Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Apátvarasd - Zobákpuszta

2017. 10. 19.

2017. október 23. - Okulare

01.jpgMájusban nem gondoltam volna, hogy ilyen sokára futok neki a 3. túranapomnak a kéken, de így alakult. Szerencsére ez idő alatt is sokszor hódolhattam a természetjárásnak, így nem bánkódom. Eleinte sokat tervezgettem  a harmadik etap logisztikáját, mert be kellett látnom, hogy a 30 km feletti táv megterhelő volt számomra. Nem mintha nem lehetne bírni, hisz végigmentem, de a befejezés inkább csak a "Legyen má' vége!" életérzés megtestesítője volt. Egyáltalán nem esett jól! A túrázás pedig egy hobbi, amit csak jó kedvel érdemes művelni. Viszont ez már így sikerült! Mivel nem jó szívvel emlékszem vissza az Apátvarasd - Mecseknádasd szakaszra, így ezt nem volt kedvem még egyszer visszafelé teljesíteni. Ezért egy olyan túra körvonalazódott a fejemben nyár elejére, hogy elmegyek busszal Zengővárkonyba, egy főhajtásra megállok Rockenbauer Pál sírjánál, majd - mintha egy "T" alak szárán indulnék, a kék kereszten megcéloztam volna a kéktúra útvonalát, a "T" kalapjánál jobbra elsétáltam volna az Apátvarasdi pecsételő helyig, majd visszafelé a "T" kalapjának bal száráig Óbányára, ahol az aznapi túra véget ért volna. Közbe sok pihenéssel, geoládák utáni bóklászással. Aztán ha éreztem volna erőt magamban, hogy vissza menjek Mecseknádasdra, akkor visszafelé a Réka várat is útba ejtettem volna, amit a kéktúra útvonala elkerül. Titkon arra is gondoltam, hogy erre a szakaszra, – vagy legalábbis egy részére – a család is eljöhetett volna velem úgy, hogy az elejét kora reggeli buszos indítással abszolválom, leszállok az Apátvarasdi elágazásnál, végigcsinálom az Óbányáig az utat és ott csatlakozik hozzám a család, elmegyünk együtt Kisújbányára, ott eszünk, iszunk, jól érezzük magunkat és aztán visszajövünk Óbányára a kocsihoz. Végül aztán ezekből a tervekből nem lett semmi. Eltelt a kora nyár kéktúra nélkül, később pedig a nagy kánikulában már kedvem sem volt a hosszabb túrákhoz. inkább a vízpartot részesítettük előnyben.

Tovább

Rókahegyi ládakeresés

2017. 10. 15.

2017-10-15_10_49_08.jpg

Úgy esett, hogy vasárnap délelőtt még maradtunk bátyáméknál a gyerekek legnagyobb örömére. Így arra gondoltam, hogy ebben a gyönyörű tavaszias napsütésben vétek lenne a szobában ücsörögni, ezért keresgélni kezdtem a közeli ládákat. Arra gondoltam, hogy ha 1-2 órányi járóföldön belül találok néhányat, akkor érdemes ebédig becserkésznek őket. Meglepetésemre a nejem és a húgom is érdeklődött a séta iránt. Mivel a geoládász honlapon lévő térképet Google Maps alapra állítottam be - lévén városi keresgélésre készültem - fel sem tűnt, hogy a kiszemelt ládák egy hegyen lennének. A "gugli" kidobta, hogy a legmesszebb lévő az kb. 35 perc gyalog. Gondoltam oda vissza 70 perc + kb. fél-háromnegyed óra láda keresés, az kb. 2 óra összesen. Az első hibát ott vétettem, hogy a lányoknak csak foghegyről annyit mondtam, hogy harmincöt perc. Nem bontottam ki az igazságot. Nem volt szándékos, inkább azt hiszem az motoszkált a fejemben, hogy igazán nem lényeges az idő.

Tovább

Holdvilág-árok

2017. 10. 14.

sting_artlasso_005.jpg

A hétvégén Budapesten töltöttünk pár napot, melynek apropója a pénteki fantasztikus Sting koncert volt a Papp László Sportarénában. Bár ez egy túrablog, de nem tudok elmenni szó nélkül az mellett, hogy a koncert az előzetes várakozásaimat is jócskán felülmúlta. Nem vagyok egy nagy Sting rajongó, de a sláger számait nagyon kedvelem és a Brand New Day című albuma pedig kifejezetten tetszik. Mivel ez a legújabb lemezének, a 57th & 19th címet viselő korongnak a koncertkörútja, ezért igyekeztem előzetesen megismerkedni ennek a lemeznek az anyagával. Nem állítom, hogy nem tetszett, de egy-két szám kivételével olyan langyos víznek tűnt. Bíztam benne, hogy a koncert második felében majd előrukkol az "öreg" egy-két fülemnek kedves slágerrel. Ehhez képest már az elején is egy temperamentumos, slágerekkel teletűzdelt indításnak lehettünk a tanúi. A setlist tartalmazott egy pár Police számot is. Ezt az infót rendre a helyszínen mellettem tartózkodó Sting szakértőm - a húgom - osztotta meg velem. Aztán ahogy telt-múlt az idő, úgy jöttek az ismertebbnél-ismertebb dallamok. Fantasztikus volt az aréna hangulata és a mi kedvünk is a tető fokára hágott, ami azért is nehéz, merthogy az aréna egy legömbölyített kavicshoz hasonlatosan nem sok fokot tartalmaz. ;-) (fotó: langologiterok.blog.hu; artlasso.hu)

Tovább

Szezonnyitó kirándulás

2017. 10. 07.

Jó pár éve járunk fel a Fehérkúti kulcsosházhoz lazítani a Calamites csapatával és eddig mindig a megszokott - eredetileg kitalált - útvonalat követtük. A Széchenyi téren volt a találkozó, ahol rögtön egy-két frissítővel kezdtünk. Majd a Tettye következett (Semiramis), utána a Dömörkapu, majd a Kis-rét – Kantavár – Rábay fa – Fehér kút útvonalon értünk fel a célhoz. Én már 1-2 éve pedzegettem egy alternatív útvonalat, de most érett meg az idő erre. Most Orfűröl terveztük az indulást.

Tovább

Mandulás - Remete-rét - Mandulás

2017. 08. 26.

2017-08-26_13_35_36.jpgErre a hétvégére vendégeink érkeztek és szombatra egy rövidebb kirándulást terveztünk. Többféle útvonallal készültem és ezeket a reggeli elfogyasztása közben ismertettem. A csapatban kisebb gyerekek is voltak ezen túlmenően a néhány nappal korábbi lehűlésnek csak a halvány emléke derengett már a reggeli megbeszéléskor, így a kánikulával is számolnunk kellett, amikor a hátráltató tényezőket vettük sorba. Végül a kislányok inkább itthon maradtak és csak Gergő fiam képviselte a 10 év alatti korosztályt. Mindent összegezve a reggeli megbeszéléskor egy szintvonalon haladó sétát irányoztunk elő a Mandulástól indulva a Remete-rét irányába. Azt beszéltük meg, hogy elindulunk és ha úgy érezzük, hogy túlságosan meleg lenne, akkor szépen visszafordulunk.

A Mandulásban lévő tornapálya és a piros sáv közös szakaszán indultunk. A fiatalok kicsit szaporábban szedték a lábukat, mi "öregek" pedig komótosan beszélgetve haladtunk a fák között. A Mecsek déli oldalát telibe kapta a delelő napfény, de azért nem volt elviselhetetlen a forróság. A ritkásabb erdőrészeken túljutva egyre árnyasabb szakaszokon vezetett az utunk. Egy ponton - már közelebb a Remete-réthez - megálltunk inni egy kicsit és elfogyasztottuk a frissítő almagerezdeket is. Gergő itt vissza szeretett volna fordulni, de mi többiek egyértelműen indultunk tovább nyugatnak, így ő sem tett másképp. Egy enyhe ívű kanyar után megpillantottuk a Remete-rét fa játékait és a nagy, fedett pihenőt, ahol egy erős félórára mi is lecsüccsentünk. Itt megragadtam az alkalmat, hogy megkeressem a Remete-rét - Mandulás multiládának a 3. - virtuális - pontját. A kis pihenőnk alatt arra is volt idő, hogy megnézzem a különböző információs táblákat is. Láttuk a Sós-hegyi kilátóra felvezető ösvényt is. Erről a kilátóról tavaly decemberig nem is tudtam. Cimboráimmal a Tubesen eltöltött körbe kémlelésünnkor fedeztem fel. Még nem adódott lehetőségem elmenni ide és ez most is háttérbe szorult, mert igen meleg volt, senkinek nem volt kedve még a szintekkel is megküzdeni. De egy család viszont rövid tanakodás után nekivágott a zöld kereszttel jelzett útnak. Mi lassan össze készülődtünk. Megbeszéltük, hogyha lesz kedvünk, akkor az állatkertet is meglátogatjuk, de ezt majd ráérünk akkor eldönteni, ha visszaértünk a Mandulásba. 2017-08-26_13_06_11.jpg

A visszafelé tartó út talán egy kicsit könnyebb volt, bár időtartamát tekintve nem abszolváltuk hamarabb. Kényelmesen haladtunk. Kb. fél úton megkértem a csapatot, hogy álljanak meg egy kicsit, hogy legyen időm megkeresni a geoláda 2. pontját, ami az úttól kb. 50 méterre egy kis ösvény mentén volt. Már eléggé porozott a vesénk, így mindenki egyetértett azzal, hogy a Mandulásban megállunk egy hűvös italra a büfénél. Tempósan haladtunk visszafelé és hamar feltűnt a tornapálya egyik állomásán elhelyezett bordásfal szerű építmény. Így már tudtuk, nemsokára elérünk a kiindulóponthoz. Ott, ahol a turistaút megközelíti a műutat ismét megkértem a kis társaságot egy rövid pihenőre, mert a 3 pontos multiláda első pontját is meg akartam keresni. hamar meglett, hisz az úttól pár méterre egy fa odvából kandikált kifelé a pezsgőtablettás doboz. Visszaérve a büféhez hamar választott mindenki a kedvére való hűsítőt a repertoárból, majd rövid telefonálás után az is kiderül, hogy az otthon maradt lányok az Állatkertbe sem akarnak jönni, viszont az ebéd kész. Így mi is hamar lebeszéltük magunkat az Állatkert meglátogatásától, csak a bejárat előtt autóval elhaladva mutattam meg vendégeinknek, milyen lett a fogadóépület, amit a régi kis pénztár helyére húztak fel. A meleg ellenére is jól esett egy kis séta az erdőben és azért volt benne annyi, hogy mindenki farkasétvággyal fogyassza a finom ebédet, amit a Zita készített nekünk.

Sötét-völgy - Éles-hát

2017. 07. 09.

2017-07-09_14_59_40.jpg

Ezen a meleg délutánon két geoláda megkeresésnek az ürügyén vállalkoztam erre a Sötét-völgyi túrára, míg a család egy közeli faluban vendégeskedett. Egy kiadós ebéd után fél három előtt parkoltam le a Vár hegy alatti horgásztó büféjénél. Nem néztem körbe a tónál, mert az előzetesen kitervelt útvonal 4 órás menetidőt követelt, ezért már az elején nem akartam rögtön késlekedéssel indulni. Határozott léptekkel indultam el az autóút szélén, amelyről pár lépés után jobbra ágazott le a turistaút. Az első láda a hegytető alatt a keleti oldalon emelt kilátónál volt. Ide két úton lehet feljutni, az egyik - a kék háromszög - rövidebb meredekebb, míg a piros tanösvény egy kicsit hosszabb. Sajnos az utak jelzettsége erősen hiányos volt, néhol láttam csak évekkel ez előtt felfestett fehér jelzésalapokat és egy-egy kopott, nehezen észrevehető jelzést. Az út szélesen haladt felfelé. Balról őzeket riasztottam meg délutáni sziesztájuk közepedte. Egy éles kanyart követően perceken belül elértem a kilátót, ahonnét csodálatos látványt nyújtott a Szekszárdi Kerék-hegy, rajta a Bati keresztnél lévő kilátó, amelyről néhány hónapja volt szerencsém körülnézni.

Tovább

Kerekezés az Őrségben

2017. 06. 26.

2017-06-26_13_12_55.jpg
Egy kánikulát hűsítő zivatarlánc farvizén megtekintett Margaret Island koncert utáni napon, bízva a felfrissült hűvösebb levegőben elindultunk egy kellemesnek ígérkező bringa körre. Őriszentpéterre elautóztuk és leparkoltunk a Nemzeti Park parkolójába. Sajnos a kerékpártartó egyik fontos csavarja elpattant, így feltárcsáztuk a kerékpárkölcsönző közelben feltüntetett telefonszámát, hátha tudnak segíteni. Megbeszéltük a tulajjal, hogy estére, mire mi végzünk a körünkkel, megpróbál keresni valami megoldást. Délután pont akkor csörgött a telefon, amikor bekanyarodtam a parkolóba. Szerencsére azért hívott, hogy menjek el hozzájuk és ad csavart. Nagyon kedves, segítőkész bácsi fogadott és pillanatok alatt elsősegélyben részesítettünk a kerékpártartót. Semmit nem fogadott el a segítségéért, így különösen hálás szívvel távoztam. Megérdemli, hogy ehelyütt egy kis reklámot csapjak neki.
ezerjo_okofogado.jpgEzerjó Ökofogadó
Cím: 9941 Õriszentpéter Égésszer 53.  
Tel.: 70 539-4594, 70 378-5761
 
Szóval visszakanyarodva az induláshoz, Őriszentpétert északi irányban a műúton elhagyva Kondorfa felé indultunk. Rögtön az elején egy kisebb emelkedőt kellett leküzdenünk. Majd Kondorfáig viszonylag vízszintesen haladt az út, de a falu előtt egy erős lejtő következett, hogy rögtön aztán egy erős emelkedőn kelljen feltekerni.  Itt a buszmegálló melletti fa árnyékban szusszantunk is egy kicsit. Innét ismét könnyed hullámvasutazás következett, amit csak az tett nehézzé, hogy nem volt, mi árnyat adjon. A 9. kilométert követően egy szép íves lejtő után, a kanyarban kellett letérni egy erdei útra. 

Tovább

Évadzáró kirándulás Fehérkútra a Calamitessel

2017. 06. 17.

2017-06-17_15_02_04.jpgA szokásoktól eltérően délben volt a találkozó a Semiramisban. Én ugyan csak fél 1-re értem oda, de még így is egy órácskát rákészültünk az indulásra. Végül fél 2 felé indultunk el a Dömörkapu irányába. Itt Petykó, az "új" fiú, a maga csöndes visszafogott módján éltette azokat akik így elbántak a Vidámparkkal és a megérkező cserkészekhez is volt egy-két jó szava. Dehát a Petykót így szeretjük! Innét egy rövid sörszünet után indultunk tovább a Kisrét felé. Itt már ketté szakadt a csapat. Bálint és Petykó sietősebbre vétte a figurát, míg én a Robiékkal megvártam, míg a Laci és a gyerekek geoláda után bóklásznak a rét felső részén. A rövid kaptató után konstatáltuk, hogy szépen lemarták az utat és eltüntették a mély vízmosásokat, úgy, ahogy korábban már Bátaapáti és Mecseknádasd között is tapasztaltam.

Tovább

Vokány - Villány

2017. 05. 27.

Nyár eleji túrát szerveztünk a Calamites kosárcsapatával egy villányi borozgatás elé. Az indulás Pécsről a Főpályaudvarról is már izgalmakat hozott, hisz Ravi sporttársunk nem jelent meg az elvárható időben. Vonat indulás előtt kb. 10 perccel felhívtam, és lihegve mondta, hogy lekéste a buszt Kertvárosból ezért gyalog-futva indult neki, de már mindjárt megérkezik. Felajánlottam, hogy megveszem a jegyet, monda, hogy jó. Megvettem a jegyet, felszálltunk a vonatra és vártunk. Néhány perccel indulás előtt hívott, hogy merre talál minket. Mondtam, hogy egyetlenegy kis piroska áll (talán) a II. vágányon, rajta vagyunk. "PIROSKAAAA! VÁGÁÁÁNY!!!, Hát nem busszal megyünk??" Mondtam a többieknek, hogy Ravit elvesztettük. Esélytelen, hogy a buszpályaudvarról ideérjen vonatindulásig. Szerencsére eszünkbe jutott, hogy a vonat a "Pécs-Külváros" kisállomáson is megáll, itt egy lehelettel jobb esélye van, hisz olyan sportos. Rácsörögtünk, de már a Domusnál járt, onnan fordult vissza a Kisállomás felé. Közben a vonat is elindult. Nagy futás volt, de mire beért a vonat az állomásra, Ravi már kényelmesen sétált a peronon. Persze facsarni lehetett a ruhájából a vizet, de velünk volt. Később kiderült, hogy a túra szervezésének kezdetekor valóban - tévesen - buszt írtam, de aztán a utána már végig vonatról volt szó, viszont Ravi szerencsétlenségére a legelső bejegyzést nézte meg a Calamites honlapon, amikor bizonytalan volt, hogy vonat vagy busz lesz a közlekedési eszköz.

Tovább

Szálka - Mecseknádasd

2017. 05. 12.

Márciusi debütáló kéktúrázásom után úgy képzeltem, hogy áprilisban folytatom, de az élet persze nem így hozta. Sűrű volt az április és sűrűnek nézett ki a május is, ezért április végén gyorsan kilőttem ezt a pénteket, egyeztetve  családdal, kollégákkal. Ahogy közeledett a péntek úgy csökkentek a túra esélyei, mert a cégnél is feltorlódtak a munkák és a meteorológusok sem azt mondták, amit hallani szerettem volna. A céges restanciáimat hétközi estig tartó hosszú műszakokkal igyekeztem elfogadható mértékben csökkenteni. De ennek okán viszont nem volt időm egy normális, túrázáshoz és túl ázáshoz ellen szükséges esőkabátot venni, így péntek reggel a kis kapucnis kabátomat tettem bele a hátizsákba, ami arra jó, hogy a kocsiból kiszállva ne ázzak meg a bolt bejáratáig, de arra nem, ha elkap az erdőben egy 20 perces felhőszakadás. Úgy tűnik, hogy a kezdők szerencséje mellém szegődött (most el is spoilerezem), nem áztam meg. Azt nem mondom, hogy egy csepp sem esett, de a többit pár sorral lejjebb… 

Tovább

Badacsony

2017. 04. 22.

Cimboráimmal, a Calamites szűkített csapatával rendszeresen járunk Balatonra egy-egy hosszú hétvégére kicsit lazítani. Ezen az áprilisi hétvégén is eképp tettünk. Szombaton délelőtt átvitorláztunk Badacsonyba egy nagyon gyenge "éppenhogycsak átcsusszanunk" szélben. Kicsit iszogattunk a kikötőben, majd felkerekedtünk és vonattal átruccantunk Badacsonytördemicre, túránk kezdetére. A saját kis célom egy geoláda 7 pontjának a felkeresése volt, amelyet a Badacsonyi hegy különböző pontjain rejtettek el. A vasútállomástól kényelmes sétával indultunk felfelé. Kellemes túraidőnek ígérkezett, ami főleg annak tükrében volt nagy szó, hogy szerdán még hózáporokkal és 0 fok közeli hőmérséklettel küzdött az ország. A Bujdosók lépcsőjéig egyenletesen emelkedő betonúton szedtük a lábainkat, és itt már - még ha nem is észrevétlenül - összeszedtünk több, mint 180 méter szintemelkedést. A lépcsők aljában kissé megpihentünk, hogy erőt gyűjtsünk az előttünk álló 379 lépcsőnek. Itt körbenéztem ládaügyileg, majd nekivágtunk a lépcsőknek. Ez azért eléggé megizzasztotta és kissé szét is szórta a mezőnyt. De fáradozásainkat a második pihenőnél - a tördemici kilátónál - tapasztalt panoráma kárpótolta. Én megtaláltam a 2.ládát. Kis pihenés után szinte vízszintesen haladva elértük a Ranolder keresztet, ahonnét teljesen más szeletét láthattuk a Balatonnak. Innét látszott mai végcélunk, Rafi bácsi haciendája is, a Tomay Pincészet. Kis nézelődés, fényképezés és ládakeresés után indultunk tovább. Hamar elértük a lépcsősort, ami talán a legismertebb badacsonyi útvonalon a Rózsakövet és a Kisfaludy kilátót köti össze. Szerencsére itt lefelé kellett menni. Perceken belül odaértünk a Rózsakőhöz, ahol az aznapi negyedik geoláda pontot is megkerestem. Mivel időnk is volt bőven és sörünk is, hosszabban megpihentünk. Innét már csak egy fél órás séta volt vissza, hogy a szállásunkhoz és a vacsora helyszínéhez érjünk. A vacsora és a fröccs is nagyon jól esett, de hamarosan a hőmérséklet is leesett, jelezve, hogy nincs még nyár, így hamar a szálláson folytattuk az iszogatást, beszélgetést, amit a finom pesti tortának az elfogyasztása koronázott meg. Akik ott voltak, tudják, hogy a torta abból a II. kerületi kis cukrászdából érkezett, amit megvettek a kínaiak. A Robit is valószínűleg a kínai ízesítés zavarhatta meg az éjszaka. Másnap reggel háromnegyed hatkor ébredtem és esélyét láttam annak, hogy a 9 órás reggeliig összeszedjem a maradék 3 jelszórészletet. Így a tegnap megtett úton visszatértem a Rózsakőhöz és onnan ismét egy jelentős lépcsőmászással felmentem a Kisfaludy kilátóig. Szerintem én voltam aznap az első turista a hegyen. A szél erőteljesen fújt a tetőn, így a kilátóba már csak ez miatt sem és a szintidőn belüli teljesítés érdekében sem mentem fel, hanem egyből a ládakeresésbe fogtam. A megtalálás után rögtön indultam a hegy északi oldala felé, a Kőkapuhoz, amelynek az aljában volt a láda. Az úton itt az északi oldalon még néhány hófolttal is találkozhattam a hétközi ítéletidőnek köszönhetően. A Kőkaputól egy kényelmes sétaút visz el a Klastrom kútig, de nekem ez nem volt már kényelmes, mert a 9 óra egyre közeledett és ezért szaporáztam a lépteimet a reggeli napsütésben. Hamar elértem a 7. pontig, melyet sikerrel begyűjtöttem, ittam pár kortyot a kút hűs vizéből és elindultam vissza a Rózsakő irányába. Itt némi eltévelyedés következett, amit nem teljesen értek. Valamiért letértem balra a sárga sávon és nem jobbra a piros körön mentem. Szerencsére hamar észrevettem, de így egy kicsit lejjebbről kapaszkodtam vissza a piros körre egy jelzetlen ösvényen. Itt az erőteljes napsütésben már eléggé megizzadtam. Azon gondolkodtam, hogy mi a jobb, levenni egy-két réteget és kockáztatni a megfázást, vagy hagyni az egészet. Aztán végül levetkeztem, felküzdöttem magam a kék háromszöggel jelzett útig és ott húztam vissza a meleg cuccot, amikor már csak lefelé vezetett az út. A Rózsakőhöz visszaérve összeszedtem Petykót is, aki a kirándulásra nem tartott velünk, mert tér-idő dimenzió kavalkádba keveredett. Így a reggelinél teljes létszámban sikerült jelentősen megkavarnunk Rafi bácsit azzal, hogy azt kértük, amit egy hete már felírt magának. Hazafelé remek szélben még a hajóval is csapattunk egyet, így volt teljes ez a hétvége. 

 

terkep_egybe.jpg

Tripammer fa - Melegmányi völgy

2017. 03. 25.

Szombatra kellemes túraidőt jósoltak a meteorológusok és a nejem pedig örült volna pár csendes órának, hogy a tanulmányaiban is haladjon, mert nemsokára vizsgázik. Ezért a gyerekekkel geoládázni indultunk és mindkettőnek elhívtunk egy-egy kis barátját, így öten vágtunk neki szombat délután az erdőnek. A Mecsextrém parkolójában hagytuk az autót és rögtön rossz irányba navigáltam őket, de hamar rájöttem a hibára, így visszasétáltunk majdnem a kocsiig és megleltük a kék sáv jelzést, amelyen a Tripammer fáig terveztünk haladni. Gyorsan átkelve a Komló felé vezető forgalmas úton hamar egy szép, napos, medvehagymás vidékre értünk, ahol a fiúk előre futottak. Megbeszéltük, hogy kereszteződésekben mindig megvárnak. Az egyik pillanatban motorok hangját hallottam meg, amelyek túl közelről hallatszottak, nem a Komlói úton haladtak. Nemsokára fel is tűntek a turistaúton. Igaz, hogy nem mentek gyorsan, de hirtelen a két fiúra gondoltam, akik már egy dombbal arrébb, látótávolságon kívül voltak, és csak reméltem, hogy nem lesz gond. De a motorosok is óvatosak voltak és a fiúk is félreálltak így nem lett semmi baj.

Hamar elértük a Tripammer fát. Utoljára gyerekként voltam itt, és gyakorlatilag semmilyen emlékimg529.JPEG
et nem tudtam előszedni a "hardverből". (Update 04. 20.: kezembe akadt egy bizonyító erejű fénykép. Gondolom Anya fényképezett le minket itt a húgommal és Apával a 80-as évek derekán). 
Kicsit megpihentünk. A ligetes területen többen piknikeztek, frizbíztek, fociztak, kutyával játszottak. Nemsokára indultunk tovább a zöld sáv jelzésen, mert az első ládánkat a Dagonyázó forrásnál kellett keresni. A forráshoz egy rövid, de annál dimbesebb-dombosabb út vezet le és a becsatlakozásnál találkoztunk egy volt kolleganőmmel és a párjával. Ők a Kőlyukitól jöttek idáig. Pár szót beszéltünk, majd nekiveselkedtünk a ládakeresésnek. Elég rossz volt a gps jel, ezért úgy tűnt, céltalanul bóklászunk csak és mivel meredek volt a talaj nagy volt az esélye, hogy valamelyik saját vagy lízingelt gyerek a vízbe csúszik, kezdtem feladni a dolgot, mikor Kata felkiáltott és rámutatott egy kb. 5 méterrel arrébb lévő fára, "Ott van!" Így lett meg az első része a jelszónak. Ez egy multi láda volt, ezért egy másik láda jelszavát is meg kellett keresni a sikeres találatért, ami a 600 méterre lévő Barátság forrásnál várt minket. így szépen tovább ereszkedtünk a Melegmányi völgy felé.

A völgy "kinyílt", a nap szépen besütött és medvehagyma szőnyeg tárult elénk. A fiúk persze megint elöl jártak, de fürgeségüket az előzetes térkép tanulmányozásával egyenlítettem ki, így a hidat én vettem észre előbb, bár az áthaladás sorrendje már ismét a régi volt. Úgy futottak el mellettem, mintha ott sem lettem volna. A kis fahídon átkelve lecuccoltunk a padokhoz, Mire végeztem a lepakolással, a fiúk a gps jelet követve már fenn voltak a domboldalba és pár perc múlva kiabáltak is, hogy megvan a láda. Így a jelszórészlet második felével sikeresen logoltunk és ezzel életünk első sikeres multiládáját is "behúztuk". Pár perc pihenő és a kulacsaink megtöltése után indultunk tovább a meleg tavaszi napsütésben.

