Szél, napsütés, Karácsony és sok-sok aszfalt.
No meg egy kihalt fürdő város.
Instant kéktúra beszámoló következik.
Mivel eddig még nem kellett feladnom azt az elképzelésemet, hogy a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát sorban teljesítem Szekszárdtól Irottkőig, ezért most akár tetszik, akár nem a Zalakomár - Zalakaros szakasz következett. Ennek az a hátulütője, hogy a hivatalos 10,2 km-ből csak 1,7 km volt az erdei út, a többi aszfalt. Én még annyit rontottam az arányokon, hogy a kocsit lent, a fedett fürdőnél hagytam és a kilátótól lesétáltam a főútra és azon mentem vissza a kocsihoz, így az még plusz 2,7 km-t tett hozzá az aszfaltos távhoz. De egyszer ezt a szakaszt is meg kellett tenni. Erre elég jó választásnak tűnt Karácsony másnapja. Autóforgalom szinte minimális volt, hőségre, kánikulára, szúnyogokra, kis legyekre és sárra nem lehetett panasz. ;-)
Na de kezdjük az elején. 7:30 körül érkeztem meg Zalakarosra, letámasztottam a vasat a buszmegállóval szemben és vártam kb. 20 percet a buszra, amely elrepített Zalakomárra. A nap szépen sütött, de a észak - észak-nyugati szél elég élénken fújt. Mivel a korai indulás miatt nem reggeliztem, ezért a starthelyre már meglehetősen éhesen érkeztem. Így pecsételés után rögtön be is faltam egy szendvicset az orvosi rendelő szélvédett bejáratánál. Evés közben egy 5-6 fős kóborkutya falkára lettem figyelmes. Lassan, minden bokrot megkutatva érkeztek, megkerülték az épületet és a pecsét felőli oldalon bukkantak ki ismét. Rám néztek, hátha jut nekik is a szendvicsből, de aztán hamar eloldalogtak, amikor látták, hogy nem terem nekik babér. Egy hangjuk sem volt egyébként. Se ugatás, se vakkantás, de még csak egy halk morgás sem hagyta el a szájukat. Közben a szendvics is elfogyott és így felcihelődtem és elindultam Galambok felé. A nyílt terepen éreztem hogy szükség van a kesztyűre. Nem volt nagyon hideg, de a szél kellmetlenül fújt. Az első 1 órában meghaladtam a 4,7 km/h-s sebességet, ami szerintem egyéni rekord. Az út kihalt volt. Talán egy-két autó ment el mellettem. Átkeltem a 7-es úton, de azon sem kellett a forgalom miatt várni. A távolban a Balaton felől láttam egy autónak a sziluettjét, de az is nagyon messze volt. Gyorsan "közeledett" a galamboki templom, pár fotót készítettem is útközben. Beérve kicsit lelassultam a kis karácsonyi installáció miatt. Jópár képet készítettem, mert édesanyám nagyon szereti az ilyen díszeket, sok ötletet merít az internetről ellesett képekből, amit aztán felhasznál a későbbiekben.
Zalakaros felé a szél iránya nem változott, így már szembe kaptam és ez azért kellemetlenebb volt. Bár nem volt vészes, de valamiért beugrott a Delta főcíme. :-) Érdekes módon a házak közül kiérve csillapodott a szél, pedig azt vártam, hogy ott a nyíltabb részen még erősebb lesz. Nagyon szép kerékpáros sztrádán haladtam, örültem neki, hogy nem az autóút szélén kell bandukolni, mert azért ezen az úton nagyobb volt az autó forgalom, mint a Zalakomár-Galambok szakaszon. Elhaladtam egy biciklis pihenő mellett, ahol egy ismeretterjesztő tábla mutatta, hogy a bringaút Zalakarostól egészen a nagykanizsai csónakázótóig vezet. Összesen oda-vissza 40 km. Épp ideális egy kényelmes 1 napos bringás kiránduláshoz. Aztán meg is lepődtem, mert 10 perc sem tellt el és már feltűnt Zalakaros táblája.
