Mese arról, hogy a kíváncsiság hogyan győzi le a józan észt,
avagy 57 km tekerés, rákészülés nelkül.
Már tavaly a feleségemmel is beszélgettünk róla, hogy a korunk előrehaladtával érdemes lesz majd beruházni egy-egy e-bike-ba, de addig is pár hétvégére kikölcsönözhetnénk és kipróbálhatnánk, mit tud egy ilyen ilyen "ördögi szerkezet" :-). Aztán mégis úgy alakult, hogy első ilyen próbálozásomat Laci barátommal - az ő ötlete nyomán - valósítottam meg, mégpedig a Helian szervezésében.
De álljunk meg egy szóra, vagy kettőre!
Egyrészt mi is az az e-bike?
A Wikipédia szócikkét citálnám ide, illetve egy-két másik oldalon is sokat lehet róla olvasni, de a lényege tulajdonképpen elektromos meghajtású vagy elektromos rásegítésű kerékpárt takar a köznyelvben ez a megnevezés. Igazából az e-bike az elektromos hajtású bringa, ami akkor is megy, ha nem tekerjük, a pedelec pedig elektromos rásegítésű bringa, melyet mindenképp tekerni kell a haladáshoz és a beállított fokozatnak megfelelően az elektromos motor csak rásegít a mi tekerésünkre. Így rögtön javítani kellene a címet, mert ez most valójában egy pedelec túra volt, hisz végig tekertük a távot, pontosabban hála a Mecsek lankáinak volt, ahol igen élvezetes gurulásban volt részünk.
Másrészt mit keres egy bringatúra leírása egy gyalogtúra blogon?
Nos valóban. Ebben a blogban a gyalogtúráimat, kirándulásokat, erdei sétákat jegyzem le, de néha kitérőt teszek egy-egy említésre méltó kerékpáros élménybeszámolóra is. Ilyen volt a 2017-es őrségi bringatúra majd a 2019-es zalai bringás hétvége és félig-meddig a tavaly őszi dupla randi is ide tartozik.
Szóval visszatérve az aktuális túrához, eredetileg pár héttel korábbra volt kiírva ez a vezetett túra, de (valószínűleg) a rossz idő miatt a szervezők eltolták Nagypéntekre. A Húsvét hétvége is lehűléssel indult, de péntekre még nem mondtak olyan hideg időt, így nem volt akadálya a túrának. Ahogy közeledett a túra napja, úgy párszor gondoltam rá, hogy nem kellene azért pár km-t tekerni, mielőtt belevágok egy 60-as körbe. Utoljára talán októberben tekertem, és hiába a relative sok téli gyalogtúra és hiába az elektromos rásegítés, azért azt a 60 km-t végig kell ülni azon a nyergen. Nade mindig volt fontosabb program vagy hihető kifogás, így az idei szezon első tekerése rögtön egy kiemelkedő távot hozott.
Tettye, Szatmári György palotájának romjai (2020. június)
9-kor találkoztunk a Pintér kert előtti kis parkolóban. Itt Benovics Gábor, a túravezető, kiosztotta a bringákat és elmondta a túra útvonal vázlatát, valamint egykét hasznos tanácsot a csoportban történő bringázásról. Pár szóban mesélt a Tettyéről is. Tudniillik a csapatban voltak Budapestről és más megyéből érkezett túratársak is, így nekik Pécs egy-két nevezetességét is bemutatta. Bár nekem -, mint tőzsgyökeres pécsinek - is szolgált új információval, de azért főképp olyan dolgok hangzottak el az út során, melyekről már tudtam, maximum nem tudtam volna ilyen összeszedetten elmesélni.
Aztán elindultunk a Magaslati úton keresztül Donátusba, ahol az első pihenőnket tartottuk a templomnál. Itt Gábor mesélt arról, hogy alakult ki a Deindol név. Deindol az a Donátustól észak-nyugatra, az erdőhatár alatti kis apró utcácskákkal szabdalt terület neve. Ez tulajdonképpen egy elhallásból ered, mikor a gazdag, sváb földbirtokos szétosztotta fiai között a területet, akkor rámutatott a lankákra, hogy ez a te völgyed, ami németül "dein Tal", torzulva kiejtve: Deindol.
