Vasárnap reggel átautóztam Zalakomárra és a pecsétnek helyet adó orvosi rendelő parkolójában hagytam a kocsit. Gondoltam vasárnap úgysincs rendelés, nem lesz senkinek sem útban. Majd elsétáltam a vasútállomásra, elvonatoztam Balatonmáriára, majd onnan busszal Mesztegnyőre.

Mesztegnyőről még felhőtlen jó időben indultam a különböző mezőgazdasági területek között. Lágy szellő fújdogált. Menet közben osztozkodtam az úton egy nyuszkával és később egy róka is átügetett előttem. A reggelimet Gadány felett egy négyes útkereszteződésben kialakított pihenőhelyen fogyasztottam el. Utána ahogy elindultam, egy kisteherautó kanyarodott rá az útra majd éreztem, hogy lassít mögöttem. Gondoltam pont itt akar megállni, ezért előzékenyek áttértem az út másik oldalára, hogy le tudjon húzódni. Igen ám, de ő csak beszélgetni akart, integetett, hogy menjek vissza az ő oldalára. Először felajánlotta, hogy elvisz egy darabon, főleg, amikor megtudta, hogy Zalakomár a mai végcél. De pár mondatban elmagyaráztam neki a kéktúra lényegét. "Aha, akkor ez olyan, hogy ezt végig kell gyalogolni." Hát igen, ez olyan. Azt mondta, hogy neki fájnak a térdei, úgyhogy ő ezt nem csinálná, de jó utat kívánt és elporzott. Akkor konstatáltam, hogy ez egy kék színű furgon volt. Lehet, hogy kék színű furgonnal haladni a Kéktúrán, az nem lenne szabályszegés? :-)

Nagyszakácsi előtt elvétettem egy kereszteződést. Pár méter után valamilyen sugallat hatására néztem meg a GPS-t és akkor láttam. Visszaléptem azt a pár lépést és kiderült, hogy nem is csoda, hogy elvétettem, mert ezen a szakaszon cserje és bozót irtás van folyamatban és a turistautat, amely amúgy is fűvel magasan benőtt volt, teli dobálták egyben kiszedett bokrokkal, cserjékkel. Mondom magamban én ezen nem verekszem át magam, mert egy kis kerülővel szekérutat jelzett a térkép. Elmentem arra és így egy kb. 400 méteres szakaszt váltottam ki egy 550 m-es kerülővel. A másik felén az útnak már ki volt pucolva egy jó darabon, szerintem ezen a héten biztos folytatják a munkát. Aztán beértem Nagyszakácsiba és a házak között átvágtam és egy nagyon csúnya, félig-meddig kipucolt részhez érkeztem, de a fanyesedéket ott hagyták szerteszét, nem is teljesen volt az út széle kitisztítva, látszólag koncepció nélkül végezték a munkát. Aztán egy nagyon friss villanypásztorhoz érkeztem, de a kéktúra útvonala elkanyarodott a villanypásztor előtt jobbra. Épp ezt ellenőriztem a kütyün, amikor szemből jött egy furgon, a kerítésnél megállt és az anyós ülésen ülő férfi kipattant és kezdte lebontani a kerítést, hogy a furgon át tudjon jönni. A sofőr meg látva kissé tanácstalan alakomat kedvesen odaszól, hogy igen, jól látom a turistaút elkanyarodik jobbra, de 50 méter múlva át kell lépni a villanypásztoron. Megköszöntem az infót és elindultam. Arra számítottam, hogy az ember magas villanypásztor az adott helyen le lesz gyárilag alacsonyítva, hogy át lehessen lépni, ahogy a sofőr mondta. De nem, itt is ugyanolyan magas olt, de ugyanúgy el volt látva az összes szál műanyag fogantyúval, amiket csak le kellett akasztgatni a kampóról. Azért jó, hogy láttam előtte, hogy csinálja a teherautós ember. Így rutinosan én is szépen leakasztottam a szálakat térdmagasságig és átléptem rajta. Majd ekkor jött a meglepetés. Ugyebár a legalacsonyabb leszedettet még könnyen elértem a túloldalról, de ahogy "nőtt" a magasság, egyre nehezebb volt. Ezért az utolsó kettőt egyszerre kellett, hogy átemeljem, vigyázva, hogy ne érjek hozzá. Még sosem csapattam meg magam, bár nyilván nem életveszélyes, csak nagyon kellemetlen lehet, de nem most akartam elkezdeni.

