Ezen a meleg délutánon két geoláda megkeresésnek az ürügyén vállalkoztam erre a Sötét-völgyi túrára, míg a család egy közeli faluban vendégeskedett. Egy kiadós ebéd után fél három előtt parkoltam le a Vár hegy alatti horgásztó büféjénél. Nem néztem körbe a tónál, mert az előzetesen kitervelt útvonal 4 órás menetidőt követelt, ezért már az elején nem akartam rögtön késlekedéssel indulni. Határozott léptekkel indultam el az autóút szélén, amelyről pár lépés után jobbra ágazott le a turistaút. Az első láda a hegytető alatt a keleti oldalon emelt kilátónál volt. Ide két úton lehet feljutni, az egyik - a kék háromszög - rövidebb meredekebb, míg a piros tanösvény egy kicsit hosszabb. Sajnos az utak jelzettsége erősen hiányos volt, néhol láttam csak évekkel ez előtt felfestett fehér jelzésalapokat és egy-egy kopott, nehezen észrevehető jelzést. Az út szélesen haladt felfelé. Balról őzeket riasztottam meg délutáni sziesztájuk közepedte. Egy éles kanyart követően perceken belül elértem a kilátót, ahonnét csodálatos látványt nyújtott a Szekszárdi Kerék-hegy, rajta a Bati keresztnél lévő kilátó, amelyről néhány hónapja volt szerencsém körülnézni.

Nem sokat nézelődtem, hanem indultam tovább, először rossz irányba, majd megtalálva a hegycsúcsra vezető keskeny és nagyon meredek ösvényt, "felszaladtam" rajta. Gyerekkorom boglári nyarai jutottak eszembe, amikor a Gömbhöz toronyiránt, a legrövidebb úton mentünk föl. Na az szaladás volt 8 évesen és 20 kilósan. Ez kevésbé. ;-) Fenn a csúcson erős csalánosban fordultam balra és a gerincen indultam el déli irányba. A dzsumbuj hamar megszűnt és nemsokára egy mező szélén találtam magam, melyet balról egy ligetes erdő szegélyezett. A távolból a Family Frost hangja szűrődött fel Kakasd irányából, mígnem elnyomta egy egyre közeledő cross motor hangja. A motoros körültekintően lelassított a kereszteződésben, majd meggyőződve arról, hogy én még jó 50 méterre vagyok, más meg nem járt arra, tovább indult az általam is követendő kék négyzeten a Sötét-völgy felé. Én is elindultam lefelé és az egyre sűrűsödő erdőben hamar leértem a völgybe. Messziről láttam, hogy többen piknikeznek, de én jobbra fordulva elindultam a tanösvényen, amelyen már márciusban a Kék túrázásomkor jártam. A völgyből az enyhén ívelődő ösvényen szembejött velem két fiatal srác terepbicajjal és több futóval is találkoztam. A Haramia forrásnál terveztem megpihenni, de elég nagy tumultus volt. Többen piknikeztek, és egy németül beszélő házaspárral pedig együtt töltöttem a kulacsaimat. majd pár perc után indultam vissza a kék háromszöggel jelzett út felé, amely egyenesen felvezetett az Éles-hátra, ahol az aznapi másik kiszemelt láda "lakik". Először elvétettem a mező szélén a turistaút becsatlakozását, de aztán egy ritkásabb részen - a gps-emet figyelve - visszanavigáltam magam a megfelelő útra. Ilyen meredek úttal maximum a Badacsonyi hegyre való felkapaszkodáskor a Bujdosók lépcsőjénél találkoztam eddig. Kb. 900 méteren 110 m szintet kell megmászni. Nagyon sokszor megpihentem, szakadt rólam a víz, de azért kb 20 perc múlva felértem. Innét már ismét a korábban megismert úton elsétáltam a ládáig, majd pár perc bíbelődés után indultam vissza a kék sávon. Ez a szakasz már a márciusi túrámon is nagyon tetszett. Az erdő sűrű, de aljnövényzetben ritkás, így a fák törzse mellett beszűrődő napfény nagyon szép képet eredményez. Sajnos a fényképek nem sikerültek igazán jól. A mobilommal fotóztam, mert a nagy melegben nem akartam a fotóaparatot is cipelni, ezért az otthon maradt.

A gyermektáborhoz közeledvén megcsörrent a telefonom, a lányom szerette volna, hogy mihamarabb visszaérjek értük, de ekkor még kb. 1 órányira voltam a kocsitól. Kicsit megszaporáztam a lépteimet, bár tudtam, hogy ezzel maximum néhány percet csíphetek le a menetidőből. A gyerektábor kietlenül és szomorúan, gyerekzsivajtól mentesen állt ott a gyönyörű napsütésben, várva, hogy visszatérjenek a szebb napok. A geoláda oldalon olvastam, hogy a hely a könnyűvérű hölgyek és kuncsaftjaik kedvelt találkahelye, de gondoltam, hogy ennyire korán még nem érek senkit in flagranti. De majdnem tévedtem. Ugyan áthaladásomkor nem volt ott senki, de a bekötőúton már szembejött velem egy szép autó fess sofőrrel és az anyósülésen kissé túlsminkelt utasával. Nyilván piknikezni jöttek ;-), majd a tó felé vezető betonúton is láttam egy hasonló párost.  Korábbi túratapasztalataim azt sejtették velem, hogy a túra utolsó, bitumenes szakasza nem lesz kellemes a lábnak, de szerencsére az út szélén kb. 2 m szélességben kaszálták korábban, így nem kellett az aszfalton szenvednem. A tónál kifújtam kissé magam és a büfében ittam gyorsan még egy hideg kólát, majd beültem az autóba és siettem vissza a családért.