Égervölgyi-tó (2021. január)
Rövid kis pihenőnk után legurultunk a szük kis szurdokutak egyikén a Magyarürögi völgybe, és nekiindultunk felfelé az ikonikus Teca Mama vendéglőjétől az Éger-völgy peremén a Pécs-Orfű közötti brigaútnak. Itt kerültem először behatóbb kapcsolatba a lábam alatt duruzsoló elektromotorral. Ezen a bringaúton már többször kerekeztem egyedül is és csapatban is, de eddig mindíg toltam a Teca Mamánál is jó hosszan és Remete-rét előtt is egy rövidebb szakaszon. De most, hála a Boschnak, szépen, szinte könnyedén felpedáloztunk Remete-rétig. Remete-réten egy hosszabb pihenőt tartottunk, melybe belefért pár szó a Mecsekről és pár korty víz a kulacsból. Innét egy élvezetes suhanással gurultunk le Orfű irányába, de egyszer megálltunk medvehagymát szedni, majd végül az Orfűi Malmoknál álltunk meg hosszabb időre, ahol a Garatban elfogyasztottunk némi helyben sütött finom péksüteményt. Én egy finom friss, ropogós pogácsát és egy kézműves sört is bevállaltam. Sajnos választás előtt nem kérdeztem a kedves eladóktól, hanem lutri alapon a 8-10 féle sör közül sikerült egy édesebbe belenyúlnom, pedig jobban kedvelem a kesenyésebb pilseni típusú söröket. Itt egész közelről megfigyelhettük a béka-nász jellegzetes megnyilvánulását, mikor a nőstény a hátán cipeli a hímet. Erről behatóbban a túra után Kata lányom mesélt, mikor megmutattam neki a képet. Kiderült, hogy egész friss emlékei vannak a biológia óráról, e témakörben. Meg is nyugodtam, hogy csak ragad rájuk valami az iskolában! :-)
Orfű, Garat (2021. április)
E hosszabb pihenő után végigurultunk az Orfűi-tó észak-nyugati partján és beérkeztünk Orfű közigazgatási központjába, majd lendületből tovább tekertünk a közúton. Áthajtottunk a Pécsi-tó gátján és visszafordulva az aqvapark előtt elindultunk fel a meredek úton Abaliget felé. Itt is jártam már egyszer egy geoláda miatt, így ismerős volt a meredek út és a gyönyörű panoráma is, melyet most is megcsodáltunk. Ezután a gerincre felérve megkezdtük a gurulást Abaliget felé. Itt talán még szebb látvány tárult elénk, melyet Abaliget kis templomtornya uralt. Leérkezve a völgybe egyből beérkeztünk Abaliget házai közé s egy kis mellékutcácskán megérkeztünk a barlang előtti tóhoz. Itt sajnos a barlanglátogatás elmaradt, mivel zárva volt. Kár, mert utoljára gyerekként voltam az Abaligeti-barlangban. Gábor itt mesélte el, hogy az e-bikeokat az állam osztotta szét a Nemzeti Parkok között és ezeknek itt volt az átadó ünnepsége. Valamint szót váltottunk az országban több helyen látható kerékpáros forgalomszámlálókról beérkező adatakoról, melyek sajnos nem teljesen publikusak. Engem érdekelt volna egy átfogóbb elemzés arról, hogy az országban hol-milyen tendenciák mutatkoznak a kerékpáros közlekedést illetően, de most nem volt megfelelő az alkalom, hogy erről hosszabban beszélgessünk.
