Kéktúrázás Napja

Erdők, mezők, sík gyaloglás, a falvak közt inkább szántás. 

Ma van a Kéktúrázás Napja. Őszintén szólva reggelig ez alig-alig jutott el a tudatomig. Persze hallottam róla, de részletekbe menően nem foglalkoztam vele. De aztán reggel a buszon nagyon sok túrázóval találkoztam. Még az is megfordult a fejembe, hogy talán csapódnom kellene hozzájuk, hamár így hozta a sors és kipróbálhatnám, milyen nagy társasággal együtt túrázni. De aztán nem így alakult. Hogy hogyan? Íme:

Nem akartam a 3. napra ilyen hosszú távot tervezni. Kerkakutasig kicsit kevésnek gondoltam a távot, Alsó- vagy Felsőszenterzsébet lett volna az ideális, de sem reggel nem találtam értékelhető buszt, sem délután. Így anyósomék szülőfalujára, Szentgyörgyvölgyre esett a mai túra végcélja. Így viszont ismét a célba tudtam autózni, – mint ahogy a korábbi túráimon már többször – ezt szeretem leginkább, mert nincs az a kényszer, hogy valamikorra be kell érni, hogy elérjem a kiszemelt járatot. Bár már egész jól belejöttem a saját tempóm felmérésébe.

Reggel a pecsételő helyhez egész közel tudtam parkolni és ahogy megálltam a megállóban már jött is felém egy hölgy. Ő is kéktúrázni indult, de ő Őriszentpéterről indulva az ellentétes irányból tervezte megközelíteni Szentgyörgyvölgyet. Sokat beszélgettünk az Őriszentpéter felé vezető úton. Aztán amikor ő Őriszentpéteren leszált, egy busznyi túrázó szállt fel, de ők meg Iváncra mentek és onnan indultak Őriszentpéter felé. Így hozzájuk sem tudtam volna csatlakozni. Nekem Pankaszon át kellett szállnom és így várnom kellett egy erős negyed órát a buszra, ami elrepített Zalalövőig. Itt a tegnapról ismerős megállóban szálltam le. Rövid készülődés után tempósan indultam el a tegnap már bejárt úton, hogy elérjem az elágazást, ahol beérkeztem Zalalövőre előző nap délután. Most volt idő egy-két Zala fotóra is a hídról. Itt a Zala még inkább egy szélesebb pataként csordogál, egyáltalán nem annak a folyónak a képét adja vissza, mint amit a Balaton kerüléskor a torkolattól nem messze csodálhatunk meg. Aztán haladtam is tovább a bélyegzőhely felé, de mivel tegnap már pecsételtem, így megállás nélkül haladtam tovább. Elhagyva az utolsó házakat egy széles erdei murvás úton folytattam utamat. A nap már szépen besütött a fák között. Le akartam térni egy geoládához, de kicsit feljebb néztem rá a gps-re, hogy hol is kell elkanyarodnom és így vissza kellett mennem a kereszteződésig. Egy fűvel benőtt szekérút vezetett a malomig. Így a harmatcseppektől bokától lefele szépen eláztam. De a vízálló cipő tette a dolgát, a zoknim száraz maradt, a túranadrág meg nagyon könnyen szárad. Kicsit tartottam attól, hogy ilyen füves gezmetben kell majd ládát keresgélni, de a láda az már fenn volt a malom feletti erdőben, és a rejtekhez száraz avarszőnyegen vezetett az út. Az erdő nagyon szép volt, méltó helyszíne az 500. ládatalálatomnak. Készítettem pár fotót emlékbe magamról. :-)

Ládakeresés után visszasétáltam a saját nyomaimon és folytattam utam a murvás úton, amiről nemsokára le kellett térni egy erdei ösvényre. Ez csak egy rövid ideig tartott, mert pár száz méter múltán ismét összetalálkozott a két út. Hamarosan beértem Pacsa településre, ami inkább hasonlított egy szőlőhegyre. Innét tovább haladva jól jelzett erdei környzeteben haladtam. Nagyon élveztem ezt a szakaszt. Felsőcsödén viszont már egy kicsit éhes voltam így bélyegzés után a buszmegállóban kicsit pihentem és ettem. Utána egy aszfaltos úton hagytam el a falut és nemsokára elkérkeztem az egyik legfrisebb útvonalváltozáshoz. Egy fatelepnél szabadon lévő őrző-védő kutyák miatt az MTSZ jobbnak látta elterelni a kéktúra útvonalát. Így ismét egy erdei ösvényen találtam magam. Nem lehet elégszer leírni, milyen szép ilyenkor az erdő. A fák lomjai jellemzően még zöldek, de az utat már vékony őszi lomb takarja. Az idő is kitűnő volt. Lenge szellő fújdogált szinte egész nap.