Hamar elértük körtúránk felét. Visszafelé a Melegmányi völgyön keresztül jöttünk a piros kereszten, hogy a vízesésnél lévő ládát is bezsebeljük. A láda közelébe érve tudatosult bennem, hogy igen meredek oldal felé mutat a ládát jelző nyilacska. Ennek fele sem tréfa! De szerencsére a fiúkban nem csalatkoztam. Usgyi, már mentek is fölfelé, keresve a ládát. Én meg bölcsen kivártam, míg megtalálják és amikor felharsant a "Megvan!" felkiáltás, akkor már a tuti biztos célpont felé irányozva indultam el. Nekem így is kutyanehéz feladat volt. Egy kicsit elmolyoltunk a ládánál, logoltunk, majd a fiúk gyorsan, én az Annával lassan, sréhen visszaindultunk a völgyben húzódó turistaút felé. A Kata fel sem jött, így messziről kiabálva instruáltam, hogy merre fogunk kiérni az útra, jöjjön oda ő is. Közben kirándulók értek a vízeséshez. Egyébiránt a jó idő sok kirándulót kicsalt a természetbe. Sok családdal és egy népesebb 40-50 fős nyugdíjas csapattal is találkoztunk. A Melegmányi forrásnál megtöltöttük a kulacsainkat és akkor az órámra nézve már nógattam a gyerekeket, mert a meleg, nyarat idéző napsütés csalóka volt. Tudtam, hogy 6 óra körül lemegy a nap és igyekezni kell. Még tervben volt egy láda a Tripammer fánál, de azt ekkor már elvetettem, tudtam, hogy nem marad rá idő. Okulva az egy héttel korábbi kirándulásból több pihenőt terveztem mára.

A nem messze lévő Anyák kútjánál még megálltunk egy picit, de aztán hamar nekivágtunk a kaptatónak. Nem sokára egy 4-es elágazáshoz érkeztünk. A piros kereszt ment tovább Lámpásvölgy felé, az Annának viccesen mondtuk is, hogy innét ő már haza tud menni, de mi letértünk a kék körrel jelzett útra, ami már a Tripammer fa felé irányított minket. Amikor felértünk a fennsíkra egy régi írtáshoz jutottunk. Az itt lerakott 20-30 db betonvas arra enged következtetni, hogy készülnek valamire, talán kilátó épül majd. Innét egy rövid ereszkedés után ismét a Tripammer fához lukadtunk ki. Megint leültünk egy picit, megettük az utolsó morzsákat is. Még éreztem magunkban annyi energiát, hogy ne a rövidebb kék sávon térjünk vissza az autóhoz, hanem a hosszabb zöld sávon. Ez ellen csak a Kata ágált, de hajthatatlan voltam. Így a 800 méterrel hosszabb utat választva még két forrást látogattunk meg. A Zsolnay kutat és a Komlói úthoz igen közel fekvő Rigó kutat.

A Komlói úton ismét sikeresen átkelve egy párszáz métert a Koszonya tető felé vezető műúton haladtunk, szigorúan libasorban, menetirány szerinti bal oldalon, míg el nem értük a kék keresztet, amin szinte egyenesen a Mecsextrém Park pénztárához lukadtunk ki. A parkolóban már egyedül árválkodott a kocsi. Hamar beültünk a kezdődő szürkületben és kissé megfáradva, de élményekkel telve indultunk haza.

tripammer_fa_melegmanyi_volgy.jpg

Mecsextrém Park - Árpád tetői forrás - Körtvélyesi forrás

2017. 03. 19.

Alig múlt el másfél nap az első kéktúrám után, máris újabb kis erdei sétára indultunk Gergővel. Amíg Kata az osztálytársaival a Mecsextrémben múlatta az időt, addig mi két láda felkutatására tettünk kísérletet. Először a parkolóból felballagtunk a bob pályához, majd azt elhagyva egy picit a Mókus ösvénnyel párhuzamosan észak felé haladtunk széles teherautó kerekek nyomait követve. Aztán ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk az úton az első ládát, ami az Árpádtetői forrásnál volt egyre inkább balra mutatta a telefon, ezért letérünk az útról. Odafelé igencsak meg kellett küzdeni a meredek lejtővel, de szépen lecsorogtunk egy alsó ösvényre, ami néhány kanyarral levitt a forráshoz. Ott együttes erővel hamar megleltük a ládát. Én észre vettem, a Gergő meg el.

Onnan a térképen látható - a két ládát összekötő - szaggatott vonallal jelzett ösvényen indultunk el. Ezt csak az válassza, aki szeret úttalan utakon, meredeken le meg fel csúszni-mászni, kerülgetni a kidőlt fákat, köveket és szúrós csodabogyó rengetegen akar átvágni. A teljesítést nehezítette, hogy szint időnk volt, az indulástól számítva 3 órán belül vissza kellett érnünk a Mecsextrémnél hagyott autónkhoz, hogy a Katát felvegyük a szülinapi partiról. Így a Körtvélyesi forrásnál lévő láda helyéig eljutottunk, de keresgélni nem volt időnk. Haza felé a jobb minőségű, de kerülővel járó utat választottuk. De eléggé elfáradtunk a végére. Mindezek ellenére olyan helyre jutottunk el, ahol a környezet csodás, sőt monumentális és a ládák nélkül soha nem jöttünk volna erre. 

terkep.jpg

Szekszárd - Szálka

2017. 03. 17.


Okulare RP-DDK statisztikája

Ez a nap is eljött végre! Hosszas tervezgetés után megtettem az első kilométereket a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrán. Általában valaminek a befejezésekor, egy díj megnyerésekor szokás megköszönni valakinek a támogatását. Én mégis most az elején tenném ezt meg. Annak, hogy elindulhattam ezen az úton nagyon sok szerepe van Hörpölin túrabeszámolóinak, precíz adatainak, jó tanácsainak. Sok weboldalt tanulmányoztam, sok helyen tudakozódtam, szedtem fel az információ morzsákat, de ennyire alapos, precíz, szinte mindenre kiterjedő információ forrást sehol máshol nem olvastam. Ezen felül a túraleírások stílusa is olvasmányos, szinte odaképzeltem magam, mellé az útra, mikor olvastam. Ő nem is tudja, de valójában túratársakká váltunk. ;-) Úgyhogy Hörpölin, nagyon köszönöm!

Az én kis blogomnak, ahogy azt a bemutatkozásom végén írtam, nem célja az ilyen jellegű átfogó információk összegyűjtése, hisz ezt már megtettek Hörpölinen kívül mások is, az általam olvasott webcímeket igyekszem kigyűjteni a linkek között. Azért a sorok között elfér némi információ, ami hasznos lehet másoknak is, akik a kéktúrára adják a fejüket. Főleg, ha annyira kezdők, mint én.

bati_szolo_1.jpg

Az időjárás előrejelzés gyönyörű napot ígért, így bátran (értsd: esőkabát nélkül) vágtam neki a túrának. A gyerekeket elvittem az iskolába és utána elautóztam Szálkára a kirándulásom végcéljához. Előtte persze megnéztem, hogy mikor indul Szálkáról autóbusz Szekszárdra és ehhez az időponthoz időzítettem. Az a StreetView-n már korábban lecsekkoltam, hogy a buszmegállónál szépen rendbe hozott, térkövezett parkolók vannak, így tudtam, hogy a kocsi jó helyen lesz. A busz percre pontosan érkezett. A buszon utazott egy pár, akik szintén kéktúrázók voltak. Ez Szekszárdon a vasútállomáson nyert bizonyítékot, lévén együtt bélyegeztünk. Én a városi szakasz végén a Remete forrásnál megkerestem a GCREKF geoládát, ami - bár hamar meglett - de így is elvitt egy 15 percet. bati_kilato.jpgEzek után vágtam neki a meredek betonútnak. Ahogy haladtam előre, egyre inkább a szőlőtőkék vették birtokba a látképet. Sok helyen sürögtek-forogtak az emberek és a munkagépek. A Bati-keresztnél lévő Bati kilátó volt a következő célom. Részint mert a kilátók a gyengéim, egy túra vagy városnézés kapcsán is szívesebben keresek fel ilyen helyeket, mint egy templomot vagy múzeumot. Részint pedig itt várt rám a GCBTK geoláda. Itt ismét összefutottam a párral, akik már épp szedelőzködtek. Elmajszoltam a szendvicsemet és megkerestem a ládát, amit nagyon ötletesen rejtett el a láda gazdája. Ezek után fellépcsőztem a kilátóba és megcsodáltam a körpanorámát. Aztán picit pihentem, eközben elolvastam a kihelyezett információs táblákat. Egy jó fél óra után indultam tovább. A Szarvas-szurdikban több futóval is találkoztam, és 50 perc múlva értem el ahhoz az elágazáshoz, amelyen le kellett térnem a sárga sávon balra, hogy megszerezzem az aznapi 3. ládámat, a GCLAZA ládát. Ezt is viszonylag hamar begyűjtöttem. Ez a láda hozzátett kb. 1 km-t az aznapi távhoz, hisz nem teljesen a kék útvonalán lett elrejtve, de ezt nem tartottam nagy áldozatnak.

Visszasétálva a kereszteződésbe, megnéztem a kéktúra információs tábláját és elméláztam azon, hogy akik ezeket megtervezték, azok valószínűleg nem kirándultak még soha. Ugyanis a teljes felületen a teljes kék kör és az ahhoz kapcsolódó számok, adatok díszelegnek. Hány km, milyen az össz. szintemelkedés, ez hányszorosa a Galyatetői kilátónak, stb... Ezek persze érdekes adatok, de egyrészt mindenhol ez van kint (ezen út alatt legalább 5-6 ilyen táblával találkoztam). Tehát annak, aki már a kéktúrát járja, teljesen irreleváns információ. Másrészt sokkal hasznosabb lenne egy környéket ábrázoló (max 5x5 km-es területet lefedő) turistatérkép, rajta az összes látnivalóval, és némi leírás az adott szakasz élővilágáról, földtanáról, történeti látnivalóiról.

Itt leküzdve némi saras részt viszonylag sík úton haladtam nyugatnak. Balra erdő, jobbra rét, majd aztán hamar minden felől a Sötét völgyi erdő fái vettek körül. A kék túra útvonalát követve hamarosan észak felé fordultam és az út szépen lassan elkezdett lejteni. Itt-ott friss fakitermelés foltjai voltak láthatóak, pár helyen komplett forgács és fűrészpor szőnyeget taposott a lábam. Jobbra a lomb nélküli fák között láttam a Bati kilátót is, melyet másfél órával ez előtt hagytam el. A gyerektáborhoz már egy nagyon meredek részen keresztül jutottam le. Mivel az őszi falevelek megrekedtek a szurdok szerű ösvényen eléggé csúszóssá vállt az út, nagy segítségemre volt a túrabot. Ekkor már elmúlt egy óra, nagyon éhes voltam, de gondoltam a gyerektábornál talán lesznek padok, ott kényelmesen elkölthetem a szendvicseimet. Ott azonban csak egy elfektetett beton oszlopot találtam, amivel azt akadályozzák meg, hogy kocsival a rétre lehessen hajtani. Ez is több, volt, mint a semmi, így lecsüccsentem rá és eszegettem, iszogattam, pihengettem egy fél órát. Sajnos ennyire alaposan nem tájékozódtam erről a részről, mert ha megtettem volna, akkor tudtam volna, hogy a gyerektábortól 500 méterre szabadon lévő és fedett padok és asztalok várnak

A réten jó állapotban lévő ping-pong asztalok, kosárpalánk, focikapuk és némi gyerekjáték teszi élvezetesebbé a pikniket. Nem messze egy másik asztalnál vidám fiatalok beszélgettek. Őket elhagyva egy tanösvényen vezetett a kék sáv, majd elhagyva azt hamar elértem a Haramia forráshoz. Itt is megálltam vizet vételezni a friss és hűvös forrásvízből, majd az itt elrejtett GCHASO ládát is megkerestem. Nem adta könnyen magát, egy jó 20 percig bóklásztam, mire ráleltem. Ez volt a 10. - jubileumi - ládám. Negyed négy felé járt az idő, ekkor kicsit megszeppenve kezdtem számolgatni, hogy még mennyi van vissza a célig, vajon sikerül-e világosba odaérni. Még volt két megkeresendő láda a tarsolyomban, de ekkorra világossá vállt, hogy azok már nem férnek bele az időbe. Bár fel voltam készülve fejlámpával, de nem volt kedvem a sötétben bóklászni két falu között. A hátralévő 10 kilométerre 3 órát számoltam, gondolván hogy fáradtabban lassabb leszek és nem tudom tartani 4 km/órás átlagot.

