Nagy várakozással vágtam bele ennek a túrának a szervezésébe. Ezt szántam életem első többnapos túrájának. Előzetesen azonban sokat vaciláltam, hogy hol és hogy szakítsam meg a túrát. Eleinte még az is felmerült, hogy tömegközlekedéssel haza jövök, majd másnap vissza, de főleg a hétvégi ritkább járatok és a relatíve hosszú menetidő miatt ezt elvetettem. Így szálláskeresésbe fogtam. Előzetesen már voltak kiszemeltjeim, de az időjárási bizonytalanságok miatt nem akartam jóval előbb foglalni, inkább hazárdíroztam. Amikor már látszott, hogy olyan rossz idő nem várható, írtam pár szóba jöhető szállásadónak. Az elején sajnos csak visszautasító üzeneteket kaptam, de aztán rám mosolygott a szerencse, így ez az akadály is elhárult a három napra tervezett monstre túrázás elől.

Sokáig úgy terveztem, hogy hajnalban indulok, és az első órákat sötétben, illetve pirkadatkor teszem meg, hogy a vége garantáltan világosba végződjön, de aztán az utolsó előtti este meggondoltam magam. Korábban jópár hosszú túrán alig értem el a 3 km/h-ás menetsebességet, ami indokolta volna a korai indulást, de úgy éreztem, hogy már sokkal jobb kondiban vagyok, illetve sokkal jobban felkészültem a túrára. Részint a túrát megelőző két hétvégén is teszteltem magam egy-egy 12 km-es túrával. Másrészt most először a kéktúrázásaim folyamán, készítettem térképvázlatot kilométerenkénti beosztással, és ez be is jött. Végig tudtam kontrollálni magam, ha kellett egy kicsit szaporáztam a lépteimet, de azt is láttam, ha kényelmesebb tempó is megfelelt. A geoládázás terén is vállaltam kompromisszumokat. Utólag talán a Csepegő-kő ládáját kellett volna kihagyni, mert ott nagyon sok időt elvesztegettem, de a látvány viszont magával ragadó volt. Nade ne szaladjunk ennyire előre, következzék hát a beszámoló.

Szóval végül nem a hajnali, hanem a reggeli vonattal érkeztem meg Abaliget vasútállomására. A párás őszi reggel elbíbelődtem egy kicsit a hátizsákkal, pecsételtem, majd kényelmesen nekiindultam a túrának. Rögtön az elején nagyon kellett figyelnem, hogy hol kell nekiindulni az Okorvölgy feletti hegynek. A különböző túrabeszámolókban figyelmeztettek az út melletti düledező tanya két házőrzőjére, de hírüket-hamvukat sem láttam. Már elhagytam a tanyát és a hegy derekánál járhattam, amikor égtelen ugatással megérkeztek az ebek. Kicsit mérgesek lehettek, hogy így észrevétlenül elmentem mellettük és szégyenszemre csak most vettek észre. Nagyon közel nem merészkedett a két kis testű, ámde hangos kutya, viszont tisztes távolból jócskán elkísértek az úton. Az útvonal hamarosan egy lankásabb rétre futott ki és egy ideig annak a szélén haladt. Aztán hamar elnyelt a „rengeteg”, magam mögött hagyva a párától vizes füvet.

A nap egyre erősebben sütött, de a fák jelentősen lefogták a fényét. Ritkás, aljnövényzettől mentes erdőben folytattam utam. Ez egyébként jellemző volt szinte az egész túrára. Az útvonal elég változatos arcát mutatta. Hol erdőben, hol irtáson, hol mezőkön vezetett keresztül. Karácodfa felett már annyira meleg volt, hogy megváltam a ruházatom felső rétegétől. Kisbesztercére egy hangulatos erdős rész felett láttam rá és a távolból a láncfűrész hangja verte fel az erdő csendjét. Pár kilométer megtétele után az út kiszélesedett, látszott, hogy gyakran használják négykerekű járművek is. Nem is néztem a jeleket, hanem követtem az utat és így nem vettem észre egy kis ösvényt, ahol le kellett volna térnem balra. A gps készülékre nézve azonban hamar kiderült a turpisság és szerencsére nem kerültem így sokat, hamar ismét a „kéken” találtam magam. Közeledtem a Zselic legmagasabb pontja felé, a 358 m magasan lévő Hollófészek nevű magaslathoz, amelyről már az ott lévő geoláda oldalán tájékozódtam. Tudtam, hogy ez nem egy klasszikus csúcs, inkább egy fennsík, mely az erdő közepén van, így kilátásra nem is számítottam. Itt költöttem el az első szendvicsemet és pihentem pár percet, mielőtt a geoládát megkerestem. Aztán hamar visszatértem kéktúra útvonalára és folytattam a sétát Alsókövesd felé. Ekkor már túl voltam az első 10 kilométeren, és az indulástól számítva 2 óra 50 perc telt el. Ez kb. 3,8 km/h-s sebességet jelentett, ami biztató kezdetnek tűnt. Mondhatni a bemelegítés rendben lezajlott, kezdődjék hát a mérkőzés.

