Már majdnem 2 és fél éve, hogy utoljára csapatszintű kirándulást szerveztünk. Akkor a Badacsony hegyét másztuk meg, most a Jakab-hegyet szemeltük ki uticélul. Végül a csapatból 5 család képviseltette magát és 6.-ként csatlakozott hozzánk a húgom és két gyermeke. 10 órakor találkoztunk a Teca Mama vendéglőjénél, ahol egyből készült egy csoportkép, majd szépen lassan elindultunk az Égervölgyi-tó felé.
Itt rögvest meg is álltunk tanakodni, merre induljunk tovább. És már másodszor a túra során úgy ítéltük meg, hogy fázunk, ezért be kellett venni a folyékony télikabátot. Ez a ruhadarab speciálisan belülről melegíti a hideg érzékeny túrázót. Nagyon fontos kelléke a profiknak. ;-) Hamar eldöntöttük, hogy nem a panoráma út felé indulunk, hanem először a Szuadó felé vesszük az irányt.
Ahogy kapaszkodtunk felfelé az úton, ismét megálltunk egy rövid tanakodásra. A kisebb gyerekek szaladgáltak, a kutyák meg rohangáltak. Mi meg szépen libasorban haladtunk. Az unokaöcsém nyaggatott, hogy keressünk geoládát. Ezen a szakaszon egy volt, amit már korábban megtaláltam, de megkértem a Gergőt, hogy szaladjon fel Matykóval a domboldalba és keressék meg. Úgyhogy egy rövid időre ismét megpihentünk, amíg a gyerekek keresték a kincset. Egy ligetes bükkösön keresztül vezetett az út, és jobbról egy friss tarvágás által létrejött tisztást sütött meg a nap. Nem volt hideg, ami jól esett nekünk. Viszont néhol emberes sár volt az úton. Mi kerülgettük a pocsolyákat, amennyire tudtuk, de például a Matykó kisérletezett egy kicsit és a fizikai törvényszerűségeknek megfelelően gyönyörűen befolyt a víz a csizmájába.
Hamarosan felértünk a Szuado-tetőre, ahol nagyon széles, erdészeti gépek által dagonyává változtatott placc fogadott, melynek szélén szépen halomba rakott szálfák várakoztak az elszállításra. Itt ismét egy rövid pihenőt tartottunk és megbeszéltük, hogy a csapat azon felének is érdemes tovább jönni velünk, akik nem terveztek hosszabb távra. Bátorítottam őket, hogy a továbbiakban a Pálos kolostor romjaihoz vezető úton már nem kell ilyen sárra számítaniuk.
Ezt a szakaszt nagyon szeretem. Itt egy hangulatos kanyarral kerüli meg a Bodor-hegy oldalában 2015-ben tarra vágott sarjerdőt a kéktúra útvonala. Nyáron itt találkoztam az úton előttem ugráló nyúllal, majd nem sokkal később egy keresztbe baktató róka komával is. Ezen szakasz vége felé némi kilátás nyílik a Misina és a Tubes közti hegygerincre is. Ezek után nemsokára elérkeztünk a hegytetőt körülvevő földsáchoz, melyet a hallstatti kultúra népe épített a vaskorban, i. e. 750 körül. Belépve a "körbe", már színte sík úton baktatunk a Pálos kolostor romjai felé. Itt egy hosszabb pihenőt ikattunk be, mert már sokunknak korgott a gyomra. Sajnos ezen a nyílt részen elég kellemetlenül fújt a szél, ami teljesen közömbösítette a napsütés melengető hatását.
Így étkezés után egy gyors fotóra összeálltunk, majd megbeszéltük, hogy a húgomék és a Csabáék melyik úton tudnak lejutni Éger-völgybe. Ekkor derült ki, hogy a Raviék, a Laciék és a családom is inkább a rövidebb utat választják. Így elengedtük a többséget, míg én a Robiékkal tartottam és belevágtunk az út izgalmasabbig felébe. Először megpillantottunk egy építményt a fák között. Úgy döntöttünk megnézzük közelebbről. Ez az István kilátó romos torzója volt, melyet már úgy körbe nőttek a fák, hogy a tetejéről sem láttunk volna messzebb. De amilyen romos volt, eszünkbe sem jutott felmászni rá. Aztán leereszkedtünk a Zsongor-kőhöz és itt jó negyed órát eltöltöttünk a nézelődéssel, fotózással, beszélgetéssel. Majd visszakapaszkodtunk a fák közé.
Nem sokáig haladtunk vízszintesen, mert hamar elértük a dél felé ágazó kék kereszt turistautat, amely a Babás-szerkövekig vezet. Ez egy nagyon meredek út, helyenként a sziklába vájt lépcsőkön lehet csak közlekedni és az őszi avar is bizonytalanabbá tette lépteimet. 22 perc alatt tettük meg a a 460 méteres távot, s ezen szakaszon több, mint 110 métert csökkent pozíciónk tengerszint feletti magassága. Persze én voltam a lassú, mert a könnyű léptű Rácz család nélkülem hamarabb is leért volna. Én ugyebár megfontoltan, (értsd: lomhán) léptem kőről-kőre, nem kockáztathattam egy esést sem, mert valószínű az lett volna az utolsó esésem.
A Sasfészeknél csak egy kicsit álltunk meg, de a Babás szerköveknél ismét hosszabban időztünk. Aztán lassan elindultunk a panoráma úton visszafelé. Nem kockáztattuk meg, hogy még elmegyünk megnézni a Milleneumi Keresztet, mert akkor valószínűleg végképp sötétben érkeztünk volna le a kocsikhoz. A panoráma út a Bika-dombi Farkas-forrásig lazán lejtett, onnan azért már combosabban lejtők következtek. Időnként átléptünk egy-egy élesebb határoló vonalat, ahol a lombhullatókat fenyvesek váltották és viszont. Végül szépen beletorkollott utunk az Éger-tető szinte lefolyástalan platójára. Itt Robiék egy rövidítést javasoltak, mert kezdett leszállni az alkony. Így egy meredek, de igen rövid jelzetlen úton érkeztünk meg a házak közé és az éger-völgyi parkolónál bukkantunk ki, ahol a Robiék hagyták az utót. Itt elbúcsúztunk egymástól és én még elbandukoltam a Teca Mamáig, hogy beszálljak az immár egyedül árválkodó autómba.
