Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

okulare

Zengő újratöltve

2020. 11. 15.

2020. november 16. - Okulare

fejlec.jpg
44 év 9 hónap 6 nap

Ennyi idő telt el az életemből anélkül, hogy a Zengő csúcsára eljutottam volna. De három hete feljutottam! Újabb pipa a bakancslistámon, léphetünk tovább. Jöhetnek az újabb célok, az újabb látnivalók! Vagyis dehogy! Csak 

23 nap 

telik el és újra loholok felfelé. Érzem, hogy csurom víz a hátam és nem elég, hogy a szemüvegemre rácsorgó izzadtság miatt alig látok valamit, de a többiek játszi könnyedséggel lépdelnek előttem. A köztünk lévő távolság egyre nő. Aztán van egy pont, ahol feladom. Persze nem a túrát, csak a tempót. Megállok fényképezni. Milyen jó kis alibi. Valójában nem is érdekel, milyen lesz a kép. Úgysem látom a kijelzőt, hisz a lecsorgó izzadtság helyét átveszi az orromból kiáramló pára, amely azonnal kicsapódik kb. 20-25 fokkal hidegebb szemüveglencsén. És persze a tejszerű köd, amely uralja a késő őszi tájat, épphogy csak láttatni engedi a hátam mögötti hegycsúcsot, a Hármas-hegy tagolt tetejét.

pb159889.JPG

Kattintok, majd újra elindulok. A lábam alatt kifordul egy-egy nagyobb kő, ahogy figyelmetlenül rálépek. Óvatosabban kell lépnem, mert egy kificamodó boka nem hiányzik! Végre felérek egy lankásabb részre. A távolról hallom, ahogy a többiek vígan elvannak. Én megállok és elgondolkozom. Kiabáljak nekik, hogy jöjjenek geoládát keresni? Persze nem gondoltam, hogy ennyire lemaradok... Mindegy, inkább elindulok egyedül, be az erdőbe. A GPS 60-70 m-t mutat a célig. Szerencsére nem kell küzdenem a vegetációval. Hamar megtalálom a rejteket. Épp kapaszkodnék fel, mikor Tamás hangját hallom: "Istváááán!" Visszakiabálok: "Itt vagyoook! Mindjááárt megyeeeek!" Igaz halkabban, de hallom a választ. Mintha azt mondaná: "Rossz irányból hallom a hangodat!" Erre már nem reagálok, gyorsan felkapaszkodom a rejtekhez, már amennyire gyorsan ezzel a mackós testtel lehet kapaszkodni. A srácok biztos gyorsabbak lettek volna. Megvan a doboz. Gyorsan leolvasom a jelszót és beírom a minimumot a logfüzetbe.

pb159896.JPG"2020. 11. 15. Köszi: Pongi57"

Ennyit a 300 éves bükkfákról. Na jó, nem ennyi! Ennél többet érdemelnek. Pár fotót is kattintok.

pb159898.JPG

Gyorsan lépkedek vissza a turistaútra. Ne várjanak soká a többiek. Nagy pocsolya állja utamat. Jó a bakancsom, de nem kockáztatok. Kerülök. Egy bukkanó és meglátom a csapatot. Épp egy kereszteződésben rendezik a PH-t. Beérem őket. Kis pihi jut még nekem is. Pár korty víz és indulunk tovább. 

pb159906.JPG

 Lankás az emelkedő, már kissé leszáradtam. Tartom a tempót. Feri mesél, kutyák húznak, gyerekek rohannak. Honnan van ennyi energia? Talán a távoli múltban nekem is volt. Nem kutyám, ... energiám! Balról egy nagy fa torzója. Megállunk. Meg kell mászni. Barni mászik. Ügyesen. Többiek drukkolnak. "Nyálkás!" "Sebaj, mássz tovább!" Rövid pihi ismét, bár most nem volt rá épp szükség, de kell az erő a következő etaphoz.

