Az 50% kapujában,
avagy bliccelés, (majdnem) "oldschool" túrázás, gyönyörű idő, pár geoláda és egy nagyon hosszú utca rövid története.
Tavasszal eleinte egyből egy három napos túrával akartam folytatni a Kéket, de a Covid helyzet nem úgy alakult, hogy bátran szállást tudjak foglalni. Mivel a családunknak van egy kis nyaralóként funkcionáló családi háza Lentiben, ezért elkezdtem kidolgozni a logisztikát egy Lenti központú csillagtúrára. Végül arra jutottam, hogy a Zalakaros-Palin szakaszt még megcsinálom Pécsről egy egy napossal és június második felében pedig jöhet egy 3 napos etap.
Előzetesen 3 nap szabit vettem ki (szerda-péntek), mert volt más dolgom is itthon és így tudtam "játszani" a túra időpontjával az időjárás függvényében. Eredetileg egyből szerdán mentem volna, de aztán aznapra rosszabb időt jósoltak, mint csütörtökre, így már a hétvégén eldöntöttem, hogy csütörtök lesz a kék nap. Nem is volt baj, mert kedden későn értem haza, így nem kellett kapkodva összekészülnöm, ráértem szerdán előkészülni.
Sajnos rossz "szokásom", hogy a nagyobb utazások előtt rosszul alszom, már hajnalban felébredek és nem, vagy csak nehezen tudok visszaaludni. Ezen az éjszakán kivételesen minden rendben volt, pihentető, hosszú alvásban volt részem és így frissen ébredtem az ébresztő csörgésére. Szépen megreggeliztem, mert reggeli nélkül nem szeretek elindulni, majd véglegesítettem a nagyrészt már szerdán összerakott zsákomat, beültem az autóba és elindultam. A Mecsekben tejködben haladtam, de szerencsére Magyarszék után eloszlott a köd és a hétköznap ellenére alig volt autó az úton, így jó tempóban tudtam haladni. Kaposvár után élénkült meg a forgalom, de nem volt vészes. Így jó 20 perccel a buszindulás előtt értem a mai túrám végcéljához Palinra. A buszmegálló közelében parkoltam, ott, ahol a kéktúra útvonala is elkanyarodik a vasút felé. Egy korábbi buszt is elértem így, de mivel az városi járat volt, nem mertem rá felszállni így hirtelen, mert nem tudtam merre megy. Míg a kinézett 8:02-es helyközi buszról tudtam, hogy a buszpályaudvarra érkezik és onnan 5 perc múlva indul a Veszprémbe tartó busz, amely elvisz Zalakarosra.
Itt egy kis intermezzo erejéig beszámolnék a bliccelésemről. Ugyanis a túra előtti kedden egy OKT-s facebook bejegyzést olvasva döbbentem rá, hogy a pandémia miatt nem lehet a buszon jegyet váltani, hanem le kell tölteni egy app-ot és QR kód segítségével lehet érvényesíteni a jegyet. Nosza utána is néztem, szerencsére kiderült hogy a telómon már fent lévő Simple app is tud ilyet, meg is találtam a megfelelő opciót, így megnyugodtam, hogy erre sincs gond. Felszálltam a buszra és a QR kód az bizony az ajtó üvegére volt ráragasztva. Ami azt jelentette, hogy amikor állt a busz, akkor azért nem tudtam leolvasni, mert az ajtó kívülre nyílt és a matrica elbújt a kaszni mögött, amikor meg ment a busz, akkor annyira rázkódott, hogy a telefonom nem tudott egy pillanatra sem fókuszálni a QR kódra. Egy srác, látva a szerencsétlenkedésem, szólt, hogy hagyjam, úgysem ellenőrzi senki. Így az első jegyem árát elbukta a Volán. Nade a másodiknál már bőven volt időm beolvasni a kódot, mert még 4-5 percet állt a busz a végállomáson és itt nem az ajtón volt a matrica. Viszont a QR kód leolvasás itt sem működött. Korábban más appokból nem volt ilyen gond, viszont tény és való, hogy a telefonom elérte az 5 éves kort, és ennek más bosszantó jelei is voltak, nemcsak a QR kód olvasás problémája. Így a teló korának tudtam be ezt a fiaskót. Eljárt felette az idő. E sorok írásakor érkezett meg az új, így a következő túrán ismét teszek majd egy kísérletet. Így viszont tartozom a Volánnak párszáz forinttal.
