiányoznánk. De elütöttem egy számot, így szegény fiatalember, aki felvette, se köpni se nyelni nem tudott. Egyből megkapta, hogy kik vagyunk és hogy feladjuk. Mert ezt elhadartam egy szusszra. Utána jutott szóhoz, hogy ő erről semmit nem tud és szerinte téves a hívás. Elnézést kértem és immár jobban megnéztem mit tárcsázok és sikerült is beszélnem valakivel a szervező csapatból, aki kedvesen invitált, hogy azért menjünk vissza a bázisra. De mi annyira elcsigázottak voltunk, hogy egyből a szállásunkra a Szentlélek Vendégházba tértünk vissza egy jó forró zuhanyra, kis sebnyalogatásra. Majd nekikerekedtünk, hogy együnk egy jó pizzát Egerben. Ennyit még nem autóztam egy pizzáért, de megérte! Szóval rajtunk kifogott a Bükk. Nagyon elkészültúnk az erőnkkel így feladtuk a versenyt. Ígérjük a versenyzést nem adjuk fel és legközelebb kijavítjuk ezt a csorbát!
