Ősládák Baranyában és a legmagasabb pont Tolnában.

Immár a negyedik "magaspont" felkeresése izgatta a fantáziám, amikor a Zengő közelében megjelent egy mozgóláda. Arra gondoltam, hogy egy füst alatt megejtek egy ládaellenőrzést a saját ládámnál és egyúttal belogolom, majd arrébb viszem a mozgót és végül felkeresem a szomszéd megye legmagasabb pontját is. Sajnos a mozgót hamar tovább vitte más és ezért némi gondolkodás után taktikát változtattam és megnéztem, hogy a dobogói láda mellett még hány új ládát kereshetnék meg, ha más útvonalat találok ki.

Magyaregregy gyönyörű völgye, a Várvölgy felé vettem az irányt. A strand felett parkoltam, majd elindultam az aszfaltos úton. Nem kellett sokáig koptatnom a cipőm talpát, mert hamarosan elértem egy kis házikót, ami mellett a sárga kereszt jelzésű útra kellett kanyarodnom. Az első kiszemelt láda egy un. ősláda. Ez volt az első geoláda Baranya megyében és országos szinten is a 16. A láda neve: Szeged-forrás. A Mecseket ismerők gyanakodni kezdhetnek valamilyen csalafintaságra, mert ilyen nevű forrás nincs a Mecsekben. A ládaoldal tanulsága szerint "annak idején egy szegedi baráti társaság helyezte el vicces kedvében, és a Szeged forrás nevet adta neki. Mivel ilyen forrás nem volt a Mecseken, míves betűkkel felrótták az elnevezést egy méretes bükkfára (lásd kis kép (a kép forrása)), és tkp. ez lett a látnivaló." Ma már persze ilyen turpisságot nem lehet elkövetni. 12 fős moderátori testület dönt egy-egy megjelenés előtt álló ládáról, (többek között) ellenőrzi, hogy ténylegesen van-e látnivaló a közelben. De ez a láda, itt és így, ahogy 2001-ben létrehozták, a geotörténelem része.

Először a Cikai-forráshoz mentem le, majd a patakmedret követve, kidőlt fákat átlépdelve haladtam a láda felé. Elértem egy keresztirányú mederhez, ott felkapaszkodtam, hogy irányba maradjak és az utolsó métereket egy jelzés nélüli erdészeti úton tettem meg. A ládánál vetettem be magam ismét az aljnövényzetbe. A láda hamar meglett. Látnivaló valóban nem volt, de hát nem is számítottam rá. Innét vissza már a kényelmes erdészeti úton mentem. 

Tovább folytattam utam az őszi erdőben. A falevelek egy jelentős része már aranybarna szőnyeget képzett a földön, de még a fákon is maradtak jócskán zöld levelek. Változatos domborzati viszonyok közepedte, kisebb-nagyobb kanyarokkal tarkítva értem el a zöld kereszt turistautat, de csak egy rövid ideig haladtam rajta. Nemsokára ismét elváltak útjaink. Hamarosan egy régebbi irtáshoz közeledtem, ahol az újonan növő fák még csak most kezdtek el az ég felé törni. Enyhén felhős volt az ég. Néhol kilátszott a kékje, de a nap nagyrészt bújkált a fátyolfelhők mögött, szórt fénnyel világította meg a csalitost. Innét kezdődött a tulajdonképpeni csúcstámadás. Körülbelül 420 méterrel a tengeszint felett jártam és innét folyamatosan emelkedett az út a Dobogó tetejéig, ami 594 méterre magasodik ki a környezetéből. A csúcs előtti utolsó kanyarnál átléptem Baranya és Tolna megye határát is. Tolna megye területe itt érdekes módon "harap" bele Baranyába. Nem tudom miért alakult ez így. Talán pont a Dobogó miatt. Tolna is akart egy hegycsúcsot a Mecsekből.

Dobogó nem egy látványos csúcs. Az őt körülvevő bükkös miatt messzire sem lehet látni, kilátót sem építettek fenn. Egy kopjafa és egy kulisz kocka jelzi, hogy felértünk. Ekkor már teljes felhőzet borította az eget és a szél is eléggé fújt, de mégis klassz volt. A csúcsra vezető célegyenesen apró kis gombák sokasága bújt meg a mohaszőnyegen. Északra ki lehetett látni a fák között Kárász és Vékény felé. Keletre már zártabb volt az erdő. A kopjafa mellett találtam egy síremléknek tűnő kőhalmot egy márványtáblával. "Szilágyi Zoltán Májki 2019". Kíváncsi voltam, ki ő (vagy ki volt ő)? Miért van itt a tábla? Utólag rövid netes keresés után annyit tudtam meg, hogy Májki a Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület megbecsült tagja volt korai haláláig és az egyesület a hagyományos évvégi túráját felajánlották az Ő tiszteletére és emlékére. 2019. december 29-én Dobogóra érve közösen megemlékeztek barátjukról és ezt az emléktáblát helyezték el a csúcson. Májki halálakor épphogy betöltötte a 23. életévét.

