Májusban nem gondoltam volna, hogy ilyen sokára futok neki a 3. túranapomnak a kéken, de így alakult. Szerencsére ez idő alatt is sokszor hódolhattam a természetjárásnak, így nem bánkódom. Eleinte sokat tervezgettem a harmadik etap logisztikáját, mert be kellett látnom, hogy a 30 km feletti táv megterhelő volt számomra. Nem mintha nem lehetne bírni, hisz végigmentem, de a befejezés inkább csak a "Legyen má' vége!" életérzés megtestesítője volt. Egyáltalán nem esett jól! A túrázás pedig egy hobbi, amit csak jó kedvel érdemes művelni. Viszont ez már így sikerült! Mivel nem jó szívvel emlékszem vissza az Apátvarasd - Mecseknádasd szakaszra, így ezt nem volt kedvem még egyszer visszafelé teljesíteni. Ezért egy olyan túra körvonalazódott a fejemben nyár elejére, hogy elmegyek busszal Zengővárkonyba, egy főhajtásra megállok Rockenbauer Pál sírjánál, majd - mintha egy "T" alak szárán indulnék, a kék kereszten megcéloztam volna a kéktúra útvonalát, a "T" kalapjánál jobbra elsétáltam volna az Apátvarasdi pecsételő helyig, majd visszafelé a "T" kalapjának bal száráig Óbányára, ahol az aznapi túra véget ért volna. Közbe sok pihenéssel, geoládák utáni bóklászással. Aztán ha éreztem volna erőt magamban, hogy vissza menjek Mecseknádasdra, akkor visszafelé a Réka várat is útba ejtettem volna, amit a kéktúra útvonala elkerül. Titkon arra is gondoltam, hogy erre a szakaszra, – vagy legalábbis egy részére – a család is eljöhetett volna velem úgy, hogy az elejét kora reggeli buszos indítással abszolválom, leszállok az Apátvarasdi elágazásnál, végigcsinálom az Óbányáig az utat és ott csatlakozik hozzám a család, elmegyünk együtt Kisújbányára, ott eszünk, iszunk, jól érezzük magunkat és aztán visszajövünk Óbányára a kocsihoz. Végül aztán ezekből a tervekből nem lett semmi. Eltelt a kora nyár kéktúra nélkül, később pedig a nagy kánikulában már kedvem sem volt a hosszabb túrákhoz. inkább a vízpartot részesítettük előnyben.