Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Tekergés a zalai dombokon

2019. 08. 17-19.

2019. augusztus 29. - Okulare

20190817_183940.jpg

Lendvadedesi horgásztó

A feleségem révén sokszor járunk Zala megyébe, hisz az anyósomék a kis határ menti városkából, Lentiből költöztek Pécsre. Most az augusztus 20-i hosszú hétvégénket ismét itt terveztük eltölteni, de most igen aktív, bringázós, ládakeresős programot találtunk ki.

Szombat

Mivel pénteken éjfélkor értünk a szállásra, és szombaton nem a kakassal keltünk, ezért délelőtt elcsaltam a nejemet, hogy tegyünk egy rövid sétát a közeli Barabásszeg környékén azzal a céllal, hogy kedvenc mozgóládámat, a Dél-Dunántúli Kéktúra ládáját arrébb vihessem. Gondoltam lesz egy kellemes 40-50 perces sétánk az árnyat adó fák között kanyargó turistaúton. Hát az árnyék nagyjából meg is volt, csak a turistaút nem. A kéktúra útvonala ezen a szakaszon teljesen benőtt, gazos, csalános és helyenként mocsaras volt. Sokat kellett kerülni, de az erdőben meg áthatolhatatlan szeder és iszalag csoportok jelentettek minduntalan akadályt. A ládától 300 méterre gyakorlatilag zsákutcába kerültünk, mindenfele csalán vagy egyéb kellemetlen növény állta utunkat. Zita meg is állt, és mondtam neki, hogy várjon meg itt, mert nincs értelme két embernek összecsípetni magát. Én már többször átéltem ezt az érzést, amikor térdig, combig olyan, mintha ezer tűvel szurkálnának, zsizsereg az ember lába. Egy idő után viszont az érzés nem fokozódik. Tehát az újabb csaláncsípések már nem okoznak további kellemetlenséget. Legalábbis én így tapasztaltam. 1-2 nap alatt pedig szépen lassan csitul és a végén elenyészik az érzés. Szóval ilyen körülmények között leltem meg, immár ötödszörre ezt a ládát. Az lesz egy magasztos pillanat, amikor majd úgy találom meg, hogy én is effektive a kéktúrát járom. Ugyanis az az elhatározásom, hogy a kéktúrát folytatólagosan teszem meg Szekszárdtól Irottkőig, tartva a szakaszok sorrendjét és a menetirányt. Azt nem tudom, lesz-e majd valami, ami miatt ezt az elhatározásomat felül kell írni, de amíg lehet, addig igyekszem eképp haladni. És így majd nagyjából Nagykanizsa környékére saccolom a „nagy” találkozást, bár ez erősen függ attól, hogy egy-egy évbe hány túranapot tudok vállalni. Idén még egyet sem mentem, de októberre tervezek egy három napos túrát, amivel Abaligetről hipp-hopp Kaposvárra jutok majd el. Meglátjuk sikerül-e. Szóval visszatérve erre a napra, a ládát megtaláltam és visszaevickéltem a Zitához, majd együtt kiküzdöttük magunkat a rengetegből és Vörösszegtől Barabásszegig felé vittük pár métert az aszfalton, majd egy jobb oldali letérésnél elrejtettük az utánunk jövő kesserek örömére. A rejtés után visszatértünk a néhány méterre várakozó autóhoz és hazamentünk ebédelni.

20190817_191646.jpg

Úton Lovászi felé

A hétvégének a Dél-Zalai kerekezés ládái adták a fő attrakciót. De hogy ne teljesen felkészületlenül kezdjünk neki a vasárnapra tervezett 40+ km-es körnek, ezért délután a szieszta után elindultunk egy bemelegítő körre az általunk már oly sokszor megjárt és szeretett dedesi tóhoz vezető bringaúton. Nagyon szeretjük ezt kis erdei bringautat és tényleg sokszor megjártuk ezt a pár km-t a gyerekekkel is. Alig-alig emelkedik, szinte végig árnyékos így a legnagyobb kánikulában is kellemesen járható. Fent a tó nagyon szép, szinte érintetlen, háborítatlan a környezet. Csak egy kis büfé jelenti a civilizációt. De most csak pár percre álltunk meg, és aztán tovább gurultunk Lendvadedes felé. Át bringáztunk a pár házas kis falun és a lovászi láda kedvéért áttoltuk a hegyen átvezető kavicsos úton a bringákat, mert az 1,8 km-en 115 m szintemelkedés számunkra túlságosan meredeknek bizonyult. Sajnos felfelé nagyon szemtelen és kellemetlen legyek hada lepett meg minket. Győztünk csapkodni. Fent a gerincen kis nyaralók, hétvégi házak sorakoztak. Némelyik rendezett volt, némelyiken viszont látszott, hogy évek óta nem látogatják. Itt hosszabban pihentünk, majd némi hullámzó dombság következett a gerincen, majd aztán a túloldalon lazán leszáguldottunk a hangulatos kis völgybe, mely Lovászi felett húzódik. A láda megtalálása után immár szelídebb módon leereszkedtünk a főútra és kipróbáltuk Lenti környékének legújabb "osztott" pályás bringaútját. A lemenő nap aranyló fényében értünk vissza a szállásunkra. Szuper kis bringázás volt. A GPS szerint 21,8 km tettünk meg.

20190817_194434.jpg

Mindig a sárga úton

Vasárnap

Az előző napi ráhangolódás után a mai bringatúrának a nyomvonalát a Dél-Zalai kerekezés északi (GCDZKE) és déli (GCDZKD) ládasora adta, melybe beékelődött egy virtuális láda (GCVTYM) is. Reggel átautóztunk Csömödérre és onnan drótszamáron indultunk a Dél-zalai dombság lankái közé. Először Pákán álltunk meg a 2. és 3. pontért, majd kis pihenés után tovább indultunk Kányavár felé. Ezen a szakaszon még csak messzebbről szemlélhettük az árnyakat adó fákat, de Kányavár után befordultunk a dombok irányába. Mielőtt nekivágtunk volna a kapaszkodónak, jobbra letértünk egy kis tisztásra és leraktuk a bringákat, hogy a néhány száz méterre lévő 4. pontot gyalog keressük meg. Egy kis tisztáson lekötöztük egy fához a bringákat, mert az ördög nem alszik és nekivágtunk a szinte sík erdei ösvénynek. A laza szerkezetű lombkorona okán a napfény játszi könnyedséggel táncolt mindenhol, kellemes hangulatot adva utunknak.

20190818_121303.jpg

menedékház Kányavártól dél-keletre

Hamar elértük a rejtekadó házikót, de a láda nehezen adta meg magát. Kétszer is átvizsgáltam a szóba jöhető rejtekeket, mire észrevettem, hogy kikandikál a sarka. A szép erdőben kedvünk lett volna tovább sétálgatni, de még sok-sok kilométer várt ránk két keréken, ezért igyekeztünk vissza a bringákhoz és aztán nekiveselkedtünk az emelkedőnek. Itt több mint fél kilométer emelkedő várt ránk, majd egy könnyed lejtő vezetett be Lipseszentadorjánba. Innét ismét emelkedni kezdett az út és a csúcspont a láda 5. pontja, amely a haza kőolaj- és földgáz bányászat megkezdésének 50. évfordulójára állított emléket. Itt megpihentünk egy kicsit, előkerültek a szendvicsek is. Innét egy klassz lejtő következett, mely hosszan vezetett be minket a Kiscsehibe vezető völgybe. Budafánál megálltunk, hogy a déli multiláda 1. pontját is bezsebelhessük. Kiscsehitől délre átkeltünk a főúton és egy majdnem 4,5 km-es és közel 140 m szintemelkedésű szakaszon araszoltunk felfelé. Ez volt a túránk leghosszabb egybefüggő emelkedője.

