Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Mecsextrém Park - Árpád tetői forrás - Körtvélyesi forrás

2017. 03. 19.

2017. március 19. - Okulare

Alig múlt el másfél nap az első kéktúrám után, máris újabb kis erdei sétára indultunk Gergővel. Amíg Kata az osztálytársaival a Mecsextrémben múlatta az időt, addig mi két láda felkutatására tettünk kísérletet. Először a parkolóból felballagtunk a bob pályához, majd azt elhagyva egy picit a Mókus ösvénnyel párhuzamosan észak felé haladtunk széles teherautó kerekek nyomait követve. Aztán ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk az úton az első ládát, ami az Árpádtetői forrásnál volt egyre inkább balra mutatta a telefon, ezért letérünk az útról. Odafelé igencsak meg kellett küzdeni a meredek lejtővel, de szépen lecsorogtunk egy alsó ösvényre, ami néhány kanyarral levitt a forráshoz. Ott együttes erővel hamar megleltük a ládát. Én észre vettem, a Gergő meg el.

Onnan a térképen látható - a két ládát összekötő - szaggatott vonallal jelzett ösvényen indultunk el. Ezt csak az válassza, aki szeret úttalan utakon, meredeken le meg fel csúszni-mászni, kerülgetni a kidőlt fákat, köveket és szúrós csodabogyó rengetegen akar átvágni. A teljesítést nehezítette, hogy szint időnk volt, az indulástól számítva 3 órán belül vissza kellett érnünk a Mecsextrémnél hagyott autónkhoz, hogy a Katát felvegyük a szülinapi partiról. Így a Körtvélyesi forrásnál lévő láda helyéig eljutottunk, de keresgélni nem volt időnk. Haza felé a jobb minőségű, de kerülővel járó utat választottuk. De eléggé elfáradtunk a végére. Mindezek ellenére olyan helyre jutottunk el, ahol a környezet csodás, sőt monumentális és a ládák nélkül soha nem jöttünk volna erre. 

terkep.jpg

Szekszárd - Szálka

2017. 03. 17.

rp-ddk_logo.pngEz a nap is eljött végre! Hosszas tervezgetés után megtettem az első kilométereket a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrán. Általában valaminek a befejezésekor, egy díj megnyerésekor szokás megköszönni valakinek a támogatását. Én mégis most az elején tenném ezt meg. Annak, hogy elindulhattam ezen az úton nagyon sok szerepe van Hörpölin túrabeszámolóinak, precíz adatainak, jó tanácsainak. Sok weboldalt tanulmányoztam, sok helyen tudakozódtam, szedtem fel az információ morzsákat, de ennyire alapos, precíz, szinte mindenre kiterjedő információ forrást sehol máshol nem olvastam. Ezen felül a túraleírások stílusa is olvasmányos, szinte odaképzeltem magam, mellé az útra, mikor olvastam. Ő nem is tudja, de valójában túratársakká váltunk. ;-) Úgyhogy Hörpölin, nagyon köszönöm!

Az én kis blogomnak, ahogy azt a bemutatkozásom végén írtam, nem célja az ilyen jellegű átfogó információk összegyűjtése, hisz ezt már megtettek Hörpölinen kívül mások is, az általam olvasott webcímeket igyekszem kigyűjteni a linkek között. Azért a sorok között elfér némi információ, ami hasznos lehet másoknak is, akik a kéktúrára adják a fejüket. Főleg, ha annyira kezdők, mint én.