Aztán egy éles jobbossal ráfordulunk a célegyenesre. "Hűűű, ez ilyen meredek! Isti biztos?" "Biztos." Legalábbis 23 napja biztos volt. Indulunk. Én már tudom a tutit. Lemaradok. Úgyis leelőznének. Tamás és Dorcsi mögött zárom a sort. Most alig jönnek szembe. Nem úgy mint októberben. Úgy érzem jobban megy, mint először. De azért fújtatok rendesen, mint Thomas, a gőzmozdony.

Nézem a műszert. Még a felénél sem vagyunk. Nyomás! Gyökérről gyökérre, kőrről kőre lépek. Nem lenne jó megcsúszni. Haladok, ... haladunk! Lankásabb részhez érünk. Már csak 150 méter. Hurrá megérkeztünk!

pb159949.JPG

A gyerekek már a kilátó tetején. Pillanatra elfog az "aggódó apa" énem. Pólót kellett volna cserélni a gyereken! Na mindegy, én cserélek. Nem lep meg, facsarni lehetne belőle a vizet. Jólesik a száraz cucc. Gergő megjelenik. "Nem lehet semmit látni, de azért jó volt." Jól van. Megnézem a hátát. Csont száraz. Ez egy másik dimenzió. Vagy ő lehet, hogy lifttel jött fel. Nem tudom. Eszünk, iszunk, tervezzük a lefelé utat. Végül az a konszenzusos döntés, hogy Püspökszentlászló felé kerülünk.

Azaz vissza a meredeken. Emelkedőből lejtő. Páran még megnézik a kővár romjait. De aztán nekiveselkedünk. Csúszik, de bírjuk. Előttem Andi és Alíz. Nincs nadrágfék. De óvatosan fától fáig haladunk. Páran tartanak felfelé. Kitartás, közel a vége. A többség lent vár. Drukkolnak, hogy megússzuk esés nélkül. Végül leérünk. Innét már sétagalopp. A Nap is kezd előtörni a fellegek mögül. Felfelé egy autó jön. 4 kerekes. Biztos erdészek. Háát, nem úgy tűnik! Haladunk tovább. Gombák sokasága. Feri nagyon szeretne gombapaprikást. Keresgél, vacillál. "Ez most ehető? Mindegy, 5-ig van gombaszakértő a Csarnokban!"

A többiek már eltűntek a szurdokban. Az ég már szinte teljesen felhőtlen. Nyoma sincs a ködnek. Szikrázó napsütés. Az ősz milliónyi színe ragyog. Javarészt már a talajon. De még nem kopaszak fák, még megőrizték lombkoronájuk egy részét. Kis pihenő és megyünk tovább. Elérjük az Arborétum kerítését. Itt is volt egy mozgó geoláda, de belefeledkezvén az ősz színeibe elmulasztom megkeresni. Sebaj! Majd legközelebb elcsípem.

Kényelmesen sétálunk. Jobbra Szent László szobor. Mintha olvastam volna, hogy itt bujdokolt... de miért? Nem tudom, majd utánanézek: Szeretett itt vadászgatni és egy nagy vihar elől egyszer itt talált menedéket egy barlangban. A Hetyey-forrás nem működik, de azért megpihenünk. Az utolsó morzsák is a pocakba kerülnek, s megyünk tovább. Végig a kis falu takaros kis házai előtt.

 

Van élet. Helyiek, kirándulók és egy jó húsban lévő macska is hízeleg. Még többen jönnek felfelé. Jó kis séta az idősebbeknek is. Autóforgalom is van, félre állunk. Haladunk, s balról látjuk a nagy tömböt, melyen utunk elején felküzdöttük magunkat. Aztán egy telefon: ebéd vár ... illetve hát várni fog, csak ne siessünk. ;-) Sebaj, mi nem vagyunk éhesek. Meg aztán a lángos, chilis babbal estére is jó lesz. Hamarosan megpillantjuk a kocsikat. Persze a "kutyák és gyerekek" már percekkel korábban megérkeztek. Jó kis túra volt.

Ismétlünk?

Ismétlünk!

 terkep.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr6116287768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Pongrácz 2020.11.17. 09:23:10

Tartalmas, élvezetes beszámoló. Csak így tovább.
süti beállítások módosítása