Zalai "hullámvasút", kisebb döccenőkkel

Három napos túrára indultam ezen a héten. Lentiben, a családi "nyaralóban" volt a főhadiszállás, ahol a nejem nagynénje, Erzsi készítette minden hajnalban a reggelimet és ő várt finom vacsorával, mire hazaérkeztem. Annyi hátrányom akadt csak a feledékenységem miatt, hogy a túracipőmet otthon hagytam, így az egyébként utcai viseletre használt sportcipőmben kellett ezt a napot végigtolni. Háromnegyed hatkor indultam Lentiből autóval a mai napi célomhoz, Borsfára, ahonnét fél 7 után indult a busz Nagykanizsára. A nagykanizsai átszállás kicsit kalandosra sikeredett. Történt ugyanis, hogy a kiírás szerinti kocsiállásnál várakoztam a buszomra, ami időben be is futott. Majd amikor felszálltam és kértem a jegyet, akkor a sofőr mondta, hogy ő nem Palinra megy és nem is tudja, hogy honnan indul a Palin felé tartó járat. Így leszálltam és elmentem az információhoz, ahol nem volt senki. Egy utas segítségét kértem és ő irányított a városi buszok megállójához. Szerencsére pont beállt egy busz, ami már tényleg Palin felé ment. Palinban már ismerős helyen a Rózsa presszó közelében szálltam le, ott ahol a tavaszi túrámon Zalakaros felől becsatlakoztam a falu főutcájába.

Fél 8 körül pecsételtem és rövid szerelvényigazítás után elindultam. Elég nagy táv várt rám ma, ami ráadásul meg volt spékelve jópár kisebb-nagyobb emelkedővel. Így arra gondoltam, hogy az elejét kicsit "megnyomom" és sietősre fogtam a lépteimet. Jó tempóban haladtam, és ezt a könnyű terepnek is köszönhettem. 1 óra alatt majdnem 5 km tettem meg. A Zsigárdi Vadászlaknál léptem át az 5. km képzeletbeli vonalát. Idáig inkább majorságok szegélyezték utamat, csak egy rövid, ligetes jellegű erdő jutott erre a szakaszra. Ez egészen Hosszúvölgyig így is maradt. Itt megcsodálhattam egy katonának a fából  faragott szobát, mely egy családi ház kerítése mellől nézett ki az útra. Szerintem Horty Miklóst ábrázolhatta, és itthon utána nézve ez a sejtésem beigazolódott. Ekkor még nem tudtam, hogy a fából faragott szobrok még a következő településen, Homokkomáromban is figyelik lépteimet. Így jár az, aki nem készül fel kellőképpen előre a látnivalókat illetően. Ugyanis egy rövid aszfaltos menet után Homokkomárom átellenes végében az Államalapítást megelőző nagyjaink és az őket követő Árpád házi királyok s királynék szobrai szegélyezték az utat a kolostorig.

Íme néhány szobor (a teljesség igénye nélkül)

Megjegyzés: a feltüntetett születési és halálozási évszámokat a szobrok talapzatáról írtam le, és annak ellenére hagyom így, hogy utólag olvastam más forrásokból pontosabb(nak vélt) dátumokat is.

Első dolgom a pecsételés volt, majd beljebb kerülve láttam, hogy a kolostor kertje eszményi pihenőhely. Az árnyas fák alatt szépen rendezett park és padok várta a fáradt vándort. És még egy nyilvános angol WC is emelte a hely komfortfokozatát. A parkban el is fogyasztottam az elemózsiám egy részét, és pár önarckép elkészítésére is szántam időt. Ezek után az itt megbúvó geoláda keresésére indultam amely egy három pontos multi 3. pontja volt.  Ez által körbe is jártam a templomot. Majd szépen kisétáltam a kapun és folytattam az utat a kéken.

