Ez egy hosszú túra volt, ennek megfelelően a beszámoló is hosszú lesz, ezt megígérhetem. Az elmúlt két hétvégén "elkövetett" két kis séta arra sarkallt, hogy valami megerőltetőbb, hosszabb túrát nézzek. Megint előjött a tervezgetéskor, hogy legyen ez egy olyan túra, amikor nem hajt a tatár, nem kell "időben" hazaérni, legyen idő megállni, ha úgy érzem jónak, nézelődni, letérni, kicsit ládázni, kicsit bóklászni...

Aztán persze addig nyújtózkodtam, hogy sikerült egy 17 km-es utat terveznem. Merthogy sokasodtak a célok. Legyen benne új láda (lehetőleg minimum 3, hogy elérjem a 200. megtalálást), legyen benne sok korábban megtalált láda is, mert akkor az idei első GCKupás túrámmal egyből előkelő helyre köszönhetek be, és végül fontossá vált az is, hogy a Kantavári kőfejtő is legyen benne, mert szombaton összeszedtem egy újabb mozgót, amit ide kívántam elrejteni.

Azt is tudtam, hogy a sok ládaponttal ez a túra pár km-rel hosszabb lesz, mint amit a tervező kikalkulált. Ennek a difinek egy része a GPS készülék pontatlanságából, leárnyékoltságából ered, másik része az én mozgásom összevisszaságából ered, mikor egy-egy ládát keresek, akkor egy pont körül 10-15 perc alatt egy komplett motring fonal gabalyodik. Így jött össze a 17 helyett a 21 km. És hát a sötétben bóklászást elkerülendő figyelni kellett arra is, hogy azért olyan 17 óra körül célba érjek. 

 

• 
• 
• 
• 

Ezekkel a peremfeltételekkel vágtam neki a vasárnapi menetnek. Reggel a 7:10-es busszal mentem az Ágoston térig, pontosabban egy utcával lejjebb szálltam le a buszról. Az első etapban a nagy ládasűrűség csábított arra, hogy a városban kezdjem a napot. Sorra vettem az Ágoston tér, a Pécsi Kutak és a Pécsi Séta multijának 2-2 pontját, valamint a Kálvária felett lévő Nyolc Boldogság Kilátóterasz ládáját érintve indultam el a Pálosok irányába, ahol az első "új" láda első pontja volt. Itt rájöttem, hogy ehhez a meredekséghez túl vagyok öltözve, ezért levetettem a pulcsimat és csak egy póló + kabát kombóval indultam tovább. Ez pont jó volt, se nem fáztam, de melegem sem volt. A Mecsek Kapuhoz közeledve a fák ágain már látszott, hogy az éjszaka folyamán esett egy kis hó, de a földön ennek nyoma sem volt. A Mecsek Kapu, mely gyerekkoromban nagyon sokszor jelentette a kirándulások kezdetét, vagy végét méltóságteljesen várta a túrázni vágyókat, hogy bebocsáthassa őket a fák közé. Velem szinte egy időben érkezett két bringás srác, de ők toronyiránt mentek, míg én a szerpentin első kanyarjához igyekeztem a Mecsek kapu ládájához. A láda hamar meglett a kőfalban, csak elsőre tévesztettem egy kicsit mert a pár méterrel délebbre és lejjebb futó kis jelzetlen ösvényen indultam el a láda irányába. Hamar észrevettem a tévedést, de nem akartam a meredek rézsün felkapaszkodni, hanem vissza baktattam a pár méterre lévő elágazáshoz. Tizenévesen persze ez nem okozott volna gondot.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Feljebb kapaszkodva a szerpentinen már az avar is vékony fehér bundát hordott. Jó pár kanyar után elértem és meg is kerültem a Kardos úti kulcsosházat. Innét az út szinte nyílegyenesen az Állatkertig vezetett, ahol jobbra a Kisvasút felé fordultam mert az Állatkerti megállónál is várt egy pont. Innét átsétáltam a Dömörkapuhoz, ahol elfogyasztottam az első rántott húsokat, amiket szendvics helyett hoztam. Ezek az előző napi szülinapi bulim maradékai voltak. 