Számomra egy bakancslistás hely a Mecsek legmagasabb pontja, hisz annak ellenére nem voltam itt eddig, hogy itt élek a közelben. Egyszer nagyon közel voltam hozzá 11 évvel ez előtt, ugyanis Püspökszentlászlón buliztunk a kollegáimmal és ott is aludtunk egy kulcsosházban. Másnap délelőttre terveztük a csúcstámadást, de annyira elromlott az idő, hogy végül elmaradt a kirándulás. Nade térjünk vissza a mai napra!
Már a hét közepén kitaláltuk a mai programot. Két autós megoldást alkalmaztunk és elmentünk a pécsváradi várhoz, leraktuk az egyik kocsit, majd átautóztunk Hosszúheténybe és onnan indítottuk a túrát.
A község lakosai szerint a falu nevét Hetény vezérről kapta, akinek itt birtoka volt. Ennek állít emléket az a szobor melyet Bocz Gyula helyben élő művész alkotott. Hetény Vezér ládáját Gergővel keresgéltük, de nem találtuk. Mivel a család gyengébbik (de határozottabb) fele méltatlankodott, hogy alig indultunk el, máris itt "tökörészünk", így nem fordítottunk sok időt a keresésre, hamar feladtuk és megkerestük a gravírozott lapkát, amin a pótjelszó volt. Majd folytattuk utunkat Püspökszentlászló felé.
Én ennyi embert még nem láttam a Mecsekben. Rengeteg autó porzott el mellettünk és sok család, baráti társaságok és egy nagyobb létszámú csoport is gyalogolt, mint mi. Itt is felmerült párszor, hogy mi is el tudtunk volna itt jönni autóval, de ezt már válaszra sem igen méltattam. Az arboétumnál terveztem megkeresni a mai második ládát. A családot a pihenőnél hagytam, addig kényelmesen ebédeltek, amíg én a láda nyomát kutattam. A Szent László szobor előtti kis szerpentinen kapaszkodtam fel és az erősen hiányos kerítést kihasználva léptem ki a ládához. Onnan viszont a régi temető kis ösvényeit használva ereszkedtem le a családhoz.
PüspökszentlászlóA település elnevezését a legenda szerint Szent László királyról kapta, aki egy alkalommal ezen a vidéken, a Zengő rengetegében vadászott. Ez a terület abban az időben királyi birtok volt és jó vadászterület. A hagyomány szerint a bölényvadászat alatt hirtelen nagy vihar tört ki a Zengő felett. A király kíséretével együtt egy remetebarlangban húzódott meg. Mindez 900 éve történt.
A király hálából a szerencsés megmeneküléséért kis kápolnát emeltetett a hegyoldalban élő remeték számára. Ez az építmény lett a település alapja.forrás: a geoláda oldala
Itt teljesen váratlanul felbukkant csapattársam, Ákos és felesége. Ők is a Zengőre tartottak, így velünk folytatták az utat. Mai 3. ládánkhoz - a Mária kápolnához az erdő közepén - egy kissé szuszogtató emelkedőn jutottunk fel az Arborétumon keresztül. Itt a többieknek "adtam" egy kis pihenőt, amíg én a ládát kutattam. Gergő segített, így nagyon hamar meg is lett. Pár perc múlva folytattuk utunkat a csúcs felé. Aztán a Mária Zarándok utat már jóval kevesebben választották, de még az is egy átlagos szombati turista forgalmat produkált. Az utolsó 500 méter nagyon meredek volt, én le is maradtam, mert többször meg kellett állnom pihenni, míg a többiek jobban bírták a gyűrődést. A Zengőre felfelé vezető út utolsó szakaszán olyan forgalom volt, az már szinte egy nyári délutáni Király utcai tömegnek felelt meg, majd felérve a csúcsra azt tapasztaltuk, hogy a kilátónál legalább 70-80 ember tartózkodott. Fenn a csúcson először kifújtuk magunkat, majd Ákossal és Gergővel felmentünk a kilátóba.
A kilátó impozáns és bár én nem szeretem ezt az új, rozsdamarta módit, de itt azért ötvözték a hasonló színre fújt zártszelvény elemekkel és a lapok sem tömör vasból, hanem perforált lemezből készültek, így nem volt annyira durva a látvány. Az is tetszett, hogy a lépcsőkarok nem szimmetrikusan voltak elhelyezve, hanem hol a déli, hol az északi, hol a keleti, hol a nyugati oldalon futottak és ilyenkor a másik három oldal az sík volt. A kilátás az pazar volt, ugyan messze nem láttunk a párás levegő miatt, de a közeli csúcsokat, völgyeket és Pécsvárad házait és Hosszúhetényt is megnéztük, valamint Komlót is látni véltük. Itt fenn a kilátóban is sokan voltak és valaki a Duna csillogását is látni vélte, de én hiába meresztettem a szemem, nem láttam a folyót. Mivel a szél kellemetlenül fújt és a tömeg sem "engedte" hogy belefeledkezzünk a látványba, így hamar lejöttünk.
