Ma reggel a szikrázó napsütésben Zitával felmentünk egy gyors sétára az erdei tornapályára a Manduláshoz. Ő szándékosan "kilépős-izzasztós" gyors talpalásra gondolt, amely belefér az edzéstervébe. Én meg azt gondoltam, nekem sem árthat egy órás séta a friss levegőn. Az alsó ágon kezdtünk, az Erdész út felett. Ez egy kicsit hullámosabb út, hol le, hol felfelé vezet az út. Aztán 1,7 km megtételénél elértük a "kör" legtávolabbi pontját, így onnan visszafordulva, már sokkal egyenletesebben emelkedett az út. Majd a piros háromszög kereszteződésnél  immár egyértelműen lefelé haladtunk. Végül 44 perc alatt abszolváltuk a 3,4 km-es távot. Megbeszéltük, hogy legközelebb is feljövünk és akkor két kört teszünk meg.

A Karácsony és az azt követő napok - mint sokaknál - nálunk is sok eszem-iszommal, kevés mozgással járnak. Idén 2-a volt az első olyan nap, amikor sem mi nem mentünk sehová, sem más nem jött hozzánk. Ráadásul igen szép, napsütéses idő kerekedett, pont egy jó kis túrára való. Szokásomhoz híven ilyenkor felmerül, hogy a túra mellé dukál egy-két új geoláda és ha már ládázás, akkor legyen ez 10+ -os táv, hogy a GCKupa versenyébe is beszámítson. Elsőre egy Mánfa - Gesztenyés táv jutott az eszembe, de az túl rövid lett volna, így egy Orfű-Patacs útvonalat néztem ki. Ebbe volt új láda is, régi is, és több, mint 10 km táv járt hozzá.

Erre az évre összekaptam magam, illetve összekaptuk magunk, hisz mind bringázásból, mind gyalogtúrából több jutott. Előbbiben komoly társammá vált a feleségem, sőt a bringázásaink mozgatórugójává avanzsált sok eseteben. A 18'-as közel 500 km-t jó 300 km-rel megfejelve ebben az évben 801,6 km-t tekertem. Az ő jóvoltából két napot bringáztam Debrecen környékén. Kétszer voltam a Fertő-tónál, és ebből egyszer körbe is tekertem a barátaimmal. Ősszel a szokásos Balaton kör is megvolt. Idén a nyári nyaralás is tartogatott néhány nagyobb bringatúrát. Némelyikről beszámoló is készült. Ezen felül itt Pécs környékén is tapostuk a pedált. Szóval ez nagyon jó tendencia.

Kék-túra a Zselicben

A túrázás tekintetében is szolgált újdonsággal az idei év. Életem első külföldi túrájára is sor került a horvátországi Papuk-hegységben, de ez mellett jópár mecseki túra és egy rövid osztrák séta is belefért az évbe. A végére hagytam a kéktúrát. Idén nagyon úgy tűnt, hogy kimarad ez a túramozgalom. Utoljára 2018. júliusában pecsételtem a füzetbe. Aztán szeptember végén már éreztem, hogy nagyon elhanyagoltam ezt a vállalásomat, így elkezdtem szervezni egy három napos túrát. Abaliget vasútállomásától Kaposmérőig terveztem, de végül két naposra rövidítettem és Zselickisfaludon akasztottam szögre a bakancsot. Nagyon tanulságos és szép túra volt. Ezzel együtt ebben az évben 165 km került a túracipőmbe. Ígérem 2020-ban nem várok ennyit a folytatásra, igyekszem március végén, április elején nekiindulni a visszalévő somogyi szakaszoknak.

Lapajk

Szót ejtenék még a geoldázásáról is. Ezt a hobbit is sikerrel folytattam idén, újra 100 felett, egész pontosan 102 db/év eredményt értem el, már ami a megtalált ládákat illeti, sőt az sem sokon múlt, hogy elérjem a 300. ládámat. Persze jó pár korábban megtalált ládapontot is érintettem a GCKupa miatt, itt a gyalogtúra szekcióban összetettben 57 nevezőből a 34. lettem (6 túra / 39 pont). Februárban adoptáltam egy virtuális ládát a Balokány ligetben. Sajnos azon vállalásom, hogy ezt hamarjában rendes valódi dobozzá alakítom, nem sikerült teljesítenem, de ami késik, az nem múlik. Sikerként könyvelhetem el azonban az első "piros egyesemet", melyet a Papuk-hegységben a Lapajk csúcsának meghódítása során sikerült egy nagyon tapasztalt kesser-páros orra elől elhappolni. A mennyiséget nézve egyértelműen a március viszi a prímet, hisz ebben a hónapban 28 ládát találtam meg, amelyből 23 a Debrecenben eltöltött két nap eredménye. Ezen felül emlékezetes túra és küzdelmes meló van a dél-zalai kerekezés két multi-ládájának a végigjárásában is, melyben nagy segítségemre volt a feleségem.

Mindent összevetve ez az év is jól alakult és nagy reményekkel vágunk bele a 2020-as esztendőbe!

Geoláda statisztika

Másnap lélekben frissen ébredtem, de a talpamon éktelenkedő vízhólyag miatt a fizikai állapotom nem volt 100%-os. A finom reggeli után egy gyors összepakolást követően kijelentkeztem és pár fotót kattintottam a szálláson, de a sűrű köd nem engedett kibontakozni. Kinéztem a buszt, amivel a Gálosfára történő utat gondoltam megtenni. Bőven volt időm, ráadásul a Farm előtt is volt egy megállója, így nem aggódtam, kényelmesen sétáltam ki az útra. Láttam, hogy még legalább 9 percem van, így nekikészülődtem egy önarcképnek a bejárat szép fatáblája előtt, amikor a sűrű ködből előbukkant a busz. Úgyhogy a szelfi elmaradt, rohantam a buszhoz. Pár perc alatt megtettük azt a 3 km-t, ami tegnap a sötétben majdnem egy óráig tartott.

Nagy várakozással vágtam bele ennek a túrának a szervezésébe. Ezt szántam életem első többnapos túrájának. Előzetesen azonban sokat vaciláltam, hogy hol és hogy szakítsam meg a túrát. Eleinte még az is felmerült, hogy tömegközlekedéssel haza jövök, majd másnap vissza, de főleg a hétvégi ritkább járatok és a relatíve hosszú menetidő miatt ezt elvetettem. Így szálláskeresésbe fogtam. Előzetesen már voltak kiszemeltjeim, de az időjárási bizonytalanságok miatt nem akartam jóval előbb foglalni, inkább hazárdíroztam. Amikor már látszott, hogy olyan rossz idő nem várható, írtam pár szóba jöhető szállásadónak. Az elején sajnos csak visszautasító üzeneteket kaptam, de aztán rám mosolygott a szerencse, így ez az akadály is elhárult a három napra tervezett monstre túrázás elől.

Két hete, október 1-jén, kedden új láda jelent meg Baranyában, ráadásul nem is messze tőlem. Kivételesen épp az e-mailjeimet nézegettem, amikor megérkezett az új rejtésről a levél, és egy pillanatra el is képzeltem, hogy gyorsan kapom magam és elindulok érte azonnal.

Lendvadedesi horgásztó

A feleségem révén sokszor járunk Zala megyébe, hisz az anyósomék a kis határ menti városkából, Lentiből költöztek Pécsre. Most az augusztus 20-i hosszú hétvégénket ismét itt terveztük eltölteni, de most igen aktív, bringázós, ládakeresős programot találtunk ki.

Idén a márciusi hétvégék (eddig) mindig remek idővel örvendeztették meg a szabadba vágyókat, de nekem mindig volt valami dolgom, ami miatt a kirándulást mellőzni kellett. Már nagyon vágytam az erdőre és hiába az egész heti túlórákban bővelkedő fárasztó munka, szombatra szerveztem magamnak egy kis túrát. Délelőtt sajnos még be kellett mennem a céghez, de délután az enyém volt. Kettő körül parkoltam le Orfűn és elindultam az Orfűi-tó irányába. A meleg napsütésben lágy szellő fújdogált. Sokan kerékpároztak, a nyaralók többségében nagy volt a sürgés-forgás. Szemmel láthatóan többen takarítottak és a tavalyról elmaradt apró-cseprő javítási munkákkal foglalatoskodtak. A tó partján horgászok nézték a kapásjelzőt. Hamar elértem a Malom múzeumhoz, ahol az első mai napra kinézett geoláda volt.

