Újrakezdés

... avagy 2 év szünet után újra a "kéken": kerítések, szántóföldek, olajkutak, vér s egy kevés veríték.

Ennek a szakasznak a jelentőségét a fenti kép mutatja meg leginkább. Több, mint 2 éve, 2021. június 18.-án pecsételtem itt utoljára a kéktúra füzetembe. Kishíján 28 hónap telt el és teljesen érthető és szükséges volt ez a kényszerszünet, de már nagyon hiányzott a "kék". Kirándulni persze voltam többször is az elmúlt 28 hónapban, de a kéktúra teljesítésem az masszívan 62%-on állt. Ez a szakasz nem bővelkedett nagy kiterjedésű erdőkben, nagy hegyekben sem. Ami érdekesség adódhatott volna (például a működő olajkutak látványa), azokat már korábban megismerhettem, hisz Lentiből indulva rengeteget csatangoltunk már a családdal is ezen a környéken az elmúlt 18 évben és a geoládák felkutatása során egyedül is többször jártam erre. A "szeres" berendezkedésű település szerkezet sem volt újdonság. Talán a rengeteg kerítés és villanypásztor lepett meg kissé. Nem volt olyan termőföld, ami ne lett volna valahogy bekerítve. Így a végtelen mezők illúzióját is el kellett engedni. De az időjárásra nem lehetett panasz, szép napsütéses idő kísért végig az első napon.

Na de térjünk rá a beszámoló érdemi részére!

Amennyire előnyös számomra, hogy Lentiben a családi házban kézenfekvő megszállnom, ez pont annyira hátrány is a logisztikát tekintve, mert a 75-ös úttól északra a tömegközlekedés már végképp Zalaegerszeg központú. Így végül én is meghajoltam eme rendező elv akarata előtt és reggel kocsival Zalaegerszegre mentem. Ott ültem buszra. Sajnos az indulásom Pécsről egy kicsit összecsapott lett és úton Zalaegerszeg felé döbbentem rá, hogy csak egy 10.000-es lapul a tárcámba meg a bankkártya. Emlékeim szerint egyik sem a buszsofőrök kedvence. Még szerencse, hogy a Covid járvány lecsengésekor is túráztam egyet és akkor a mobilos jegykezelést kellett választani, mert a buszsofőrök "hermetikusan" el voltak zárva az utazóközönségtől és az akkor használt app rajt volt a telefonomon. Ezzel tudtam a parkolást is fizetni és a buszjeggyel sem volt gond. Így hát pirkadatkor már a buszon zötykölődtem. Persze ez a szóhasználat is már egy "irodalmi túlzás". Zötykölődésről szó sem volt. Szinte teljesen új MAN típusú buszon ültem, s néztem a modern kijelzőt, ami nemcsak a következő megállót mutatta, hanem az azt követő kettőt is, így nem kellett izgulni, hogy nem vétem-e el a leszállást. Zalatárnokon az előző túráról már jól ismert kis várónál tett le a busz és magabiztos léptekkel keltem át a 75-ös úton a pecséthez. Na ott és akkor készült a fenti kép. Remélem orcámon fellelhető az az öröm, amit belül éreztem.

Némi pakolás, GPS bekapcsolás után hátamra kanyarintottam a hátizsákot és elindultam a templom felé. Itt rögtön mást mutatott a térkép, mást a felfestett jelek. Én a jeleket követtem és egy kisebb kanyar után ismét a kék úton jártam a térkép szerint is. Néhány lépés után a nyitott kapujú, de ettől eltekintve kerítéssel lezárt üzemi épülethez közeledtem. Aztán ahogy a kerítés menti bozótos látni engedte, nem is üzemi terület volt, hanem egy hatalmas mezőgazdasági terület terménytárolója. Itt egy kis bizonytalansági faktorral szembesültem, mert a kerítés mellett egy keskeny ösvény járható volt. Elindultam rajta, de kezdett gyanús lenni, hogy a kerítés belső oldalán láttam a jeleket. Úgyhogy rövid hezitálás után visszasétáltam a kapuhoz és bent folytattam az utam. A jelek határozottan bent folytatódtak, helyenként nem is látszódtak volna kívülről, mert a kerítés oszlopaira belülről voltak felfestve. Ez megerősítette azt az elméletemet, hogy a kerítés előbb volt itt, mint a jelek. Aztán beigazolódott, hogy  jó döntést hoztam, mert kívül egyszer csak egy kereszt irányú, szinte áthatolhatatlan kerítés állta volna utamat, ha ott megyek, míg bent tovább folytatódott az út, ímmár egy erdő sáv szélén. Egy derékszögű kanyar után továbbra is az erdősáv szélén bandukolhattam.

Felértem egy dombhátra, ahol az erdőt magam mögött hagyva már balról letermelt jobbról pedig még haszonnövénnyel teli földek között lépkedtem. Talán valami káposzta féle lehetett. Karalábéra tippeltem. De milyen rosszul! Korábbi beszámolóimban már említettem, hogy legfőbb botanikai lektorom, a biológia tanár édesanyám. Most is elküldtem neki a fényképet, hogy jó-e a tipp és a legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy ez bizony repce. Nem hittem a szememnek! Ezt nem gondoltam volna, hogy a repce így néz ki! Mindíg csak tavasszal, nyár elején tudtam, hogy a sárgán hullámzó földeken repcét látok, utána már sosem derült ki számomra, hogy mivé lesz. Repceolajról hallottam már és úgy képzeltem, hogy a repce is amolyan napraforgó féle. Most megtudtam, hogy keresztes virágú, mint a káposzta félék. Beérik a magja, abból az olaj. Mindíg tanul az ember!

A távolban vékony páralepel lebegett a földek felett és a nap fénye is egyre erőteljesebben ragyogta be a tájat. Itt ismét kb. 100 méterrel arrébb vezetett az út, mint amit a térkép jelzett, de nem számított, A bevetetlen földeken túl már messziről láttam a létrát, amin majd át kell lendülnöm, hogy ismét kerítésen kívül legyek. Miután ezt sikeresen abszolváltam, ismét egy erdőn kellett átvágni. Viszonylag jelentős aljnövényzet és ritkásabb fasűrűség jellemezte a területet.

Hamarosan elértem Patóhegy takaros kis hétvégi házait, pincéit. Példaértékű volt a környezet, a rend, a tisztaság. Élmény volt itt sétálni. Aztán ráfordultam az aszfaltos kis utcácskára, melynek mentén már viszonylag sűrűen sorakoztak a pincék. Egy kerekes kútnál megálltam, hogy az ott elrejtett geoládát megkeressem, majd a "főútról" letérve ismét egy erdei ösvényen ereszkedtem le Petrikeresztúr felé. Az ösvény egy szekérútba torkollott és itt nem voltam elég figyelmes és rossz irányba indultam el. Hamar észrevettem és visszafordultam.

Petrikeresztúron a buszmegállóban megpihentem, ettem egy pogácsát, ittam vizet és pár percet élveztem, hogy nem húzza a hátamat a zsák. Aztán felkerekedtem és folytattam utamat Győrfiszegre, ami Petrikeresztúrhoz tartozó kis településrész. Itt ismét elgondolkodva elvétettem a lefordulást, és 100 méter megtétele után jöttem rá, hogy ismét "rossz" úton járok. Visszasétáltam és jobbra fordulva hamarosan elhagytam az utolsó házakat. Egy erdős rész következett, de a jeleket nem láttam a fákon. A GPS-re pillantva konstatáltam, hogy 20-30 méterrel arrébb vezet a "kék". Érdekes, nem láttam ösvényt, vagy utat, Átvágtam a fák között és megleltem az ösvényt, de jelek nem voltak. Jó 500 métert tettem meg, a GPS szerint a kék jelzésen voltam, de jelekkel nem találkoztam. Egy cserjével sűrűn telenőtt erdőszélről van szó, így nehéz meglátni a jeleket, ha azok a bokrok mögötti fákon voltak felfestve. Nem tudom. Mindenesetre nem mentem vissza, hogy ráleljek a kék jelzésre, hanem felcaplattam a domboldalon és kiértem egy kaszálóra. Itthon jöttem rá, hogy valószínűleg valamit nagyon félrenéztem és nem arra volt a kék jelzésű túraútvonal, amerre én kerestem. Próbáltam a GPS-emen rekonstruálni, hogy mit nézhettem kék jelzésnek, de nyomát sem láttam. Rejtély! Vagy egyszerű figyelmetlenség. Sebaj! Fenn a dombtetőn egy kaszáló szélén haladtam, nagyon harmatos volt a fű, de amint elkértem a kék jelzést, láttam, hogy az bent az erdőben kanyarog, így végül megúsztam a fűszálak okozta elázást. A fák között aztán szép kavicsos szekérutat találtam telis-tele kék jelzéssel. 

Barabásszeg felé immár nagy emelkedővel nem találkoztam, szépen be is sétáltam a faluba és ezzel elértem a mai napi penzum felét. Így ismét megérdemeltnek véltem egy kis pihenőt, amit ismét egy buszmegálló fedett várójában töltöttem el. Aztán hamarosan már az aszfaltot koptatva ereszkedtem lefelé egy hajtűkanyar kombináció felé, mely után ismét ismerős terepre érkeztem. Néhány éve itt rejtettük el a RP-DDK mozgóládáját a feleségemmel. A rejtek környezete nem változott, viszont emlékeim szerint a buszmegálló mellett a sarkon egy átlagos házikó állt. Ez most teljesen felújítva és - a tábla tanulsága szerint - fizető vendégeket várva állt itt.  A ház után egy nagyon pici tó és a partján néhány ülő alkalmatosság, asztal, kerti grill várta a vendégeket. Elhagyva az apartmant, egy ideig még egy füves szekérúton haladtam, de aztán erről letereltek a jelek egy erdei szakaszra. Erre is emlékeztem, innét vittük ellenkező irányba a kékládát. Akkor egy elég nagy bozótharc árán jutottam el a ládáig, de most nem futottam be semmi kellemetlen akadályba. Kicsit később néhány méteren a sás bedőlt az útra, de nem volt vészes. Utána felkapaszkodtam egy domboldalba, ahol az erdő közepén elszórtan lakóházak álltak.

Ez volt Kereseszeg. Több lakóval is találkoztam, fiatalok voltak, talán fiatalabbak, mint én. Érdekes lehet ilyen távol élni a civilizációtól. Szinte úttalan utakon lehet csak idejutni autóval. Biztos vannak olyan időszakok, amikor csak terepjáróval, vagy azzal sem. Valószínűleg teljesen más beállítottság, más életszemlélet kell ehhez. Nem hinném, hogy én ezt hosszú távon elviselném. Tősgyökeres pécsiként túl urbánus vagyok ehhez az életformához. Elsőre talán romantikusan hangzik mindennap az erdei állatok neszezésére ébredni, de egy régi fonyódi beszélgetés ugrott be erről: egy késő őszi délutánon iszogattunk a piac melletti kocsmában és beszélgettünk egy helyi bácsival. Felvetettük, hogy milyen klassz így ősszel a Balaton, biztos ilyenkor lejárnak a helyiek is. Legyintett egyet és azt mondta, hogy van már 5 éve is, hogy utoljára látta a Balatont, nem izgatja különösebben. Szóval minden csoda 3 napig tart. Itthon próbáltam egy kicsit utánaolvasni ennek a kis "szer"-nek, de nem sok érdemi infót találtam. Egy 2007-es riport foglalkozik talán a legbővebben ezzel a településrésszel. Ez elég rég volt, de érdemi változást nem láttam a cikkben lefestett képhez képest.

