2018. 03. 11. Hallottam a rádióban, hogy most aztán igazán nekiállnak a Karolina külfejtés rekultivációjának. Tájékoztattak arról is, hogy egy helyi civil szervezet kezdeményezésére gyorsultak fel a dolgok. A rekultiváció kezdeti lépése 4 évig fog tartani a hírek szerint és a Hőerőművet birtokló Veolia végzi és állja a költségeket. Ebben a szakaszban a cég 169 méteres tengerszint feletti magasságig feltölti a gödröt. (jelenleg az alja kb. 140 méteren van, majd az ezt követő 3 évben az állam a a Bánya-vagyon hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.-n keresztül állja és elvégzi a gödör további feltöltését 195 m-es magasságig. Ez majdnem a gödör déli peremén futó Lámpásvölgyi útszintje. (Az kb 205-210 m-en fut.)
Két dolog jutott az eszembe ennek kapcsán. Az egyik, hogy ha tényleg rendbe teszik és átadják a köznek, akkor ezzel sokat nyer a város és érdemessé válhat egy új rekreációs hely kialakítására, mint pl. a Malomvölgyi tó, vagy a Tüskésrét. A másik, hogy a feltöltés 0. lépése az lehet, hogy az ott jelenleg "regnáló" bányatavat kiszivattyúzzák, vélhetőleg a házunk alatt futó patakba, és hogy az vajon fog-e változással járni a mi szempontunkból. Bár a feleségemmel azon a véleményen voltunk, hogy ezt biztos tervszerűen, jól átgondolva teszik, észre sem fogjuk venni.
Éppen ezért ebben a szép márciusi időben arra gondoltam, hogy kicsit körbe sétálnám a külfejtést. Végül idő hiányában csak az északkeleti részére futotta, de így is tanulságos volt. A Gesztenyésből indultam pár méteren a kék kereszten, de aztán belevetettem magam az aljnövényzettől mentes erdőbe. Erős emelkedők-lejtők követték egymást. Belefutottam egy olyan (talán időszakos) tavacskába, ami nem volt a térképen és egy dombbal odébb egy másikba is, ami rajt volt a térképen. Ekkor láttam, hogy nem lesz idő átérni Lámpásvölgybe, már csak azért sem, mert a másodikként megtalált tavat tápláló patakocska nagyon meredek szurdokvölgyben érkezett a tóhoz, így nagyot kellett volna kerülni és ki tudja mi várt volna a túloldalon. Inkább a tó északkeleti partján egy kis ösvényen végig sétáltam, majd egy kis részt elsétáltam dél-nyugatnak egy szekérúton, ami már a külfejtés köré tornyosuló meddőre vitt fel. Mivel az pont ellenkező irányba vitt volna, mint a Gesztenyés, ahová vissza igyekeztem, ezért visszafordultam és a másik irányban kapaszkodtam fel a meddőhányó dombjára. Felérve erős déli szél fújt és pár lépést megtéve a dombtetőn már láttam is a külfejtést. Ekkor konstatáltam meglepve, hogy a gödör alján alig van víz. Tehát az elmúlt időszakban már végre is hajtották a szivattyúzást és mi tényleg nem vettünk észre semmit ebből.
Pár fénykép elkattintása után haladtam is tovább. A Gesztenyésnél lévő Szent Flórián templom tornyának csúcsa szinte karnyújtásnyira volt tőlem, épp a szemem magasságában, csak hát tudtam, hogy le kell jönnöm a meddőhányóról, majd vissza kell kapaszkodnom ugyanolyan szintre a Gesztenyéshez. Lefele nem is volt gond, de a túloldalon nagyon sűrű csalitos kezdődött, így észak felé kezdtem kerülni, de ekkor belefutottam az elsőként megtalált tavacska déli peremére, ahol a tóparton végig sűrű bokros fás rész volt, ellepve vízzel, így arra nem mehettem. Vissza mentem a csalitoshoz és kerestem valami nyiladékot, ahol kicsit több esély kínálkozott az átjutásra. Találtam is egy ritkásabbnak tűnő részt, de így is egy 50-60 méteren a vadrózsa, iszalag és az egyéb vendégmarasztaló növényzet tette nehézzé az utat. Ahogy kiértem, onnan pedig egy igen erős kaptató várt rám, de azt leküzdve már csak pár lépés választott el a buszfordulótól, ahol háromnegyed 10-kor a nejem kirakott és most ismét ide vártam ugyanezt a "privát" taxit. Pontban 11:00-kor léptem ki a fák közül. A pólóm csurom víz volt, úgyhogy gyorsan levetkeztem és a száraz - táskában tartott kardigánomat húztam fel a kabát alá.
A külfejtés képhez készítettem egy kis magyarázó rajzot, amin a bal alsó az délről fotózott kép. Ezt nem én fotóztam és korábban készült, de látszik rajta, hogy kb hogy volt a tó. Berajzoltam az én képembe a becsült eredeti vízszintet. Készítettem egy kis térképvázlatot is.