20190818_135544.jpg

erdészeti út Kiscsehitől délre

Eleinte tűző napsütésben, majd, ahogy kanyarodott az út, úgy egyre inkább árnyékban. Hála a nullához konvergáló autóforgalomnak, végig az árnyékos oldalon haladhattunk a betonozott erdészeti úton. Felértünk a túra legmagasabb pontjára, ahonnét egy 3 km-es "hullámvasúton" haladtunk, helyenként páratlan panorámával, néhol meg a sűrű erdővel karöltve. Itt szembe találkoztunk egy szintén bringázó párossal. A déli multi 2. pontjánál kerékpárral tettünk egy kitérőt, hogy a Vétyemi erdőrezervátum (GCVTYM) virtuális pontját megkeressük és nem mellesleg a gyönyörű erdőt is megcsodálhassuk. Ezt a bekötőút majdnem a ládáig elég széles, akár autóval is járható földes út, csak az utolsó pár méter szűkül be igazi ösvénnyé.

Úton a vétyemi ősbükkös felé

Mivel végig kellemesen lejtett az út, így befelé gurultunk, visszafelé egy szakaszon toltuk a bicajt. Amikor visszaértünk a kereszteződéshez egy kis autó épp rá is kanyarodott erre az erdei útra. A hátulján egy siklóernyős sziluett volt felragasztva, meg is beszéltük a nejemmel, hogy tán csak nem egy eltévedt pilóta keresésére indultak.

20190818_144720.jpgKövetve Európát hazánk a 20. század végén indította el erdőrezervátum programját, és hozta létre 63 területet magában foglaló hálózatát. Dél-Zalában két erdőrezervátum van, Csörnyeberek és Vétyem. Ez utóbbi a régió egyik jellemző erdőterülete, ahol természetvédelmi oltalom alatt sikerült megőrizni a természeteshez közeli állapotokat. Ez az országos szinten is kiemelkedő bükkös minőségében felülmúlja hazánk legjobbjait. Elsődleges növényfaja a zalai bükköny, melynek példányai majd 200 évesek. Érdekessége, hogy ez a legalacsonyabb zonális bükkös. Ezen értékei miatt 1976-ben az Országos Természetvédelmi Hivatal határozatában védettnek nyilvánította a területet. A Vétyemi Erdőrezervátum 183 ha került kialakításra, míg ezen belül 31 ha terület az ősbükkös, s körülötte a védőzóna.

A terület mindig is értékes fában gazdag volt. Így nem véletlen, hogy a 19. században jelentős üveghuta működött itt. Ez Zala mellett Vas és Somogy megyéket látta egyszerű poharakkal, palackokkal és nagyobb méretű üvegedényekkel. A század 60-as éveire azonban a terület kimerült, így a huta megszűnt a fák pedig azóta háborítatlanul nőnek.

forrás: a geoláda weboldala

Aztán innét egy nagyszerű lejtmenet következett a sűrű, árnyat adó fák között, melyet több kisebb-nagyobb kanyar tett még élvezetesebbé, hogy aztán kigurulva az erdőből a sík és egyenes szakaszon tekerve jussunk ki Tormaföldére. Itt már igencsak felmelegedett a vízkészletünk és azon tanakodtunk, hogy érdemes-e kitérőt tenni a falu központjába, hátha van egy bolt vagy egy kocsma, amikor észrevettünk egy rozsdás kutat. Szerencsére működött és friss, hideg vízzel hűsítette minket. 

20190818_150607.jpg

Tormafölde felett

A felfrissülés után elindultunk északi irányba, immár ismét a dombok mellett vezető hangulatos, ámde sík úton. Nem kellett sokáig tekernünk, hogy elérjük a Lovászi felé vezető úton elbújt 3. pontot. Egész pontosan ez a láda a Kerka folyó hídjának pillérén, az úttest alatt pihent. Itt találkoztam a mai nap egyetlen csalánjával is, de az előző nap délelőtti Kék-túra mozgóláda megkeresésekor kapott dózishoz képest ez csak egy kis bolhacsípés volt. A jelszótöredék feljegyzése után elfogyasztottuk a maradék szendvicseinket is és tovább indultunk.

