A tavaszi kéktúrázást halasztani kellett a vírus miatt nyárra, de eljött az ideje ennek a túrának is. A szervezést már februárban elkezdtem, így nem a nulláról kellett indulnom, de azért akadt teendő. Tavasszal az első nap egy reggeli program miatt rövidített nap lett volna délelőtt 10 órás indulással, ezért akkor csak a Zselickisfalud - Kaposmérő szakasz volt betervezve. Így, hogy már reggel rajtolni tudtam kicsit tovább terveztem a napot. Somogysárd ugyan nem bélyegzési pont, de a szabályok lehetővé teszik a köztes megszakítást is. Aztán újra kellett néznem a tömegközlekedést is, mert több helyen a vírushelyzet miatt megváltozott utazási szokások miatt változtattak a menetrendeken. Ezen felül annyival lett jobb a helyzetem, hogy a napkelte és napnyugta közötti idő is jóval tágabb nyáron, mint tavasszal. Az egész túrát úgy képzeltem el, hogy lehetőség szerint reggel elautózom a célhoz és onnan buszozok (vonatozok) vissza a rajtba, így bármi történik napközben nem kell a menetrendhez igazodnom, vagy az miatt aggódni, hogy vajon lekések-e valamit.

Reggel Somogysárdon tettem le az autót az óvoda melletti füves placcon és onnan buszoztam el (kaposvári átszállással) Zselickisfaludra. Fél 8 körül szálltam le a buszról. Először megkerestem a pecsételő helyet, mert tavaly őszi túrámkor ide már nagyon sötétben érkeztem és ezért akkor nem pecsételtem. Gyönyörű időt fogtam ki, szépen sütött a nap és igazából Szennáig nem is volt nagyon meleg. Az elején még vacilláltam, hogy a patcai geoládát, ami a Katica Tanya felett van, megkeressem-e, de végül elvétettem a lejáratot pár száz méterrel és úgy döntöttem, hogy nem fordulok vissza.

Leereszkedvén Patca felé a Katica Tanya kecskéi és egyéb szarvval rendelkező és nem rendelkező állatai mind megjelentek a kerítés mögött szemlére. Sőt ketten a kerítésen kívül is. Persze nem engedtek magukhoz túl közel. Ahogy közeledtem feléjük, elügettek, majd amikor úgy érezték, hogy tisztes távolságba kerülnek, akkor megálltak legelészni.

Túrázóval egyáltalán nem találkoztam. Patca után ismét fel kellett kapaszkodni egy domboldalba de aztán a ligetes erdőben már kényelmesen haladtam a Csipány-forrás geoládájáig. Utána a forrásnál még egy  beállított fotóra is jutott idő.

Aztán szépen leereszkedtem Szenna falujába és indultam a következő geoládához a skanzen felé, amikor beugrott, hogy a pecsét az előrébb van. Így visszagyalogoltam a Vadász Presszóig. Nagy volt a szigor, mert addig nem nyitottak ajtót, amíg a maszk fel nem került az arcomra és végül be sem léptem, hanem kintről kértem egy kólát, amit kiadott a hölgy és én meg odaadtam az ellenértékét. Itt az árnyékos padon pihentem egyet a pecsételés után, majd indultam vissza a faluba.

A szennai skanzenbe bementem, főleg az ott rejtőző geoláda miatt. Szépen elsétáltam hátra, közben pár házba benéztem. Nem voltak sokan, de ahogy néztem egy család kivételével a többiek az ott dolgozó nénik ismerősei lehettek. Szenna után újfent felfelé indultam, neki a domboldalnak és egy nagyon rövid szakaszon nyakig érő dzsumbujon kellett átverekedni magam, de ez csak néhány méter volt. Utána visszatekintve szépen látszott a völgyben a halastó, de a házakat már eltakarta az erdő, egyedül a templom torony magasodott a fák fölé.

Aztán Kaposmérő felé jó 5-6 km-en keresztül senkivel sem találkoztam, csak egy csomó békával. ezen a szakaszon jellemzően mezőgazdasági területek között kanyarog a kéktúra útvonala. Kaposdadára érkezve rögtön egy olyan ház fogadott, melyet szívesen elfogadnék. Egy szintes, több osztatú, modern, de nem hivalkodó családi ház, legalább 1000 m2-es sík területen. Aztán Kaposdada házai után leereszkedtem a Bárdi-patak völgyébe. Itt ránéztem a telefonomra és láttam, hogy Jenő kollegám keresett. Visszahívtam. Aggódó hanglejtéssel érdeklődött, hogy minden rendben van-e, mert az elmúlt percekben 30-40 értelmetlen karakterláncot küldtem a céges Viber csoportba. Biztos a zsebemben kikapcsolódott a képernyőzár és az küldte az üzeneteket, bár az is lehet, hogy UFÓ-k voltak, akik elraboltak és a váltságdíjról szóló tárgyalások megkezdését sürgették. ;-)  Szóval tisztáztuk Jenővel, hogy most már minden rendben. Közben elsétáltam Kassai Lajos lovasíjászata mellett és negyed egy után pár perccel értem be Kaposmérőre. Kaposmérőn a Kis Kulacs presszó zárva van, de a pecsétért be lehet menni a kapun és az autó bejárón is. A néni mondta, hogy majd kiírják a túrázóknak, hogy nyugodtan menjenek be pecsételni. Ugyanis nekem elsőre a kapu nem nyílt ki, látszott, hogy be van szorulva, feszegetni meg nem akartam. Utána láttam, hogy az idős házaspár kint tesz-vesz hátul és bekiabáltam nekik és akkor mondta a néni, hogy nyugodtan jöjjek be az autóbejárón. Mivel ettem volna egy jó ebédet ezért kerestem gyorsan a neten egy vendéglőt, mégpedig a Kassai Vendéglőt. Ugyan több, mint egy kilométerre volt a pecséttől, de megérte letérni. Nagyon finom kacsamájjal göngyölt sertéskarajt ettem.

Fél kettő után kerekedtem neki a második etapnak Somogysárdig. Itt rögtön a vasútátkelés késztetett fejvakarásra, mert a túloldalon masszív növény fal zárta el az utat. Pedig a GPS-re nézve láttam, hogy a kéktúra folytatódik nyílegyenesen. Aztán közelebb lépve megláttam balra a kis nyiladékot, amin be lehetett slisszanni a "falba"

Ez után következett a célig tartó szinte sík terület ligetes jellegű erdőkkel, szántókkal, könnyen járható széles szekérutakkal. Kellemes séta volt az egész, remek időjárási viszonyok között. Pihenni egy alacsony magaslesen tudtam, mely az út mellett állt. Pihenés után nem sokkal elvétettem az utat, de láttam, hogy néhány méterrel később lesz lehetőségem visszatérni a kéktúra útvonalára, így ezt választottam és nem mentem vissza. Háromnegyed hatra érkeztem meg Somogysárdra és innét autóztam el Marcaliba a szállásomra.

Érdemes elolvasni szombati túrám leírását is a Somogysárd - Mesztegnyő szakaszról.