Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

okulare

Szülinapi gyorstalpaló

2020. 01. 19.

2020. január 19. - Okulare

fejlec.jpg

Nem-nem! Nem arról lesz szó eme blogban, hogy miként kell abszolválni egy 44. születésnapot. Hanem arról, hogy egy kis ünneplés okozta másnaposságot ágyban fetrengés helyett tüdő tágító gyors gyaloglással is lehet orvosolni. Ma délelőtt erre buzdított az én drága Egyetlenem. Úgyhogy kiraktuk Gergőt a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában, ahol is futsal meccseken jeleskedett a fiatalember és Zitával ismét nekivágtunk a Mandulásról induló tornapályának, de most két kört tettünk meg a borongós dér és kis hó födte fák ágai alatt.

Elég sokan futottak, kocogtak, sétáltak most is. Sokan a kutyájukat is elhozták. Az egyik kis uszkár közénk is ékelődött. Mondták a gazdái, - akik mögöttünk jöttek - hogy nem érdemes szólni neki, mert már nagyon idős és süket mindkét fülére. Úgyhogy egy ideig együtt baktattunk libasorba, így volt alkalmam egy-két fényképet készíteni. Aztán egyszer csak megállt és bevárta a gazdikat.

Az első kört még végig együtt tettük meg. A második kör már nehezebben ment, le is maradtam Zitától kb. 1-2 percet, de a "csúcson" megvárt. Onnan viszont már együtt haladtunk. Nagyon klassz volt, bár a végére már jól hallható gyomor korgás jelezte a délidőt. Gyorsan kocsiba ültünk és visszamentünk Gergőért. Még láttuk az utolsó cseleit. Nagyon ügyes a srác, biztos nem rám ütött. :-)

táv: 6,9 km
idő: 1:33 óra
átlag sebesség: 4,4 km/h
szint: +- 165 m

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr10015417144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása