Alig múlt el másfél nap az első kéktúrám után, máris újabb kis erdei sétára indultunk Gergővel. Amíg Kata az osztálytársaival a Mecsextrémben múlatta az időt, addig mi két láda felkutatására tettünk kísérletet. Először a parkolóból felballagtunk a bob pályához, majd azt elhagyva egy picit a Mókus ösvénnyel párhuzamosan észak felé haladtunk széles teherautó kerekek nyomait követve. Aztán ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk az úton az első ládát, ami az Árpádtetői forrásnál volt egyre inkább balra mutatta a telefon, ezért letérünk az útról. Odafelé igencsak meg kellett küzdeni a meredek lejtővel, de szépen lecsorogtunk egy alsó ösvényre, ami néhány kanyarral levitt a forráshoz. Ott együttes erővel hamar megleltük a ládát. Én észre vettem, a Gergő meg el.
Onnan a térképen látható - a két ládát összekötő - szaggatott vonallal jelzett ösvényen indultunk el. Ezt csak az válassza, aki szeret úttalan utakon, meredeken le meg fel csúszni-mászni, kerülgetni a kidőlt fákat, köveket és szúrós csodabogyó rengetegen akar átvágni. A teljesítést nehezítette, hogy szint időnk volt, az indulástól számítva 3 órán belül vissza kellett érnünk a Mecsextrémnél hagyott autónkhoz, hogy a Katát felvegyük a szülinapi partiról. Így a Körtvélyesi forrásnál lévő láda helyéig eljutottunk, de keresgélni nem volt időnk. Haza felé a jobb minőségű, de kerülővel járó utat választottuk. De eléggé elfáradtunk a végére. Mindezek ellenére olyan helyre jutottunk el, ahol a környezet csodás, sőt monumentális és a ládák nélkül soha nem jöttünk volna erre.