Itt az ideje, hogy visszatérjünk a túrához. Szóval a veszprémi buszon már Galambok községben zötykölődtünk, és ráfordultunk a decemberi túráról már ismerős utcára, amely egyenesen Zalakarosra vezet. Most hamarabb átértünk, mint a decemberi túrámon, hála a motorizációnak. Lekászálódtam a buszról és elővettem a GPS-t, hogy beélesítsem. Sajnos se kép, se hang. Valószínű egy régebbi elempárt kaptam elő és ugyan egész éjszaka töltöttem, de valószínű hiába. Nem csüggedtem. Ugyan a GCKupa elúszott, de idén családi okok miatt amúgy sem tudok ráfeküdni a kupázásra és így nem számít majd ez az 5-6 pont. A telefonomban meg van offline térkép, ha nagyon muszáj. Ezen felül jópár alkalom óta (egész pontosan a Apátvarasd-Zobákpuszta szakasz óta) mindíg alaposan kidolgozott, általam nyomtatott térképpel indulok kéktúrázni, ahogy azt e poszt alján is láthatjátok. Azt tudtam, hogy az öreg telefon akksija nem fogja végig bírni, de igyekeztem kímélni. Még megpróbáltam egy-két lehetséges elem beszerzési forrást. Sem a postán, sem a dohányboltban nem kaptam, így nem keresgéltem tovább, hanem elindultam a szép kis park felé, amely már decemberben is megfogott a rendezettségével. A parkból kiérve ráfordultam a domboldalra és indultam felfelé a házak között. Így a kéktúra útvonalára kicsit előbb rácsatlakozhattam, mint, ahogy indokolt lett volna, hisz ezt a szakaszt már bejártam, de a kezdeti aszfaltos tipródás után jól esett egy kicsit a fák között, igazi ösvényen haladni. Aztán hamar kiértem a klassz kis piknikező helyre, ahol egy geoládát kellett megtalálnom, ugyanis télen nem volt a helyén. Most hamar siker koronázta az erőfeszítéseimet. Innét egyenesen az aszfaltos úton kapaszkodtam fel a kilátóhoz, mert így a lenti elemkereséssel elfecsérelt időt kicsit behoztam. Illetve a párás idő miatt most a kilátóba sem mentem fel, így szintén "spóroltam" egy negyed órát. A pecsételés után megettem egy szendvicset és útnak indultam.
Eleinte zárt erdőben haladt a széles út, igazi parkerdő jellege volt. Szinte sík terepen haladtam. A szél enyhén fújdogált és változóan felhős égre tekinthettem fel, mikor egy idő után jobbról egy szántóföld váltotta a fákat. Aztán az erdőt teljesen magam mögött hagytam és hol még friss szántás, hol rét mellett bandukoltam és Zalaújlak felett kereszteztem egy elektromos távvezetéket is. A túra útvonala észak felől kerülte el a falut, hogy ismét erdőben folytassam utam. Az első erdei emelkedő itt várt rám, de nem volt annyira vészes. Felértem a dombtetőre, amely egy kis rétet s a szélén egy házikót rejtett. A ház szomszédságában egy szelídgesztenye fa csoport ölében rejtezett egy geoláda, melynek aktuális rejtője Old Eye nemrég halt meg. Szomorú szívvel gondoltam rá, mert bár személyesen nem ismertem, de a fórum hozzászólásaiból sokat tanultam. Volt, hogy e-mail-ben kerestem meg egy problémával, mindig kézségesen segített. Sajnálom, hogy nem találkozhattunk.