Ez a hely - hasonlóan a Zengőhöz - már otthont adott egy rezidens ládának, először azt kerestem meg, majd kicsit arrébb a Megyei Magasság ládáját is hamar megtaláltam. Kis pihenő után elindultam visszafelé. Értelem szerűen most egy nagyobb ereszkedés várt rám. A következő láda a Pásztor-forrásnál várt rám. Ezt már korábban megtaláltam, most csak 20 méteren belülre akartam megközelíteni, hogy beleszámítson a GCKupa versenybe leadandó track-embe is. Itt két srác piknikezett. A tábortűz mellett beszélgettek és közben főztek valamit. Az autójuk mellett egy kis sátor is fel volt állítva és a kipakolt sok cuccból gondoltam, hogy talán több éjszakára jöttek, de tele voltak urbánus dolgokkal. Hangszóró, kempingszék és asztal, matrac, szódák, stb... Szóval ők nem a gyalogos vándorok táborát erősítik, csak talán kicsit ki akarták próbálni, milyen az erdőben aludni. Nem akartam zavarni őket, így tőlük távolabb ültem le egy asztalhoz, hogy elfogyasszam az utolsó szendvicsemet. Egy hosszabb séta következett lefelé az aszfaltos úton. Körülöttem a Várvölgy meredek sziklái magasodtak fölém, mellettem pedig a Várvölgyi-patak sebes vize csobogott.

Egy újabb "ős" láda, a Várvölgy ládája következett. Rejtésekor már 2002. februárját írjtuk, és a magyarországi ládák száma már átlépte a 100-at is, ez konkrétan a 106. magyar láda volt. (Manapság 2025. januárjában, amikor e sorokat a monitorra vetem, akkor a 5.107. ládát rejtették el, és jelenleg 4.667 láda kereshető a magyar "játszótéren" és eddig ezekre 2.857.104 megtalálást regisztráltak hivatalosan. Nem érdemtelenül kapta az egyesület 2024. novemberben az "Aktív Magyarországért" díjat.) Nade visszatérve a 106. ládához ez a Merk Család által rejtett láda igen nehezen elérhető helyen van. Az út fölé magasodó sziklacsoport egyik üregében kell keresni. Az odajutás nem veszélytelen. Mivel alaposan elolvastam a láda leírását és néhány logot is az elmúlt időszakból, ezért abszolut nem ért felkészületlenül a nehézség, amivel szembe találtam magam. Azt hiszem nem ez lesz az a pont, ahová évről-évre visszatérek, ha GC Kupázni támad kedvem. :-) Eleve a patakon való átjutás is dilemma elé állított, de aztán szépen, ahogy a rejtő javasolta, jócskán kikerülve araszoltam fától fáig, kiszögelléstől kiszögellésig. Először a felső sziklát céloztam meg és amikor felértem és a GPS-re pillantottam, 0-án állt. Yippí!! Igenám, de sem a láda, sem a képen látható üreg nem volt sehol. Én azt hittem a fényképen látható nyíl feljebb van egy fán és arra gondoltam, hogy az jó segítség lehet, ezért gondoltam felkapaszkodom a fákig és megkeresem a nyilat. Még szerencse, hogy indulás előtt hátra - azaz az út felé - pillantottam és azonnal észrevettem a jellegzetes nyilat. Így leevickéltem a nyílig! Heurékaaa! ... Azaz mégsem. Nincs sehol a láda. Alattam a szédítő mélység, és bár nem vagyok tériszonyos, de az átfutott rajtam, hogy elég egy rossz mozdulat vagy egy kis megszédülés és ripityára töröm magam. Kimerészkedtem a szélére és láttam, hogy alattam van egy perem. Lemásztam oda és egyből meglett az üreg is és a láda is! Logoltam és visszarejtettem. Ezek után viszont hibát követtem el. Gondoltam, hogy nem mászok vissza, lefelé egy sima rézsűnek tűnt a két nagy szikla között a pálya. Az volt a tervem, hogy oldalazva, a puha földbe vájva némi peremet majd én szépen leevickélek. Eleinte még ment is, ahol avar is volt, ott voltak kövek, azokra lépdeltem. De 4-5 apró lépés után elfogyott minden és a föld az ugyan tényleg puha volt, de csúszós is. Két véletlen megcsúszás és "bravúros" mentés elég volt, hogy felmérjem, ez nem lesz így jó. Ha hirtelen megindul a föld alattam, akkor irányíthatatlanul belezúgok a patakba. A fenének se hiányzott volna vizes ruhában sétálni még vagy 2-3 km-t a kocsiig. Ezért a tervezett oldalradőlés és nadrágféken csúszás mellett döntöttem. Kicsit csusszantam, majd gyorsan fékeztem. Csusszantam-fékeztem, csusszantam-fékeztem ... Pár perc alatt leértem, mert a táv nem volt nagy, csak nagyon meredek. Így viszont a jobb oldalam csupa sár lett, de legalább nagyobb veszteség nélkül megúsztam. Node a végén siker koronázta a műveletet és már csak az aszfaltos útra kellett felevickélnem.

Innét már tényleg csak egy könnyű séta várt rám az aszfalton. Nemsokára megláttam a kis házikót, ahol utam elején a sárga keresztre fordultam. A kör bezárult. Pár perc múlva elértem a kocsit, amely már egyedül árválkodott a parkolóban. Klassz kis túra kerekedett, szép őszi környezetben.