Idei nyaralásunk első pár napját követően elromlott a strandidő. Így városnézést, kirándulást, bringázást terveztünk erre a néhány napra. Bíztunk abban, hogy eső nem lesz, ezért egyik nap kirándulni indultunk Badacsonyba. Mivel Badacsonyban mindketten szívesen fogyasztunk pár fröccsöt, ezért az autót most mellőztük. Szépen elvonatoztunk Fonyódra és onnan hajóval "Badiba".

Fonyódon a hajóállomás felé sétálva összefutottunk a Kata lányom osztálytársával, így a két család együtt hajózott át. Elmeséltük, hogy mi nemcsak inni és enni, hanem kirándulni is szeretnénk és ők is csatlakoztak a tervünkhöz, ami a következő volt. Badacsonyba ismét vonatra szálltunk és egy megállóval arrébb, Tomajban landoltunk. Onnét a házak között indultunk a hegyre, megcélozva a sárga sáv turistajelzést. Az utolsó házaknál még egy nagy fehér kuvasz szerű kutya is kiugrott a kerítésen, hogy szerencsés utat kívánjon. A gyerekek egyből meg is simogatták. Ezek után belevetettük magunkat az erdőbe és az út ezzel együtt erőteljes emelkedésbe kezdett. A piros kör kereszteződésénél mi balra fordulva követni kezdtük az új jelet, mert ez elvezetett minket egy felhagyott kőbányához, ahol egy új geoláda rejtőzött. Ezt a bányát 1905-ben nyitották, természetesen akkor még üzleti alapon. Sajnos a háború után gyorsan kényszermunka táborrá alakították és csak Kádár amnesztia rendeletével szűnt meg a munka itt a 60-as évek elején. Érdekesség, hogy Bacsó Péter és Zimre Péter 1967-ben forgatott Nyár a hegyen című játékfilmje, mely furcsa módon nem keltette fel a hatalom és a cenzúra érdeklődését, erről a kényszer munkatáborról szól. Már a bezárása után játszódó történetben véletlenül egy vitorláshajóra kerül egy egykori fogva tartó és egy egykori fogvatartott. Annak idején több díjat is nyert és az egyik főszereplő Mensáros László volt.

Szóval itt a geoláda keresés ürügyén tartottunk egy kis szünetet. A legmeredekebb szakasz fel a hegytetőre még hátra volt, de a feleségemben ekkor tudatosult, hogy én nem a hegy derekán körbe haladó Tűzgyűrű tanösvényt céloztam meg, hanem teljesen a tetejére szerettem volna felmenni. Úgyhogy szavazásra bocsátottam a kérdést. Vagy mindnyájan csak a hegy derekán megyünk körbe, vagy mindenki feljön a fennsíkra, vagy ketté válunk. Elsöprő fölénnyel nyert a tető, így a nejem is velünk tartott, de megígértem neki, hogy legközelebb körbejárjuk a hegyet ezen a Tűzgyűrű tanösvényen. Egy darabig persze ezen haladtunk észak felé, hogy vissza térhessünk a sárga sávra, majd nem sokkal később a Badacsony Balatontól átellenes (északi) oldalán elindultunk felfelé a Kőkapun keresztül. Sajnos itt félre vezettem a többieket. No nem eltévedésileg, hanem elnevezésileg, mert azt mondtam, hogy ez a Bujdosók lépcsője, amin felkapaszkodunk a hegyre, de ez a Kőkapu volt. A Bujdosók lépcsője az a hegy nyugati oldalán Lábdihegy felől vezet fel a tetőre. Szóval a Kőkapun keresztül indultunk a csúcstámadásra, pontosabban a végén még balra kellett fordulni és megmászni az igen meredek domboldalt, hogy felérjünk a 430 méter feletti Badacsony csúcsára. A feleségem kivételével mindenki felkapaszkodott a Kisfaludy kilátóba, ami szép időben gyönyörű körpanorámával örvendezteti meg azt, aki nem rest ennyit lépcsőzni. De most tejfehér felhőbe burkolózott a csúcs, helyenként még a környező fákat sem láttuk. Úgyhogy hamar le is jöttünk. Készült pár csúcsfotó, majd elindultunk a nemkülönben embert és térdet próbáló lejtmenetnek. Sok-sok különböző lépésmagasságú lépcső és a saras, csúszós talaj tette nehézzé a magamfajta térdfájós, túlsúlyos turista haladását. Itt jegyezném meg, hogy ez a szakasz része az Országos Kéktúrának, melyet majd a nem túl távoli jövőben remélhetőleg ismét végig járok majd. Egy szakaszon együtt mentünk egy fiatalemberrel, aki nagy zsákos turista volt, szinte biztos, hogy a "Kéket" járta mert nem úgy nézett ki, mint a többség, akiken látszott, hogy két fröccs után és pár hosszúlépés előtt jöttek körülnézni.

Egyébként sokan voltak, mert ez a rész egy nagyon népszerű szakasz, rengeteg szép kilátási ponttal és itt már a felhők vesztésre álltak a napsütéssel szemben, így a látvány némileg kárpótolt minket a kilátó kilátástalanságával szemben. Itt jegyezném meg, hogy a gyerekek nagyon jól bírták az utat, sőt a két "legkisebb" Eszti és Gergő diktálták elől a tempót. Nagy "respect" nekik! De persze mi felnőttek sem panaszkodtunk, hisz minket meg vártak lent a finom borok, úgyhogy mi meg a borok miatt szedtük a lábunkat. Rögtön a Kisfaludy házzal szemben a Hertelendy borozó szép kilátással bíró teraszán ettünk egy nagy szelet zsíroskenyeret és ittunk pár deci bort. Majd elindultunk lefelé. Látszik, hogy régen voltam errefelé, mert örömmel fedeztem fel, hogy nagyon szépen kialakítottak a legszűkebb részen külön járdát és bringautat egy bringás pihenővel. Nagyon tetszik és valóban hiánypótló volt ez a fejlesztés, mert elég veszélyes volt a vidám (és esetenként meglehetősen ittas) látogatókat összeereszteni a felfelé is nagy sebességgel "száguldozó" dzsipekkel (Amiket szintén lecseréltek a régi jó UAZ-okról modern Jeep-ekre.) Sajnos a szokásos rétesező helyünkön elfogyott már a rétes, pedig nagyon finom házirétest kínálnak itt. Így tovább mentünk a sor felé. Itt ettünk-ittunk és jót beszélgetve pihentük ki a túra fáradalmait. Aztán az utolsó előtti hajóval tértünk vissza a déli partra. Nagyon klassz kis nap sikeredett, senki nem bánta meg!