A villanypásztor után egy rövid szakaszon susnyásban haladtam, majd kiértem egy szép rétre. Itt ideje volt már egy pihenőt beiktatni. Találtam egy árnyékos helyet, ahol leheveredtem a fűbe. Az átizzadt pólómat és kalapomat meg kiterítettem a napra. Jó negyed órát pihengettem itt, de aztán dörgést hallottam. Megnéztem az Időképet és bizony nem messze egy kis zivatar alakult ki, de szerencsére csak a szele ért el hozzám, az eső nem. Mindenesetre ismét nekiindultam. Áthaladtam a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd nemsokkal később beértem Kisvidbe. Elbattyogtam a pecsétig, majd visszatértem a bezárt sörözőig és ott az árnyékban leültem egy padra pihenni. Utána nekivágtam a 6 km-es távnak Nemesvidre. Itt egy helyen elvétettem az utat, mert a szekérútról leágazó, szinte alig járt ösvényre váltott a kék. Ami aztán egy "fekete lyukba" torkollott. Ember magas csalán és keskeny - turisták vagy állat által "vájt" - ösvények kusza hálózata fogadott. Egy idő után már a nagyon ritkás kék jelzést sem láttam és a GPS-re pillantva konstatáltam, hogy ez nem is csoda, mert valahol 836 csalánnal korábban letértem az "útról". Akkor megálltam és kinéztem, egy magas fát, ami kb. irányba volt és átvágtam a csalán tengeren. Itt már ösvény sem volt, egy darabig még csapkodtam a túrabotommal, aztán már azt sem. Magasra tettem a kezem és lendületet vettem. Szerintem ez egyébként valami árvacsalán féle lehetett. Nem vagyok botanikus, de ha ez rendes "igazi" csalán lett volna, akkor tele lennék csípéssel, de a kontaktok mennyiségéhez képest szinte egyáltalán nem ért csaláncsípés. Aztán a fától már kevésbé volt susnyás és vissza tudtam orientálódni a kéktúra útvonalára és pár méter után ki is értem egy szépen kaszált széles füves útra, ami bevezetett a faluba. Elhaladtam a kis temető mellett majd beértem a takaros faluba. Itt nagyon rekkenő volt a meleg, a falak sugározták rám a forróságot, de aztán ahogy elhagytam a faluközpont tömöttebb házait, jobban járt a levegő.

A falu végén a zárva tartó Sheriff sörözőnél pihentem egyet az árnyékban, amikor megérkezett egy kb. 20 fős túrázó társaság. Gyerekek-felnőttek vegyesen. Hamar sor alakult ki a bélyegző előtt. Én meg felcihelődtem, hogy helyet adjak nekik és elindultam a 8 km-es aszfaltos záró etapra. A zivatarfelhők nagyon gyülekeztek, feltámadt a szél is. Néztem az Időképet és láttam, hogy a Balaton nyugati medencéje ázik és bíztam benne, hogy nem jön erre. Bár azt tudtam, hogy ilyen zivatarok helyben is kialakulhatnak, nem kell, hogy valahonnan jöjjön. Szóval kiléptem és jó tempóban haladtam. Viszont a lábam már érezte a sok talpalást. Egyszer megálltam egy szendvicsre Somogysimonyiban a buszmegállónál. De aztán nekiindultam hamar. Az utolsó kilométerek már nagyon ingerszegény, monoton menetet hoztak. Őszintén szólva már csak azt számolgattam, hogy hány perc van még hátra. A megyehatáron készítettem pár fotót és ezzel Somogy megyei szakaszokat is teljesítettnek tekinthettem, de még volt hátra kb. 4 km a célig. Lassan közeledtem az autópálya felüljáróhoz. Itt fenn a "csúcson" ismét megálltam egy picit, de a szél itt kifejezetten erős volt és Zalakaros felé nézve a fekete zivatarfelhőkből bizony hullhatott az égi áldás. Itt nálam is csepegett pár csepp, de szerencsére nem több, így végül befutottam a célba. Épp az autónál pakolásztam, amikor beérkezett egy félmeztelen bringázó férfi, jó 60-as lehetett és megkérdezte, hogy tudok-e éttermet Zalakomárban. Félig felpillantva mondtam, hogy én sem vagyok idevalósi, így nem tudom. És pakoltam tovább, amikor a szemem sarkából látom, hogy beállt a pecséthez közel és valamit matat a bringáján. Gondoltam biztos a telefonján keres éttermet. Ahogy becsuktam a csomagtartót épp akkor tette el az RP-DDK-s füzetet. Nem vagyok az a habitus, aki ilyenkor odamegy és akár direktbe ráákérdez, hogy mégis hogy van ez a bicajos-pecsételős kombó, sem egyéb, a konkrét kérdést kerülő, de ráirányuló beszélgetést nem kezdeményeztem. Pedig biztos hallottam volna valami remek magyarázatot, hogy hogy is van ez. Persze lehet, hogy ő meg majd azt meséli, hogy látta, ahogy pecsételtem és aztán visszaültem az autóba. ;-)

Szóval ez a három napos túra is sok tapasztalattal zárult. Annak örülök, hogy az előzetesen kitalált menetrendet tudtam tartani, nem volt gond a közlekedéssel, a csatlakozásokkal. Jól mértem fel az erőmet, tudtam tartani a várt tempót. Öröm volt az egész. Egy negatívuma volt csupán a túrának, mégpedig a lábam és a vízhólyagjai, de ezekre kaptam azóta néhány jó tanácsot. Elválik majd, hogy melyik jön be nálam..

Fizikálisan egyébként jól bírtam, nem lettem a nap végére hullafáradt, reggel (mit reggel, hajnalba!) jól ment az ébredés, frissen üdén keltem fal még vasárnap is, szóval ezzel nincs probléma. Csak a talpam hátráltat abban, hogy akár merészebbeket álmodjak. Egyébként a látnivalók sokasága miatt valószínűleg Zalakarostól "lassítok" a tempón, hogy legyen idő olyan kis apróságokra, mint felmászni egy kilátóba és fél órát nézelődni. Vagy leülni egy tó partján és csak süttetni a hasam. Ehhez azt gondolom, hogy el kell engedni a napi 25-30 km-es meneteket és 20 vagy az alá tervezni. De ezt majd még meglátom. Ahogy néztem, Dél-Zalában és az Őrségben mintha sűrűbben lennénk pecsét- és kiszállási pontok, így megvalósíthatónak tűnik ez a gondolat.

Érdemes elolvasni szombati túrám leírását is a Somogysárd - Mesztegnyő szakaszról.