Szombat hajnalban keltem a marcali szállásomon a Mózsi Apartmanban és csak a közeli Mesztegnyőre kellett autóznom, hisz ez a település lesz a mai cél. Innét busszal, egy kaposvári átszállást beiktatva érkeztem meg Somogysárdra.

Betértem a kocsmába egy céges bélyegzőért, hisz Somogysárd nem hivatalos bélyegzési pont, így az útmegszakítást céges bélyegzővel és néhány szelfivel tudom majd igazolni. Szóba elegyedtem egy középkorú férfival. Egész pontosan ő szólított meg, látva a füzetet, hogy "Kéktúra?" Így kezdődött egy jó 10 perces beszélgetés. Részint megtudtam, hogy a többség (saját tapasztalatai szerint) innét nem Mesztegnyő fele, hanem Kaposmérő fele megy. Másrészt beszélt a második világháborúban ezen a területen dúlt csatákról és annak szomorú következményeiről. Mégpedig a rengeteg hátrahagyott aknáról és egyéb robbanószerkezetről. Mesélt egy környékbéli fiatalemberről, aki a 80-as években a katonatiszti főiskolára járt és szerzett korabeli katonai térképeket és szabadidejében fémkeresővel járta a vidéket katonai relikviák után kutatva. Egyszer eltűnt és napok múlva találták meg holtan az erdőben, mert egy olyan helyre tévedt, ahol üvegaknák voltak, amit nem érzékelt a fémdetektor. Talán még meg is ijedtem volna, ha nem olvastam volna korábban ezekről részletesen. Mesélt a Nagybajomnál lévő szovjet katonai emlékműről és a mögötte lévő tömegsírról és a böhönyei német-magyar emlékműről és temetőről is. De azt mondta, hogy még nemrég is találtak olyan jelöletlen sírokat, ahol második világháborús katonák voltak eltemetve. Egy körforgalom építése miatt kellett kiszedni néhány fenyőt gyökerestül és alóluk kerültek elő a holttestek.

Szóval nem éppen vidám kezdetben volt részem, de nehéz előre megjósolni, hogy merre fordul a beszélgetés menete és főleg, ha már benne van az ember, akkor nehéz belőle gyorsan kihátrálni anélkül, hogy megsértsük a másik felet. Én is megvártam míg végére ér a történetnek és gyorsan a vállamra kaptam a hátizsákot, mondván hosszú napnak nézek elébe. Elköszöntem és kiléptem az ajtón.

8 óra után nemsokkal indultam neki a kéknek. Folytatódott a tegnap már "megszokott" szinte sík út, csak most eleinte aszfalton (vagy mellette). Ma is remek idő volt, de jóval hamarabb melegedett. Az út monotonítását Korotna várához megejtett letérésem oldotta, ahol egy geoládát kerestem és ágyúszót találtam. Vár már nincs e helyen, de az ágyúdörgés még megvolt. ;-) Persze valójában egy automata ágyúból szólt a hang, melyet a közeli halastónál alkalmaztak a madarak elriasztására. Mert ez nem egy McDrive madaraknak, jó ha ők is tudják. :-) Az ide vezető úton rengeteg kis békát láttam. Kb. házilégy méretűek voltak. Arra gondoltam, hogy ezek nemrég ebihalakból átalakult békák lehettek, akik majd jól megnőnek, persze csak azok, akik túlélik. Mindenesetre érdekes volt, nem láttam még ilyet. Első pihenőmet a Noszlopy kúria pecsétjénél töltöttem egy fatuskón kényelmesen ücsörögve, mígnem a békés csendet a szemközti házból kakaóra tekert, szintetizátorral kísért cigányzene szakította félbe. Azt nem sikerül kiderítenem, hogy ez felvételről szólt, vagy valaki élőbe nyomta, de az biztos, hogy nagyon élvezte, mert jókat kurjongatott a zene mellé. Engem viszont ez gyors távozásra ösztökélt.

A falut elhagyva ismét belevetettem magam az erdőbe és pár kilométer múlva letértem a Fehértó kápolnájához. Eredetileg csak a geoládát akartam megkeresni, de olyan klassz volt a csönd és az árnyas fák alatt megbújó padok, hogy leültem egy kis pihenő erejéig, elfogyasztottam egy szendvicset. Itt kaptam társaságot, mert egy lepke elég hosszasan billegette magát a térdemen. Nagy nyugalmat árasztott a hely. És csak egyszer hallottam nagyon gyengén a Korotnai halastó ágyújának a hangját. Igazából, ha nem tudtam volna, hogy mi az, lehet, hogy fel sem figyelek rá. Emberrel továbbra sem találkoztam.

