Amikor a legváratlanabb élmény már az indulás előtt megtörténik.
Ennek a napnak a szakaszolásán sokat törtem a fejem és több variációm volt rá. Még egy bringás megoldás is szóbajött egy rövid időre. Mármint nem csalásra gondoltam, hanem arra, hogy a célba elmegyek kocsival, a tetőtartón a bringával, elbringázok a rajthoz és lelakatolom a bringát, majd a nap végén autóval a bringáért megyek. Ennek egy rövidebb szakasz esetén lett volna realitása. Már nem is emlékszem pontosan, hogy hogy lettek volna akkor a napi szakaszok. De végül ezt elvetettem és a következő megoldás mellett döntöttem. Pihentettem az autót és busszal indultam Lentiből, de nem Lasztonyára, mert reggel ide nem volt csatlakozás, hanem csak a pördeföldi elágazásig buszoztam. És rögtön a lenti buszpályaudvaron ért a következő meglepetés. Időben értem ki az állomásra, 5:45-kor indult a busz, de én már 35 körül ott tébláboltam a peronon. Átépítették a pályaudvart amióta nem jártam itt, de hamar megtaláltam a megfelelő kocsiállást. Busz persze sehol, rajtam kívül egy utas várakozott, de ő is 2-3 kocsiállással arrébb. Jött pár busz, de egyik sem az én állásomra. Az óramutató elért a 45-re, busz sehol, aztán már az 50-nél járt, amikor elővettem a mobilom és rákerestem arra a térképes információs site-ra, amire már korábban ráakadtam, ahol valós időben mutatják a buszok helyzetét és ott azt láttam, hogy az én buszom, már Mumornál, a következő faluban jár. Legalábbis a pöttye ott haladt. Eléggé ideges lettem. Az információhoz siettem, ahol ki volt írva, hogy 6:30-tól van csak nyitva, de egy férfi üldögélt a sarokban. Udvariasan megkérdeztem, hogy adna-e infót annak ellenére, hogy nincs még nyitva, de félbeszakított és mondta, hogy ő nem az "információs", mindjárt jön Erzsike és ő felvilágosít, bármit is akarok tudni. És valóban, nem tellt el 1-2 perc, máris jött egy hölgy, és a férfi szólt neki, hogy nekem kérdésem van. Odajött az ablakhoz és megkérdezte, hogy mit szeretnék és én előadtam, hogy a Bázakerettyére menő 5:45-ös buszra vártam, de úgy tűnik, hogy az nélkülem ment el... Folytatnom sem kellett a mondandómat, mert a férfi a sarokban a fejéhez kapott, hogy "Tyűűű, az az én buszom!!! Azonnal jövök!" És kiviharzott a szobából! Én visszasétáltam a kocsiállásba és valóban, a busz nagy sebbel-lobbal beállt és én felszálhattam. A sofőr elnézést kért és már indultunk is, hogy behozzuk a virtuális pöttyünket, merthogy közben az már valahol Csömödérnél járt. Szóval ez nem egy valós GPS jelen alapuló pötty volt, mint kiderült, hanem a menetrendi adatok alapján virtualizált pötty. Sehol máshol nem volt felszálló az elágazásig, így mikor leszálltam, akkor már csak 1-2 perccel voltunk elmaradva a menetrendtől. Szóval szerencsésen alakult a buszos kaland, nem kellett alternatív megoldásokon agyalnom.
