A Covid-19 okozta pandémia második hulláma egy sor szabadtéri programtól fosztott meg minket és ez érezteti hatását a kirándulásaink sűrűségén is. Nem volt még ennyire aktív ősz, sem nekem személyesen, sem a családomnak. Ez évben eddig november minden hétvégéjén kimozdultunk valamerre. Igaz, ezek rövidebb túrák, kirándulások voltak, de így is remekül éreztük magunkat. Most is velünk tartottak barátaink, így heten vágtunk neki a késő őszi Melegmányi-völgynek.
A Mecsextrém paroklójában találkoztunk és onnan indultunk a Kéktúra útvonalán a Tripammer-fa felé. Utoljára, mikor többed magammal jártam erre, medvehagyma illat áradt az erdőből, éledt a természet és sokkal melegebb volt a hőmérséklet is, hisz márciust mutatott a naptár lapja és annak is a harmadik harmadában jártunk. Most azonban fagypont körül járt a hőmérő higanyszála és a parkolóban kissé kellemetlenül fújt a szellő, de ahogy elindultunk már nem is zavart annyira. Ködös szürke idő kísérte utunk, sejtelmes hátteret biztosítva a sétának. A kutyák erős tempót diktáltak, úgyhogy egyáltalán nem fáztunk. Eleinte nagyon kellett figyelni a jeleket, mert az ösvényt teljesen belepte az őszi avar. A köd mellett a keskeny kis ösvény dimbes-dombos, kanyargós mivolta is vadregényes hangulatot kölcsönzött a kirándulásnak.
Hamar megérkeztünk a Tripammer-fához és nem is időztünk, hanem rátértünk a kék körrel jelzett ösvényre. Egy ideig még szintvonalon haladtunk, de hamar emelkedőbe csapott át a menet. A domb tetején egy nagy irtás várt minket és észak felé a párás időben már láthattunk némi napfényt, mely a távoli dombokat megsütötte, de felettünk reménytelenül szürke volt az égbolt. Innét erős lejtőn folytattuk utunk és hol irtásokon, hol már cseperedő sarjerdőn vágtuk keresztül magunkat. Egyre meredekebbé és csúszósabbá vált a terep, vigyázni kellett, hogy ne legyen baj. A végén egy négyes útkereszteződéshez érkeztünk, ahol tavasszal sikerült hanyatt esnem a saras lejtőn és becsúsznom a kereszteződésbe. Most is felemlegettem a többieknek ezt a kis malőrt.
Immár a völgyben folytattuk utunkat a piros kereszten és mellettünk csobogott a Melegmányi-patak. Az Anyák-kútjánál is megálltunk egy picit és a Melegmányi-forrásnál is felmásztak a gyerekek a mésztufa lépcsőkre. De aztán hamar folytattuk utunkat. Ekkor kordult meg az első éhes gyomor, így rátérve a zöld sávra rögtön betértünk egy "zsákutcába", a Barátság-forráshoz, mert tudtam, hogy itt van egy-két pad és asztal is. Így kényelmesen tudtuk elfogyasztani az otthonról hozott elemózsiát. Étkezés után nem üldögéltünk sokat, mert mozgás nélkül azért nem volt kellemes az idő. Hamar ismét a zöld sávon találtuk magunkat.
Az út egyre emelkedett és egy ideig még követte a patak vonalát, de aztán egy idő után még meredekebbre váltva kapaszkodott fel a völgy keleti felén a domboldalba. Ismét egy nagyobb irtáshoz érkeztünk, mely már a Gilice-tető oldalában volt. Hamar megérkeztünk a Tripammer-fához. Most elolvastuk a táblát a fa történetéről és egy kicsit ezzel pihentünk is.
Majd, hogy ne ugyanazon az úton menjünk vissza a kocsikhoz, amin idefelé jöttünk, egy kicsit lejjebb folytattuk utunkat. Átvágtunk az aszfalton és tovább követve a zöld sáv jelzést a Rigó-kút felé vettük az irányt. Kicsit megálltunk és a kutyák is ittak egy nyeletnyit, majd gyorsan átkeltünk a 66-os úton és egy rövid aszfaltos szakaszt követően ráfordultunk a célegyenesre, az Árpád-tető házai közé vezető kék keresztere. Itt az eleje egy erősebb emelkedő volt, de pár száz méter után szelídült a lanka. Végül kényelmesen szűk 3 óra alatt visszaérkeztünk a kiinduló pontra.
Az összes kép letölthető innét.
