Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Évadzáró kirándulás Fehérkútra a Calamitessel

2017. 06. 17.

2017. június 23. - Okulare

2017-06-17_15_02_04.jpgA szokásoktól eltérően délben volt a találkozó a Semiramisban. Én ugyan csak fél 1-re értem oda, de még így is egy órácskát rákészültünk az indulásra. Végül fél 2 felé indultunk el a Dömörkapu irányába. Itt Petykó, az "új" fiú, a maga csöndes visszafogott módján éltette azokat akik így elbántak a Vidámparkkal és a megérkező cserkészekhez is volt egy-két jó szava. Dehát a Petykót így szeretjük! Innét egy rövid sörszünet után indultunk tovább a Kisrét felé. Itt már ketté szakadt a csapat. Bálint és Petykó sietősebbre vétte a figurát, míg én a Robiékkal megvártam, míg a Laci és a gyerekek geoláda után bóklásznak a rét felső részén. A rövid kaptató után konstatáltuk, hogy szépen lemarták az utat és eltüntették a mély vízmosásokat, úgy, ahogy korábban már Bátaapáti és Mecseknádasd között is tapasztaltam.

Hamar lesétáltunk a völgybe, hogy aztán irányba vegyük a Rábay fát. Onnan nekiindultunk a kaptatónak a piros kereszten, hogy aztán a Dél-Dunántúli kéktúra útvonalán érjük el a kulcsosházat. Ott már türelmetlenül vártak minket a Bálinték, illetve az autós különítmény egyik fele, Redzsi, Koka és Ubi is itt voltak már. A kulcsról a Robi tudott csak. A Peti később meg is mutatta a GPS-én, hogy hány helyen kereste, de nem találta. Hamarosan a Schreck házaspár és a Heiling család is megérkezett. 2017-06-17_15_33_10.jpgVidám iszogatás után kezdtünk fázni, így a vacsorának szánt kolbászt már bent sütöttük meg. A Petykó és a Bálinték vacsora után próbálták felidézni, hogy mikor és hányszor akarta a Vince a Petykót megverni. Számomra nem derült ki az igazság, viszont a Petykó vehemensen és szokásához híven a mai magyar káromkodás repertoárból bőven merítkezve fejtette ki álláspontját. Közben a kis Ádám is örömmel játszott az anyukájával, de ez Petit ismét vélemény nyilvánításra sarkallta. Aztán ahogy nőtt az alkoholfok, úgy alkonyodott, így a Csabiék szedelőzködtek. Gondolom az Andinak is és a Magdinak is elege lett addigra Péter markáns vélemény nyilvánításából és sajátos szóhasználatából. Szépen iszogattunk, így Ubi is elérkezettnek látta az időt néhány homlokcsókra, mely már szinte védjegye. A "hazamenősök" másik fele (Koka, Ubi és Petykó) is szedelőzködni kezdtek. Peti gyalog ment volna, de a Koka nem érezte az Ubi mozgáskoordinációját alkalmasnak erre a feladatra, így végül elfogadták Eszti felajánlását, hogy leviszi őket a városba. Mi iszogattunk tovább a Bálinttal és a Redzsivel, de Eszti és Robi is hamar visszaértek. Még ittunk egy kicsit illetve megkóstoltuk az addigra megdermedő kolbászzsírt, majd 11 órakor követtük az addigra már elalvó gyerekeket és lefeküdtünk. Hajnalban arra ébredtem, hogy Robi gondos vendéglátó módjára rak a tűzre, hogy reggel is kellemes legyen a hőmérséklet. Állitása szerint eközben bele is rúgott valamibe, de én azt hallottam, amikor próbálja becsukni a kályha fém ajtaját és úgy tűnt, hogy ez csak többszöri próbálkozásra sikerült volna csak. Mindenesetre ha erre nem is ébredtünk volna fel Esztivel, a sűrű bocsánatkérésre már mindenképpen éberek voltunk. Aztán reggelig már eseménytelenül tellt számomra az éjszaka. A többieknek erős horkolással jeleztem, hogy még alszom. Különben nem tudták volna. :-) Negyed nyolc körül ébredtem, addigra már a Redzsi kivételével minden felnőtt fenn volt. A szokásos sörös doboz szisszentéses ébredezés után elkezdtünk pakolni és előkészíteni a kis reggelit. A gyerekek is felébredtek és besegítettek a pakolásba. Majd először a Bálinték, majd nemsokára a Robiék is elindultak.

Én viszont úgy döntöttem, hogy akkor is eltúrázom Mánfára, ha egyedül maradok. A többiek távozása után megkerestem a Kulcsosháznál elrejtett geoládát, amit a tájfutás népszerűsítése érdekében aképp álmodott meg a rejtője, hogy az első láda pontja volt ismert, amelyben egy tájfutó térkép volt 3 érintési ponttal, azaz bójával. Így a másik három pont koordinátája nem volt ismert, csak a térkép alapján lehetett megtalálni. Én kicsit csaltam, mert nézegettem a telefonomon az aktuális helyzetemet és a turistautakat használva viszonyítási pontként próbáltam belőni a bóják helyét. Az első az hamar meglett, utána ismét érintettem a kulcsosházat útban a második bója felé. Érdekes volt számomra, hogy az asztalon hagyott 2 db 10 Ft-os eltűnt. Lehet hogy valaki járt arra ebben a kb. fél órában, de az is lehet, hogy egy szarka látta meg és vitte el az ezüstösen csillogó érméket. A másodikat is szinte azonnal megtaláltam, de a harmadik az nagyon megizzasztott. Így végül kb 1 óra alatt értem vissza a kiindulóponthoz. 2017-06-18_11_15_26.jpgDe nagyon élveztem ezt az újszerű "láda" keresést.