Ládakeresés közben ráleltem egy vérbeli hangyabolyra is, ahol ezerszám nyüzsögtek a lakók. A látszó felülete legalább egy 30-40 cm átmérőjű kör volt. Sajnos sokáig nem volt módom figyelni őket, mert eléggé beborult, feltámadt a szél és elkezdett csepegni az eső és sietve nekiindultam. Szerencsére pár csepp eső volt csak és a szél hamar elfújta a fejem felől a felhőket és újra kisütött a nap.
Folytattam utam a széles erdészeti úton. Színte sík terepen kanyargott a kék és hamar elértem Rockenbauer Pál kopjafájához, emlékfájához és a Szent Kristóf tiszteletére emelt kegyhelyhez. Itt ismét egy geoládát kerestem meg, majd letértem a kékről az Öröm-hegyi kulcsosház felé, mert a soron következő pecsét ott lakik. Útközben egy nagy orgonabokor mellett haladt el az utam, ami tele volt lila orgonával. Nagyon szép volt. A házunk előtti fehér orgona sajnos az utóbbi két évben alig hozott virágot. Nem tudom mi lehet a gond, de nagyon sajnálom, mert az orgona az egyik kedvenc virágom.
A kulcsosháznál meglepetésemre egy igen régi postaládát találtam. Érdekes gondolat ide postaládát tenni, mégha ez szemmel láthatóan az sms-ek, chat üzenetek, e-mail-ok előtti időben kerülhetett ide. Kérdés az, hogy a helyi postás az szerette-e a természetjárást vagy sem. Mert a felirat tanulsága szerint vasárnap ürítették valaha, legalábbis ez volt az információs táblán. És - elvileg - minden vasárnap fel kellett ide túráznia, nemcsak szép időben, hanem akár esőben, hóban, fagyban és lehet, hogy potyára, mert éppen azon a héten senki nem akart feladni se levelet, se képeslapot. Persze lehet, hogy ez már a kitételkor is csak egy poén volt.
Itt a kulcsosháznál leheveredtem az asztalokhoz, hogy a mai második szendvicsemet is betermeljem. Eszegetés közben egy pajkos mókus ugrándozott a nem messze lévő kis focipályán. Hosszú percekig figyelhettem a próbálkozásait, míg végül eltűnt a szemem elől egy fa törzsénél. Érdekes volt látni, ahogy egyik fáról a másikra ugorva milyen vékony ágakat is felhasznál. Nem zavarja, hogy az ágvég a súlya alatt egy métert is lekonyul, ő magabiztosan tud tovább haladni a következő ágra.
Ebéd után visszamentem a kéktúra útvonalára és rögtön rossz irányba indultam, de pár lépés után megnéztem a papír térképet, mert beugrott, hogy itt nem folytatólagosan halad a kék, hanem van egy derékszögű bal kanyar. Míg a "téves" út továbbra is kényelmes erdészeti útként folytatódott, addig az én utam egy keskeny kis ösvényen haladt és hamar beértem egy sűrű vadszőlő, vadrózsaindákkal befutott szakaszba. Szerencsére ez egy igen rövid részen hátráltatta csak utamat. Aztán egy merdeken lejtő vízmosásba haladtam, ahol kidőlt fákat kellett kerülgetnem, vagy átlépnem.