bati_szolo_1.jpg

Az időjárás előrejelzés gyönyörű napot ígért, így bátran (értsd: esőkabát nélkül) vágtam neki a túrának. A gyerekeket elvittem az iskolába és utána elautóztam Szálkára a kirándulásom végcéljához. Előtte persze megnéztem, hogy mikor indul Szálkáról autóbusz Szekszárdra és ehhez az időponthoz időzítettem. Az a StreetView-n már korábban lecsekkoltam, hogy a buszmegállónál szépen rendbe hozott, térkövezett parkolók vannak, így tudtam, hogy a kocsi jó helyen lesz. A busz percre pontosan érkezett. A buszon utazott egy pár, akik szintén kéktúrázók voltak. Ez Szekszárdon a vasútállomáson nyert bizonyítékot, lévén együtt bélyegeztünk. Én a városi szakasz végén a Remete forrásnál megkerestem a GCREKF geoládát, ami - bár hamar meglett - de így is elvitt egy 15 percet. bati_kilato.jpgEzek után vágtam neki a meredek betonútnak. Ahogy haladtam előre, egyre inkább a szőlőtőkék vették birtokba a látképet. Sok helyen sürögtek-forogtak az emberek és a munkagépek. A Bati-keresztnél lévő Bati kilátó volt a következő célom. Részint mert a kilátók a gyengéim, egy túra vagy városnézés kapcsán is szívesebben keresek fel ilyen helyeket, mint egy templomot vagy múzeumot. Részint pedig itt várt rám a GCBTK geoláda. Itt ismét összefutottam a párral, akik már épp szedelőzködtek. Elmajszoltam a szendvicsemet és megkerestem a ládát, amit nagyon ötletesen rejtett el a láda gazdája. Ezek után fellépcsőztem a kilátóba és megcsodáltam a körpanorámát. Aztán picit pihentem, eközben elolvastam a kihelyezett információs táblákat. Egy jó fél óra után indultam tovább. A Szarvas-szurdikban több futóval is találkoztam, és 50 perc múlva értem el ahhoz az elágazáshoz, amelyen le kellett térnem a sárga sávon balra, hogy megszerezzem az aznapi 3. ládámat, a GCLAZA ládát. Ezt is viszonylag hamar begyűjtöttem. Ez a láda hozzátett kb. 1 km-t az aznapi távhoz, hisz nem teljesen a kék útvonalán lett elrejtve, de ezt nem tartottam nagy áldozatnak.

Visszasétálva a kereszteződésbe, megnéztem a kéktúra információs tábláját és elméláztam azon, hogy akik ezeket megtervezték, azok valószínűleg nem kirándultak még soha. Ugyanis a teljes felületen a teljes kék kör és az ahhoz kapcsolódó számok, adatok díszelegnek. Hány km, milyen az össz. szintemelkedés, ez hányszorosa a Galyatetői kilátónak, stb... Ezek persze érdekes adatok, de egyrészt mindenhol ez van kint (ezen út alatt legalább 5-6 ilyen táblával találkoztam). Tehát annak, aki már a kéktúrát járja, teljesen irreleváns információ. Másrészt sokkal hasznosabb lenne egy környéket ábrázoló (max 5x5 km-es területet lefedő) turistatérkép, rajta az összes látnivalóval, és némi leírás az adott szakasz élővilágáról, földtanáról, történeti látnivalóiról.

Itt leküzdve némi saras részt viszonylag sík úton haladtam nyugatnak. Balra erdő, jobbra rét, majd aztán hamar minden felől a Sötét völgyi erdő fái vettek körül. A kék túra útvonalát követve hamarosan észak felé fordultam és az út szépen lassan elkezdett lejteni. Itt-ott friss fakitermelés foltjai voltak láthatóak, pár helyen komplett forgács és fűrészpor szőnyeget taposott a lábam. Jobbra a lomb nélküli fák között láttam a Bati kilátót is, melyet másfél órával ez előtt hagytam el. A gyerektáborhoz már egy nagyon meredek részen keresztül jutottam le. Mivel az őszi falevelek megrekedtek a szurdok szerű ösvényen eléggé csúszóssá vállt az út, nagy segítségemre volt a túrabot. Ekkor már elmúlt egy óra, nagyon éhes voltam, de gondoltam a gyerektábornál talán lesznek padok, ott kényelmesen elkölthetem a szendvicseimet. Ott azonban csak egy elfektetett beton oszlopot találtam, amivel azt akadályozzák meg, hogy kocsival a rétre lehessen hajtani. Ez is több, volt, mint a semmi, így lecsüccsentem rá és eszegettem, iszogattam, pihengettem egy fél órát. Sajnos ennyire alaposan nem tájékozódtam erről a részről, mert ha megtettem volna, akkor tudtam volna, hogy a gyerektábortól 500 méterre szabadon lévő és fedett padok és asztalok várnak

A réten jó állapotban lévő ping-pong asztalok, kosárpalánk, focikapuk és némi gyerekjáték teszi élvezetesebbé a pikniket. Nem messze egy másik asztalnál vidám fiatalok beszélgettek. Őket elhagyva egy tanösvényen vezetett a kék sáv, majd elhagyva azt hamar elértem a Haramia forráshoz. Itt is megálltam vizet vételezni a friss és hűvös forrásvízből, majd az itt elrejtett GCHASO ládát is megkerestem. Nem adta könnyen magát, egy jó 20 percig bóklásztam, mire ráleltem. Ez volt a 10. - jubileumi - ládám. Negyed négy felé járt az idő, ekkor kicsit megszeppenve kezdtem számolgatni, hogy még mennyi van vissza a célig, vajon sikerül-e világosba odaérni. Még volt két megkeresendő láda a tarsolyomban, de ekkorra világossá vállt, hogy azok már nem férnek bele az időbe. Bár fel voltam készülve fejlámpával, de nem volt kedvem a sötétben bóklászni két falu között. A hátralévő 10 kilométerre 3 órát számoltam, gondolván hogy fáradtabban lassabb leszek és nem tudom tartani 4 km/órás átlagot.