Orfű, 2017. július
Kis pihenőnk után felkerekedtünk és az alacsony forgalmű bekötőúton kitekertünk az abaligeti vasútállomáshoz, majd Hetvehely felé vettük az irányt. 1-2 autóval találkoztunk csak, úgyhogy eszményi szakasz volt ez. Kicsit tudtuk pihentetni az elektromotort is. Hetvehely előtt viszont belevetettük magunkat a Nyugat-Mecsek egyik - turisták által kevéssé járt - részére, amely egyenletes emelkedéssel vezetett fel minket az egykor volt uránbánya V. sz. üzeméhez. Tavaly már barangoltam erre, de akkor gyalogszerrel fedeztem fel a Sás-völgyet és Petőcz-pusztát, valamint végigjártam az Uránbánya emlékköveinek a jórészét. Mivel a természet még csak ezekben a napokban kezdett el ébredezni különleges látványban lehetett részünk, mely minden évben csak néhány hétig tart. Ez az az időszak, amikor a fák ágai csupaszon várják a tavaszt, a cserjék épphogy csak most kezdik kibontogatni leveleiket, így a napfény szinte akadálytalanuk jut el a földfelszínig, ahol az erdő megannyi színes kis virága pompázik és a ezzel terített asztal várja az erdei méheket, darazsakat, dongókat és egyéb beporzásban jeleskedő ízeltlábúakat. A kavicsos-murvás úton könnyedén tekertünk felfelé, hála az elektromosságnak és hamar elértünk Petőcz-pusztrára. Ez a kis hangulatos harangláb jelzi, hogy valaha itt nagyobb élet volt. Azt viszont Gábortól hallottam először, hogy a hely valójában "Petőczpuszta-Viganvár" névre hallgat és az lényegében ő is elmesélte az alábbi néhány sort.
Viganvár kis település volt a Jakab-hegy északnyugati oldalán. A Viganvár nevet régi csárdájáról kapta, mely "vígan várta" vendégeit. Helyén épült meg az uránbánya IV-es légaknája, melyet mára már elbontottak. A valamikori település emlékét egy harangláb és a temető néhány megmaradt síremléke őrzi.
E néhány sort most a GCJHKU geoláda oldaláról kölcsönöztem.
A képet 2020. áprilisában készítettem.
Ércbányászati emlékkő (2020. április)
Itt szívesen eltöltöttem volna egy kicsivel több időt is, de rákezdett a szemerkélő eső, így - mivel nem tudtuk hová fut ki az időjárás alakulása, inkább elindultunk lefelé. Eleinte még az erdőben kanyargott a műút majd nyíltabb cserjésebb környezetben léptünk ki a Kővágószőlős feletti fennsíkra. A mai túra legnagyobb sebességét itt értem el. A GPS-em szerint 55 km/h felett volt a pillanatnyi sebességem. Az e-bike saját sebességmérője ezen a szakaszon épp 57 km/h-t mutatott, amikor rápllantottam, de a különbség elenyésző, valószínű a mérési pontatlanság az oka. Kővágószőlősön megálltunk és rendeztük a soraink, majd elgurultunk Cserkútra, ahol már várt minket egy hölgy, Tünde, aki művészettörténészként egy beható előadást tartott a cserkúti templomról, az ott található freskókról. Ez a kis kulturális megálló hasznos volt a tekintetben, hogy ismét olyat hallhattunk eme szervezett túra keretében, ami egy egyszeri kirándulás alkalmával nem hallható. Például megmagyarázta, hogy miért van a templomok külső falán is festett kép. Itt Cserkúton ugyan csak nyomokban fellelhető, de Ausztriában találkoztunk ilyennel mi is. És ezt persze józan paraszti ésszel is ki lehet következtetni, mégis az ember ilyenkor szembesül vele, mert én magamtól el nem gondolkoztam volna. Tehát a középkorban (a cserkúti templom egyik képe datált, 1335-ben készült) még az emberek nagy része írástudatlan volt, a kornak megfelelően híján volt információforrással, a templom volt szinte az egyetlen ahonnét útmutatást kapott a helyes - Istennek tetsző - életvitelről. A templom viszont csak vasárnaponként volt nyitva, így ha hétközben érezte szükségét, hogy útmutatást nyerjen, akkor sokszor elég volt a templom falán lévő festményekben meglelni a szükséges információt.