Még nem volt fél hét, mikor felcihelődtem, beállítottam a GPS-t és készítettem pár képet. Nyár dereka lévén a nap már erősen sütött, de még a hajnali hűs levegő sejtelmes pára-párnát bocsátott a mező fölé, mikor elindultam az elágazástól. Jól kiléptem a homokos úton és nemsokára már láttam a Lasztonya házait, ahol tegnap pecsételtem. De most oda nem mentem vissza, hanem csak a Lasztonyához tartozó Kámaházán keresztül mentem az elágazásig, ahol tegnap az autóm várt. Innét rátértem a kékre és belevetettem magam az erdőbe, ahol egy kisebb kaptatón értem fel egy fennsíkra. Az egyik legszebb erdei szakasz volt ez, a mai napon. A hőmérséklet pont elviselhető volt, igaz, az út nagy részén dél felől írtás volt, így szinte végig a fejemen tartottam a széles karimájú túrakalapomat. Találkoztam egy kerítéssel, amin egy létra segítségével lehetett átmászni, de erre nem volt szükség, mert a kapu nem volt lelakatolva, így egy kisebb mozdulattal résnyire nyitottam és beléptem a területre. Természetesen magam utan visszacsuktam a kaput. Egy kevés sétát követően elértem a lezárt terület túloldalát. Ott is megvolt a létra, és itt már szükség is volt rá, így óvatosan átmásztam rajta. Tovább folytatódott a sík, napsütötte erdőszéli séta. Ritka alkalomban volt itt részem, hisz szembetalálkoztam két túrázóval. Ilyen Nemesvid óta nem történt, ahol egy egész túrázó osztállyal találkoztam a pecsétnél. Aztán az út kicsit befordult az erdőbe és lejteni kezdet, hogy egy élesebb jobb kanyar után ismét emelkedjen. Ezen a szakaszon belassultam, mert egyrészt cseteltem egy sort az édesanyámmal, majd nemsokkal később valami munkahelyi kérdést is meg kellett oldani, végül a feleségem is írt, hogy keressek ki egy e-mail-t a házfelújítással kapcsolatban és küldjem át, mert most kell valamit tovább intézni. Ehhez már leálltam, mert ilyenkor, amint van olyan jel, hogy elegendő legyen a netezéshez, azt nem szabad "elengedni", mert lehet, hogy 5 lépés múlva semmi térerő nem lesz.
Aztán szépen leereszkedtem a szentpéterföldei horgásztó kiépített partjára, ahol rendezetten sorakoztak a különböző nyaralók, csónakházak. Itt letértem a kékről. Egyrészt 9 óra elmúlott, 11 km már a lábamban volt, így ideje volt egy kis pihenésnek és szendvicsfogyasztásnak. Másrészt rejtőzött itt a tó partján egy geoláda, melyet megkerestem. A 10 perces ládakeresés után a tóparton leültem egy asztalhoz, majszoltam az elemózsiát és néztem a vizet, amely szinte tükörsima volt, csak néha 1-1 hal ugrott fel a felszín közelébe, vagy egy vizi madár érkezett. Békák kuruttyoltak a parton és messziről ide hallatszott egy-egy autó hangja. Idilli volt a környezet, de sokat nem pihenhettem, hisz a mai penzum 2/3-a még vissza volt. A technikának köszönhetően percre pontosan meg tudom mondani, hogy a letérésre 64 percet fordítottam, de ebből a tényleges pihenés az csak 25 perc volt. Szóval negyed 11 körül értem "vissza" a kékre és folytattam utamat Szentpéterfölde felé. Ez a szakasz teljesen kiépített aszfaltos rész volt. Hamar beértem a faluba és nemsokára a buszmegállót is megláttam, ahol a pecsételés végett ismét meg kellett állnom pár percre. Innét majdnem 1,5 km-en keresztül aszfaltos kaptató következett, a fele napsütésben, a másik fele már bent az erdőben kanyargott. Itt ismét találkoztam két túrázóval, akik sportos stílusban jöttek velem szembe. Ez abból állapítottam meg, hogy nagyrészt technikai ruházatuk, és fele akkora hátizsákjuk volt, mint nekem. Na meg persze, ami nekem szuszogtató emelkedő volt, az nekik könnyed lejtő.