Ahogy egyre lejjebb értem, úgy változott egyre filmszerűbbé a látvány. A napsugarai foltszerűen világították be a fák alatti gyepszőnyeget. A Gyűrűk Ura c. film jutott az eszembe, ahogy a pára játékot üzött a fénnyel és az árnyékkal. A domborzat változatos volt és végül egy katlanvölgybe érkeztem, amely alján egy kis patak csörgedezett. Kicsit gyönyörködtem a helyben, olyan csöndes volt minden. Eldugott kis ékszerdoboznak tűnt. De aztán nekiveselkedtem az útnak, mert a mai túra első komolyabb emelkedője várt rám. Elég hamar felértem, bár félúton megálltam a rézsün, hogy visszanézve még egy pillantást vethessek erre a bájos kis katlanra. Aztán pár lépés után ismét egy jobb kanyar, majd a gerincen haladt az út, eleinte szántóval szegélyezve, amin még rajta volt a tavalyi kalászos elszáradt szára. Ez meglepett kissé. Mintha ugaron akarnák hagyni. Vagy csak valami nagyon kései vetés lesz és nem akarták a szántással, boronálással kiszárítani a földet. Persze ezek csak egy laikus tippjei valának. :-)
Egy ideig a gerincen haladt az út, sűrű aljnövényzettel bíró fiatal erdőben, majd egyszercsak egy éles balos letörés következett, mely a Nagybakónaktól északra elhelyezkedő vizenyős, lápos rétre vezetett le. Ezen a szakaszon nagyon régi jelzések segítették a tájékozódást és a réten vékony fémoszlopokat tettek le, melynek a tetjén fehér nyilakra festett kék jelzések állítottak nagyjából helyes irányba. Út az nem volt. Helyenként fel lehetett fedezni némi szekérút maradványt, de főként a patak irányította lépteimet. Az már látszott, hogy egy majorság felé visz az úttalan út, és végül a kerítéshez érve annak mentén kiértem egy szekérútra, ami bevezetett a faluba. A majorság rengeteg kecskének és jópár lónak adott otthont.
Végül beértem Nagybakónak község északi részére és az Arany János úton kapaszkodtam fel a dombtetőre. Szembe velem a nagykanizsai TV torony uralta a tájat. Elhagyva az utolsó házakat is az erdőbe vezetett az út. Itt következő pihenőm helyszíne várt, a nagybakónaki energiapark, ahol a gyönyörű környezetben 3 forrásból is választhat a fáradt vándor. Én az Eszperantó-forrás hűs vizéből pótoltam a kulacsaimból hiányzó vizet a rövid pihenőt és az utolsó szendvicsem elfogyasztását követően. Ez után nekiveselkedtem a mai túra legmeredekebb domboldalának. A forrástól szinte 45°-os szögben kellett felkapaszkodni a domboldalra. Elég fárasztó móka volt a nagy hátizsákkal, de azért nem volt megoldhatatlan feladat. Az út továbbra emelkedett, de már korántsem olyan meredeken, mint az elején. Ahogy felkapaszkodtam a síkabb részre, szembejött velem 4 idősebb túrázó, akik szemmel láthatóan nagyon fitten, tempósan haladtak (persze nekik lefele volt, ami nekem felfelé), de látszott, hogy rutinos túrázókról van szó. Fent a dombtetőn ismét megművelt szántóföldek és az egyre nagyobbnak látszó TV torony kísérte utamat.
A Köszikla-szurdokhoz tettem egy kis kitérőt. A túra tervezésekor még kacérkodtam a gondolattal, hogy végigjárom a szurdokot is, de aztán a múlt szombaton segítettem a szomszédomnak teherautóról lim-lomot pakolni és a platóról történő leugráskor belenyilallt a térdembe a fájás és bár utána a héten nyugalmi állapotba nem fájt, de lépcsőzéskor éreztem. Na ez már a zalakarosi kilátóhoz való felkutyagolásomkor is kijött, és egész úton elkísért. Szóval ilyen térdekkel nem kockáztattam a létrázást. Felülről lemásztam az első vaslépcső aljáig és onnan belestem a szurdokba, de aztán visszafordultam és visszatértem a kéktúra útvonalára. Innét már nem volt messze a mai utolsó geoláda. Egy nagyobb, 3 km-es kitérővel elmehettem volna a Csibiti horgásztóhoz ládázni, de éreztem, hogy bőven elég lesz mára ez a táv is, nem akarok hosszabítani. Így a rövid ládakeresés után elindultam az utolsó szakaszra Palin felé.
