Váratlan teljesítmény túra egy nagy csapattal.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha teljesítmény túrán veszek részt, mert ahogy figyeltem ezeknek a túráknak az eredménylapját, úgy láttam, hogy a minimális szintidő elvárásoknak is csak nagyon nehezen tudnék megfelelni. És ha sietnem, loholnom kell, akkor pont az az élmény veszik el, ami miatt a természetbe járok.

De aztán a feleségem megosztotta a Facebookon ennek a túrának a promóját és én csak felületesen olvastam el. Nem tudatosult a teljesítmény jelleg, azt hittem ez csak egy Mikulás napi kis túra, amin a csekély nevezési díj ellenében elindulva kapunk egy Mikulás csomagot. 

Az elmúlt években párszor már együtt kirándultunk pár családdal, s ők is látták a nejem megosztását, így összeálltunk erre a túrára. 4 családból 13-an az embereket, 4-en a kutyákat képviselték.

A Kardos-kúti kulcsosháznál volt a rajt és a cél is. Az Állatkertnél parkoltunk és onnan sétáltunk le a kulcsosházhoz. A rajtnál derült ki számunkra, hogy ugyan szintidő nincs, de a cél zár 13 órakor. Ehhez kicsit későn indultunk. Én tudtam, hogy nem fogok rohanni ez miatt, de gondoltam majd csak lesz valahogy..

A rajnál elvégeztük az adminisztrációt, magunkhoz vettük a túra részletes útvonalát is tartalmazó igazoló füzetet, melybe majd az ellenőrzési pontokon  a pecsétek kerülnek. Vissza sétáltunk az Állatkert irányába és elindultunk a piros sávon Remete-rét felé. Fátyolfelhős volt az ég és a nap amolyan téliesen, nem túl nagy energiákat belefektetve sütött le ránk. Kellemes idő volt. Két távot lehetett teljesíteni. A Krampusz túra egy rövidebb verzió volt, de mi a Mikulás túrán indultunk amelynek az első szakasza a Remete-réten keresztül a Büdös-kúti kulcsosházig tartott.

Remete-rétig nem volt gond az úttal. Szépen, kényelmesen haladtunk, majd a Remete-rét felső részén pihentünk egyet, de nemsokára indultunk tovább a kék sávon. Itt egy fakitermelés kellemetlen mellékhatásaként  kerülgetni kellett a kidöntött fákat, ami esetenként jókora kerülőt is jelentett a combközépig érő csalitosban. Mivel ez nem régi munkaterület, így nem akalultak ki a kis kerülő ösvények. Itt mi már jócskán lemaradtunk a nejemmel a többiektől. De aztán még a kulcsosház előtt a dombtetőn megvártak minket. Itt egy idegen férfi is volt velük, kiderült, hogy ő a pontőr és indult volna haza, mert a Büdös-kúti kulcsosház pontja már bezárt, de még gyorsan rányomkodta a pecsétet a lapunkra és kedvesen útbaigazított, hogy merre menjünk tovább.

Ez a szakasz nagyon sáros volt és ahogy elindultunk fel az emelkedőn Lapis felé ismét nagyon leszakadtunk a többiektől. Zitának fájt a dereka, közben egy telefonhívás is megakasztotta. Szóval én mondtam neki a hegy derekán, hogy engedjük el ennek a túra versenynek a "verseny" részét és koncentráljunk a "túra" részre. Azon aggódott, hogy a gyerekek nagyon szeretnék a Mikulás csomagot, amit az időben célbaérkezők kapnak, s mi lesz, ha nem kapják meg. Mondtam, hogy nem óvodások már, majd veszünk nekik a boltban. Aztán azért próbáltam a kis csapatunk élmezőnyét hívni, hogy nehogy várjanak ránk, de nem volt térerő. Közben azért haladtunk egyre feljebb. Egyszercsak megérkezik szemből rohanva Gergő fiunk. Azért vállalta, hogy elénk jön, mert kitalálták a gyerekek, hogy ők bizony teljesítik a távot és ha kell, akkor végigrohanják a visszalévő kilométereket. És azért jött vissza a mi drága csemeténk, hogy elkérje a mi igazoló füzetünket is, hátha jófejségből azokat is sikerül lepecsételtetni. Ilyenkor meghatódom, hogy az amúgy kamaszodó, élből visszaszóló gyermekünk azért figyelmes és önfeláldozó is tud lenni. Gergő elrohant a füzeteinkkel és az üzenettel, hogy ránk ne várjanak és így mi megnyugodva kényelmesen sétáltunk tovább a sárga kereszt jelzésű úton.

Felértünk a Lapishoz ahol egy pár kért útbaigazítást a Sós-hegyi kilátó felé. Innét a verseny útvonala a Tubes felé indult volna a 2. ellenörző ponthoz, de az már régen bezárt, mire mi odaértünk volna, ezen kívül már korábban feladtunk a versenyt, így mi elindultunk lefelé a piros háromszögön a Mandulás felé. Hamar elérkeztünk a Manduláshoz, átvágtunk rajta és hamarosan elérkeztünk ahhoz a leágazáshoz, amin a célt, azaz a Kardos-kúti kulcsosházat kellett megközelíteni. Itt futottunk bele a gyerekek közül pár lányba és kutyába, akik a rendes versenyútvonalon a Misina felől érkeztek. Mondták, hogy a Gergő és a Barni végirohanták a távot az egyik kutyával és ők már a célban vannak. A nejem lesétált hozzájuk a kulcsosházhoz, én meg elbandukoltam a kocsikhoz. Aztán nemsokára a csapat visszatért megrakodva mindenféle édességgel, kitűzővel, melyet a sikeres teljesítésért kaptak. Kiderült, hogy a fiúk a tubesi pecsételő helyhez is pont záráskor értek oda, de még kaptak pecsétet, így aztán végirohanták a maradék távot, hogy időben célba érkezhessenek. Ez sikerült is. Nagy gratula érte! Mi meg egy jót sétáltunk a természetben és ez sem egy utolsó szempont.