Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Havas séta a Kis-rét felett

2019. 01. 05.

2019. január 07. - Okulare

fejlec.jpg

Hirtelen szabaddá vált a szombat délutánom. A gyerekek elmentek szánkázni, a nejemnek más dolga akadt, így gyorsan összeszedtem a cók-mókomat és felautóztam a Dömörkapuhoz. A sárga sávon indultam el a sípálya felé.

Az első méterek megtétele után bosszankodni kezdtem, mert se kesztyűt, sem dupla zoknit nem húztam és bizony az északi szél meg-meg induló rohamai elől a lombjukat vesztett fák nemigen védtek meg és hamar fázni kezdtem. Úgyhogy rögvest megálltam és ittam két pohár meleg teát, majd egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolva "kapaszkodtam" fel közel 60 m szintet a sárga kereszt elágazásáig. Hamar bemelegedtem és itt már egyáltalán nem fáztam. Majd a sípályáig ezen a keskenyebb ösvényen haladtam az enyhén lejtős úton. A sípályán remek hó volt és páran szánkáztak is, de a szél nem tette barátságossá az időjárást a téli sportok szerelmeseinek. A felvonó most nem üzemelt. Egy-két fényképet kattintottam és végképp eldöntöttem, hogy a fényképezőgépet a nyakamban viszem tovább és ráhúzom a zipp-zárt. Át keltem a sípályán és a szánkópályán is, majd hamar elértem a Kis-rét feletti részt. A fák között látszott, hogy páran ott is szánkóznak és egy kis quadon is elindult két ember Kantavár felé a meredek emelkedőn. Innét az én utam is emelkedőbe csapott át és nagyon beszűkült. Innét már csak egy ember lábnyoma látszott, aki nemsokkal korábban jöhetett velem szemben. Híres nyomolvasóként :-) egyből vágtam, hogy valószínű felnőtt és gyakorlott, jó kondiban lévő ember lehetett, mert a lábmérete az enyémmel volt nagyjából egyforma viszont konzekvensen dupla akkorákat lépett, mint én. Én a hótaposó csizmában voltam, ami nem igazán túrázásra találtak ki, így én nyilván jóval kisebbeket léptem, de talán jó útviszonyok és lábbeli esetén sem lépnék ekkorákat.

06.jpg

A Kis-rét felett találtam néhány betontuskót, amik szép sorban egymással párhuzamos két vonalat követve sorakoztak jó pár méteren. Elképzelésem sincs, hogy mi lehetett ez. Megkérdezem a "Régi Pécs" facebook csoportban, hátha valaki tudja. Meg is jött a válasz, ezek a sísánc alapillérei voltak a 60-as éveben. Kis fényképezés után tovább haladtam az egyre keskenyebbé váló ösvényen. Egy kis részen csak fiatal fácskák voltak, melyek a szél hatására a völgy irányába meghajoltak, alagút szerű hatást keltve ezzel. Néhány helyen még a fejemet is le kellett hajtani, hogy elférjek alattuk. Majd egy enyhe kanyar után megpillantottam azt a három törzsű fát, melyek gyökerei között egy geoláda rejtőzött. Hamar megtaláltam a kis ládikát. Sajnos a teteje törött volt és egy kis rágcsáló már megkezdte a logbook kemény fedelét. Sikeresen logoltam és visszarejtettem a hótól és víztől védett kis üregbe a ládát. Itt megnéztem a térképet, hogy vajon lenne-e idő arra, hogy egy nagyobb kört megtéve Kantavár felé kerüljek. Mivel már majdnem fél 4 volt így elvetettem ezt és úgy döntöttem, hogy tovább haladva a sárga háromszögön fogok felsétálni a TV toronyhoz, majd onnan lecsorgok a Dömörkapuhoz. A kereszteződést hamar elértem, és ott találkoztam három idősebb emberrel. Egy pillanatra hezitáltam, hogy szóljak-e nekik a félúton a turistaútra dőlt fáról, de mivel én könnyedén, az előttem járó ember nyomait visszafelé követve megkerültem erőfeszítés nélkül, így gondoltam, hogyha ők bevállaltak egy ilyen havas-jeges túrát, akkor biztos vannak annyira jó kondiban, hogy ez a pár lépés kerülő sem okoz majd nekik gondot. Azt gondoltam, hogy innét majd emelkedni kezd az út, hisz a TV-torony a Misina csúcsára épült, de az út csak nem akart emelkedni.