Ez egy hosszú túra volt, ennek megfelelően a beszámoló is hosszú lesz, ezt megígérhetem. Az elmúlt két hétvégén "elkövetett" két kis séta arra sarkallt, hogy valami megerőltetőbb, hosszabb túrát nézzek. Megint előjött a tervezgetéskor, hogy legyen ez egy olyan túra, amikor nem hajt a tatár, nem kell "időben" hazaérni, legyen idő megállni, ha úgy érzem jónak, nézelődni, letérni, kicsit ládázni, kicsit bóklászni...

Vasárnap délelőtt korizni voltunk a műjégpályán és olyan szép, napsütéses idő kerekedett, hogy kedvem szottyant kirándulni. Ebéd után összepakoltam a cókmókomat és neki indultam a "hegynek". Ismét a Dömörkapu volt a kiinduló pont és ismét a Kis-Rét irányába a sárga sávon, majd a sárga kereszten indult a túra. Ebben aztán ki is merült a hasonlóság. Egyrészt azért mert most a bakancsomat húztam fel, bízva abban, hogy egy hét alatt letaposták a havat, másrészt pedig csodaszép napsütésben vághattam neki az erdőnek, szemben a múlt heti borús, szeles havazással. Nagyobb tempót akartam diktálni, mert kb. ugyanakkor indultam, mint egy hete, de többet szerettem volna menni. Bölcs előrelátásból a fejlámpámat magamhoz vettem, hátha elhúzódna a túra. 

Hirtelen szabaddá vált a szombat délutánom. A gyerekek elmentek szánkázni, a nejemnek más dolga akadt, így gyorsan összeszedtem a cók-mókomat és felautóztam a Dömörkapuhoz. A sárga sávon indultam el a sípálya felé.

Ismét elérkeztünk egy évfordulóhoz, amely számvetésre sarkallja az embert. Ebben az évben érzésre is és km-re is kevesebb jutott a túrákból. Sokadszor más volt a fontosabb és nyáron pedig a szabadság két hete alatt is végig kánikula volt, amikor az ember inkább választja valamely hűs víz partját (vagy medencéjét), mint egy több órás túrát hegyek föl-völgynek le a rekkenő hőségben. A kéktúra füzet is csak kétszer került elő, igaz, hogy szűkebb hazám, a Mecsek gerincén haladt végig, kísérve utamat. Tavasszal Zobák pusztáról jutottam el a "kéken" egy hosszú túrán át a Jakab hegy lábáig, majd nyáron egy fél napos kirándulás erőltetett meneteként átkeltem a nyugat Mecseken is és Abaliget vasútállomásánál fejeztem be idénre a kékezést. Jövőre a Zselici dombság következik.

Viszont két olyan helyen is túrázhattam az év során, ami eddig szűz terület volt számomra. Életemben először jártam a Bakonyban és hiába volt kánikula, azért egy fél napos túrát itt is bevállaltam. Sopronban viszont sokadjára voltunk, de túrázni most először. Rögtön 3 túrát is tettünk a városhoz közelebb eső részeken és azon ritka alkalmak egyike volt ez az októberi hétvége, amikor a család is velem tartott. Hát így esett, hogy idén "csak" 125 egység került a "kilométerórába", míg tavaly ez majdnem 200 volt. Bízom benne, hogy a 2019 ismét sok örömteli felfedezni valót tartogat számunkra. Egy célt már megfogalmaztunk, mégpedig a Gemenci erdőket céloztuk meg családilag. Meglátjuk összejön-e. Persze ez csak rajtunk múlik! :-)

Az őszi erdő színkavalkádjának nincs párja e vidéken. A lombhullató fák az ősz derekán színes avarral borítják utunk, de még a fák ágai is ezer színben pompáznak. Úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb időszak, hogy megtekintsük a tavaly átadott lombkorona sétányt, a nyugat Mecsekben megbújó Sás völgyben.  

