Két hete, október 1-jén, kedden új láda jelent meg Baranyában, ráadásul nem is messze tőlem. Kivételesen épp az e-mailjeimet nézegettem, amikor megérkezett az új rejtésről a levél, és egy pillanatra el is képzeltem, hogy gyorsan kapom magam és elindulok érte azonnal.
Talán, ha tényleg így teszek, akkor most nem a 13. hanem az első megtaláló lettem volna. De a kötelesség tudat legyőzte bennem az indulhatnékot. Hétvégére azonban remek túra lehetett volna, de nagyon mondták az esőt szombatra, így elhalasztottam ezt a kirándulást. Bár végül eső nem esett, de bujkált a nap, és inkább a felhők domináltak. Mindegy is, mert találtam más hasznos elfoglaltságot. Viszont a következő hét közepétől már nagyon nagy valószínűséggel jó időt jeleztek a hétvégére a meteorológusok, így elkezdtem szombatra tervezni a kirándulást. Csütörtökre ugyan nagy zuhit mondtak, de a hétvégére napsütést. Viszont egész csütörtökön folyamatosan esett az eső, így a szombati kirándulást áttettük vasárnapra, hogy plusz egy napja legyen száradni a talajnak. És igen, jól olvasod kedves Olvasóm, többesszámot használtam az előző mondatban, ugyanis sikerült a családot is rávennem, hogy velem tartsanak. Ugyan kellett kötni pár kompromisszumot, hisz eredendően én Abaligetről indultam volna, de a családra való tekintettel picit rövidítettünk. Így az orfűi elágazást jelöltem ki célul. Aztán a gyerekek kitalálták, hogy mi lenne, ha egy-egy barátjuk is velünk tartana. A feleségem megtudta, hogy 4-500 métert kell majd az orfűi szerpentinen, az autóút szélén libasorba megtenni és kissé lesápadt. Nézegettük a Google Maps ide vonatkozó Street View képeit és nagyon szűknek, veszélyesnek tűnt a dolog. Ugyan okos, értelmes gyerekekről van szó, de mint tudjuk, hiába az okosság, ha egy felelőtlen sofőrrel kerülünk szembe, győz a túlerő. Szóval nem kockáztattunk, és átterveztük a túra kiinduló pontját a Remete-rétre.
Az Éger völgy bejáratánál lévő parkolóig autóval mentünk és úgy időzítettünk, hogy a 9:30-kor induló Abaligetre tartó buszt elérjük. A Remete-rétig felbuszoztunk és onnan indultunk a Cinke-tanya felé. Az út ismerős volt, hisz többször jártunk már erre az utóbbi években. Felemlegettük a gyerekekkel azt a túrát, amikor néhány éve a tavaszi szünetben majdnem ugyanezen az útvonalon egy kiadós eső után túráztunk és olyan nagy sár volt, hogy egy óvatlan lépésnél a Gergő bokáig elsüllyedt, és ahogy kihúzta a lábát, a bakancs bent ragadt a sárban. A Cinke-tanyáig eddig sosem ereszkedtünk le, mindig elkanyarodtunk a kék sávot követve. Most azonban az itt megbújó geoláda miatt erre kerültünk és nem bántuk meg. Szépen felújított esőbeálló, padok és szalonna sütő hely fogadott.
A Cinke-tanyáról így ír Párduc, a GCINKE geoláda rejtője: "A Nyugati-Mecsekben, a Vörös-hegyen, a Rózsahegyen is túl, állt egykor egy faház. A faháznak pedig volt négy lakója, mely közül mind a négy jelentős szerepet játszott a Mecsek túratörténelmében. Ők építették, toldozgatták-foldozgatták a házat, és idejük nem elhanyagolható részét töltötték itt. Az idő elszállt, tevékenységük történelemmé lett, ma már a Cinke-tanya sem áll. Emlékét egy 2003-ban felállított kőtömb jelzi emléktáblával, valamint egy, a ház helyén kialakított pihenőhely. Túrázó, ki erre jársz, pihenj meg egy kicsit, és szánj időt a négy nagy természetbarát; Baranyai Jenő, Csokonay Sándor, Millner Jenő és Millner Pál emlékének."
Ha szeretnél többet megtudni e négy jóbarátról, akkor, kérlek látogasd meg a Mecsek Egyesület honlapjának ide vonatkozó oldalát.
A ládát a fiúk találták meg, ők írtak a logfüzetbe, majd visszarejtettük a rejtekébe. A ládakeresés után itt fogyasztottuk el az első szendvicseinket is. Innét az "L" jelzésen visszatértünk a kék sávra és folytattuk utunkat a Szuadó-völgy felé.
Lefelé a kék körön megcéloztuk a Laci-forrást, de egy szélesebb szekérutat kezdtem el követni és jöttek utánam a többiek, aztán gyanúsan fordult a „nap”, így elővettem a GPS-t és láttam, hogy elvétettük az irányt. De hála a technikának, hamar visszataláltunk a megfelelő ösvényre. Mentségemre legyen mondva ez egy alig használt kis ösvény, míg az általunk követett szekérút széles jól járható út volt és így nem is figyeltük a jeleket. Nade szerencsésen elértük a forrást. Ittunk a hűs vízéből majd mi "öregek" a kis patak fölé elhelyezett - hídként szolgáló - párhuzamos szálfák segítségével keltünk át a patakon, míg az "ifjak" nyaktörőbb megoldást választottak. Szerencsére mindenki megúszta épségben.