18.jpg

Közben találtam egy padot is, ami nagyon újnak nézett ki, már amennyire a rátelepedett hótakarótól látszott. Pontosan bemértem a koordinátáját, hogy be tudjam jelenteni a turistautak.hu térkép szerkesztőinek, ha hazaérve azt tapasztalom, hogy nincs fenn még ez a POI. Visszatérve a szintekhez utólag megnéztem, 490 méterről az alsó parkolóig 526 méterre kapaszkodott fel az út, de volt benn egy lefelé menet is. Mindez 1,1 km alatt, így ez tényleg semmiségnek tűnhetett. Utána az alsó parkolótól a torony aljáig viszont elég meredek volt, de ezt meg már csukott szemmel is megtettem volna. Szerintem ez az a rövid erdei szakasz, amit életemben legtöbbször teljesítettem. A TV toronyhoz már igencsak szürkületben érkeztem, ami nem csoda, hisz negyed öt felé járt az idő. Mégis megálltam és fényképeztem párat, mert eddig csak hallottam, hogy teljesen felújítják a régi, - évek-évtizedek óta elhagyott - éttermet, de most a saját szememmel is tapasztalhattam, hogy a vázszerkezetig lecsupaszítva várja, hogy elkezdődjön az építkezés. 

Egy 2017. augusztusi cikk szerint:

  • Misina étterem épületének földszintjén az eredeti éttermi funkció mellett információs pontot alakítanak ki;
  • Az étterem emeletén egy kiállítótér és egy kávézó kap helyet;
  • Az épület tetején a téli időszakban korcsolyapálya, a nyári hónapokban pedig minigolf pálya várja majd a vendégeket;
  • A területen felnőtt- és gyermekjátszóteret is kialakítanak;

És persze bátran azt is leírják a cikkben, hogy "(...) jövő ilyenkorra már egy teljesen megújult Misina-tető várja a kirándulókat. (...)". 

forrás: www.pecsma.hu 

No ez azért nem sikerült, de fő, hogy egyszer talán készen lesz és bármi is valósul meg a tervekből, az valóban jobb lesz, mint az a szellem járta üres étterem.

21.jpg

Innét aztán meredeken lefelé indultam a síház irányába a sárga sávon. Egy kisgyerek még csúszkált a turistaúton szánkójával, de a hangokból ítélve még többen lehettek a sípályánál is. Hamar odaértem és láttam hogy egy fiatalokból álló társaság egyik tagja arról győzködi a többieket, hogy még egyet csússzanak le az aljára. Gondolom a többiek hezitálása nem is a lecsúszás miatt volt jogos, hanem az azt követő felfele út hossza okozott erős gondolkodási kényszert. Milyen jó is volt márciusban Ausztriában a Rittisbergen a 7 km-es kivilágított pályán csúszni, ahol a rajt területre kényelmes libegő vitt fel minket és a szánkókra sem volt gondunk. Aztán hamar tovább indultam és elkövettem egy hibát. A háztól nem kapaszkodtam vissza a pár méterrel feljebb húzódó turistaútra, hanem elindultam egy jelzetlen úton vele párhuzamosan, hogy majdcsak beletorkollik a turistaútba. Hát ez az út tele volt a hó leple alatt megbújó szikladarabokkal, kövekkel. Minduntalan megcsúszott rajtuk a lábam és a bokaficamot kockáztatva nagyon óvatosan haladtam a szürkületben. Erre a beletorkollásra is várni kellett jó 300 métert. Amikor kiértem a kényelmes turistaútra, akkor úgy tűnt, hogy nagyon rákezd az apró szemű havazás, de látni nem lehetett. Azért, hogy érzékeltethessem, belevakuztam egy két fényképbe és így már telis-tele volt a kép nagy fehér körökkel. Innét már szépen egyenesen vitt le az út a Dömörkapuig, ahová háromnegyed 5-kor értem. Letakarítottam az autót a hótól és hazaindultam. 

 kis-ret_20190105.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr9914542136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.