Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

okulare

Sín-gödör

2022. április 30.

2022. október 30. - Okulare

fejlec.jpg

Vadregényes meder túra a Calamitessel

 avagy népes csapattal a patak völgyében

Egy hűvös, március végi sörözgetésen Laci vetette fel először a közös kirándulás ideáját, mert nagyon régen túráztunk már együtt. Egyből javasolt is egy célt, mégpedig a Kelet-Mecsek egy kevéssé ismert völgyét, a Sín-gödröt. A részletek kidolgozását magamra vállaltam és hamarosan előálltam egy rövid és egy hosszabb tervvel. Végül a rövid mellett döntöttünk, mert olyanok is velünk tartottak, akik nem gyakran húznak túracipőt. Nem akartuk az ő kedvüket elvenni egy fárasztóbb túrával. 

Ismerős helyről, a magyaregregyi strandtól indult a túra. Az első párszáz métert forgalmas közúton tettük meg, de aztán hamar elértük az erdőbe vezető turistautat, ahol rögtön megízlelhettük, milyen egy patakot átlépni, hisz a Völgységi-patak itt csordogált Magyaregregy felé. Innét egy erősebb kaptató következett egy viszonylag széles, helyenként sáros úton. Alig több mint 900 méteren majdnem 100 méter szintemelkedést küzdött le 20 perc alatt a még friss csapat. Aztán egy kis hullámvasútazás következett, mert hol lejtett, hol ismét emelkedett az út. Elbeszélgettem az időt, így 200 méterrel túlmentünk a leágazáson. De aztán hamar rátértünk a meredeken süllyedő kis ösvényre, ami levitt minket vissza a völgyben kanyargó műútra. Itt a legvége már igen meredek volt, és itt is elnéztem a jeleket, de szerencsére Eszti figyelt és szólt, mert a friss jelzés balra indult az utolsó száz méteren, míg én a szélesebb régi utat követtem volna. A meredek rézsün oldalazva kellett leereszkedni. A turistaúthoz közel rejtőző Barnakő-barlang ládáját Robival kerestük meg, majd csatlakoztunk az út túloldalán várakozó társainkhoz.

A Sín-gödör bejáratával szemben, a Zobák - magyaregregyi műút nyugati felén hatalmas sziklatömb áll. Régi neve Sátor-kő. A monda szerint a XVIII. sz.-i rácdúlás idején a Sátor-kőnél a falusiak lesben állva kövekkel agyondobálták a fosztogatni akarókat. Azért nevezték Sátor-kőnek, mert egy szobának berendezett nagy üreg volt a belsejében, amelyben a Pécs környéki Hatos betyár tanyázott. Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében e szikla tetejéről figyelte Gábor pap és Bornemissza Gergely a török szultán seregének elvonulását. Egy másik néphit szerint ez a szellemek tanyája volt, akik a barlang mélyén aranyat kalapáltak. Éjszaka dolgoztak és a faluba is belehallatszott a félelmetes csattogás. A szellemeket betyárok váltották fel, akik a közelben dolgozó vagy arra tévedt leányokat elrabolták, összeházasodtak velük. Ivadékaikból népesedett be Magyaregregy.

forrás: Mecseki népmondák

Itt kezdődött a mai nap főszereplője, a Sín-gödör. Eleinte még egy szélesebb úton a patak mellett haladtunk, de ez csak a beetetés része volt a túrának. Hamarosan már a patakmederben, különböző nagyságú kövek között kerestük a legmegfelelőbb utat. Hol a jobb part, hol a bal part bizonyult megfelelő választásnak és többször szakadtunk szét, mert ki erre, ki arra gondolta jobbnak a lehetőségeket. Néha az ösvény felkapaszkodott a meredek partoldalba, hogy aztán néhány méter után ismét visszatérjen a vízpartra. A völgy közepe táján kissé kiszélesedett és a víz útja is kanyargósabbá vállt. Itt Lacival és fiával Zalánnal kerestük meg a völgy ládáját. A többiek tovább haladtak és később egy kanyarulatban vártuk össze egymást, mert mint kiderült nemcsak mi, de Ravi és Kriszta is más utakon érkezett meg. Néhol kidölt fákon át, vagy alattuk mászva jutottunk előre és sokszor álltunk tanakodva a parton, hogy milyen átkelést válasszunk ahhoz, hogy a lehető legszárazabban érjünk át. Ez gyakran sikerült, de volt, amikor nem. Szerencsére remek idő volt, így hamar megszáradtunk. 

Körülbelül 2,5 km megtétele után válaszút elé kerültünk, mert egy meredekebbnek tűnő, de rövidebb úton is el lehetett volna jutni a Máré-várához, de mi végül tovább haladtunk a Sín-gödörben és hozzátettünk még 600 métert a patak-túrához. Körülbelül 3 km és másfél óra patak kerülgetés után elbúcsúztunk a Sín-gödörtől és elindultunk egy kevésbé meredek úton, megkerültünk egy dombot és az északi oldalán addig mentünk, míg elértük a nagyon meredeken lejtő utat a Máré-váráig. Ez az átkötés rövid volt ugyan, de igencsak megdolgoztatta a combizmokat, bokát, vádlit. Felüdülés volt lepihenni a vár tövében lévő padoknál. Páran felmentek a várba, ahol épp egy rendezvény ért véget és a Siklósi Vár kapitányával és népes családjával is összefutottunk. Én a vár tövében ismét egy geoláda keresésére indultam. Majd egy rövid pihenés után elindultunk a szintvonalok kacskraingózó turistaúton a magyaregregyi strand felé, ahol jutalmul elfogyasztottunk néhány pizzát és pár pohár italt.

 terkep.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr2817843357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása