Ez a nap is eljött végre! Hosszas tervezgetés után megtettem az első kilométereket a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrán. Általában valaminek a befejezésekor, egy díj megnyerésekor szokás megköszönni valakinek a támogatását. Én mégis most az elején tenném ezt meg. Annak, hogy elindulhattam ezen az úton nagyon sok szerepe van Hörpölin túrabeszámolóinak, precíz adatainak, jó tanácsainak. Sok weboldalt tanulmányoztam, sok helyen tudakozódtam, szedtem fel az információ morzsákat, de ennyire alapos, precíz, szinte mindenre kiterjedő információ forrást sehol máshol nem olvastam. Ezen felül a túraleírások stílusa is olvasmányos, szinte odaképzeltem magam, mellé az útra, mikor olvastam. Ő nem is tudja, de valójában túratársakká váltunk. ;-) Úgyhogy Hörpölin, nagyon köszönöm!
Az én kis blogomnak, ahogy azt a bemutatkozásom végén írtam, nem célja az ilyen jellegű átfogó információk összegyűjtése, hisz ezt már megtettek Hörpölinen kívül mások is, az általam olvasott webcímeket igyekszem kigyűjteni a linkek között. Azért a sorok között elfér némi információ, ami hasznos lehet másoknak is, akik a kéktúrára adják a fejüket. Főleg, ha annyira kezdők, mint én.
Az időjárás előrejelzés gyönyörű napot ígért, így bátran (értsd: esőkabát nélkül) vágtam neki a túrának. A gyerekeket elvittem az iskolába és utána elautóztam Szálkára a kirándulásom végcéljához. Előtte persze megnéztem, hogy mikor indul Szálkáról autóbusz Szekszárdra és ehhez az időponthoz időzítettem. Az a StreetView-n már korábban lecsekkoltam, hogy a buszmegállónál szépen rendbe hozott, térkövezett parkolók vannak, így tudtam, hogy a kocsi jó helyen lesz. A busz percre pontosan érkezett. A buszon utazott egy pár, akik szintén kéktúrázók voltak. Ez Szekszárdon a vasútállomáson nyert bizonyítékot, lévén együtt bélyegeztünk. Én a városi szakasz végén a Remete forrásnál megkerestem a GCREKF geoládát, ami - bár hamar meglett - de így is elvitt egy 15 percet.
Visszasétálva a kereszteződésbe, megnéztem a kéktúra információs tábláját és elméláztam azon, hogy akik ezeket megtervezték, azok valószínűleg nem kirándultak még soha. Ugyanis a teljes felületen a teljes kék kör és az ahhoz kapcsolódó számok, adatok díszelegnek. Hány km, milyen az össz. szintemelkedés, ez hányszorosa a Galyatetői kilátónak, stb... Ezek persze érdekes adatok, de egyrészt mindenhol ez van kint (ezen út alatt legalább 5-6 ilyen táblával találkoztam). Tehát annak, aki már a kéktúrát járja, teljesen irreleváns információ. Másrészt sokkal hasznosabb lenne egy környéket ábrázoló (max 5x5 km-es területet lefedő) turistatérkép, rajta az összes látnivalóval, és némi leírás az adott szakasz élővilágáról, földtanáról, történeti látnivalóiról.
Itt leküzdve némi saras részt viszonylag sík úton haladtam nyugatnak. Balra erdő, jobbra rét, majd aztán hamar minden felől a Sötét völgyi erdő fái vettek körül. A kék túra útvonalát követve hamarosan észak felé fordultam és az út szépen lassan elkezdett lejteni. Itt-ott friss fakitermelés foltjai voltak láthatóak, pár helyen komplett forgács és fűrészpor szőnyeget taposott a lábam. Jobbra a lomb nélküli fák között láttam a Bati kilátót is, melyet másfél órával ez előtt hagytam el. A gyerektáborhoz már egy nagyon meredek részen keresztül jutottam le. Mivel az őszi falevelek megrekedtek a szurdok szerű ösvényen eléggé csúszóssá vállt az út, nagy segítségemre volt a túrabot. Ekkor már elmúlt egy óra, nagyon éhes voltam, de gondoltam a gyerektábornál talán lesznek padok, ott kényelmesen elkölthetem a szendvicseimet. Ott azonban csak egy elfektetett beton oszlopot találtam, amivel azt akadályozzák meg, hogy kocsival a rétre lehessen hajtani. Ez is több, volt, mint a semmi, így lecsüccsentem rá és eszegettem, iszogattam, pihengettem egy fél órát. Sajnos ennyire alaposan nem tájékozódtam erről a részről, mert ha megtettem volna, akkor tudtam volna, hogy a gyerektábortól 500 méterre szabadon lévő és fedett padok és asztalok várnak
A réten jó állapotban lévő ping-pong asztalok, kosárpalánk, focikapuk és némi gyerekjáték teszi élvezetesebbé a pikniket. Nem messze egy másik asztalnál vidám fiatalok beszélgettek. Őket elhagyva egy tanösvényen vezetett a kék sáv, majd elhagyva azt hamar elértem a Haramia forráshoz. Itt is megálltam vizet vételezni a friss és hűvös forrásvízből, majd az itt elrejtett GCHASO ládát is megkerestem. Nem adta könnyen magát, egy jó 20 percig bóklásztam, mire ráleltem. Ez volt a 10. - jubileumi - ládám. Negyed négy felé járt az idő, ekkor kicsit megszeppenve kezdtem számolgatni, hogy még mennyi van vissza a célig, vajon sikerül-e világosba odaérni. Még volt két megkeresendő láda a tarsolyomban, de ekkorra világossá vállt, hogy azok már nem férnek bele az időbe. Bár fel voltam készülve fejlámpával, de nem volt kedvem a sötétben bóklászni két falu között. A hátralévő 10 kilométerre 3 órát számoltam, gondolván hogy fáradtabban lassabb leszek és nem tudom tartani 4 km/órás átlagot.