20190818_152904.jpg

Kerka folyó

20190818_163913_1.jpgA déli láda utolsó két pontja igen közel volt egymáshoz Szécsiszigeten, ahol pár hűsölő bivaly is nyugtázta erőfeszítéseinket. Ezzel a déli ládasorral végeztünk is, de még vissza volt az északi ládasor legelső pontja. Ezért hamar indultunk is Csömödér felé. A végére hagytuk a legnehezebb pontot, ezt a dombot meg sem kíséreltük nyeregben megtenni, hanem a két bringát és egy pihenő feleséget hátrahagyva gyalog indultam neki az 1 km-es útnak a kápolnáig. Az út 5-600 méteren erősen emelkedett és aztán váltott csak át szelíd lankává. Viszont a nap sugarainak fákon átsütő táncoló játéka kárpótolt a fáradalmakért. A kápolnát megkerülve tudtam a bejárathoz feljutni a jelszó töredékhez. Visszafelé mókás viber üzeneteket váltottam a bringák őrével. Lefelé sem volt olyan könnyű a haladás, mert az apró kavicsos, homokos talaj elég rendesen csúszott a lépteim alatt. De aztán hamar leértem és felkerekedtünk, hogy befejezzük a kört. Annyi restanciánk volt még hátra, hogy a Pécsről magunkkal hozott Magyarország katonái (GCMKAT) elnevezésű mozgóládát elrejtettük a magyar Maginot vonalat bemutató részen, a GCMMV ládához közel. Innét már nagyon rövid kis kerékpár úttal értünk a kocsihoz és újabb remek élményekkel gazdagodva tértünk vissza Lentibe a szállásunkra.

Az alábbi térkép támpontul szolgálhat annak, aki szeretné ugyanezt a kört megtenni. Az előzetes tervezéskor készítettem, amikor még úgy gondoltam, hogy a GCMKAT ládát az elején elrejtjük, de végül módosítottam ezen és a végére maradt.

del_zalai_kerekezes_terkep.jpg

 

Hétfő

20190819_134518_1.jpgIgen meleg és felhőtlen időjárásnak néztünk elébe, így az előre eltervezett, hosszú, napsugárzásnak kitett bringázásról lemondtunk és inkább egy könnyed pihentető napot szántunk magunknak. Egy korai ebéd után átmentünk Szlovéniába, a határ túloldalán nem messze egy kis faluban egy orchidea farmot látogattunk meg. A Zita gyengéi a virágok és az orchideákat is nagyon szereti. A hely egyébként nagyon profi és a sok növény közt szép számmal találunk magyar nyelvű információs táblát is arról, hogy mit láthat a magamfajta botanikában járatlan érdeklődő. Egy erős egy órás nézelődés és vásárlás után Lendvára mentünk és ott két geoládát is megkerestünk. Az egyikért a várhoz mentünk, majd átautóztunk a páratlan kilátással rendelkező Lendva-hegyi Szentháromság kápolnához. Itt az egyik irányba a Lendva-patak völgyére láthattunk rá, Magyarország felé pedig a gyönyörű szőlősorok által megrajzolt dimbes-dombos vidék kontúrvonalait szemlélhettük meg. Nem messze innét egy kissé tájidegen, fémből épült kilátó telepedett rá az egyik dombtetőre, de ide most nem mentünk el. Azt majd egy másik alkalommal nézzük meg. Visszatérve Lentibe egy kis pihenő után felkerekedtünk és bringáztunk egyet a városban, majd felkerekeztünk a Dedesi tóhoz. Ott megpihentünk, néztük a háborítatlan természetet, majd legurultunk vissza a városba és egy finomat vacsoráztunk a Rózsakert étteremben. Vacsi után a szürkületbe még kitekertünk a Sárberki tóhoz is, de a körülnézéshez már sötét volt, még egy sörhöz még nem, így én ittam is egy korsóval. Ezzel ért véget ez az aktív hétvége.

20190819_150610.jpg

20190819_150847.jpg

Panoráma a kápolnától

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr1515031224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.