A fatelep után ismét visszacsatlakozott a nyomvonal a szekérútra. Itt mélabús tehenek legelésztek és unott tekintettel szemlélték, hogy pár fotót készítek róluk. Sajnos a képek nem sikerültek túl jól. A túrára való bepakoláskor morfondíroztam, hogy hozzam-e el a fényképezőgépemet, de lebeszéltem magam, mondván, már telefonnal is sok jó képet lehet majd készíteni, és egyszerűbb a cipelése. Nos 80%-ban igaz is ez, de ilyenkor, amikor messzebb, árnyékban heverő sötétbarna tehenekről kellene jó képet lőni, akkor erre már a telefon alkalmatlan.

A tehenektől elbúcsúzva egy tisztás szélén haladt a túrám. Majd nemsokára egy fenyveserdőben találtam magam. Teljesen más érzés tűlevelűek között lépdelni. Más a mikorklímája, szinte érezni a fenyőillatot. Amúgyis kevés lehetősge van az embernek Magyarországon fenyvesekben sétálni, így ki kell élvezni ha adódik ilyen. Hamarosan azonban lombhullató erdőhöz értem, Pusztaszentpéter erdővel benőtt elhagyatott temetőjében kellett leolvasnom egy évszámot, amely a pusztaszentpéteri multiláda egyik jelszórészlete volt.

Pusztaszentpéter már az 1200-as években lakott volt. Minden pusztaszentpéteri úgy tudta, hogy falujuk régen, a török idők előtt kulcsos város volt várral, de most már kőhalom sincs. Csak a törökdúlás után nevezték pusztának.

Pusztaszentpéter Zala megye nyugati csücskében feküdt, az alsólendvai járáshoz tartozott. Az egész falu határát, beleértve a volt Tarányi-uradalmat, a herceg Esterházy-féle erdőség vette körül. Az alsólendvai járás községei a Trianoni szerződés következtében Lentihez kerültek. Pusztaszentpéter sorsa nem ez volt. A mai Zalalövő városa több község és külterületi lakott hely összeépülésével jött létre. 1925-ben Zalapatakot, Zalamindszent és Pusztaszentpéter községeket Zalalövőhöz csatolták. A falu Zalalövő VI. kerülete lett, ez egyben Pusztaszentpéter végének kezdetét jelentette...

Az olyan kis települések, mint Pusztaszentpéter, elsorvadtak, mivel nem kaptak se utat, se villanyt. 1970-re egy ember maradt az őslakósok közül: Devecz Oszkár. Ő dacolt egyedül az út, a villany hiányával, egyedül élt itt, egészen 2007-es haláláig.

Mára a faluból nem sok maradt, a hajdan volt házak helyén halmok, fákkal-rétekkel benőve, egy-két épület áll csak, köztük van még Oszkár háza. A Devecz Oszkárt utolsó éveiben gondozó házaspár, Béla és Fáncsi most itt élnek, az osztrák birtok gondnokaként, állatokat tartanak Oszkár háza táján. Az élet fintora, hogy mára lekavicsozták a Csödéről idevezető utat, és már áram is van a faluban- az itt lévő felsővezetékről, sőt még mobiltérerőt is találtunk...