Persze rossz szó ez, mert versengést sejtet, holott a túrázás nem a versenyről, hanem a szép tájakról és a természetről szól. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy az óraátállítás hétvégéjén már nem fér annyi világos óra a napba, mint mondjuk szeptember közepén. Az alkonyati szürkületben és az esti sötétben botorkálást el akartam kerülni. A mai napra tisztán 27 km volt előirányozva, de én tudtam, hogy ez a geoládák miatt több lesz, akár 32-33 km is lehet. Úgyhogy nem hagytam magam sokat pihengetni.

A Hollófészek után egy szántót elhagyva elérkeztem a Fekete István emlékösvényhez. Ez egy körtúra, amelybe tulajdonképpen bárhol be lehet csatlakozni, de alapvetően a fő látványosság az a nagymátéi Fekete István Fűvészkertben van. Innét indul a kör Alsókövesd, majd Felsőkövesd felé, hogy aztán visszafordulva Nagymáté felé bezáruljon a kör. Az emlékösvény eleinte egy enyhén lejtős úton halad észak felé, ami aztán nyugati irányba fordulva már erőteljesebb lejtővé alakult. 3 km alatt több, mint 150 métert csökkent a tengerszint feletti magasság. A nap derűsen sütött. A végén leértem egy keskeny aszfaltos útra, amely Bükkösdöt és Baranyajenőt köti össze. Az úton átvágva egy rövid szakaszon ismét ösvényen haladtam, majd egy kis pihenőt elhagyva kiértem a Felsőkövesdre vezető aszfaltcsíkra, amely szépen kanyarodott a völgy ívét követve. Ezen 80 métert visszahoztam az előbb elvesztett 150-ből. Persze ezek csak számok, a helyszínen nincs ennek jelentősége. A tetőn egy hajtűkanyarral megérkeztem Felsőkövesdre amely egyben újabb pihenőt jelentett. Nem voltam nagyon fáradt, de jól esett a pihenés. A néhány házas településen többen serénykedtek. Egy helyről zene is hallatszott. És ahogy a pihenés végeztével elindultam, találkoztam is egy fát rakodó brigáddal.

Felsőkövesdet elhagyva rögtön egy mély szurdokútban folytattam utam, immár ismét lejtmenetben. Nem volt hosszú az út, de dél-nyugati tájolása lévén pont telibe kaptam a napsugarakat. Jól jött most a széles karimájú kalap. Ahogy leértem a mezőre, ismét északnak fordultam, elhaladtam egy vadetető mellett. Most már nem volt ez újdonság, hisz a Kelet-Mecsekben is több helyen találkoztunk már ilyen szerkezettel. Innét felváltva, hol erdőben, hol a mezőszélen haladt az út és itt találkoztam olyan magaslesekkel, amik valójában „alacsony” lesként funkcionáltak. Nem kellett őket magasra építeni, mert a domb tetején szinte a földszintről is le lehetett tekinteni az alant húzódó részre. Innét viszont végig fák között, de ritkás, aljnövényzettel gyéren ellátott erődben sétáltam egy szűk háromnegyed órát. Elérkeztem a Csepegő-kő felé vezető leágazáshoz. Már idefelé jövet is azon hezitáltam, hogy szabad-e bevállalni ezt a kitérőt. Arra nem számítottam, hogy ilyen nehéz terep vár rám és a geoláda is ilyen nehezen adja meg magát.

Ennek a ládának/találatnak az értékelése kemény dió! Konkrétan a ládát nem találtam meg. Nyilván a hiba bennem van, de azért hadd világítsak rá a részletekre, amiben az ördög lakik. A koordináta rossz helyre mutat, ez már a leírásban is olvasható. Viszont nekem a GC Kupa okán fel kellett oda is másznom, ahová a jel vitt. Aztán olvastam, hogy a rossz a GPS vétel, nem is ott a láda, hanem a hasadék másik oldalán. Lejöttem, újra nekiveselkedtem a meredeknek. Felmentem egészen a szinte sík tetőig, megvizsgáltam szinte minden szóba jöhető fát. Se odú, se láda. Újra elővettem a leírást és most már megnéztem a képeket is. Ismét lementem vissza a padokhoz. Oké, a képek által mutatott dupla nyilas fa megvan, nézzük a többit. Kiderül, hogy ettől balra kell menni a képek alapján beazonosított másik hasadék felé. Ekkor elém került a leírásban a pót jelszó, ugyanakkor az is, hogy valaki szerint ezt a korlátot nemrég lecserélték. Ez a szemrevételezés alapján valószínűnek tűnik, de azért megnézem és ott a jelszó. Bevallom a tervezett fél órás keresés másfél órásra sikeredett, így innentől a valódi ládát hagytam a csudába és indultam vissza a kéktúra útvonalra.

Felfelé talán kicsit könnyebben ment a kapaszkodás, de már érződött az alkony kezdete, mikor kiléptem a fák közül 16:50-kor. És még innen majd egy kilométer várt rám a kéktúra útvonaláig. Majdnem két óra ment el erre a kitérőre, ami ahhoz képest sok, hogy maximum egy órát szántam rá. De kár már ezen búslakodni, már csak azért is, mert ez a kis katlan ez gyönyörű, párja nincs (vagy nagyon kevés). Csodaszép! Nagyon nagy kár lett volna kihagyni!

Nagyjából ezen a ponton végleg a hátam mögött hagytam Baranya megyét és beléptem Somogy megye területére. Sajnos azonban az alkonyat győzelemre állt a napfénnyel szemben. Lépésről-lépésre lehetett érezni, hogy egyre kevesebb a fény. És ekkor még 5 km volt hátra a közútig, és onnan még 3 km a szállásig. Eleinte még az erdőben haladtam, aztán itt-ott mezők szélén vezetett az út és az alkonyi fényben még jól kivehető volt egy őz, amint tőlem kb. 2-300 méterre elfutott az ellenkező irányban. Megálltam, hátha követi őt több is, de csendes volt a vidék. Az útig még ki akartam jutni addig, mielőtt végleg rám esteledik, ezért nem sokáig nézelődtem. Később már nagyon közel jártam a közúthoz, jobbra a völgyben egy farm házai tűntek fel az alkonyi homályban. Úgy saccoltam, hogy arra visz majd az utam kb. egy óra múlva. Később kiderült, hogy nem. Az útról, ami Gálosfát köti össze Hajmással egy letérővel lehet erre a farmra eljutni, így csak a leágazás mellett mentem el. Még fenn a gerincen egy nagy balkanyar után a turistaút egyenesen leszaladt a völgybe. Ezen a szakaszon szinte nem látszott az ösvény. El is tértem róla és csak a GPS segítségével találtam rá ismét, de itt is folyamatosan kellett nézni a készüléket, mert nem akartam tetézni a sötétben való túrázást azzal, hogy még a megfelelő utat sem találom. Aztán kiértem a rétre, átkeltem egy csatornán és elő is vettem a fejlámpát. Mire kiértem az útra, szinte teljesen besötétedett.

Sajnos nem jutott eszembe, hogy megnézzem a busz menetrendet, hanem elindultam gyalog. Kb. az út negyedénél járhattam, amikor a busz lehagyott. Spórolhattam volna egy erős háromnegyed órát vele. Ekkor már a talpam is érezte azt a sok-sok kilométert, amit ma megtettem. Végül azért csak megérkeztem mai szállásomra, a Zselicvölgy Szabadidőfarmra. Itt bevackoltam magam a kényelmes szobába, lezuhanyoztam és egy kicsit bicegve ugyan, de elsétáltam a főépületbe, ahol a vacsorát adták. Indításként kaptam egy zamatos pálinkát, welcome drink gyanánt. Nagyon finom húslevest ettem és utána a többféle lehetőség közül egy finom ropogós sült csülökre és hozzá köretként fűszeres csónakburgonyára esett a választásom. Megittam még két korsó sört, egy világost és egy búzasört, majd nyugovóra tértem.

Kérlek nézzétek meg a fénykép galériát és olvassátok el a következő nap eseményeit is!

A végén közzéteszem azt a térkép-vázlatot, amelyet a felkészülés időszakában készítettem. Be vannak jelölve a kilométerek (5 kilométerenként számozással kiemelve). Zöld pöttyel a pecsételő helyek, piros vonallal az emelkedők, mellette piros ötszögben az emelkedés értéke méterben jelölve. Sárga buborékban a útba ejthető geoládák, és a letérés távolsága kilométerben) Ezen felül nagy buborékban a szállások elérhetőséggel, a napkelte/napnyugta adatok, menetrendi információk. És a pecsét gps koordinátája, ha végképp nem találnám és esetleg egy kis szöveges segítség. Ez utóbbiakat a Teljesítménytúrázók Társasága oldaláról szedtem. Térkép, távolság- és magasságadatok: heyjoe.hu