Ekkor már fél négy felé járt az idő, elkezdtem számolgatni a várható beérkezésemet a kocsihoz. Ugyanis a telefonomról vészesen fogyott a nafta és még egy utolsó üzenetet el akartam küldeni a családomnak a jelenlegi helyzetemről és a várható indulásomról Pécsre. A kocsiban volt töltő, így megírtam nekik, hogy most nem leszek elérhető pár órát, de a kocsiból jelentkezem. Eleinte az aszfaltos autóút mentén haladtam, de aztán az Újudvar felé fordult és én - követve a kék jelzést - a gerincen haladva belevetettem magam a sűrű erdőkkel szegélyezett turistaútra. Nemsokkal később megugrasztottam két megtermett őzet, akik az úton pihentek. Sajnos nagyon messze voltak, így nem készült róluk jó fotó. Valahol itt, a Palin feletti erdőkben elértem a mai túra legmagasabb pontját is, a tszf. 310 méteren lévő "nevenincs csúcsot". Ekkor már több, mint 20 km volt a lábaimban és kezdtem ezt érezni. Hamarosan beérkeztem a civilizációba és már Förhénchegy házai közt haladtam. Az aszfalt nem tett jót a fáradt lábaimnak, így gondoltam, hogy a templomnál pihenek egyet.
Sajnos pont munkások dolgoztak a templomban, nagy volt a sürgés-forgás, nem akartam az orruk előtt leheveredni a fűbe, így pár házzal lejjebb egy elhagyatott ház tövében pihentem meg a szépen lenyírt fűben. Jó hosszú utcája van Förhénchegynek, meg kell hagyni! Elég sokan tettek-vettek a présházaknál, sokan füvet nyírtak, de volt, aki betonozott és térkövezett. A porták előtt parkírozó autókból azt szűrtem le, hogy nem egy szegény negyed ez. Talán csak a felső részén voltak elhagyatottabbnak, szegényesebbnek tűnő házak. Jól esett a pihenés, nem akaródzott tovább indulni.
És utóbb kiderült, hogy ez az a pont, ahol fáradt lábaimat pihentettem, az a Rockenbauer Pál - Dél-Dunántúli Kéktúra felénél van. Legalábbis a heyjoe.hu szerint a teljes táv 534,6 km, melynek a fele 267,3 km az nagyjából itt van. És mivel én Szekszártól folytatólagosan haladtam eddig, így ez a pont nekem is az 50%-ot jelentette. 12 túranap, 267,3 km meg persze a föle. Hogy csak a legemlékezetessebbeket "föléket" említsem: Apátvarasdtól - Mecseknádasdig megtett leválást, vagy a Teca Mamától Patacsi-mezőig megtett rákötést tudom feleleveníteni. Szóval ez számomra statisztikailag egy mérföldkő.
Simogatóan meleg volt a napsütés, gyenge szellő lengedezett, de muszáj volt nekiveselkednem, mert nem akartam sötétben hazaérni. Így aztán negyed óra szieszta után összekaptam magam és nekiindultam és ezzel belevágtam az RP-DDK következő 50%-ának teljesítésébe. A szőlőhegy végén nyugatra fordult az út, és az alacsonyan járó nap a szemembe sütött. Most hiányzott csak igazán az otthon hagyott széles karimájú kalapom. A faluba már egy repcemező és egy fiatal fenyőfaültetvény között érkeztem meg és a házak között hamarosan a Rózsa Presszónál értem ki a főútra, amelynek teraszán a mai utolsó pecsétet is belenyomhattam a füzetembe, így igazoltan elértem az 50%-át a kiírásnak. Innét már csak pár perc volt, hogy visszaérjek a kocsihoz. 17:45-kor indultam el Palinról, de Nagykanizsán tankoltam egyet és a McDonald's-ban megjutalmaztam magam két szendviccsel, és aztán simán hazaautóztam a kora tavaszi napsütésben és még világosban, a szürkület kezdetekor értem Pécsre.
A túra alatt nagyrészt ezzel a térképvázlattal tájékozódtam:
Az eddig az RP-DDK-n megtett szakaszok kékkel kiemelve, a még visszalévők pedig szaggatott piros vonallal jelölve.
Forrás: heyjoe.hu