Fél 12 után indultam tovább, A kulcsosháztól kimentem a műútra és elindultam nyugat felé. Elhagytam az erdészházat, majd ahol a műút élesen balra kanyarodott én tovább haladtam egy rövid szakaszon a kék sávon. Majd elérve a Dél-Dunántúli Piros túra útvonalát északnak fordultam. Kicsit szemerkélt az eső, de a sűrű lombozat miatt nem áztam el. A hegygerincről keskeny szurdokszerű út vitt a völgy irányába. Nagyon sok útra kidőlt öles fával találkoztam. A gyerekek biztos élvezték volna a "famászást", és nekem sem esett nehezemre átjutni rajtuk, de egy idősebb ember azért már nehezebben vette volna az akadályokat. Aztán hamar elértem a kis patakot, onnantól kezdve hol a patak bal partján, hol a jobbon kanyargott a kis ösvény. Olyan jellege volt az útnak, mint Kisújbánya és Óbánya között, csak kevésbé volt kijárt. Az egyik patakátkelésnél kicsit bele is csúsztam, mert a kő, amire léptem, kifordult alólam. Hamar elértem a Kánya forrást, itt először megcsodálhattam a Mélyvölgyi kőfülkét, majd újabb sporttal ismerkedhettem meg a tájfutás után, a biztosítás nélküli sziklamászással, ugyanis az itt elrejtett láda az kb. 2,5 méterrel a talajszint felett egy kis mélyedésben pihent, így fel kellett hozzá kapaszkodni, egy kézzel kivenni a ládát eltakaró követ, kihalászni a ládát, leevickélni, logolni, majd ládával a kézben visszakapaszkodni, kihúzni a követ, vigyázva, hogy ne essen a fejemre, visszarejteni a ládát a nyílásba és elfedni a kővel. Miután ezzel megvoltam, visszatértem a pár méterre lévő forráshoz. Ittam egyet a friss vízből, majd továbbereszkedtem a völgybe. Utam a Sziklás-forráshoz vitt. Itt is volt egy multiláda egy hagyományos és két virtuális ponttal. Sajnos itt pontatlanul volt a két virtuális pont megjelenítve a térképen, de az egyiket hamar megtaláltam, de a másikat nem, mert a patak rossz oldalán kerestem, mivel oda jelezte a térkép. De aztán átkelve a patakon az is meglett. Innét letértem keleti irányba az Ágnes vízesés felé. Itt már hét ágra sütött a nap, így a vízesésnél a láda megtalálása után rögvest neki is vetkőztem és immár nyárias hacukába ballagtam vissza a piros sávhoz. A következő multiláda már a völgy aljában volt. 2017-06-18_14_15_19.jpg

Először a patakkal párhuzamos kis rozoga híd első pillérje alatt találtam meg a ládát. Tovább sétáltam az egyre inkább szélesedő völgyben. A Bikfa forrásnál kellett balra fordulnom a láda második pontjáért. Először egy dupla patakátkelés várt rám, majd lapulevelek között haladtam egy rövid ideig. Az erdőbe érve belefutottam egy kikerülhető csalánosba, majd egy 50 méteren egy kikerülhetetlenbe. Néhol vállig ért a csalán. Elérkeztem a Kőfejtő-kút monumentális szikláihoz. Itt neszezést és halk röfögés szerű hangot hallottam. Nemsokára egy kíváncsi menyéttel találtam magam szemközt. Nem félt, de óvatos volt. Kicsit megnézet, majd a kövek között közelebb jött. Ismét kidugta a fejér, megnézett, majd megint közelebb jött a kövek takarásában. Megint megnézett, aztán egyszer csak egy hirtelen mozdulattal eltűnt. Sajnos a ládát nem találtam, pedig azt a sziklát megtaláltam, amit a rejtő publikált, mint a láda rejteke. 2017-06-18_14_49_43-1.jpgEzek után következett a túra legnehezebb része. Mivel el akartam kerülni a csalánost, ezért bízva a térkép által jelzett ösvényben, elindultam felfelé. De igen meredek, csúszós, szinte járhatatlan emelkedő megmászására adtam a fejem. Minden fánál, bokornál megpihentem és örültem, hogy nem csúsztam vissza. Nem lett volna vicces, ha egy ekkora test ilyen meredek dombon szánkázik lefele. Kb. 15 perc alatt másztam meg, de nekem legalább fél órának tűnt. Innét aztán egy ösvényen leereszkedtem vissza a patak partjára a
lapulevelek közé. Balra fordulva immár a teljesen nyílt terepen egy körbekerített tórendszer partján haladtam a Kőlyuki betérő felé. Itt as Czifra malom díszes kapuján lévő címer évszáma lett volna a 3. jelszórészlet, de a címert régebben leszedték. Azért lefényképeztem, a jelszó nélküli logolás elfogadásához. A Kőlyukiba ittam egy hideg kólát és hívtam a "taxit". Jött is értem a család egy negyed órán belül. Így ért véget ez a remek kis kirándulás.

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr9612616979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P. Sz. C. 2017.06.24. 22:25:01

Gratuláció mindenképp kijár a sok-sok megtett kilométerért, remek fotókért !