Jó idő, hóvirág mező, 4 barát, patakok és ficamok, darazsak és kutyák. Ennyi hozzávaló egy eszményi kiránduláshoz. Olvassátok, mit főztünk ma nektek!

Fenyőfákkal szegélyezett hangulatos ösvény

Ezen a hétvégén kicsit hosszabb túrát terveztünk barátainkkal. Remete-réten parkoltunk és a kék túra útvonalán indultunk el a Rózsa-hegy oldalába. Bájos fenyőfákkal szegélyezett ligeterdő közepedte kapaszkodtunk fel a hegy derekán futó széles írtásig, amely egykor valószínűleg egy lég-kábel nyomvonala lehetett. A meredek emelkedő kicsit megszeppentette a velünk tartó házaspárt, akik nem szoktak hozzá az erdei sétához, vagyis, ha jól értettem, elszoktak tőle az elmúlt évtizedekben. Megnyugtattam őket, hogy ez a mai túránk legmagasabb pontja. Igaz, ide mégegyszer vissza kell majd jönnünk, csak az már nem lesz ennyire meredek, mert a szintkülönbséget a Szuadó-völgyből sokkal hosszabb úton küzdjük majd le.

Széles nyiladékon haladunk

Node egyelőre kellemesen sík, majd lassan lejtőssé váló úton bandukoltunk a Cinke-tanya felé. Megmásztunk egy magaslest, fényképeztünk hóvirág telepeket és kerülgettük az erdészeti gépek által vájt nyomvájúban megrekedt saras-pocsolyás részeket. A kéktúra elkanyarodott balra, de mi egyenesen folytattunk utunkat immár a kék "L" jelzésen a Vörös hegyen, amely nemsokára beért az erdőbe. Itt ritkás, aljnövényzettel gyéren rendelkező erdő fái között haladtunk, kicsit le, kicsit fel, míg a fák között megpillantottuk a pihenőhelyet, ahol az elemózsia egy részét akartuk elfogyasztani. A Cinke-tanyán látható egy emlékkő, amely emléket állít négy jóbarátnak, akiknek életük volt a Mecsek és itt, e helyen építettek egy kis kunyhót, ahol aztán nagyon sokszor összejöttek, hogy itt pihenjék ki vándorlásaik fáradalmait. 

Kicsit fel, kicsit le

Cinke-tanya

Miután jóllaktunk, elindultunk tovább a fennsíkon. A turistaút jobb oldalán már látszott, hogy igen mély völgy húzódik arra felé, amely a Szuadó-völgy egyik mellékvölgye. Egy rövid időre ismét a kék sávon találtuk magunkat, csak azért, hogy pár lépést megtéve a kék kör jelzésen elinduljunk az alig jelzett, alig járt ösvényen, mely a Laci-forráshoz vezet minket. A vége felé már igen meredek volt az út, de hamar megérkeztünk a forráshoz. Itt pár percet időzünk csak, a kutyák ittak is a hűs vízből, majd egy keskleny ösvényen a szurdokká váló völgy bejáratához érkeztünk, ahol az Orfűi-patak szélesen kanyargott észak felé, hogy kilométerekkel arrébb érkezzen meg az Orfűi-tóba.

Kutya ül a fűben

A patakátkelésnél kicsit szétszóródtunk, mert mindenki máshol vélte biztonságosnak a száraz lábbal történő átkelést. Aztán egy rossz lépés következében Dorottyának kificamodott a lába, úgyhogy egy kis ápolás következett. Majd elindultunk szép lassan déli irányban. Ismét át kellett kelni a patakon. Egyébként a Mecsek ezen része forrásokban igen gazdag, és mindemellett több barlang is húzódik a lankák alatt.

Laci forrás és környéke

Variációk patakátkelésre

Mi a Patacsi-mező felé tartván, eleinte a szélesebb völgyben, a patak mentén haladtunk, de aztán a turistaút "elindult" a völgy keleti oldalán és egyre meredekebbre váltott. De azért hamar felértünk a Szuadó-nyeregre, ami egy csomópont is egyben.

Visszatekintés a Szuadó-nyeregről a völgybe

Itt futnak össze az Orfű felől, a Jakab-hegy felől és az Éger-völgy felől érkező turistautak a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalával. Itt várt minket a mai második pihenőnk a Patacsi-mező menedékháza mellett. Itt előkerültek a hátizsákokban maradt szendvicsek, sütemények, kekszek. Felemlegettem két és fél évvel ez előtti kéktúrámat, mikor itt megpihenvén óriasi, ámde békés darazsak döngicséltek a közelemben lévő fa odva körül. De most ebben a kora tavaszias februári hétvégén nem láttunk darazsat, így meg kellett elégedni a velünk lévő kutyákkal, mint jókora, ámde békés állatokkal. ;-)

Pihenő a Patacsi-mezőn

Aztán kis pihenés után nekiveselkedtünk a mai kirándulás záró etapjának és eléindultunk a kék jelzésen vissza Remete-rétre. Egy kis emelkedő után szinte sík úton haladtunk. Itt is sok fénykép készült a szúrós csodabogyókról és a hóvirág tengerről. Aztán a sok fényképezés miatt le is maradtam a többiektől és így a legváratlanabb kalandokról is csak utólag értersültem. Kezdődött azzal, hogy az egyik kutya megszökött és mire sikerült becserkészni, addigra a másiknak is lába kélt. Majd aztán az is hamar meglett, és a végére túratársunk, Feri is esett egyet. És mindezt én már csak múltidőben tudtam meg kb. 10 perccel később.

Túl ezeken a megpróbáltatásokon, már csak a délelőtt felfelé megtett lejtmenet volt hátra, mert ugyebár aki egyszer felmászik a hegyre, annak le is kell onnan jönnie. Velünk sem volt ez másképp. Szépen leereszkedtünk az Abaligeti útra ahol épp egy vesedonor húzatta a szembe sávban a vasat. Átvágtunk a réten. A reggeli csöndhöz képest, most elég sokan piknikeztek. De mi már nem álltunk meg, hanem visszatértünk az autókhoz.

Mint már annyiszor, most is csak azt tudom mondani, remek kis túra volt!