Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Tavaszi kirándulás

2020. 03. 28.

2020. március 28. - Okulare

fejlec.jpg

Két hete tart a "homeoffice" mind nekem, mind a gyerekeknek és az utóbbi napok téli időjárása már annyi szabad levegőt sem engedett, mint az első héten. Én magamon éreztem leginkább, hogy nagyon kikívánkozom. Mivel a sürgető kerti munkákkal még a hó érkezése előtt végeztünk, így tulajdonképpen a kertbe nem volt miért kimenni, így elhatároztam, hogy elmegyek és járok egyet az erdőben. De aztán a feleségemnek és a fiamnak is kedve volt kimozdulni, így Kata lányom kisebbségben maradt és neki is kötelezővé vált a mozgás a friss levegőn. Igyekeztem olyan útvonalat választani, ami talán nem annyira népszerű. Elkerültük a nagyobb réteket, kilátókat, vízpartokat, egyéb, érdeklődésre számot tartó turista látványosságokat. Persze így is sok leparkolt autóval találkoztunk és nagyon sok bringás volt a mecseki utakon, de a szabály úgy szólt, hogy túrázhatsz, kirándulhatsz, sétálhatsz, bringázhatsz, de csak szigorúan azokkal, akikkel amúgy is egy háztartásban laksz és ha mégis összefutnál idegenekkel, akkor a találkozást minimalizálni kell és lehetőleg tartani kell a 2 m-es távolságot.

11 órakor parkoltunk le a Lapisnál és rögvest elindultunk a sárga kereszten, de aztán ahelyett, hogy egyenesen végigmentünk volna rajta a Büdös-kútig, (terveimmel ellentétben) letértünk a zöld keresztre. Mire gyanút fogtam, hogy rossz irányba megyünk, addigra már megtettünk jópár métert, és így inkább mentünk tovább, annyira jó volt a melengető napsütésben a lankás úton medvehagyma mezők közepedte sétálni, hogy nem hagytam veszni ezt az idilt. Szépen leereszkedtünk a Remete-rét szomszédságába, de nem mentünk le a rétre, hanem a nagy parkolónál visszafordultunk a meredek hegyoldalnak. Nemsokára egy kidőlt fa állta az utunkat, amelyre rátelepedve kicsit pihentünk és a csapat fele elfogyasztotta a szendvicsét is. Aztán nemsokára felértünk a sárga kereszt útjára, amelyen erdetileg terveztem az utat. Így összeszedtünk 1,5 km pluszt és +/- 70 méter szintet, de sebaj. Azt persze éreztem, hogy nagyon szezon eleji a formám. Lassan haladtam, fújtattam, izzadtam, igaz a málhászsák is rajtam volt.

Itt jegyezném meg, hogy eredendően is kirándultam volna ezen a hétvégén, hisz a vírus veszély előtt még a következő hétre, az óraátálítás utánra terveztem az idei első kéktúrás kalandomat és új cípőt is vettem, hogy ne ismétlődjön meg a tavaly őszi fiaskó. Tudtam, hogy egy új cipőt nem egyből élesben kell betörni, ajánlott előtte egy-két rövid túrát beiktatni, hogy egy kicsit összeszokjunk. Most sajnos lesz mód összeszokni, már amíg engedik az ilyen rövidebb, lakóhelyhez közeli sétákat, túrákat.

A cipő eleinte kicsit szoros volt. Számomra új megoldással bír, mert nem igazi fűzője van, hanem egy vékony (és gondolom strapabíró) madzag, ami végtelenített és szorosra húzás után egy kis csipesszel kell rögzíteni. Lehet, hogy túl szorosra húztam. Mindenesetre a túra harmadánál már nem éreztem a szorítást, ellenben jól tartott és kényelmesnek tűnt így elsőre. Na de majd még lesz módunk összeszokni az első igazán hosszú túra előtt. 

A másik debütáló eszköz, amit ezen a túrán kipróbáltam az egy óriási szívószál volt. Többször láttam már (jellemzően terepfutóknál), hogy nem veszik le a folyadékpótlás miatt a hátizsákot, hanem a zsákban lévő kulacsból szinte menetközben, vagy 20-30 másodpercre megállva szívnak pár kortyot egy műanyag csövön keresztül. Egyszer megnéztem, hogy nálam egy ivás az legalább 2-3 perc. És bizony egy-egy combosabb emelkedőn többször is meg kell állni, mert kell a folyadék. És így tulajdonképp egy hosszabb túrán akár 20-30 percet is megspórolhat az ember, ha pár korttyért nem málházza le magát, hanem csak szív egyet a csutorából. Nagyon hasznos jószág, így a téli periódusban én is beszereztem egyet. 

A harmadik újdonság az egy túrazokni volt, bár ilyen 10 km-es túrákon még sosem volt vízhólyagom, de a tavaly őszi 2x30+ km-es Kéktúrán összeszedtem egy jó nagyot. Állítólag ezek a speckó zoknik csökkentik a kidörzsölődés és ez által a vízhólyag kialakulásának esélyét. De ez majd ténylegesen úgyis csak a következő Kéktúrán fog kiderülni.