forrás: GCPSZP

Innét egy nagy kanyarhoz érkeztem, amelyet sűrű deszkakerítés határolt el egy területtől, de házat nem láttam mögötte. Ez lehet a geoláda olalon említett "osztrák birtok". Messzebbről női hangot hallottam, de aztán csend lett. Nemsokára megláttam a Kéktúra információs tábláját és egy kis társaságot. Innét jött a hang. Egy idősebb pár női tagját hallhattam és velük volt két fiatal srác. Azt nem tudom, hogy ők négyen együtt túrátak, vagy csak pont itt találkoztak össze. Talán az utóbbi valószínűbb. Pár percet beszélgettük mikozben én pecsételtem. Ők ellentétes irányban haladtak. Szentgyörgyvölgyről indultak és Zalalövő volt a céljuk. Mivel ez a pecsét pont a teljes táv 1/3-adánál volt az én szempontomból, ezért ők értelem szerűen már túl voltak a 2/3-án. Sajnos megerősítették a gyanúmat, hogy Kerkakutastól már nem lesz erdőben részem, aszfaltban és murvás útban annál inkább. Hát ez van! Ők elindultak felfelé, én meg elhagytam a kéktúra útvonalát, hogy megkeressem a multiláda másik pontját. És ekkor, abból a bozótosból, ami mellett pihentek a kéktúrázók, felpattant egy kisebb méretű őzbak és elinalt. Szegény mit retteghetett az elmúlt ki tudja hány percben, amig a közvetlen közelében emberek hangoskodtak. Eleinte a völgyben haladtam, de aztán felkanyarodott az út a domboldalba. Egy méhkaptár mellett vezetett utam és két kis házhoz értem, amit szemmel láthatóan laktak, sőt az egyiknél kint dolgoztak a veteményesben. Elkerültem a házakat és megkerestem a ládát. Majd visszafordultam. Ekkor sikerült szemkontaktust teremtenem a veteményesben dolgozó úrral, köszöntünk egymásnak illendően. Vidáman csengett a hangja. Amit meg is értek. Ilyen környezetben élni és dolgozni biztos nagyon klassz lehet, bár ahogy korábban is kifejtettem, én túlontúl városi gyerek vagyok, nem valószínű, hogy nekem való lenne ez az életforma.

Ezek után egy enyhén emelkedő réten haladtam, ismét csurom víz lett a lábam. Itt kicsit összezavarodtam, mert nem pont a kéktúra útvonalán mentem és egy nagyobb bozótos megkerülésével elindultam megkeresni a jeleket. És mikor megtaláltam, akkor néztem meg jobban, hogy pont itt arrafele fordul az útvonal, ahonnét én jöttem. Úgyhogy szépen visszamentem és hamar megtaláltam a nyiladékot, ahol az út befordult az erdőbe. Itt ismét egy gyönyörű erdőségen keresztül haladtam. Sajnos az eddig csak hébe-hóba előforduló pici kullancs-legyek itt most erős támadásba lendültek. Elhessegetni, lecsapni lehetetlen őket, egyesével csipkedtem le őket a tarkómról, karomról és egyszer éreztem, hogy a pólón belül a bőrömön is mászkálnak. Úgyhogy megálltam és lekaptam a vállamról a hátizsákot, a testemről a pólót és eltávolítottam a kis gazfickókat. Ismét befújtam magam kullancsirasztóval. Tapasztalatom szerint ezek a kis állatok nem fúrják be magukat a bőrbe, és úgy láttam nem is nagyon izgatja őket a kullancsriasztó. Utólag olvastam csak el egy róluk szóló cikket, amelyben leírják, hogy igenis befúrják magukat a bőr alá. Szóval befúrnák ők magukat az én bőrömbe is, csak talán pont a kullancsriasztó miatt nem teszik. Hamár igy le cuccoltam, készíttem pár képet is magamról és egy videót is. Aztán felcihelődtem és folytattam utam. Ismét éhes lettem, de nem találtam sem padot, sem egy vastag kidöntött fatörzset, úgyhogy jobb hiján a fűbe telepdtem le és kezdtem majszolni egy kiflit. Már a vége felé tartottam, amikor lépteket hallottam és felbukkant egy férfi. Ő is túrázó volt, köszöntünk, és ment tovább. Aztán hamarosan én is nekiindultam. Kicsit el voltak gémberedvbe a lábaim, kellett pár lépés mire újra fel tudtam venni a menetsebességet.

Az erdő továbbra is a legszebb arcát mutatta. Az út jól járható volt, a jelzések könnyen követhetőek. Nem is volt semmi gond. Aztán, mint mindíg, minden jónak vége szakad egyszer, szépen lassan kiértem Kerkautas fölé. Itt mezőgazdasági területek és ezzel együtt mezőgazdasági utak és tűző napsütés fogadott. Fel is tettem rögtön a széles karimájú kalapomat, amit a hűs erdőben az övemre tűzve tartottam. Innét jött a túra kevésbé élvezetes része. Falvak kihalt utcái, tűzforró aszfalt, kevés árnyék, mellettem elhúzó autók. Ez is a kéktúra része. A kis patak neve viszont megmosolyogtatott, Cupi patak, ez állt a táblán. Kerkakutast elhagyva egy enyhe árnyékot adó fasor tette elviselhetőbbé az utat. Kerékpáros túrázó köszönt rám, jó túrát kívánva.