Zalakaros szinte kihalt volt, eleinte gyalogló emberrel nem is találkoztam. Az egyik szálloda mellett, - ahol egy nagy Zalakaros felirat volt - meg is álltam szelfit készíteni. De aztán hamar tovább indultam. Végiggyalogoltam a sétányon és továbbra sem találkoztam senkivel. Néhány autó persze elhúzott mellettem, de gyalogosan csak én jártam erre. Elérkeztem a kocsihoz, majd pár lépéssel később a kéktúra elkanyarodott a szőlőhegy felé. Itt már összefutottam pár kutyát sétáltató helyi lakossal, és egy nénivel, aki a kezében tartott üres cekkeréből ítélve épp a boltba igyekezett. A nagyobb társasházakat, nyaralókat elhagyva már a szőlőhegyen jártva megállapítottam, hogy hangulatos kis présházak lehettek itt valamikor, de már sokukat "lecseréltek" nagyobb lakóházakra. Így vegyes képet mutatott a szőlőhegy. Egy-két meghökkentő házzal is találkoztam. A Panoráma út felső része már szinte sík volt, de valódi panorámát csak nyomokban lehetett látni, ahogy a házak között ki tudott lesni az ember.
Aztán beértem az erdőbe. Rögtön az első kanyarban egy kulcsosháznak tűnő épületet kerültem meg, mert hirtelen nem láttam merre vezet a kék. Ez után egy sűrű növendék fácskákkal övezett meredek ösvény vezetett a házaktól nem messze. Vigyázni kellett, mert eléggé csúszós volt. Aztán egy pillanatra kiértem a házak közé egy kis füves placcra, de a turistaút ismét bevezetett a susnyásba. De ebből hamar kikeveredvén immár "igazi" erdőben haladt az út. Szép volt, ahogy a napfény szinte akadálytalanul áthatolva a lombkoronát vesztett fákon megvilágította az avarszőnyeget. Egy pihenőhöz érkeztem, ahol egy geoládát szerettem volna megkeresni, de nem leltem. Így egy negyed óra eredménytelen keresgélés után tovább álltam. A "kék" itt egy szakaszon bekapcsolódik a Csigatúra-tanösvénybe (vagy fordítva) így egy-két táblánál elidőztem. A tanösvény kezdeténél (vagyis ott, ahol én becsatlakoztam) egy szélesebb enyhén ívelt nyiladékot találtam a fák között. Elektromos vezeték nem húzódott felette. Szerintem remek szánkódomb lehet ez, már amikor megörvendezteti a tél a karosiakat megmaradó hólepellel. A tanösvény tájékoztató tábláinak hála megtudtam, hogy az egyik kis néhány négyzetméteres tavacska az nem egy nagy pocsolya, hanem békamenedék, míg egy másik, ami legalább 3x-4x akkora volt, mint a lakásunk, az pedig záportározó.
A kilátó közelében már igazi erdei feelingben volt része urbánus körítés nélkül. Magas fák, minimális aljnövényzet és könnyen járható erdei út fogadott. Persze csak egy rövid időre, mert a kilátó sziluettjét hamar megpillantottam. Felmentem a kilátóba. Még a Balaton észak-nyugati partja is látszott, a Keszthelyi hegységtől a Badacsonyig. Ez légvonalban kb. 40 km. A kéktúrám itt elérkezett a végéhez, pecsételtem a kilátó korlátjára szerelt bélyegzővel és ismét egy geoláda megkeresésére indultam, immár sikerrel. Majd a közelben elrejtettem egy mozgó geoládát is, melyet még 23-án hoztam el a Tettyéről. Itt már sokkal többen sétáltak, volt aki nagy családostól, gyerekek, szülők, nagyszülők. Én gyorsan megelőztem őket, mert sajnos a gyerekek kicsit hangosak voltak. Hangulatosan kanyargós kis szurdokúton indultam el a központ felé. Sorakoztak a kis pincék mindkét oldalon. Majd egy meglepő építménnyel találkoztam. Egy több emeletes, tornyokkal, robosztus falakkal épített kiskastély meredezett az út szélén. Félbehagyott építkezés nyomait láttam, de ez talán inkább renoválás lehetett, mert az épület nem tűnt újnak. Nem tudom, hogy ki volt az az ízlésficamos, aki ezt ide pottyantotta a kis présházak köze. És persze ki volt az, aki ezt engedélyezte? Haladtam is tovább magam mögött hagyva ezt a monstrumot. Hamar leértem a főúthoz. Végig sétáltam a hangulatos kis park rendezett ösvényein, felfűzve a városi multiláda pontjait, majd az első felelős magyar kormány emlékművénél átkeltem az út túloldalára és elsétáltam a kocsiig. Szinte pontban 13 órakor nyitottam a csomagtartót, hogy bepakoljak.
Utóirat:
Mivel fiatal volt még az idő, így felleltem két geoládát a környéken, majd elautóztam Letenyére, hogy megkeressem az idei Geokarácsonyfát és onnan indultam vissza Pécsre.