10 órakor szedelőzködni kezdtem, pont, amikor megérkezett a személyzet. Kinyitotta a pénztárat és beröffentette Mukit, a mozdonyt. Én vígan indultam a Flóra pihenő felé, pár lépést megtettem a volt Vidámpark képzeletbeli kerítése mellett, amikor hiányérzetem támadt. Hamar konstatáltam, hogy a túrabotom ott maradt az állomáson. Gyorsan vissza mentem érte, amit a vasutas kutyája némi rosszallással vett tudomásul és ennek hangot is adott. Nem hergeltem az ebet, rögtön indultam is vissza a Flóra pihenő irányába. Pár perc séta után elértem a pihenőt, de olyan borult, párás idő volt, hogy nem volt értelme felmenni. A Karolina külfejtést így is láttam, jópár teherautó pihent a tőle délre lévő platón, amit már 2018-ban lepucoltak. Látszott az észak-nyugati meddőhányó tetején az a két markoló, amit az egy héttel korábbi túrán már láttam. Úgy tűnik, hogy most az jön sorra. Egyszer kijövök szép tiszta időben munkanapon, megnézem mennyire nagy a sürgés-forgás. A kilátónál kicsit tovább kellett sétálnom a geoládapont miatt, ami ez esetben egy tábla volt, amely a mecseki dolomitszikla gyepek rövid ismertetését tartalmazta. A tábláról megtudtam, hogy ezek a társulások igen laza szerkezetű, egyszintű gyepek, nagy, sziklamálladékkal borított növényzetmentes foltokkal. Köztük 3 védett gyeppel, a Dalmát csenkesszel, a Borzas szulákkal és az Ezüstöt útifűvel. A dömörkapui sziklagyep zoológiai szempontból a Mecsek egyik legértékesebb része, és mivel a turistautak által frekventált helyen van, ezért a taposás és bolygatás miatt állománya veszélyeztetett, óvni, védeni kell! Emlékszem gyerekkoromban eljöttünk ide párszor és akkor még - tudtomon kívül - komoly veszélyt jelentettem ezekre az értékes növényekre, de ma már bőven elég, ha rápillantok a turistaútról a meredek domboldalra és konstatálom, hogy én ide biza nem mászom le.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Pár perc nézelődés, olvasgatás után visszaindultam a Dömörkapu felé, de még mielőtt kiértem volna a buszfordulóhoz jobbra kellett fordulnom, és a Hotel Mediterrán mellett le kellett ereszkednem a Szent Bertalan templomig. Ez egy nagyon balesetveszélyes, kövekkel tarkított gondozatlan szerpentin, amire az út fenntartója fel is hívja a figyelmet egy laminált lapon az út elején. Az út alsó részén az első pár méter még fel van szórva apró szemű kaviccsal és pár lépcsőfok viszonylag újonnan ki van építve, de aztán vagy a lendület fogyott el, vagy a keret rá. Pár perc múlva leértem a templomhoz, itt egy virtuális pont várt a Nagy Ezerjófű Kertnél és egy láda a templom mellett. Sikeres logolás után tovább ereszkedtem addig a pontig, ahol a piros kereszt és a sárga kereszt elválik egymástól. Én a piroson mentem tovább, immár felfelé kapaszkodva, csaholó, vakkantó és kitartóan ugató kutyák között. Sok telek, ház eladó itt. Biztos friss a levegő, jó a kilátás, de azt hiszem nekem, a kényelmes, puhány városi ficsurnak ez meredek terep lenne, nap, mint nap. Érdekes módon egy-két szemmel láthatóan több évtizedes házikó közé beékelődött nem egy mai, új, vagy teljesen felújított ház is, és a szilárd burkolatú út vége felé egy teljesen modern, de szerencsére nem hivalkodó "kocka" házat is észrevettem, ami félig a talajszint alá volt beékelve. Kihasználták a meredekséget. Tetszett ez a megoldás, még ha én sosem választanék ilyen házat. Aztán pár lépés után beértem az erdőbe, ahol egyből egy irtáson haladtam át, majd nemsokkal később elértem azt a kereszteződést, amelyet egy hete már a sötétben érintettem. Itt jobbra fordultam és leereszkedtem a Lámpásvölgybe. Ismét, immár nappali fényben is megnéztem az északi táró és a légfeltörés emlékkövét. Itt egy jó 20 percet falatoztam, teáztam és pihengettem, majdnem dél volt mikor elindultam neki a hegynek a Lámpás patak völgyében.