Ekkor megkerestem egy mozgó ládát, a "Kedvelt helyeink" névre hallgató ládát, majd a többiekhez visszatérve búcsút intettünk Ákoséknak, mert ők a sárga-kék háromszög jelzésű úton visszaindultak Hosszúhetény felé, ahol az autójukat hagyták. Én még megkerestem a Zengő csúcs állandó ládáját is.
A láda keresése közben 4-5 ifjú legényre lettem figyelmes, akik a telefonjukat bújták és gyanúsan közeledtek a láda rejteke felé. Én meg a gps-emet néztem és odaszóltam nekik, hogy tán csak nem a ládát keresik-e. De bizony azt. Kiderült, hogy ők "hivatalosan" nem játsszák ezt a játékot, hanem csak az egyikük hallott róla és itt fenn a csúcson rákeresett a neten, hogy "geoláda Zengő" és megjelent nála a ládaoldal és csak a leírás alapján keresgéltek. Ahhoz képest elég jó irányba haladtak. Együtt leltük meg a ládát, megmutattam nekik, hogy mi van benne és hagytam, hogy ők rejtsék vissza. Nagyon ügyesen és alaposan elrejtették, jobban, mint az előző megtaláló. Arra nem volt mód, hogy jobban elmélyedjünk a játékban, mert egy felnőtt kiáltott oda nekik, hogy most már indulniuk kell. Talán egyszer őket is üdvözölhetjük geoládász köreinkben.
Én még biztos, hogy visszatérek ide, de majd a hetényi ősbükkös felől, mert most az a láda kimaradt. De most a család már türelmetlenül várt, mert nagyon fáztak, így hamar elindultunk Pécsvárad felé.
A láda keresése közben 4-5 ifjú legényre lettem figyelmes, akik a telefonjukat bújták és gyanúsan közeledtek a láda rejteke felé. Én meg a gps-emet néztem és odaszóltam nekik, hogy tán csak nem a ládát keresik-e. De bizony azt. Kiderült, hogy ők "hivatalosan" nem játsszák ezt a játékot, hanem csak az egyikük hallott róla és itt fenn a csúcson rákeresett a neten, hogy "geoláda Zengő" és megjelent nála a ládaoldal és csak a leírás alapján keresgéltek. Ahhoz képest elég jó irányba haladtak. Együtt leltük meg a ládát, megmutattam nekik, hogy mi van benne és hagytam, hogy ők rejtsék vissza. Nagyon ügyesen és alaposan elrejtették, jobban, mint az előző megtaláló. Arra nem volt mód, hogy jobban elmélyedjünk a játékban, mert egy felnőtt kiáltott oda nekik, hogy most már indulniuk kell. Talán egyszer őket is üdvözölhetjük geoládász köreinkben.
Én még biztos, hogy visszatérek ide, de majd a hetényi ősbükkös felől, mert most az a láda kimaradt. De most a család már türelmetlenül várt, mert nagyon fáztak, így hamar elindultunk Pécsvárad felé.
A lefelé vezető úton is nagyon sokan jöttek-mentek. Kíváncsi lennék, hogy most ez valami extra megmozdulás volt (nem tűnt szervezettnek) vagy ez csak tényleg egy átlagos hétvégi forgalom volt. Vagy az utolsó igazán meleg őszi napot használták ki a népek? Mondjuk az időjárás az szuper volt, csak a csúcson fújt nagyon a szél.
A lefele út is meredek volt, de nem volt olyan durva, mint felfelé. Csak egy szakaszon kellett nagyon figyelni, mert ott nagyon köves-kavicsos volt, ezen elég egy óvatlan pillanat és az ember már ki is ficamította a bokáját. Aztán hamar szelídült a lejtő és könnyebben, gyorsabban haladhattunk. Hamar elértük a kis viskókat, amelyek már a város szélét jelentették. Kis utcácskákon ereszkedtünk tovább, míg végül megpillantottuk a várat, ahol az autót hagytuk.
Elég kemény volt a terep, mert a nagy színt felfelé sem jó, meg lefelé sem az igazi. Érezzük a vádlinkat, combunkat. De szépen kipirosodott mind a négyünk arca.
Ez megint egy szuper kis nap volt!
