Gergő fiammal vágtunk neki a versenynek, közép távon indultunk. A második pontig, - ami nekünk az IO volt - még együtt mentünk, de aztán szépen lassan leszakadtam róla. A 3. pontnál (BX) viszont utolértem, mert ő még keresgélte a palackot, amikor befutottam és abban a pillanatban lelte meg. Gyorsan leolvasta a kódot és mire én is kézbe vehettem a palackot, ő már gyorsan tovább állt. A 4. ponttól (QU) ő már visszafelé jött, így alkalma nyílt rámlőcsölni a pulcsiját és még ivott egyet a kulacsából, ami szintén nálam kötött ki. Mert gyorsabban tudott haladni kulacs, pulcsi és hátizsák nélkül. Szép kényelmesen bandukoltam az XN felé a patakmederben. Ott egy kicsit megpihentem, mert hirtelen beugrott, hogy mintha lenne itt hagyományos láda is, de aztán rájöttem, hogy a közelben csak multiládák vannak, azokra meg nem akartam az időt rászánni. Elvégre verseny van! :-) A térkép alapján eredetileg azt gondoltam, hogy átvágok az IN felé, de látva a magasba meredő partfalat lemondtam erről és visszasétáltam erős 800 métert és egy erdészeti úton indultam el. Így egy "Z" alakot írtam le, ami így hosszabb volt, mint a toronyiránt, de talán nem oly fárasztó. Az IN-nél, a palack beszédes neve ("Innét nézz szét!") szép látnivalót sejtetett, de a fák felett csak a szomszédos hegygerinc tetejét lehetett látni. Persze ez is szép volt, de a Bükki versenyen érintett kilátások közelébe sem ért a látvány. Itt megálltam pihenni, szedvicset enni és nézelődni és pár szót váltottam pár túratársunkkal is. Innét nyíl egyenesen az YL következett, majd egy "L" alakot megtéve a az OO. Innét már aszfalton (vagy mellette) haladtam végig. Azért nem bántam, mert a túra elejét kicsit "megnyomtam", legalábbis magamhoz képest és ez a táv 2/3-ánál minden lépésnél egy kellemetlen szúró érzést eredményezett. Hol a bokámban, hol a vádlimnál. Azt hiszem a testem így jelezte, hogy kissé túlterheltem őkelmét. Szerencsére a tempómon nem kellett csökkenteni, csak kellemetlen volt. Aztán az aszfalton, ahol egyenletesen tudtam haladni, nem kellett annyira nézni a terepviszonyokat, el is múlt a kellemtlen szúrás. Persze addigra meg már elfáradtak az izmok. A TD pont előtt egy elhullott kismalac tetemet is láthattunk. Látszólag teljesen épen feküdt az oldalára dőlve. Persze nem fordítottam meg.

Épp az utolsó előtti WP pontot hagytam magam mögött, amikor Gergő telefonált. Ő már egy órája célba ért, hívott is, de a hegyek között nem volt térerőm, így nem tudtunk beszélni. Most viszont jeleztem, hogy az utolsó pont felé tartok. Rendes volt, mert elém sétált, így az utolsónak szánt LC-hez ismét együtt mentünk, igaz, ő már versenyen kívül. Aztán persze együtt értünk be a célba is. Nagyon finom volt a gulyás is és a lekváros bukta is. A pontokkal szerencsém volt, mind a 12 hamar meglett, nem kellett sokat keresgélni, így ez miatt nem vesztettem időt. Ahhoz képest, hogy a tavaszi bakonyi verseny volt az utolsó komolyabb túrám, elégedett vagyok a sebességemmel, teljesítményemmel. Jó kis felkészülésnek gondoltam ezt a versenyt a 2 hét múlva esedékes 3 napos kéktúrás vándorlásomhoz.

Az eredményhirdetésig volt még másfél-két óránk, így elsétáltunk a Bajdázói Kőbánya vadiúj ládájáig. Visszatérve már egy métert sem akartunk feleslegesen megtenni, úgyhogy lezuttyantunk egy padra és vártuk az eredményhirdetést. A kezdetére befutottak a lányok is, akik a napot az IKEÁ-ban töltötték és együtt hallgattuk meg a rendezvény zárását. Ugyan a TOP10-be nem kerültem be, de a Gergő ismét nagyot ment és 7. lett, ami egy ilyen népes mezőnyben elég jó eredmény, úgyhogy rá meg kimondottan büszke vagyok! A sorsoláson viszont mindketten nyertünk, úgyhogy nem távoztunk üres kézzel. Szuper kis verseny volt. Köszönjük a szervezést. Sajnos a sorsolás legvégét nem tudtuk megvárni, mert várt minket Presser Pici bácsi, aki egy nagyon hangulatos, változatos és nívós koncerttel zárta ezt a szép napot!

Vasárnap reggel, míg a többiek még aludtak, úgy gondoltam, hogy elsétálok a szállásunkhoz egész közel rejtőző geoládához. Odafelé a házak között kanyarogva jutottam el a rejtéssel egy vonalba, de kb. 25-30 méterrel magasabban álltam, mint a patakmeder. Találtam egy kis gyalogutat, ami szerpentín szerűen kanyargott az erősen lejtő domboldalban. Egy ideig azt követtem, de aztán elfogyott a lábam alól, így az utolsó métereket már toronyiránt csúszkálva-kapaszkodva tettem meg és még ekkor sem voltam a célnál, csak a pár méterrel magasabban lévő útnál. A maradék pár méteren egy szakadék állta utamat, így kerülnöm kellett egy kicsit. A patakmeder szinte érintetlennek tűnt, a reggeli párát megsütötte a nap és ez egy sejtelmes hangulatot teremtett a ládakeresésnek. Víz nem folyt benne, csak néhol egy-egy pocsolya jelezte a rendeltetését. A láda hamar meglett, a leírás pontos, valóban nem kell mászni érte. Visszafelé már nem vállaltam a "toronyiránt" és a mederben elsétáltam a völgy "kapujához" és onnan kapaszkodtam fel a ki utcácskákon át a szállásig.