Az októberi hosszú hétvégénket Sopronban a Lövér Hotelben töltöttük. A feleségem előre kinézte, hogy a hotel szervezésében vezetett túrákon vehetünk részt és elhatároztuk, hogy élünk is vele.

Gergővel  elhatároztuk, hogy megnézzük a Mecsek Rallye egyik szakaszát. Rallyban jártas kollegámtól kértem tanácsot, mik a szabályok, hová állhatunk, hová nem. Tőle kaptunk egy pontos leírást, hogy melyik nap pontosan mikor és honnan indul és milyen útvonalon halad majd a mezőny és bónuszként még egy rajlistát is adott, hogy "képben" legyünk az elhaladó autók típusát és legénységét tekintve.

Amióta családos ember vagyok, sosem volt még olyan nyaralásunk, amely alatt végig kánikula lett volna. Így, amikor nyár elején – a hűvös júniusban – véglegesítettük az augusztusi szállásunkat Bakonybélben, úgy képzeltem, hogy biztos lesz az ott töltött 5 nap alatt kiránduló idő. Nos az idei nyaralásunk két hetére a sors végig kánikulával örvendeztetett meg bennünket. Amikor már reggel 9-kor 30 fok felett van a hőmérséklet, akkor az ember inkább vízparton, vagy a strandon képzeli el a napot, így a Bakonybélbe tervezett nagy kirándulásokat elhalasztottuk egy másik alkalomra.

Cimboráimmal pár napot a Balaton mellett töltöttünk és szinte kihagyhatatlan programként áthajóztunk Badacsonyba. Induláskor még borongós időnek nézett ki, pont olyannak, amikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a badacsonyi sornál feljebb is merészkedhetünk. Azért biztos, ami biztos, ittunk pár fröccsöt a soron is, a törzshelyünknek számító Vígadó Borozóban. Ekkor persze már hétágra sütött a nap, de azért nekiindultunk a Római úton Tomaj felé. Útközben megbeszéltük, hogy a tűző napon nem biztos, hogy célszerű felkaptatni a hegyre, inkább keressünk valami hangulatos kisvendéglőt. Első próbálkozásunk a Muskátli Étteremben volt, de majdnem teltház fogadott, és a szabadon lévő asztalok is kint a rekkenő hőségben voltak, így gyorsan kifordultunk a vendéglőből. Majd egy utcával lejjebb a „Betérő a vén kocsishoz” nevű egységben kötöttünk ki. Itt alig volt vendég és 8-10 éve egyszer egy jót ettünk-ittunk itt, így azt gondoltuk, ez jó választás lesz. Sajnos a kiszolgálás a kevés vendég ellenére is erősen akadozott. Száraz fehér bort kértünk kancsóban, szódával. Édeset kaptunk, de ami még inkább felháborított az az, hogy a hozzávaló poharak jó 10 perc késéssel érkeztek meg. Ez végképp nehezen magyarázható. A pincérek jól láthatóan sürögtek-forogtak, a lendülettel nem volt baj, csak hatékonyság nem párosult hozzá. Eleinte még megnézegettük az étlapot, mert páran ettünk volna, de ahogy alakultak a dolgok, letettünk erről, megspórolva magunknak még néhány borítékolható csalódást. Megpróbáltuk leerőltetni a kihozott italokat és ez idő alatt páran mégiscsak arról kezdtünk el beszélni, hogy mégsem kellene kihagyni a hegyet. Végül négyen, Csucsu, Laci, Robi és jómagam vágtunk neki a lankásnak éppen nem nevezhető hegyoldalnak.

A soron következő kéktúra szakaszon a Jakab-hegy meghódítása várt rám. Mondhatom azt, hogy most hosszú ideig ez az utolsó olyan terep, amit nagyrészt ismerek, még ha a Jakab hegyen utoljára a 2000-es évek elején jártam is, de gyerekkoromban sokszor kirándultunk ide. Később az Őrségben tekergő kétúra útvonal egy-egy rövidebb szakasza és a célegyenes lesz majd ismerős terep, de addig átvágok majd az ismeretlen Somogyországon és Zala megye nagy része is teljesen új terep lesz.