Cserkúti templom (2020. október)
Amennyire hasznos volt ez a megálló kulturális szempontból, annyira hátrányos volt a tovább haladásunkat illetően. Legalábbis az én térdeim sajogva jajdultak fel, amikor az első néhány pedálfordulatra kényszerítettem őket. Itt bukott ki az edzetlenség, a szezon eleji forma. Aztán kicsit belejőve szépen ráfordultunk a 6-os felé az erdőn átvezető keskeny, de jó minőségű aszfaltos útra és kényelmesen legurultunk Pécs egyik külső városrészébe, melyet a térkép Csárdakörnyék néven illet. Itt viszont a töredezett, évtizedekkel ez előtt aszfaltozott útszakaszok váltogatták egymást a murvás-földes szekérutakkal. Ez végképp betett a "sejhajomnak". Nemsokára egy rövid szakaszon a 6-os út melletti keskeny járdán haladva kerültük el délről a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szépen sorjázó szőlőtőkéit, hogy átkerekezzünk Patacs déli részén, Rácvároson, majd a Makár hegy alatt közelítsük meg az Egyetemváros 400-ágyas Klinikai tömbjét. Innét a pár éve átadott kesze-kusza vonalvezetésű kis utcácskák nyomvonalán kialakított kerékpárúton értünk be Pécs belvárosába. Az árnyas geszetenyefák alatt haladva megcsodálhattuk a pécsi Székesegyházat, a Szent István teret, ahol a fél gyerekkoromat töltöttem, majd éppen csak érintettük a Széchenyi teret, ahol 1985-2006-ig laktam, majd a Mária utcán elhaladtunk alma materem, a Janus Pannonius Gimnázium épületének árnyékában, hogy aztán a Szent Flórián téren átvágva megérkezzünk az Ágoston térre. Innét egy erős emelkedő várt ránk fel a Havihegyre, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen meredeken, toronyiránt a Gyopár utcán megyünk fel. Én magamtól biztos kerültem volna a Zerge utca fele. Sajnos itt már elcsigázottságomban elengedtem az e-bike-os történetet és annyira lelassultam, hogy szinte meg is állt alattam a drótszamár. Szépen leszálltam és elindultam tolva felfelé. Gábor kissé csodálkozott, talán azt hitte baj történt a bringával. De nem, csak én mondtam fel a szolgálatot, a bringán még volt két egység energia. A Havi hegyen aztán egy utolsó csoportfotó mellé elmesélte Gábor, a Havihegyi Templom történetét, melyet az 1690-91-es pestisjárvány áldozatainak emlékére, illetve a hálából építették a túlélő pécsi lakosok az akkor még Kakasdombnak nevezett helyen. Mesélt a Tettye kialakulásáról is, arról, hogy tulajdonképpen ez akkor Pécs ipari parkja volt, ahol sok malom működött, nemcsak élelmiszer ipari, hanem a bőrcserzéshez és egyéb húsfeldolgozáshoz szükséges malmok is szép számmal dolgoztak.
Tettye (2020. június)
Aztán nem maradt más hátra, minthogy legurultunk a Pintér kerthez és leadtuk a szamarakat. Egy tanulságos, érdekes túrán vettünk részt, én a fáradtságom ellenére nagyon jól éreztem magam és azt tervezem, hogy egyszer megteszem ezt a kört sima bringával is. Persze egy kicsit ráedzek a történetre. Az is biztos, hogy ez az első utam a Heliannal nem az utolsó lesz. Már most kinéztem a honlapjukon pár érdekes családi túrát. Szerveznek sima bringatúrát is, vízitúrát is, de nekem különösképp a szlovákiai négy napos szurdok túrájuk nyerte el a tetszésemet. Szerintem jövőre benevezem a családot!
Nagyon köszönöm Lacinak a meghívást, a Heliannak a szervezést és Benovics Gábornak a túravezetést.
Megjegyzés: a beszámolókhoz szinte mindíg az aktuális túra alatt készült képeket szerkesztem be illusztrációként, de most sokszor nem volt mód fényképet készíteni, vagy ami készült az nem sikerült igazán jól, így ehhez a beszámolóhoz a korábbi túráim fényképeiből merítettem.
A Garmin Oregon 700-asom tanulsága szerint a
megtett táv: 57,8 km
emelkedés/süllyedés: +-948 m
idő: 5:48
állás idő: 2:24
mozgás idő: 3:24
átlagsebesség: 17 km/h
