Ennek a kis kirándulásnak az ötlete már hetekkel korábban megszületett, mikor a húgom megkért, hogy vigyázzunk a gyerekeikre ezen a szombaton. Bíztam a jó időjárásban, és nem is kellett csalódnunk. Szép, napos, őszi idő volt. Talán az utolsó igazán zöld leveles erdei séta idén. Hisz most hétfőn, mikor ezeket a sorokat írom, hideg szél fú és már legalább 13-14 órája folyamatosan esik az eső. És a hétre már nem is mond sokkal jobbat.

Node térjünk vissza a kirándulásra! A sógorom már többször volt a srácokkal kirándulni (5 és 6,5 évesek) és azt mondta, hogy 8 km-t simán bírnak. Nos egy sík túrát választottam, ahol vész esetére mindkét végponton van játszótér, hátha kell útközben a motiváció. A Mandulásban parkoltunk és onnan egyből indultunk a piros sávon. Először a tornapálya elaggott, erősen felújítandó elemei mellett vezetett az út, majd elhagyva a nagy kört is szép napsütötte úton haladtunk.

minden játékot kipróbáltunk 

őz koponya

testvéri szeretet

Utunk során egy őz koponyát is láttunk, amit valaki kitett az út mellé egy kőre. Dorottya meg is jegyezte, hogy szerinte ez már egy nem élő őzike feje lehet. Én csak helyeselni tudtam. :-) Szépen, gond nélkül haladtunk tovább. Persze többször megálltunk, hol ezért, hol azért, de hát ez eleve így volt tervezve. Időnk volt bőven! 

 Nemsokára elértünk egy kacskaringós részhez. Ez az a szakasz, ahol a Mecsek oldal völgyek által szabdalttá válik. Ezek a völgyek futnak le Deindolba és Istenkútra.

Utunk során sok gombát láttunk, mert a hétközi eső és a rákövetkező meleg, napsütéses idő kedvezett a növekedésüknek. És a csipkebogyó bokrok is megmutatták piros terméseiket. 

Aztán egy jó másfél órával az indulásunk után megpillantottuk a Remete-rét játékait és a nagy esőbeállót. Itt egy kicsit leültünk, illetve a legifjabbak egyből birtokba vették a csúszdákat. Mi ettünk, ittunk és megpróbáltuk a fiatalokat is étkezésre buzdítani. Matykó ekkor kijelentette, hogy ő bizony nem eszik olyan szendvicset, amibe vaj van. Még jó, hogy készültünk apróra vágott répa szeletekkel is, mert azt viszont jóízűen ropogtatta. Jól esett a napfürdőzés, kivált képp a derekamnak, mert a túra elején nem vettük észre, hogy rosszul zár az egyik kulacs és a tartalma szépen átitatta a hátizsákot, ami továbbadta a nedvességet a pólómnak. És jó idő ide, jó idő oda, mégsem 35 fokos nyári délután vágtunk neki az erdőnek, hanem 17 fok körüli októberben. Szóval a Jakab-hegy mögé lebukni készülő nap finoman melengette a derekamat és egyúttal megszárította a pólómat is.

Aztán szinte percre pontosan fél óra pihenést követően nekicihelődtünk a visszaútnak. A Katával még megkóstoltuk a csipkebogyót, de nem aratott osztatlan sikert. Talán még éretlen volt.

A Dorottya rögtön az elején egy kis lelki feltöltődéssel vágott bele a haza felé tartó útba. Miután átjárta a "zen", ő is a többi gyerek után iramodott. A visszaúton már többször próbálkozott azzal, hogy ő bizony elfáradt, és vegyük fel. De tudtuk, hogy ez nem igazi fáradtság volt, hisz a következő pillanatban már ő is futott a többiekkel, megmászott sziklákat és egy-két jókora kanyart is levágott a szurdokban a nagyokkal. Néha azért leült egy picit és a Katával diskurált, de ez is bőven belefért. Addig a fiúk el-el tűntek a fák között, hogy aztán 20-30 méterrel arrébb hangos kiáltással zúduljanak le az útra. 

Már közel jártunk a Manduláshoz, amikor sajnos a Matykó rosszul lépett és csúnyán beütötte a lábát egy kőbe. Vérzett is. Én magam nem mentem közelebb. Az ellátását szakavatott orvosra és szorgalmas kis segítőire bíztam. Amíg a nővérkék az utolsó simításokat is befejezték, én a Gergőről készítettem pár fotót. Innentől Matykó kicsit csöndesebb lett, de ez módot adott arra, hogy a mellettem banduklolva egy csomó érdekes dologról beszélgessünk. Nagyon értelmes beszélgető társ volt, okos kérdésekkel, jó témafelvetésekkel múlattuk az időt. Úgyhogy szinte észre sem vettük és már ismét a Mandulásnál jártunk. Itt találkoztunk az iskola tanáraival is, pár szót beszélgettünk velük, de aztán hamar tovább indultunk. Az őzike koponya is megvolt még, bár időközben egy kicsit valaki elforgatta. Azért látszott a fáradtság a gyerekeken, nem láttam értelmét felvetni, hogy még egy kicsit játszóterezzünk a Mandulásban. 

Szuper kis délután volt, biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatása.