Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Rólam

2017. január 16. - Okulare

pongi_kicsi.jpgPongrácz Istvánnak hívnak (becenevem Pongi, a neten Okulare), 40 éves vagyok, családos, két gyermek (7 és 9 évesek) édesapja. Pécsi vagyok, így gyerekkoromban a Mecseken sokat kirándultunk, de aztán ifjú koromra teljesen más dolgok kerültek a látókörömbe, így a túrázást egy ideig abszolut mellőztem. Az ezredfordulón csatlakoztam egy öregfiúk kosárlabdacsapathoz és velük kezdtem el újból kirándulni. Évente kétszer-háromszor megtettünk 8-10 km-es távokat, melyeket persze valahol egy kulcsosháznál némi főzőcskézés, szüpürcsölés zárt le. :-) 

Nem tudom pontosan, hogy mikor újították fel a Mecsekben a DDK útvonalán a különböző pihenőhelyeket, de először 2015-ben a Fehérkúti kulcsosháznál, aztán meg a Badacsonyi hegyen az OKT csudálatos táblái keltették fel az érdeklődésemet és kezdtem el kutakodni a neten, ahol nagyon hamar rátaláltam Hörpölin remek honlapjára, amit elég részletesen átböngésztem tavaly télen. Aztán persze felfedeztem Heyjoe túranyilvántartó oldalát és persze olvasgattam mások írásait is. El is terveztem, hogy 2016 tavaszától elkezdeném a DDK útjait bejárni, felfedezni. Aztán tavasztól őszig megint egy csomó más feladat jött szembe, amik elodázták az elkerülhetetlent, de erős bennem az elhatározás, hogy idén tavasztól tényleg nekiállok. Tavaly azért annyit már tettem, hogy a családomat némileg kényszerítve jártunk az erdőben néhányszor, illetve a kosárcsapattal is kirándultunk 4x-5x, de a távok - egy 18 km-est leszámítva - 10 km alattiak voltak. Idén - immár a pecsételő füzettel a kezemben - célirányosan a DDK útvonalán elkezdem gyűjtögetni a kilométereket. Nem úgy tervezem, hogy hamar befejezném. A családom tűrőképességére (értsd: hányszor tolerálják egy évben, hogy Apa ne legyen otthon, mert krónikus sétálhatnékja van ;-) ) is tekintettel kell lennem. De semmi kőbe vésett elvárást nem támasztok magammal szemben.

Gyerekkoromban a magyar televízió 1-es vagy a 2-es csatornájának megtekintése a fekete-fehér Junoszty tévénken nem generált olyan nagy függőséget, hogy ne lelkesedjek azonnal, ha a szüleim vagy a nagyszüleim egy kiránduásra invitáltak. Azonban manapság nehéz a szülők dolga, hisz a rengeteg mesecsatorna, számítógépes és egyéb játékok mellett a kézzelfogható játékok hada is a mérleg másik serpenyőjét nyomja, miközben az egyiken csak egy hosszú egész napos séta "figyel" apával és anyával. Bár szerencsésnek mondhatóak a gyerekeink, hisz családi házas övezetben jópár pajtással körbevéve tavasztól késő őszig ritkán "kényszerülnek" a tévé elé, de így is lanyha érdeklődés kíséri a kirándulásra való buzdításomat.

Ezért örültem neki, hogy egy kosaras cimborám megismertette velem a "ládázás" lehetőségét, és mivel a mobiltelefon is benne van a dologban, így a fiam számára máris egy remek mókává alakult az erdőben való bóklászás. Most még csak egy-két ládán vagyunk túl, de bízom benne, hogy a lelkesedés marad, így apa sem marad egyedül az erdőben.

Ez a blog pedig azért született, hogy mindezt emlékkönyv gyanánt megőrizze. 

A bejegyzés trackback címe:

https://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr5212131157