Aztán egy nagyobb kanyarban búcsút inthettem az aszfaltnak és a kék jelet követve bevetettem magam az erdőben. 3 km-en keresztül viszonylag sík úton haladtam változatok körülmények között. Hol keskeny erdei ösvényt, hol széles erdészeti utat taposott a lábam. Dél körül már a Rádiháza és Pusztadencs közötti szölőhegyen masíroztam. Rendben tartott porták között haladtam, amikor észrevettem két lovat, akik békésen pihengettek az egyik elkerített telken. Velük szemben egy díszesen faragott kapu állt, mögötte két ember pakolt valamit. Aztán távolabb egy nagyobb ipartelep kék háztetőit vettem észre. Utóbb - itthon a Google térkép böngészése nyomán - kiderült, hogy az a pusztaedericsi Magyar Földgáztároló telepe. Tovább haladtam Rádiháza felé. Beérve a faluba kis kitérőt tettem a Csikós Csárda felé a pecsétért, abban a titkos reményben, hogy hátha mégis nyitva van és egy igazi jó ebédet tudok ott enni. Nem mintha ne lett volna nálam elegendő szendvics, de mindíg vágyom arra, hogy a túráim során dél körül "szembe" jöjjön velem egy jóféle étterem, ahol egy jó kis gulyást, vagy pörköltet tudnak elém tenni. A kéktúrázásom alatt eddig egyetlen egy ilyen élményem volt, mégpedig Kaposmérőn a Kassai Fogadóban, ahol zseniális ebédet ettem. Igaz, jócskán ki kellett térni miatta, de megérte.
De a realitásoknak megfelelően a csárda és a bolt is zárva volt. Az épület előtt a nagy fák árnyékában elmajszoltam egy szendvicset. majd a 20 perces pihenőt követően elindultam a vasútállomás felé. Elég nagy volt az élet a faluban, több helyen dolgozgattak a kertben vagy épp a házon és a levélkihordó postás kisasszony is dolgozott, melyet a kutyák élénk figyelemmel és jelentős ugatással követtek. Aztán elhagytam a falut és letértem a vasútállomás felé, ahol körbejártam és ha már ennyire útba esett, megkerestem azt a pecsétet is, hogy jelenthessek róla heyjoe.hu-n.
Innét egy könnyed emelkedőn egy nagy lovarda mellett haladtam el. Valószínűleg a Kabala Ménes lovardája lehetett. Utána nemsokára felértem a dombhátra és az út egy sűrű aljnövényzetű erdőbe vezetett. A nagy levelű bokrok és lágyszárúak dúsan terítették be az erdőt és a keskeny turistaúton is szép zöld fűvön lépdelhettem. Érdekes és ritka látvány az ilyen. Hamarosan kiszélesedett az ösvény, láthatóan itt már gépjárművek is használták, de a fű továbbra is élénkzöld színbe öltöztette az utat. Hamarosan kiértem Szentkozmadombja házai közé. Ha már szót ejtettem korábban Kistolmács takaros házairól, akkor ide is idekívánkoznak a dícsérő szavak. Szentkozmadombja nagyon tetszetős faluképpel fogadott, meghitt kis házak, rendezett udvarok, egységes utcakép adott hangulatos keretet az utamnak.
A falu két, egymással párhuzamos főutcáját egy meredek összekötő szakasz kötötte össze és szemben egy nagyon szép kis kápolna fogadott, melynek oldalában fedett buszmegállót alakítottak ki. Nem is akármilyet. Szépen kialakított fa asztal, pad és még fertőtlenítő is volt a váróban. A korlátján szép virágokkal. A kápolna mögött egy klassz kis bekerített játszótér várta a lurkókat, míg a szüleiknek fedett padok és asztalok nyújtottak kényelmes megfigyelő pontot, ahonnét a teljes játszóteret szemmel tarthatták. Én is itt pihentem meg és fogyasztottam el egy szendvicset. Itt kezdtem el először komolyabban számolgatni is. Eddig a legtöbb túrámon abban a "luxusban" volt részem, hogy nem kellett időre megérkeznem sehová, hisz a kocsi várt a célnál. De most tisztán a tömegközlekedésre hagyatkoztam, mert reggel nem lehetett értelmes időben eljutni Zalatárnoktól a rajthoz. Viszont szerencsére elég sok busz ment Zalatárnoktól Lenti felé, így attól nem féltem, hogy hoppon maradok, viszont a számolgatás azért volt mégis indokolt, mert ha lecsúszok a 16:45-ös buszról, akkor a következő csak 19:18-kor érkezett volna. Az azért elég sok idő. De szerencsére még csak alig múlott el 14 óra és Zalatárnokig már csak 2 km aszfaltmenet volt hátra. Így elég jó esélyem volt a 15:21-es buszt elérni ami átszállás nélkül vitt Lentibe.