A forrástól egy rövid kis kaptató vezetett fel a fennsíkra, majd aztán egy lejtő a következő völgybe, ahol ismét elolvashattam, hogy a teljes kéktúra szint emelkedése hány kilátómászással egyenértékű. Remek! És még nem is sejtettem, hogy utam legcsúnyább szakasza most következik. Nemsokára egy meredek domboldal aljához érkeztem. Az egész domb be volt kerítve és a a domb teljes tarvágásnak lett alávetve. Semmi nem maradt! A dombtetőn néhány fa és kész. Elég lehangoló látványt nyújtott, még ha meg is van rá az ésszerű magyarázat. A tarvágást elkerülve ismét egy erős emelkedő jött sorra. Szerencsére nem volt hosszú. Megmondom őszintén, hogy itt már nagyon fáradtnak éreztem magam. De sejtettem, hogy most már Grábócig lejtmenet lesz. Hamar kiértem az erdőből, erre a napra búcsút intve "neki", legelőkön keresztül vitt az utam. A falu széléhez érve több helyen legelésző teheneket, lovakat, kecskéket láttam, no meg persze mérges kutyákat, szerencsére megkötve, vagy kerítés mögött. Grábócra érve elolvastam a jegyzeteimet, hogy pecsételő helyként a "Mini ABC" nevű boltot kell keresnem. Arra sajnos nem gondoltam, hogy előre a neten megnézzem, hogy merre is van az ABC, feltételeztem, hogy arra visz az út. Nos talán a közelgő alkonytól, talán a fáradtságtól nem vettem észre, hogy egy kis hídon átkelve a pecsét sziluett jelzi, hogy le kell térni a kék sávtól jobbra. Én mentem tovább megmászva egy emelkedőt, majd aztán a grábóci szerb ortodox kolostort és templomot elhagyva, rátérve a következő emelkedőre kezdtem el ráeszmélni, hogy lassan elhagyom a falut. Elővettem a térképet és azonnal kiszúrtam a kis bolt ikont a híd után jobbra. Egy pillanatra nagyon elkeseredtem, de nem volt mit tenni, visszafordultam. Biztos, ami biztos megkérdeztem egy munkából haza igyekvő fiatal srácot, hogy arra van-e a Mini ABC és ő megerősítette a térkép helyességét. Itthon megnéztem, ez egy nem tervezett 1,4 km-es kerülő volt. 

Azt sem néztem meg előre, hogy mi vár rám a két falu között. Egy igen erős emelkedő volt, legalábbis az egész napos talpalás fáradalmaival a lábamban jobban örültem volna egy sík sétának. Na de sebaj, sietnem kellett, mert a nap már alábukni készült. A dombtetőn megálltam inni egy picit, és megnéztem a naplementét is, majd sietve elindultam Szálka felé. Szálkára már az utcai lámpák fényébe érkeztem, de a derengés még láttatni engedte a takaros kis házakat, rendezett udvarokat. A Petőfi utcán bandukolva eszembe jutott a grábóci fiaskó, így gyorsan megnéztem, hogy merre is van a pecsétet befogadó Trófea fogadó, nehogy az mellett is elmenjek a szürkületben. Kiderült, hogy szinte az előtt parkoltam a kocsival, tehát nem kellett sokat keresgélni. Nagyon fáradtan ültem be az autóba fél hétkor. Ekkor egyáltalán nem éreztem a megelégedést, ami az első kéktúrás napot kellett volna hogy kövesse. De másnapra már az is eljött. ;-)

Konklúzió: Nem csak a 4 km/órás sebességgel kell számolni, hanem a szintek megmászásával járó lassulással is. Ma, amikor a tegnapi túrámat "bejegyeztem" HeyJoe oldalára, akkor láttam, hogy az ő alkalmazása időt is kalkulál a távolság mellé. Én a 24 km-re nettóba 6 órát számoltam és ehhez adtam hozzá 2 órát a pihenésekre, ládakeresésre. Tehát 17 órára Szálára kellett volna érnem. Az ő programja ugyanerre az útra nettóban 7:08 percet számol, tehát 1 órát hozzátesznek a szintek megmászásai. Úgyhogy nagyjából stimmelünk is, mert a 7+2(pihi+láda)+kb 0,5 óra eltévedés az ki is hozza a 9 és fél órás bruttó időt.

Konklúzió2: Nem elég egy 0,75l-es kulacs. Ha nincs a Haramia forrás, akkor igencsak bajba kerültem volna.

Konklúzió3: Fontos a réteges öltözködés. hegynek fölfelé izzad az ember, de ebben a friss tavaszias időben a hegytetőn a szél átfúj a szinte lombozat nélküli bokrokon, fákon és ilyenkor könnyű egy jó kis megfázást összehozni. Szerencsémre erre gondoltam.

Konklúzió4: A fej / zseblámpára szükség van, még akkor is, ha a tervek szerint sötétedés előtt véget ér a túra. De sosem lehet előre tudni, hogy egy eltévedés, vagy egy bokaficam, vagy egyéb sebesülés mennyire lassítja az embert. Nekem sem sokon múlott, hogy még lakott területen kívül érjen az este.

szekszard_szalka_szint.jpg

szekszard_szalka_utvonal_1.jpg

 

Vasárnap délutáni séta

2017. 02. 26.


No ez a kirándulás tényleg "csak" sétaként kerül a kalendáriumba. ;-) Vasárnap délelőtt ládát keresgélve csatangoltunk a városban a fiammal és rádumáltam, hogy délután menjünk el az erdőbe, olyan szépen süt a nap. De ebédnél meggondolta magát. Addigra viszont annyira beleéltem magam, hogy elmentem egyedül erre a rövid kis sétára. A Remete réten parkoltam le és a Büdös kúti kulcsosházig mentem a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán. Menet közben megcsodáltam az ezernyi hóvirágot és találtam néhány illatos hunyort is és ráadásként egy májvirág is rácsodálkozott a februári napsütésre. Sosem jártam még ezen az útvonalon. Eleinte zavart az Abaligeti úton folyamatosan elhúzó autók zaja, de aztán az út felénél szépen eltávolodott a két út és a Lapis felől érkező sárga kereszttel jelzett út becsatlakozásától kezdve átbukott a gyalogút a következő völgybe, ami már a Büdös kútnak adott otthont. A kulcsosháznál vidám kis társaság pihengetett. Nem zavartam őket, hisz a célom - a séta mellett - a Büdös kúti geoláda felfedezése volt. Ez egy hárompontos multiláda, sajnos az első ládát nem találtam. Kb. egy fél órát keresgéltem a Feri forrásnál, de nem leltem meg. Így átváltottam a második láda keresésére, ami az itiner alapján hamar meglett az Évi-Jenci forrásnál. A 3. pont egy virtuális láda volt, amely jelszavát hamar felfedeztem. Ilyenkor az adott pillanatban csalódott az ember a sikertelenség miatt, de aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lesz majd visszatérni ide a családdal és fellelni az 1. ládát. A részsikerek után sietve elindultam visszafelé. Füleki Mihály emléktáblájánál még megálltam egyszer, de aztán már megállás nélkül letudtam a távot. Kezdett lemenni a nap, és vendégeket is vártunk 5 órára, illett időben hazaérnem. Az út nagy része száraz volt, egy két sarasabb részt kellett óvatosan letudnom, főleg azokon a helyeken, ahol erdészeti út keresztezte a turista utat. A mély keréknyomokban megálló víz teljesen elnyálkásította az utat. 

Szánkózás a Mecseken

2017. 01. 22.