Innét végérvényesen megkezdődött a "zalai hullámvasút" és elkezdtem vándorlásomat az igazi zalai erdőben is, hisz civilizációs vívmányokkal Valkonyáig nemigen találkozhatok majd. Kb. egy negyed óra múlva felértem a mai "hullámvasút" első csúcsára. Az erdőben jól járható széles szekérúton haladtam és elérkeztem a piros sáv kereszteződéséhez, amelyben még régi útirányjelző táblák informálták a vándort. Számomra például az egyik legfontosabb infó az volt, hogy Valkonyán, a "Rockenbauer Pál Kulcsos ház, DDK pecsételőhely" még 11,2 km-re van. Vagyis nekem még többre, mert beterveztem pár geoládát is. Így hamarosan indultam is tovább a lejtőn, míg pár perc múlva elérve a mélypontot, már ismét felfelé baktattam. Jött a következő emelkedő, 350 méteren 50 méter emelkedés és szinte ugyanilyen paraméterekkel bíró ereszkedéssel értem el a kék háromszög jelzést. Itt ismét egy régi útjelző tábla várt. Itt terveztem egy letérést délre a sejtelmes elnevezésű "8 másodperc" 2 pontos multi geoládához. Sajnos ez nem bizonyult sikeres kincsvadászatnak. 3x indultam el a nem megfelelő úton és csak negyedszerre találtam rá a "vélhetően" jó útra, de az tele volt kidöntött fákkal. Eddigre már összeszedtem fél óra hátrányt és úgy döntöttem, hogy nem küzdök meg a kidőlt fákkal. Így a 2. pontot már eleve nem is kerestem meg. Otthon aztán láttam, hogy közben betegre is állították a láda státuszát, így ha mégis nekiveselkedek a helyes útnak, akkor sem járok sikerrel. Visszatértem a "kékre" és rövidesen a harmadik hullám aljában találtam magam. Ez sem egy szolid kaptató volt, 510 méter alatt 80 méter szintemelkedés volt a penzum. Lejtmenetben el is tértem a kék jelzésről, mert követtem a széles utat és nem vettem észre a kis letérést, amely egy keskeny ösvényben folytatódott. Na de sebaj! Hamar észrevettem a fiaskót és korrigáltam. De ezzel ismét egy hullám aljában álltam. Ez már kicsit sok a jóból! Közben - hogy a tájleírás jelleget is erősítsem - annyi változatosságban volt azért észem, hogy az erdő közepén egy szántófölhöz érkeztem, melyen kalászos haszonnövény nagyon fiatal sarjai sorakoztak.

Ismét egy durva emelkedő, a tetjén egy ikercsúccsal, melyből az első a mai legmagasabb pont is volt egyben a maga 300 méterével. Majd újabb hullámlovaglás következett. Itt már eléggé elkészültem az erőmmel, 1 km-t fél óra alatt tettem meg. De a földrajz továbbra sem kímélte fáradt lábamat, hisz újabb felfelé menet következett. Végül lent a völgyben a Szuloki-forrás várt. Illetve hát nem várt meg, elfolyt mielőtt érkeztem. A foglalatának alja erősen nedves volt, de a kifolyó cső szomorúan meredt a semmibe és egy csepp víz sem folyt át rajta. A forrásnál pihentem egy picit és elemet cseréltem a GPS-ben. Innét egy két nyomsávos aszfaltos úton haladtam egy hajtűkanyarig. Illetve maga az aszfaltos út haladt tovább egyenesen (ismét "megszívatva" a figyelmetlen túrázót), de nekem le kellett (volna) kanyarodnom, egy alig látható letörésen. Szerencsére csak pár lépés letérésbe került ez a figyelmetlenség. Innét egy az eddigiekhez képest szelídebb emelkedő következett, melyről egy hasonlóan szelíd lejtővel érkeztem meg a valkonyai turistaházhoz, ahol nagy családi buli volt. A legkisebbektől a deres hajú korosztályig sokan voltak, de szerencsére távolabb mulattak, így én zavartalanul pecsételtem és pihentem egyet a kulcsosház tornácán.

Ekkor már 4 órára járt az idő és még vissza volt a Borsfáig tartó 3,5 km és egy újabb domb, ami már ki tudja hányadik volt a mai napon, de az biztos, hogy az utolsó mára. Így hamar neki is veselkedtem. Először itt is egy aszfaltos szurdokút indult a völgyből, majd hamar erdei úttá változott. Kicsit "tekergett" a fák között, majd szépen elindult lefelé Borsfa felé. Viszont itt, a csúcs előtt, tényleg letértem a kékről. Legalábbis a turistautak.hu-ról korábban letöltött térkép egy nagyobb kanyart rajzolt a GPS-re, míg a jelek a fákon az én utamat igazolták. Úgyhogy valószínűleg változott némileg az útvonal, és a térkép volt elavult. A jelek mindenesetre újszerűek voltak.  Az erdőt hamar felváltotta a szántóföldek bekerített látványa. Volt, ahol csak villanypásztor vigyázta a vetést, de volt, ahol rendes, ember magasságú drótkerítés jelezte az éhes vadaknak, hogy eddig és ne tovább! Ez nem McDrive!

Aztán a kerítések között szépen lassan elértem a civilizációt. Még egy erős 700 métert sétáltam a kocsiig, melyet a bolt mellett hagytam. 17 óra után ültem be az autóba. Az utcai sportcipőm tulajdonképpen jól vizsgázott, de nem mertem erre hagyatkozni a következő két nap, így szépen beütöttem a GPS-be a zalaegerszegi Decathlon címét és ott vásároltam magamnak egy kisegítő túracipőt az olcsóbbik fajtából. No nem a legolcsóbbat, mert annak híg a leve, de azért nem is a legdrágábbat. Majd kényeztettem magam egy kis KFC szendviccsel és így indultam vissza Lentibe.

Ha van kedved, olvasd el a folytatást is, melyet Borsfa és Lasztonya között tettem meg.