Hamar elértem a két falu között húzódó főutat, átkeltem rajta és folytattam utam Alsószenterzsébet felé. Itt a falu előtt egy vékony erdősáv húzódott, majd egy nagyobb patak hídján kellett átkelni. Érdekes módon ez a patak, bár sokkal nagyobb volt, mint a Cupi patak, mégsem kapott táblát, így csak itthon tudtam megnézni, hogy ez a Kerka patak volt, amit már régről ismerek, hisz Lentiben is ez a patak folyik. Alsószenterzsébet buszfordulójában leültem egy picit, mert le kellett cserélni a GPS-ben az akkumulátorokat. Elindultam felfelé az egy nyomsávos szurdokúton és szemben egy nagyon széles munkagép fordult be. Olyan széles volt, hogy még gyalogosként is veszélyes lett volna az út szélén maradni, ezért lehúzódtam egy autóbeállóra. Alulról egyszer csak nagy sebességgel megérkezett egy kisautó, a sofőr vagy nem vette észre a vele szemben jövő monstrumot, vagy azt hitte eltolja. Nem tudom, de nem nagyon akaródzott neki megállni. A munkagép megállt és gondolom azon morfondírozott a sofőrje, hogy "mire gondolhat a költő". Aztán a kisautós is megállt és végigondolta a lehetséges kimeneteleket, majd megadóan rükvercbe tette a váltót és betolatott mellém a kocsifeljáróra. Hagytam elmenni a gépeket és folytattam utam felfelé.

Fent a dombháton szépen sütött a nap, de lassan kezdtem érezni a talpamat. Beérve Felsőszenterzsébetre rájöttem, hogy én már jártam itt egyszer geoláda ügyben. A kis – néhány házas – települést hamarosan elhagyva a temető mellett felrakásolt farakás árnyékában megálltam, hogy egyek még egy szendvicset. Innét már nagyon nehezen akaródzott tovább indulni. De muszáj volt. Fájt a talpam és egy lépésnél éreztem, ahogy a vízhólyag kipukkant. Szerencsére ez nem hátráltatott különösebben. Tudtam tartani a már órák óta "beállított" 4 km/h-s tempót. A nap lassan közelítette a látóhatárt és így szinte teljesen a szemembe tűzött. A beesési szög már olyan lapos volt, hogy a kalap karimája sem vetett árnyékot a szememre, így a fejemet lehajtva próbáltam kiküszöbölni ezt a kellemetlenséget.

Mivel mezőgazdasági területek között haladtam a sík tájon, így már messziről láttam Szentgyörgyvölgy református templomának tornyát. Nagyon lassan "közeledett". Szerencsére a másnapra prognosztizált masszív eső első felhőfoszlányai már beúsztak a láthatárra, így aznap kicsit előbb és nem a horizont alá, hanem a felhők mögé bukott le, aranysárgára festve a felhők szélét. Így már nem sütött élesen a szemebe a nap. Már csak pár kanyart kellet megtenni és beértem Kógyár településrészre, ami már Szentgyörgyvölgyhöz tartozik. Innét pár perc alatt elértem a Szentgyörgyvölgyi patak hídját, majd felkapaszkodtam a domboldalra, ahol a falu főutcája húzódott. Ez volt a célegyenes. Már csak 400 métert kellett a kocsiig megtenni. Láttam is, ott várt szegény egyedüliként. A reggeli túratárs kocsija már nem volt ott. Sejtettem, hogy így lesz, mert ahogy mesélt a saját túráiról, a napi penzumairól, tempójáról, már reggel sejtettem, hogy ő nem abban a ligában játszik, mint én :-) és hamarabb beér a célba. Lecuccoltam a csomagtartóba és csak a pecsételő füzetet és a párnát vittem a pár méterre lévő pecsétig. Jó kis nap volt, jól elfáradtam, és sikerült sötétedés előtt beérnem. Persze készültem fejlámpával és láthatósági mellénnyel, hátha nem tudok ilyen jó tempót menni, de szerencsére nem volt rájuk szükség.

Összeségében jól sikerült ez a három nap, remekül éreztem magam, sok szépet láttam, jól elfáradtam. Remélem mihamarabb tudom folytatni és nem kell két évet várni a következő kékezésre.

Előző napi túrám: Becsvölgye - Zalalövő

Bejárt útvonal megtekintése a geocaching.hu GeoMapján és a turistautak.hu-n