2017-01-22_11_06_22.jpgA Gergővel ketten vágtunk neki a Mecsek téli lankáinak. A Dömörkapuig autóval mentünk, kb fél 11 körül értünk fel,majd onnan szánkóval és gyalog indultunk neki az útnak. Gyönyörű szikrázó napsütésben csillogóan fehér hótakaró fogadott. A turistautak jócskán letaposott volta arra utalt, hogy az elmúlt héten nagyon sokan kirándultak errefelé. Nem terveztünk nagy túrát, inkább a szánkózásra helyeztük a hangsúlyt. Először a piros sávon indultunk a sípálya felé és a keresztező zöld kereszten suhant egyet a Gergő, majd hamar elértük a sípályát. A felvonó működött és hamar meg is láttuk azt az egy szem férfit, aki nagyon lazán és gyakorlott mozdulatokkal suhant lefelé. Párszor megnéztük a lesiklását, majd át sétáltunk a sípályával párhuzamos szánkópályára. A hó ott is remek volt. Szépen letaposott tömör és vastag hóréteg fogadott. A Gergő csúszott először, aztán én is próbálkoztam, de nem a térdemnek és a sarkamnak való ez a móka, így én meg is elégedtem egy csúszással. A Gergő csúszott még párat. Érkezett egy apuka két 16 év körüli fiával. Velük beszélgetve javasolták, hogy menjünk el Kis-rétig, mert ott is remek erdei pálya van. Így elbattyogtunk a Kis-rétre, ahol a fák között több szánkónyom is volt, lehetett válogatni. Itt csatlakozott hozzánk egy nagypapa és 12 év körüli unokája. Közben több kiránduló csoport 2017-01-22_11_51_44.jpgis átvágott a réten. A rétet stabilan őrizte két hóember is. Néhány csúszás után konstatáltam, hogy erősen délidő van, így nógattam egy kicsit a Gergőt, hogy induljunk visszafelé. Úgy döntöttünk, hogy a szánkónyomokon elindulunk felfelé és elérjük a sárga keresztet, és azon haladva szeljük át a sípályát kb. 100 méterrel feljebb. A sípályán találkoztunk a Jenővel, aki épp a kislányát tanította síelni. Pár szót váltottunk vele, majd néztük egy negyed órát őket is és a többi sízőt és snowboardozót. Majd fél egy lévén ismét buzdítottam a Gergőt a továbbindulásra. Még csúszott egy rövidet nadrágféken, majd kivártuk, míg nem jön senki a pályán és áthaladtunk rajta. Ismét megnéztük, hogy is működik a felvonó, majd a turistaúton magunk mögött hagytuk a sípályát. Hamarosan elértük a sárga sávot, és onnantól a Gergő ismét szánkóval csúszott lefelé a Dömörkapu irányába. Majdnem egy óra lett, mire a kocsiba ültünk és hazamentünk ebédelni. Nagyon klassz kis délelőtt volt, kár, hogy a lányok nem jöhettek velünk.

Évadnyitó kirándulás Fehérkútra a Calamitessel

2016. 11. 06.

A Széchenyi téren 10 órakor volt a találkozó, a csapat 10:48-kor indult a Tettye irányába, ahol a Semiramisban szüpürcsöltünk néhány sört, majd onnan dél után nem sokkal indultunk a Dömör kapu felé. Ide 26 perces séta után jutottunk fel, ahol megvártuk a sörellátmányt, amit a Laci volt oly szíves eljuttatni hozzánk. A Dömörkaputól negyed kettőkor indultunk a Fehérkút felé. Mivel a sípályánál kissé elkezdett cseperegni az eső, ezért nem álltunk meg a Kis réten, ahogy szoktunk, hanem lendületből mentünk tovább. Szerencsére az eső abbamaradt, így nem áztunk meg. Fehérkútra az utolsó ember - azaz én - 14:28-kor ért fel. Az erdő még mindig szép színekben pompázott, de már a levelek többsége a talajt takarta be az ősz színeivel. Talán ez volt az utolsó olyan hétvége idén, ahol azért az ágakon is volt lombozat.

Fent pár perc várakozás után megérkezett Redzsi is aki a sör és pálinka ellátmány mellett a Csabát is elhozta nekünk. Elkeztünk iszogatni és tüzet rakni melegedés céljából, majd egy fél óra múlva a Zita is befutott a pörkölttel. Szerintem nagyon finomra sikeredett. De nyilván valamelyest elfogult vagyok, bár szerintem a többieknek is ízlett. Elsózva nem volt, az biztos. ;-) A kaját már bent fogyasztottuk, mert kint eléggé hűvos volt, bent pedig a cserépkályha egyre jobban bemelegítette a termet. Sajnos a mikró eltűnt a konyhából, a villanytűzhely sem működött. De az volt a szerencse, hogy a cserépkályhán kialakítottak egy részt, ahová pont befért a lábas, így kaja felmelegítése megoldódott.

A vacsora után kellemes kis beszélgetésbe sikerült bebólintanom, remélem nem zavartam a többieket a vidám anekdotázásban. Majd egy rövid levegőzés után ismét megérkezett a Zita is, hogy hazaszállítson. Koka és Csabi is velünk tartott. Remélem a többieknek éjszakára elegendő volt a fűtés, nem hűlt ki a ház hajnalra!



 

Évzáró kirándulás a Calamitessel

2016. 12. 17.

Fél egykor indultunk a Misináról a Tubes irányába. A Kis Tubesnél megálltunk megcsodálni a szikrázó napsütést, amit a városban élők elöl teljesen eltakart a sűrű köd. A ködhatár valahol az Állatkert magasságában húzódott. A Kis Tubesről hamar elértük a Tubest és itt megmásztuk a kilátót. Körbenéztünk és beazonosítottuk a Lapis alatt lévő Sós-hegyi kilátót is, felfedeztük Orfűn a Pécsi tavat. Északi irányban nem volt köd a völgyekben. Csak a Mecsek déli lankáit lepte el a sűrű köd takaró. A Tubesről a piros kereszten lecsorogtunk a Rotary körsétány déli ágára, és útközben megkerestünk egy geoládát. Majd a Rotary-n visszaindulva még egy láda az utunkba került. A Misinára visszafelé menet még tervbe vettünk egy Dömörkapunál elrejtett ládát, de a Misinai kis pihenő alatt az óránkra nézve rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy levágjuk a Tettye felé vezető utat és az Állatkert felé indultunk. Az Állatkert után elhagyva a műutat a Tettye feletti sziklákon értünk ki az erdőből, de ekkor már nem csak a köd hanem az alkonyat is leereszkedett, így a Tettyétől már az utcai lámpák világították be lépteinket. Hála a növekvő hidegnek és a halászlé (pizza) iránti vágyakozásnak, fáradt kis csapatunk hamar leért a sörözőbe, ahol a többiek már vártak minket. A finom vacsora és az italok hatására hamar felmelegedtünk és vidám viccelődéssel, múlattuk az időt. Nagyon jó kis nap volt!