A Karácsony és az azt követő napok - mint sokaknál - nálunk is sok eszem-iszommal, kevés mozgással járnak. Idén 2-a volt az első olyan nap, amikor sem mi nem mentünk sehová, sem más nem jött hozzánk. Ráadásul igen szép, napsütéses idő kerekedett, pont egy jó kis túrára való. Szokásomhoz híven ilyenkor felmerül, hogy a túra mellé dukál egy-két új geoláda és ha már ládázás, akkor legyen ez 10+ -os táv, hogy a GCKupa versenyébe is beszámítson. Elsőre egy Mánfa - Gesztenyés táv jutott az eszembe, de az túl rövid lett volna, így egy Orfű-Patacs útvonalat néztem ki. Ebbe volt új láda is, régi is, és több, mint 10 km táv járt hozzá.

Úton az Árnyas-forrás felé

Sajnos a reggeli buszokról lemaradtam, így az általam kevésbé preferált megoldás jöhetett csak szóba, miszerint megfordítom az útvonalat, és Patacsról megyek Orfű felé és a rajthoz autózom és a célból buszozom vissza a rajthoz. Nehezítésként családi okok miatt mindenképp 16 órára vissza kellett érnem Pécsre, hogy haza tudjam vinni a lányomat a műjégpályáról. Így csak az orfűi elágazóhoz 15 óra körül érkező busz jöhetett számításba. Sietve feltöltöttem a ládaadatokat a GPS-be, összepakoltam a cuccomat és irány a Makay úti Tesco parkolója. 

Uránbányászati kutató fúrás mellékterméke

10:40-kor parkoltam le és némi szerelvény igazítás után háromnegyedkor már a zebrán vágtam át a 6-os utat. Onnan felmentem a Rácvárosi útra és a házak között nemsokára a Jakab hegy felé róttam az egyre meredekebb és egyre szűkebb, falusi hangulatú utcácskákat. Érdekes elegyét láttam a régi kis viskóknak, a 70-90-es évek között épült komoly családi házaknak és a friss építésű, modern (és a tájba kevésbé illő) kockaházaknak. De aztán hamar elértem a kis présházas övezetet, ahol már az aszfalt is elfogyott a lábam alól és a végén ott álltam a piros háromszög jelzéssel ellátott turistaút elején. Neki is veselkedtem az izzasztó meredeknek. Némi szurdok út után beértem az erdőbe és meglepően hamar elértem a piros kör leágazáshoz, melyen egy kicsit lejtésben indulhattam az első ládáért az Árnyas-forráshoz. Egy óra telt el az indulás óta. A forrásból nem folyt a víz, de azért leültem egy kőre kicsit pihenni, és inni egyet a hazaiból.

A legmeredekebb rész

Aztán nekiláttam megkeresni a ládát. Elég hamar megleltem. Innét egy kis emelkedőn, kitaposott út hiányában a fák és cserjék között vágtam át a zöld sávval jelzett turistaútig. Így télvíz idején ez nem volt nagy mutatvány, hisz szinte akadálytalanul jutottam át a legsűrűbb bokros részen is. Aztán egy kis kényelmes színtvonalas út következett a Bika-dombi Farkas-forrásig, melynek ládáját már kora ősszel megtaláltam, de most a GC kupa miatt ismét érintettem. Innét viszont kemény emelkedő várt rám. 1,5 km alatt 210 m-es szintet kellett megmásznom. Főleg az eleje volt kemény, hisz a lábaimba volt már 290 m emelkedés, igaz az majd 5 km-es távon. Itt gondolkoztam el először, hogy talán egy közel 2 hónapos mozgásszegény időszakot, (melyet megfejeltem egy 1 hetes gyomor töltögetéssel) nem rögtön a Mount Everest Jakab-hegy megmászásával kellett volna lezárni. Nade már itt voltam, nem adhattam fel. Úgyhogy sűrű és rövid pihenőkkel feljutottam. A második fele az útnak egyébként nagyon szép volt, mert felértem egy gerincre és a nap nagyon szépen beragyogta az utamat és már nem is volt olyan meredek az út. Menet közben furcsa - egyértelműen ember alkotta - kőrakásokat vettem észre, melyek ember magasságúak voltak. Aztán hamar megleltem a házat a fán, amelynek a ládáját is megkerestem.