Ennyi újdonság után térjünk vissza a természetbe. Egész pontosan a Büdös-kúti kulcsosház feletti gerincre, ahol több út kereszteztődésében kényszerűségből megálltunk, mert előttünk egy család lassan haladt és nem akartuk őket 2 m-nél jobban megközelíteni, ezért inkább megvártuk, míg leértek a hídhoz. Az kissé bosszantó volt, hogy pont a hídon megálltak nézelődni, így pár perc múlva, mikor ismét látótávolságon belül kerültünk, felvont szemöldökkel néztünk egymásra a feleségemmel. Lassítottunk, hátha észreveszik a tétovázásunkat és rájönnek, hogy mi lehet az oka. Magamban felmerült, hogy most szóljak oda, hogy szeretnénk átmenni és addig tessenek szívesek kicsit arrébb húzódni? Mindenesetre erre már nem került sor, mert szerintem rájöhettek, hogy mi is a szitu és elindultak. Így mi is átkelhettünk a hídon. Mivel a fedett pihenőben is ültek már, és ez a család meg megcélozta a kulcsosház teraszát, így mi rögtön elindultunk a ház mögött a kék sávon és a háztól kb. 50 méterre egy farönkön pihentünk, ittunk egy kis vizet és elfogyasztottuk a maradék szendvicseket. Majd elindultunk felfelé. Közben egy idősebb házaspár is megállt eszegetni tőlünk kb. 20 méterre, majd a Baranyai Természetjárók Pantheonja felől is felcaplatott egy család, egyenesen felénk. Most mi voltunk előnyben, így ők vártak egy kicsit, talán le is ültek pihenni. 

Mi szépen haladtunk felfelé. Meg-meg álltunk egy-egy farakásnál. Hol a Gergő mászott fel, hol a Kata próbálkozott egy-két rönk megemelésével. Persze ez esélytelen próbálozásnak bizonyult. Meg is ígértem neki, hogy kiszámolom, hogy kb mekkora egy ilyen rönk súlya. Ha feltételezzük, hogy 2 m hosszú és 50 cm átmérőjű, akkor körülbelül 270 kg lehet a súlya. Úgyhogy Katának még pár tányér spenótot meg kell ennie ehhez a mutatványhoz. Fent a gerincen a szemfüles Kata észrevett egy sokkal jobban hozzáíllő farakást, amely kb 120 cm-s és kb 10-15 cm átmérőjű ágakból állt. Innét választott egy szimpatikusat és innentől együtt mentek tovább. Itt pihentünk is egy kicsit és készült egy "csoportkép" is. Aztán vártunk pár percet, mert a korábban megállásra késztetett család most ért utól minket, és így most ők kerültek előnybe. Vártunk pár percet és utánuk eredtünk. Szerencsére ők gyorsabbak voltak, mint a Büdös-kútnál elkerült család, mert ők élve ezzel a pár perc előnnyel, el is tűntek a szemünk elől, többé nem láttuk őket. 

Az út szinte végig saras volt, bár ezen nem lepődtünk meg, hisz két napja még 20-25 cm hó takaró fedte. Helyenként még kitartottak a hófoltok, de azért a napsütés és a +15-16 fokos meleg megtette hatását. Az úton szép kis hóolvadék erecskék folytak lefelé. A mélyedésekben, - melyeket a fakitermeléshez használt munkagépek kerekei vájtak az útra, - kis tavacskák keletkeztek, melyekbe nemsokára beköltözhetnek az erdei békák. Hamar felértünk a gerincre, ahol a sárga sáv keresztezte utunkat. Itt lehetőség lett volna pihenni az Unferdorben József favágó emlékére állított kereszt tövében lévő padon, de már korábban pihentünk egyet, most nem volt értelme megállni. Inkább tovább haladtunk. Eredendően a Fehér-kúti kulcsosház felé akartam menni, de így menet közben úgy tűnt elég lesz, ha kicsit előbb rákanyarodunk a célegyenesre, ezért a zöld sávra váltottunk és dél felé indultunk. Itt is egy erőteljesebb kapaszkodó várt ránk, de aztán hamar lankássá szelidült az út. Épp elég volt a sárral küzdeni, bár ez nem olyan mély volt, mintha több napos tavaszi áztató eső után lettünk volna, de azért épp eléggé csúszott. Aztán elértük az aszfaltutat, amely végighalad a Közép-Mecsek gerincén, összekötve a 66-os utat a Pécsről Orfűre illetve Abaligetre tartó úttal. Innét párszáz métert az aszfalt mellett bandukoltunk, majd a sárga kereszt becsatlakozása után pár métert még bevetettük magunkat az erdei útra, amely az aszfalttal párhuzamosan haladt a Lapisig. Nem sokkal fél három után pillantottuk meg az autót.

Jól elfáradtunk a végére, rajtam érződött a szezon eleji forma. Így utólag azt mondom, talán jobb is, hogy ezek után csütörtökön nem tudok elindulni a 3 naposra tervezett Kéktúrára. Egy kicsit még dolgozni kell az erőnlétemen. A család többi tagja is jól érezte magát, így nem lehetett okunk a panaszra.

terkep.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr7115567182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.