Az utolsó háznál elém penderült egy nagyobb fajta ébenfekete kutya. Ugatott, de valahogy azt éreztem, hogy csak a látszatra ad, valójában nem veszélyes. El is engedett maga mellett, pedig csak 20-30 cm-re állt tőlem. De aztán kilépett a házból egy menyecske és egy füttyjellel magához szólította. Ezek után még egy emelkedő következett. Itt is álltak házak, de ezek már elhagyatottak voltak, némelyiket teljesen benőtték a bokrok. Valaha élénkebb élet lehetett itt is. A következő éles kanyar ismét ismerős volt, hisz ezen a szakaszon is rejtettem a már említett kék geoládát. Tudtam, hogy most egy jól járható, lejtős út következik a fák között egészen Kislengyelig.

Kislengyelen pecsételtem és ez végképp ismerős volt, pedig a kéktúrámon még nem jártam erre. De a kékládának is volt egy pecsételő füzete és abba én üthettem bele a kislengyeli pecsétet. "A szokás hatalom!" jeligével ismét a buszmegálló fából ácsolt megállójaban ettem egy falatot és pihentem is egy kicsit. Aztán a szemem sarkából láttam, hogy a megálló mellett egy idős néni elesik. Lassított felvétel szerűen dőlt előre. Gyorsan oda szaladtam, addigra az előtte haladó lánya is mellett termett. Együtt segítettük fel. Szegénynek eléggé vérzett a homloka. Addigra már odaért egy diákcsoport kísérő tanára. Megállapítottuk, hogy a néninek komoly baja nincs. Saját erejéből meg tud állni, értelmesen tudtunk vele beszélgetni. Biztos, ami biztos, a lánya megkért, hogy kísérjem be a verandára, mert kiderült, hogy a buszmegálló mögötti ház az övék. Épp a temetőből jöttek haza, amikor megtörtént a baj. A verandán leült a néni és megkérdeztem a lányától, hogy ott hagyhatom-e őket. A tanár ígérte, hogy hoz betadint, úgyhogy a néni lánya elengedett. Vegyes érzésekkel hagytam ott őket. Remélem tényleg csak felületi sérülés érte szegényt. Pár lépést az aszfaltos úton kellett megtenni és mielőtt elhagytam volna az úttestet még visszanéztem, látok-e mozgást a háznál, de nem láttam. Elindultam a bólogató olajkút felé, ami szintén ismerős volt korábbról. Most volt időm közelebbről megszemlélni. Érdekes látvány, még így másodjára is. Már csak 3-4 km volt hátra a mai utamból, de sikerült még egy eltévelyedést produkálnom. Nem vettem észre egy letérést és én követtem tovább a jól járható kavicsos utat. Ez egy másik olajkúthoz vezetett. Itt vettem észre, hogy nem a kéken vagyok. Most nem álltam meg a kút miatt, hanem visszafordultam és megkerestem a helyes utat.  Egy kis erdei séta után ismét két kerítés között találtam magam, ráadásul egy meredek emelkedővé alakult az út, így nekiveselkedtem és elszántan caplattam felfelé, hogy a nehezén hamar túl legyek. Egy kicsit meg is kellett állnom a 2/3-adánál, de csak egy rövid szusszanás volt. Felértem és onnét egy derékszögű kanyarral már szinte sík úton értem el Kustánszeget. A bolt előtt nagy élet volt, helyiek sörözgettek és hangoskodtak. Nem volt kedvem oda menni. Inkább elsétáltam a pecsétig. Pecsételtem és visszabandukoltam a buszmegállóhoz. Jó időt "futottam". Kettővel korábbi buszt sikerült elérnem, mint amit előzetesen esélyesnek tartottam. Remélem holnapra is kitart a lendület.

Bejárt útvonal megtekintése a geocaching.hu GeoMapján.és a turistautak.hu-n

Az előző túrám leírása a kéken 2021-ből: Lasztonya - Zalatárnok

A következő napi túra: Kustánszeg - Zalalövő