Innét folytatódott a hol nyugati, hol északi irányú utam. Helyenként finom, puha homokkal. A lencseni halastónál bizony már kedvem lett volna csobbanni egyet, mert olyan meleg volt, de hát lezárt terület, és amúgy sem készültem strandolásra. Így mentem tovább. A tó után viszont kezdett veszni a lendület. Padok híján kinéztem magamnak egy kis homokos feltüremkedést az út mellett és leültem eszegetni. Ha eddig hiányoltam az embereket, akkor most 5 perc alatt összejött mindenki. Először 3 quad, pár perc múlva egy személyautó és rá 1 percre pedig egy teherautó. Miután ezek elporoztak mellettem és már nem jött senki, ettem-ittam és annyira elpilledtem, hogy szépen a fejem alá helyeztem a hátizsákomat, beállítottam 15 percre az ébresztőt a telefonomon és elszenderedtem. Nagyon jól esett az alvás, mert nem szoktam hozzá a fél 5-ös keléshez, márpedig ez a hétvége mindhárom napja 4:00 és 4:30 közötti ébredéssel indult. Nem is kellett több negyed óránál, mert a csörgés előtt 1 perccel magamtól felébredtem, felcihelődtem és indultam tovább. Pár száz méterrel a sziesztám helyszíne után ott várt a mesztegnyői erdei vasút állomása, padokkal, asztalokkal, esőbeállóval, vízzel és árnyékkal. Ha ezt előre tudom, akkor biztos eljövök eddig, igaz, hogy talán itt nem aludtam volna.

A vasúti megállóhoz érve már hallottam is, hogy szerelvény közeledik. Jött is a zöld kis vonat tele diákkal és néhány felnőttel. Integettünk egymásnak, de én szinte azonnal el is indultam, nem vártam meg, míg megáll a vonat és elözönlik a placcot a gyerekek. Itt a kéktúra útvonala a töltésen halad, eleinte mellett mentem, de aztán áttértem középre és a vasúti talpfákra lépegetve sokkal gyorsabban tudtam haladni. Néhány kanyar után Szúnyogvár megállónál ismét pihentem és ettem egy kicsit. Szerencsére a nevével ellentétben nem volt szúnyog. Itt még mindig nem hagyott le a visszatérő vonat. Így mentem tovább. A Búsvári-tónál sajnáltam, hogy nincs idő kimenni az új, 2013-ban készült madármegfigyelési kilátóhoz. Egyszer ide biztos visszatérek egy messzelátóval. Így is sok madarat láttam a tó felett, de nem volt nálam a zoom objektívem, így csak vaktába lőttem pár fotót, de igazán semmi nem vehető ki rajta, azon kívül, hogy valamilyen nagyobb testű madárnak látszó fekete folt vitorlázik az ég kékjében.

A tó észak-nyugati csücskében - a patak Mesztegnyő felőli partján - keresgéltem egy geoláda 3. pontját, mert nekem oda jelezte a patakhoz képest a ládát a gps. Aztán átmentem a patak másik oldalára is, mert beugrott, hogy volt már szó a gc.hu fórumon arról, hogy a térkép is lehet annyira pontatlan, hogy egy patak vagy ösvény kicsit arrébb van rajzolva, és az befolyásolja a láda helyzetét hozzá képest. De sajnos itt sem találtam meg és feladtam, és visszakapaszkodtam a vasúti töltésre, akkor hallottam meg a szerelvény hangját. Megvártam míg utolér és lehagy és folytattam utamat. Innét már hamar beértem Mesztegnyőre. Bár a falu végétől a kocsiig nagyon tikkasztó volt az árnyék nélküli forróság, de azért rendben odaértem. Pecsételtem a faluház udvarán, lepakoltam a cuccomat a faluház előtt hagyott autóba és visszatértem a szállásra.

Sokat morfondíroztam, hogy ne passzoljam-e le a harmadik napot, mert már az első nap végén ismét jókora vízhólyag keletkezett mindkét talpamon. Pedig az őszi túra óta sokkal jobb cipőt vettem és beszereztem négy pár túrazoknit is, ami - elvileg - csökkenti a csúszkálást és ez által a hólyag képződést. Végül úgy ítéltem meg, hogy nem fáj, csak kellemetlen úgyhogy szombaton leragasztottam és nagyjából állapotváltozás nélkül vettem le a kötéseket szombat este, ezért bíztam a vasárnapi hasonló folytatásban.

Érdemes elolvasni pénteki túrám leírását is a Zselickisfalud - Somogysárd és a vasárnapi túrámról is olvashattok a Mesztegnyő - Zalakomár szakaszról.