A forrástól egy rövid kis kaptató vezetett fel a fennsíkra, majd aztán egy lejtő a következő völgybe, ahol ismét elolvashattam, hogy a teljes kéktúra szint emelkedése hány kilátómászással egyenértékű. Remek! És még nem is sejtettem, hogy utam legcsúnyább szakasza most következik. Nemsokára egy meredek domboldal aljához érkeztem. Az egész domb be volt kerítve és a a domb teljes tarvágásnak lett alávetve. Semmi nem maradt! A dombtetőn néhány fa és kész. Elég lehangoló látványt nyújtott, még ha meg is van rá az ésszerű magyarázat. A tarvágást elkerülve ismét egy erős emelkedő jött sorra. Szerencsére nem volt hosszú. Megmondom őszintén, hogy itt már nagyon fáradtnak éreztem magam. De sejtettem, hogy most már Grábócig lejtmenet lesz. Hamar kiértem az erdőből, erre a napra búcsút intve "neki", legelőkön keresztül vitt az utam. A falu széléhez érve több helyen legelésző teheneket, lovakat, kecskéket láttam, no meg persze mérges kutyákat, szerencsére megkötve, vagy kerítés mögött. Grábócra érve elolvastam a jegyzeteimet, hogy pecsételő helyként a "Mini ABC" nevű boltot kell keresnem. Arra sajnos nem gondoltam, hogy előre a neten megnézzem, hogy merre is van az ABC, feltételeztem, hogy arra visz az út. Nos talán a közelgő alkonytól, talán a fáradtságtól nem vettem észre, hogy egy kis hídon átkelve a pecsét sziluett jelzi, hogy le kell térni a kék sávtól jobbra. Én mentem tovább megmászva egy emelkedőt, majd aztán a grábóci szerb ortodox kolostort és templomot elhagyva, rátérve a következő emelkedőre kezdtem el ráeszmélni, hogy lassan elhagyom a falut. Elővettem a térképet és azonnal kiszúrtam a kis bolt ikont a híd után jobbra. Egy pillanatra nagyon elkeseredtem, de nem volt mit tenni, visszafordultam. Biztos, ami biztos megkérdeztem egy munkából haza igyekvő fiatal srácot, hogy arra van-e a Mini ABC és ő megerősítette a térkép helyességét. Itthon megnéztem, ez egy nem tervezett 1,4 km-es kerülő volt.
Azt sem néztem meg előre, hogy mi vár rám a két falu között. Egy igen erős emelkedő volt, legalábbis az egész napos talpalás fáradalmaival a lábamban jobban örültem volna egy sík sétának. Na de sebaj, sietnem kellett, mert a nap már alábukni készült. A dombtetőn megálltam inni egy picit, és megnéztem a naplementét is, majd sietve elindultam Szálka felé. Szálkára már az utcai lámpák fényébe érkeztem, de a derengés még láttatni engedte a takaros kis házakat, rendezett udvarokat. A Petőfi utcán bandukolva eszembe jutott a grábóci fiaskó, így gyorsan megnéztem, hogy merre is van a pecsétet befogadó Trófea fogadó, nehogy az mellett is elmenjek a szürkületben. Kiderült, hogy szinte az előtt parkoltam a kocsival, tehát nem kellett sokat keresgélni. Nagyon fáradtan ültem be az autóba fél hétkor. Ekkor egyáltalán nem éreztem a megelégedést, ami az első kéktúrás napot kellett volna hogy kövesse. De másnapra már az is eljött. ;-)
Konklúzió: Nem csak a 4 km/órás sebességgel kell számolni, hanem a szintek megmászásával járó lassulással is. Ma, amikor a tegnapi túrámat "bejegyeztem" HeyJoe oldalára, akkor láttam, hogy az ő alkalmazása időt is kalkulál a távolság mellé. Én a 24 km-re nettóba 6 órát számoltam és ehhez adtam hozzá 2 órát a pihenésekre, ládakeresésre. Tehát 17 órára Szálára kellett volna érnem. Az ő programja ugyanerre az útra nettóban 7:08 percet számol, tehát 1 órát hozzátesznek a szintek megmászásai. Úgyhogy nagyjából stimmelünk is, mert a 7+2(pihi+láda)+kb 0,5 óra eltévedés az ki is hozza a 9 és fél órás bruttó időt.
Konklúzió2: Nem elég egy 0,75l-es kulacs. Ha nincs a Haramia forrás, akkor igencsak bajba kerültem volna.
Konklúzió3: Fontos a réteges öltözködés. hegynek fölfelé izzad az ember, de ebben a friss tavaszias időben a hegytetőn a szél átfúj a szinte lombozat nélküli bokrokon, fákon és ilyenkor könnyű egy jó kis megfázást összehozni. Szerencsémre erre gondoltam.
Konklúzió4: A fej / zseblámpára szükség van, még akkor is, ha a tervek szerint sötétedés előtt véget ér a túra. De sosem lehet előre tudni, hogy egy eltévedés, vagy egy bokaficam, vagy egyéb sebesülés mennyire lassítja az embert. Nekem sem sokon múlott, hogy még lakott területen kívül érjen az este.