Sajnos elfogyott az utolsó korty vizem és elég meleg volt, így azon morfondíroztam, hogy becsöngessek-e valakihez vízért. De végül elvetettem, mondván, hogy 2 km-t már kibírok. De aztán a falu szélén a temető mellett vitt el az utam, így ide mégis bementem, mert a legtöbb temetőben van csap. Itt is volt és jó hűs vizet adott, így nem csak a szomjamat oldtottam, hanem kicsit megmosakodtam. Mégiscsak buszon fogok utazni, nem árt, ha rendezetten néz ki az ember fia. Itt elemet is kellett cserélni a GPS-ben és ez eredményezett egy indokolatlan 75 m-es szintemelkedést. Ha jól sejtem, akkor ezek a GPS-ek a magasságot nem annyira pontosan határozzák meg. Elvileg folyamatosan kalibrálni kellene még egy napon belül is az ismert magasságokhoz, mert barometrikus alapokon nyugszik a magasság számítás és a légnyomás érték az nap közben is változhat. Persze lehet, hogy nem jól gondolom. Őszintén szólva ebbe nem ástam bele magam túlságosan. Mindenestre ezt ott nem is vettem észre, csak itthon láttam a track-et elemzve, hogy van egy tüske a magasság diagramon.
A hátralévő 2 km-t nagyon hamar letudtam. Csak az zavart egy kissé, hogy az aszfalt megolvadt és puha kártány foltok voltak rajta, így inkább lehúzódtam a kavicsos részre, hogy kíméljem a vadiúj cipőmet. Apropó új cípő. A Decathlonban vett "majdnemalegolcsóbb" cipő egész jól vizsgázott. Persze nem is volt igazán durva terep, de kényelmes volt, jól tartotta a lábamat. Jól sikerült a feledékenységem miatt otthon hagyott túracipó pótlása.
Hamarosan beértem Zalatárnokra, végigsétáltam a főútig és balra kanyarodtam a pecsétért a vegyesbolthoz. Ez a bolt is zárva volt ekkortájt, de ez most nem volt lényeges számomra. A buszmegállóból idekiáltottak nekem, hogy megyek-e még tovább. Nem akartam kiabálni, úgyhogy csak intettem. Gondoltam, majd pecsételés után úgyis odamegyek és megbeszéljük. Egy idősebb férfi és egy fiatal srác beszélgettek egy kis kölyökkutya társaságában. Kiderült, hogy a kutya ma került az idősebb férfihoz és viszi haza. És az is kiderült, hogy a férfi nagy túrázó volt fiatalabb korában. Még Rockenbauer Pált is ismerte személyesen. Nagy barátja az öreg fáknak, azaz a dendrológia szerelmese. Mesélt arról, hogy itt Zalában milyen nagy fákat lehet találni és hogy ezek hányadikak az országos listában. Mikor megtudta, hogy pécsi vagyok, akkor mondta, hogy ő is élt Pécsett és rokona még mindíg Pécsett él a Kertvárosban, így szokott manapság is felénk járni. Azt a környéket is ismerte, ahol én lakom. Szóval jól el beszélgettünk abban a 25 percben, amíg a buszra vártunk. Kiderült közben, hogy ő az ellenkező irányba megy, így amikor befutott a buszom, elbúcsúztunk.
A buszon kissé lehűltem, így egész friss voltam, mikor befutottunk a pályaudvarra. Onnan 10 perc alatt a szállásomra érkeztem volna, ha nem jutalmazom meg magam egy finom pisztácia fagyival, melyet az útba eső cukrászdában vételeztem. Remek kis túra volt, jó befejezése ennek a három napos zalai kékezésnek.
Normál ügymenet szerint (ti.: a túra után 1-2 héten belül elkészül a beszámoló) itt jönne egy sor, hogy ősszel innét folyt. köv. De a 2021-es év az építkezés miatt háttérbe szorított minden egyéb hobbit, kikapcsolódást. Az év második felében se túrára, se blogolásra nem jutott idő, így most januárban sikerült pontot tenni eme nyári történet végére. Szóval most már annak a reményemnek adok hangot, hogy '22 tavaszán tudom majd folytatni Zala megye északi részeinek felfedezését.
Ha még nem tetted volna, akkor az előző napi túrám leírását is olvasd el.
Következő túra a kéken 2023. októberében: Zalatárnok - Kustánszeg