Hosszabb szünet után egy viszonylag hirtelen ötlettől vezérelve kirándulást terveztünk e hétvégére. Az időjárás úgy alakult, hogy a vasárnap lett a befutó. Én javasoltam Óbányát, mert nálam volt az "A malomnak nincsen köve" elnevezésű mozgó geoláda és az Óbányai Stein malomhoz terveztem rejteni. Persze, ha a többiek élénken tiltakoznak és más célpontot javasolnak, akkor sem estem volna kétségbe, de szerencsére senkinek nem volt kifogása.

Az idei túraszezonom késve indult, ami részint a lassan induló tavasznak és a sok munkának tudható be. Mindenesetre két hete azért csak összehoztunk egy 15 km-es túrát bemelegítésnek. E nélkül nem mertem volna nekivágni egy 20+ km-es túrának. A főpróba jól sikerült, így rövid szervezés után lefixáltam ezt a pénteket május derekán. Utólag láttam, hogy szinte napra pontosan egy éve már a második kéktúrás napomat nyomtam a Geresdi-dombságban. Ez volt az első olyan kéktúrám, ahol nem volt biztos a befejezés helye, ugyanis felkészültem arra, hogy ha már a Büdös-kúti pecsételő helynél nagyon elfáradnék, akkor a Remete rétnél felszállok egy buszra, de ha még bírom, akkor elmegyek a Patacsi mezőnél lévő pecsételő pontig és aztán onnan csorgok le Éger-völgybe. Ezért előzetesen kinéztem a buszokat mindkét opcióra felkészülve. A másik elhatározásom az volt, hogy nem sietek, sokat pihenek, azért, hogy a vége is pozitív élményekkel teli és ne egy fáradtságtól vánszorgó se-lát-se-hall befejezés legyen. Még azon is morfondíroztam, hogy ennek érdekében elengedem a geoládázást, hisz ez a szakasz van a lakhelyemhez a legközelebb, ezekhez a ládákhoz szinte bármikor elmehetek, ne most pazaroljam az időt rájuk.  Végül azért csak beterveztem 4 geoládát, amelyek szigorúan az útvonalba estek.

Hosszú kihagyás után ismét kirándulást terveztünk egy kis geoládázással egybekötve. A Kelet-Mecsek eddig általunk be nem járt területét tűztük ki célul: A Vékénytől délre eső vidéken egy olyan körtúrát néztem ki, amely kb 10-12 km-es, azért hogy kényelmesen geoládázhassunk, pihenhessünk, ha kedvünk támad és a végén jóleső legyen a fáradtság, ne terhes. Az előzetes tervezéskor az a dilemma merült fel, hogy a felfelé vezető út, (azért, hogy érinthessük a GCPCPC geoládát) kevésbé járt, jelöletlen turistaút, mely egy patak mederben vezet. A láda utolsó megtalálója jól járhatónak jelölte az utat, de ő januárban járt erre, így friss infó nem volt arról, hogy a vegetáció mennyire indult be. Némi plusz logisztikával indulhattunk volna Kárászról is és akkor egy "U" alakot jártunk volna be, mire Vékénybe érünk. Ekkor kimaradt volna a fent említett láda, de helyette lett volna más. Végül maradtunk a körtúránál. Így egyszerűbb volt a logisztika. 10 órakor találkoztunk a faluban. Az előzetesen parkolóhelyül kinézett Polgármesteri Hivatal előtti részt pont most térkövesítik, így egy picit feljebb hagytuk az autókat.

Véget ért egy élményekben és kilométerekben gazdag év. Sok tapasztalat, még több remek hangulatú séta és bringázás, nem utolsó sorban 107 db láda került a 2017-es év mellé. Ebben a blogban - egy kivételtől eltekintve - a kirándulásokról írtam túranaplót. A bringázások nem elsősorban a látnivalók miatt emlékezetesek, hanem a jó társaság vagy a keresendő ládák ürügyén letekert kilométerek okán kerültek bele az alábbi összesítésbe, de azokról nem született képes-szöveges beszámoló.