Kőemberek

A ház története:

Még 2001-ben augusztusában a Déli Szél Kortárs Alkotói Fórum szervezte meg első alkalommal a CSÚCS - egy hét szabad művészet a hegyen elnevezésű alkotótáborát.
Itt volt egy Császár Péter nevű illető, akinek már nem ez az első műve, sőt a házikó a XXI. Failak nevet viseli, azaz még legalább 20 hasonló alkotása van az alkotónak.
Mivel az építésére kapott rá erdészeti engedélyt, így az utókor számára is megmaradhatott.
"A művész egy héten keresztül, nap mint nap, reggeltől estig építette egy terebélyes tölgyfára XXI. Failakját (amelyről állított ki fotókat a Műcsarnok Klímáján is). Így sikerülhetett befejeznie táborzárásig az egyébként egy hónapos munkát. Azt a munkát, amely visszavezet bennünket a remetékhez, az erdőben való lakozáshoz, amikor az éppen kezünkbe kerülő anyagok mindig célszerűen adódnak. Ez a failak az egyetlen mű, amelyet a Csúcs alkotótábor maga után hagyott a Jakab-hegy tetején, amely nem csak kihasználta a hely adottságait, vagy nem csak rövid időre gazdagította a látképét, hanem tartósan jelen lesz a tájban, talán részévé is válik egyszer. Mindenesetre egy újabb remetelakkal bővült a Jakab-hegyi kolostorkomplexum." Az idézet forrását itt megtaláljátok.
További failakokról készült képekre itt leltek.

forrás: a GCHAFT geoláda oldala

Ház a fa tetején

Innét sietve indultam tovább a Pálos kolostorhoz, ahol a következő láda várt. Már erősen éreztem, hogy nincs értelme erőltetni az orfűi célirányt. Nincs esély, hogy elérjem a kiszemelt buszt. Közben megérkeztem a kolostorhoz, leültem egy padra és előszedtem az elemózsiámat. Mert bizony erősen korgott már a gyomrom. Ekkor 13:40-et mutatott az óra. Kényelmesen elfogyasztottam a szendvicset. Közben nagy volt a forgalom. Bringázó apuka a kisfiával,  kiránduló nyugdíjas csoport, fiatal család kisbabával a hátiputiban, két barátnő... Sokakat csalt fel a jó idő. Itt hosszabban elidőztem, mert a láda nem akarta magát megmutatni. Végül egy sarokba dobva összetört dobozzal leltem meg. Próbáltam elérni a rejtőt, de nem vette fel a telefont, így a ládát ott hagytam fedél alatt. Mindennel együtt majdnem egy órát töltöttem fenn a hegyen és aztán az újratervezés szerint Éger-völgy felé indultam vissza. Lefelé is találkoztam két párral is, akik még felfelé igyekeztek. Én eléggé elfáradtam, fájt a lábam, de igyekeznem kellett. Nagyon köves ez az út, legalábbis a felső fele, így vigyáznom kellett a bokámra. Érdekes módon mégis az alsó harmadban, már az Éger-tető alatt botlottam el egy észre nem vett csonkban, de a túrabot és a hihetetlenül ruganyos mozgásom ;-) segítségével visszanyertem az egyensúlyomat. Mire leértem az Éger-völgybe, már elkezdődött a szürkület, a tó ködbe burkolózott. De nem is volt időm megcsodálni, mert vészesen közeledett a 16 óra. A kolostornál még az volt az ötlet, hogy majd Éger-völgyből busszal lemegyek az uránvárosi busz végállomásig, onnan átsétálok a parkolóban hagyott kocsiig, de 15:55 volt, amikor a Teca Mama vendéglőjénél leállítottam a GPS-t, így csak arra volt idő, hogy taxit hívjak, ami jött is hamar. Leröpített az autóig, onnan felhívtam a Kata lányomat, hogy jöjjenek ki a jégpálya elé, és pontban negyed ötkor beszállt a kocsiba. 

Pálos kolostor

Az ilyen hideg időben elkövetett, erős emelkedőkkel tarkított utakra mindig viszek magammal csere ruhát. Cipőt és nadrágot azért, mert lehetnek nagyon saras szakaszok és piszkos bakancsban, nadrágban nem illik felülni sem a buszra (sem taxiba), de a saját autómat is megkímélem a ruhacserével. Pólót meg azért viszek, mert felfelé teljesen átázik az izzadtságtól és ha leülök pihenni, akkor egy-kettőre olyan szép kis tüdőgyulladást lehet összehozni, hogy ihaj. Az átöltözés pár perce persze nagyon kellemetlen tud lenni, de utána a száraz ruha érzése az feledteti a kellemetlen perceket. Most a sárral nem volt gond, mert mindenhol fagypont alatt volt a talaj hőmérséklete. Még a napnak kitett részeken is jégpáncél borította azt a néhány pocsolyát, dagonyát, ami mellett elhaladtam.

Jó kis túra volt és másnapra a lábfájásom is elmúlt, csak egy kis izomláz figyelmeztetett arra, hogy nem illik ajtóstúl a házba, terített asztal mellől meg a Jakab-hegyre rontani. ;-)

térkép forrása: turistautak.hu
adatok forrása: Garmin Oregon 700