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Érdekes, hogy amikor egy hete szürkületben jöttem lefelé, akkor sokkal rövidebbnek tűnt ez az út. Így világosban rácsodálkoztam néhány kanyarra, az erdő szépségére. A múltkor a hold vigyázott rám lefelé, most a Lámpás patak mély és jelentős kanyarulatokkal szabdalt völgye kísért felfelé. Most jobban beláttam a Kantavárat észak-kelet felől elkerülő piros kereszttel jelzett útra, de tudatosan már ismert és múlt héten bejárt úton maradtam. A másik az majd egy következő alkalomra marad. Most arra voltam kíváncsi, hogy ami a múltkor lefelé 24-25 perc volt, az most mennyi lesz. Nos ez felfelé most jó 30 percre sikeredett. Fent a kereszteződésben egy párral találkoztam, akik érdeklődve szemlélték a polikarbonát "erdőt" a sok magonccal. Én jobbra fordulva haladtam tovább a Kantavár felé. Ismerősen üdvözöltem a kereszteződést és nem teketóriáztam, hamar leléptem azt a a pár métert a ládáig, majd megfordultam is visszasiettem az útra. A következő kereszteződésénél csak egy pillanatra torpantam meg, hogy szomorúan konstatáljam, hogy a kis hóember, - ami a múlt héten az elágazást őrizte - már elolvadt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nemsokára a Kantavári mészkőbányához érkeztem, ide mindenképp be akartam nézni, mert még sosem voltam itt, annak ellenére, hogy többször jártam ezen az úton. Ezen kívül nálam volt a GCPC elnevezésű mozgó geoláda, aminek nincs különösebb tematikája, így bátran kerülhetett ide. A kis "amfiteátrum" északi falán gyönyörűen látszanak a rétegződések, a közepén pedig egy nagyobb és egy kisebb alkalmi tűzrakóhely tanúskodik arról, hogy mások is szívesen járnak ide. Egy földre ledobott ismertető táblán meglepve olvastam, hogy itt a mészkő kitermelését csak 2016-ban hagyták abba. Az egész környék úgy tűnt, mintha ez már évtizedek óta elhagyatott lett volna. Sőt! Korábban éveken keresztül kirándultam erre a cimboráimmal és nyoma sem volt annak, hogy ez egy működő bánya lenne. Érdekes. Itt is elbíbelődtem egy jó 20 percet a láda elrejtésével, a pontos koordináta megállapításával és egy kis rántott hús is belefért a pihenőbe.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ahogy visszasétáltam a "főútra" egy fiatal fotós lányt ijesztettem meg, szegény a bokrok közül nem várt látogatót. E rövid intermezzo után elindultam a Rábay fa irányába.

Rábay-fa (Közép-Mecsek): a Keresztkunyhó és a Kantavár között álló öreg tölgyfa, Rábay Gyula emlékét őrzi. Rábay (Raab) Gyula: (1892-1968) erdőmérnök, a Városi Erdőhivatal vezetője volt. A Mecsek Egyesülettel együttműködve szorgalmazta és segítette a turistautak kialakítását, turistalétesítmények készítését és a Mecsek-háti műút kivitelezését. 1929-től 1945-ig a Mecsek Egyesület igazgatója volt. 1941-ben a Mecsek Egyesület addigi munkájáért tiszteletbeli tagjává választotta.