Laci forrás
A Szuadó-völgy egyik keleti mellékvölgyében található kiépített forrás, melyet Csokonay Sándor foglalt 1947-ben és fiáról nevezte el. A forrás előterében régebben egy kis tavacska volt. A támfalas kötéssel felépített foglalásban a kifolyást biztosító cső felett helyezték el a névtáblát. A forrás az alsó triász gipszes és anhidrites összletből kilépő repedésvízből kap utánpótlást. A vízhozam 4-20 liter/perces érték között változhat. Nem messze időszakos vízjelentkezések is megfigyelhetők, melyekhez fém és eternitcsöveket nyomtak. (Kis Laci-forrásnak is nevezik őket.) A forrást 2007-ben Baumann József, Baumann Józsefné, Kriston Barnabás, ifj. Kriston Barnabás, Plantek István és az SZKBE tagjai felújították.
forrás: A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapja
további érdekességek, képek: a Mecseki források jegyzékében
A kék kör jelzésen leereszkedtünk a völgybe és északra fordultunk a patakmederben vezető vadregényes úton. Útközben páfrányokat fotóztunk környezet órára, megálltunk a barlangászok pihenőhelyénél és elolvastuk az információs táblát is. Megtudtuk, hogy a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület építette ezt a pihenő helyet, amit a barlangrendszer feltárásakor műveleti központnak, pihenőhelynek használtak. A feltárás a 1994-ben indult és jelenleg úgy gondolják, hogy legalább 6-8 km hosszú barlangrendszerről van szó.
Innét tovább haladtunk a patakmedret kerülgető kis ösvényen, melyet hol a patak, hol kidőlt fatörzsek kereszteztek. Mikor már csak pár száz méterre jelezte a ládát a GPS, a lányok feladták a sziklák és farönkök leküzdését és lepihentek, mondván, úgyis erre jövünk vissza. Mi fiúk, a patakmedret választottuk, mert a turistaút nekifordult a meredek rézsűnek. Hiába volt vissza pár száz méter, de szerintem legalább negyed óra volt az út, mert tényleg nehéz volt a járás, főleg nekem. A Trió barlang bejárata köré emelt fal hamar elárulta, hogy jó helyen járunk, de a láda nehezen adta meg magát. Azt is keresgéltük legalább egy 10 percet. Persze azért, mert elkövettük azt a hibát, hogy a GPS-nek jobban hittünk, mint a leírásnak. Pedig az utóbbi elárulta a láda helyét, így a készüléket akár zsebre is vághattuk volna. Sietve logoltunk és én a visszaútra a könnyebbnek ígérkező turistautat választottam, a fiúk pedig ismét a patakmeder vadregényes zeg-zúgait részesítették előnyben. Így is ők értek előbb a lányokhoz. Én itt vettem észre, hogy a Trió barlang bejáratánál megszakadt a track felvétele, szerencsére sikeresen újra indítottam, így csak pár száz méter maradt le. Innentől ismét egyesítve erőinket, folytattuk az utunkat egy vadi új láda felé.
Szépen haladtunk a gyönyörű, napsütötte völgyben. Az út egyre járhatóbbá vállt. Már nem kellett kidőlt fatörzseken átverekedni magunkat, és csak néha-néha keresztezte a kis patak a lépteinket. Hamar megérkeztünk a Mihály remete forráshoz, ahol az új láda is rejtőzött. A fiatalok ripsz-ropsz felszaladtak a ládához, ez hamar megadta magát. Itt is pihentünk egy kicsit, de mivel tervbe volt véve a négy óra körüli hazaérkezés ezért itt már éppen csak megpihentettük fáradt lábainkat és hamarosan indultunk tovább a Égervölgy felé, útba ejtve a Farkas-forrás ládáját, amihez egy Z alakú útvonalat kellett bejárni.
Farkas-forrás
Az Éger-völgybe nyugatról becsatlakozó Szörnye-völgy északi oldalán kisebb méretű függővölgyecske becsatlakozásánál található. Évtizedek óta közismert, ennek megfelelve igen régi foglalású forrás, melyet 1928-ban foglalt a TTE Pécsi csoportja. Tartósabb kifolyásai inkább a mellékvölgyecske oldalán történnek. A foglalás támfalából kiálló alumíniumcsövön általában csak gyér kifolyást lehet regisztrálni. Csapadékosabb időszakokban vízhozama elérheti a 8-10 liter/perc értéket. Az alsó triász korú homokkő alkotja a forrás vízgyűjtőjét. A forrás foglalata 1961-ben és 1999-ben lett felújítva.
A népmonda az alábbi magyarázatot adja a forrás elnevezéséről: A forrás vize télen nem fagyott be, majdnem langyos volt, nyáron pedig jéghideg. Idejártak a környékről vízért az emberek, ha a szárazságban kiapadtak a kutak. Gyakran futottak vissza víz nélkül, vagy ragadtak kaszát-kapát, mert a forráshoz farkasok is jártak inni, mégpedig falkástól. Olyan gyakran keresték fel a farkasok a forrást, hogy Farkas-forrás lett a neve.
forrás: A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapja
további érdekességek, képek: a Mecseki források jegyzékében
A kirándulás bővebb galériája itt látható.