forrás: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapja

Itt elő kellett vennem a térképet, mert nem emlékeztem pontosan, hogy a Rábay fánál balra, vagy egyenesen célszerűbb menni. Kiderült, hogy balra, követni kell a piros sávot. A kaptatón ismét nekivetkeztem, mert a kőfejtős pihenő után rajtam maradt a pulcsi és az így sok volt. Hamarosan fehérbe burkolózott az avar, hisz a hegytetőre értem, ahol a cserjeszint ritkás és télies volta miatt átfújt az északi szél, így hűtve a levegőt. A platón érzésre is pár fokkal hűvösebb volt. Nemsokára elértem és átkeltem a Melegmányi út aszfaltján és a túloldalon megálltam egy pillanatra a Dél-Dunántúli Piros túraútvonalat promotáló tábla előtt. Egyszer majd ezt az útvonalat is bejárom, de hol van az még!? Először a "kéktúrára" összpontosítok.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tovább haladtam és a terep kezdett lejteni, majd hamar elértem a kéktúra és a piros túra kereszteződését. Innét ismét ismerős terep következett, hisz jártam már erre tavalyelőtt nyáron. Akkor is kidőlt fákat kellett kerülgetnem, így erre most készültem is lélekben. Helyenként nagyon csúszott az út, de aztán ahogy lejjebb értem a meredek ösvényen egyre inkább tűnt el körülöttem a hó. A hegy derekán két, már korábban megtalált ládapontot kellett érintenem. Az egyik a Mélyvölgyi kőfülke volt, amitől nem messze ered a Kánya forrásból is táplálkozó Nagy-mélyvölgyi patak. A Kánya forrásnál már nagyon szomjas voltam, így a nálam lévő teát eltettem későbbre és két pohárral is ittam a hideg, de kristálytiszta friss patakvízből. Nagyon jólesett. Szívesen időztem volna itt egy kicsit többet, de még hosszú út állt előttem és már negyed három felé járt az idő. Nem akartam sokat bóklászni a sötétben. Itt még reménykedtem egy világos befejezésben. Kicsit lejjebb egy kisebb csobogónál videót is készítettem az erdőről, majd nekivágtam a kék kör jelzésnek felfelé a domboldalban. A nagyon keskeny ösvény helyenként csúszott, de azért nem volt vészes. Hamar elértem egy éles kanyarhoz, ahol a gerincre felérve még pár fotóra is futotta. Itt viszont a ligetes erdőben elvétettem az utat és arra eszméltem, hogy nagy dagonyában szépen, glédába rendezett farakások között haladok. Mit haladok? Cuppogok! Kiderült, hogy a jelzett turistaút tőlem balra kicsit lejjebb tart. Nem is a jelzések hiánya, hanem a meredek út tűnt fel, úgy emlékeztem, hogy itt majdnem szintvonalon kellene haladni. Ami így is volt, a jelzett út szintvonalon haladt, csak én nem. Nagy nehezen eljutottam egy másik úthoz és ott lecsúszkáltam vissza az ösvényre. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Pár perc múlva elértem a mai túra lelki mélypontját, ugyanis e következő láda - a Mecsek forráshoz elhelyezett láda - az ettől az úttól jó 25 méterrel lejjebb van. A saras-havas lejtőn nem sok híja volt, hogy ne a hátsómon csússzak végig. Mikor leértem már akkor gondolkodóba estem, hogy vajon hogy fogok visszajutni, ugyanis ezen a sávon nem sok fa volt, ami kapaszkodóként szolgált volna. Találtam két padot meg egy asztalt, és rögtön le is ültem egy kicsit rápihenni a ládakeresésre. Aztán egy jó 10 perc után rávettem magam a tovább indulásra és nekiláttam keresni a ládát. A völgyben a jel ide-oda ugrált, így nagyobb fától nagyobb fáig haladtam, és közben a kisebb fákat használtam kapaszkodónak a csúszós rézsün. Végül megtaláltam a ládát. Ezek után jött a dilemma, hogy merre tovább. Még az is eszembe jutott, hogy a rejtő által javasolt úton inkább lemegyek a völgy irányába. De így jókora kerülőt tettem volna, mert a következő megállót a Tripammer fához terveztem. Ahogy számolgattam erre már nem jutott volna idő, mert nem akartam sokat botorkálni a sötétben és a Tripammer fától még le kellett mennem a Gesztenyésig. Ezért úgy döntöttem, hogy a forrástól keletre próbálok meg felkapaszkodni. Végül a várakozásokhoz képest sokkal hamarabb elértem a kis ösvényt és indultam azon indultam tovább. Így is jó 40 percbe tellt ez a kitérő, ami a turistaúton mérve csupán 43 m megtétele volt, ahogy azt a bevezetőben felhozott példában is láthatjátok. Tovább indultam, de az út továbbra is emelkedett, keskeny volt és csúszós. Emlékeim csaltak, amikor azt hitették el velem, hogy innét már sétagalopp lesz. Még jó 80 métert kellett felkapaszkodni, ami a Melegmányi völgyi elágazásig ráadásul nem csak az útirány vektorában mutatott emelkedést, hanem vele merőlegesen is, magyarán miközben felfelé menet küzdöttem a csúszós sárral, még oldalirányban is volt 10-20 cm szintkülönbség a jobb és a bal lábam között. Hát mit mondjak? Remek volt! Aztán a kereszteződés után kicsit jobb lett a helyzet. Az út ugyan továbbra is emelkedett, de már szélesebb, könnyebben járható volt. Itt már konstatáltam, hogy a Tripammer fához tervezett kitérőről most le kell mondani, egyenesen a Gesztenyést kell megcélozni. Így a pihenő padok jópár méter távolságból hiába hívogattak, kihagytam ezt a lehetőséget.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Itt a Kozári vadászház alatt egy pár méter erejéig ismét az aszfaltot koptattam, majd a telek dél-keleti sarkánál egy éles letörésben ismét az erdőbe vezetett az út. Azon gondolkodtam, hogy az utolsónak tervezett Andor forrásnál lévő ládáról is lemondok, mert már igencsak szürkült. Ugyanakkor a forrás mellett elhaladva, a GPS készüléket nézve azt mutatta a kijelző, hogy szinte rajta állok a ládán. No mondom, akkor ez itt lesz a közelbe, úgyhogy pár perc esélyt adok neki. Hamar meg is lett az út szélén a rejtekében. Gyors logolás és visszarejtés után már haladtam is tovább, néhány méter után a GPS csipogással jelezte, hogy az elem már nem sokáig bírja. Úgy gondoltam, hogy ne ismétlődhessen meg a nyári fiaskó, amikor azért nem tudtam feltölteni a track-et a GCKupába, mert elszállt a mentés, inkább lementem és leállítom az útvonal rögzítést, elemet cserélek és újra indítom. Így is tettem, de ehhez már kellett a fejlámpa, mert időközben teljesen besötétedett. Itt értesítettem a nejemet, hogy kb egy fél órán belül érek a Gesztenyéshez, ugyanis volt olyan szíves és korábban egy rövid szöveges üzenetben már felajánlotta, hogy értem jön ha kell. Mivel a busz az csak óránként jár vasárnap és a várható érkezésem előtt negyed órával ment el az aktuális, így éltem ezzel a felajánlással. Végül 26 perc alatt leértem, így még vártam is pár percet rá. Addig is egy kóbor ebbel szemeztünk, ő nemigen mert közelebb jönni, mint 25-30 méter. Azért ugatott, hogy nehogy azt higgyem, hogy fél, csak épp most nincs kedve odajönni hozzám, hogy móresre tanítson. :-) De sokáig nem kellett morfondíroznia hathatósabb fellépésen, mert megérkezett a nejem. Végül is remek kis túra kerekedett ezen a szürke vasárnapon ismét jópár tapasztalattal lettem gazdagabb.