A forrástól egy rövid kis kaptató vezetett fel a fennsíkra, majd aztán egy lejtő a következő völgybe, ahol ismét elolvashattam, hogy a teljes kéktúra szint emelkedése hány kilátómászással egyenértékű. Remek! És még nem is sejtettem, hogy utam legcsúnyább szakasza most következik. Nemsokára egy meredek domboldal aljához érkeztem. Az egész domb be volt kerítve és a a domb teljes tarvágásnak lett alávetve. Semmi nem maradt! A dombtetőn néhány fa és kész. Elég lehangoló látványt nyújtott, még ha meg is van rá az ésszerű magyarázat. A tarvágást elkerülve ismét egy erős emelkedő jött sorra. Szerencsére nem volt hosszú. Megmondom őszintén, hogy itt már nagyon fáradtnak éreztem magam. De sejtettem, hogy most már Grábócig lejtmenet lesz. Hamar kiértem az erdőből, erre a napra búcsút intve "neki", legelőkön keresztül vitt az utam. A falu széléhez érve több helyen legelésző teheneket, lovakat, kecskéket láttam, no meg persze mérges kutyákat, szerencsére megkötve, vagy kerítés mögött. Grábócra érve elolvastam a jegyzeteimet, hogy pecsételő helyként a "Mini ABC" nevű boltot kell keresnem. Arra sajnos nem gondoltam, hogy előre a neten megnézzem, hogy merre is van az ABC, feltételeztem, hogy arra visz az út. Nos talán a közelgő alkonytól, talán a fáradtságtól nem vettem észre, hogy egy kis hídon átkelve a pecsét sziluett jelzi, hogy le kell térni a kék sávtól jobbra. Én mentem tovább megmászva egy emelkedőt, majd aztán a grábóci szerb ortodox kolostort és templomot elhagyva, rátérve a következő emelkedőre kezdtem el ráeszmélni, hogy lassan elhagyom a falut. Elővettem a térképet és azonnal kiszúrtam a kis bolt ikont a híd után jobbra. Egy pillanatra nagyon elkeseredtem, de nem volt mit tenni, visszafordultam. Biztos, ami biztos megkérdeztem egy munkából haza igyekvő fiatal srácot, hogy arra van-e a Mini ABC és ő megerősítette a térkép helyességét. Itthon megnéztem, ez egy nem tervezett 1,4 km-es kerülő volt. 

Azt sem néztem meg előre, hogy mi vár rám a két falu között. Egy igen erős emelkedő volt, legalábbis az egész napos talpalás fáradalmaival a lábamban jobban örültem volna egy sík sétának. Na de sebaj, sietnem kellett, mert a nap már alábukni készült. A dombtetőn megálltam inni egy picit, és megnéztem a naplementét is, majd sietve elindultam Szálka felé. Szálkára már az utcai lámpák fényébe érkeztem, de a derengés még láttatni engedte a takaros kis házakat, rendezett udvarokat. A Petőfi utcán bandukolva eszembe jutott a grábóci fiaskó, így gyorsan megnéztem, hogy merre is van a pecsétet befogadó Trófea fogadó, nehogy az mellett is elmenjek a szürkületben. Kiderült, hogy szinte az előtt parkoltam a kocsival, tehát nem kellett sokat keresgélni. Nagyon fáradtan ültem be az autóba fél hétkor. Ekkor egyáltalán nem éreztem a megelégedést, ami az első kéktúrás napot kellett volna hogy kövesse. De másnapra már az is eljött. ;-)

Konklúzió: Nem csak a 4 km/órás sebességgel kell számolni, hanem a szintek megmászásával járó lassulással is. Ma, amikor a tegnapi túrámat "bejegyeztem" HeyJoe oldalára, akkor láttam, hogy az ő alkalmazása időt is kalkulál a távolság mellé. Én a 24 km-re nettóba 6 órát számoltam és ehhez adtam hozzá 2 órát a pihenésekre, ládakeresésre. Tehát 17 órára Szálára kellett volna érnem. Az ő programja ugyanerre az útra nettóban 7:08 percet számol, tehát 1 órát hozzátesznek a szintek megmászásai. Úgyhogy nagyjából stimmelünk is, mert a 7+2(pihi+láda)+kb 0,5 óra eltévedés az ki is hozza a 9 és fél órás bruttó időt.

Konklúzió2: Nem elég egy 0,75l-es kulacs. Ha nincs a Haramia forrás, akkor igencsak bajba kerültem volna.

Konklúzió3: Fontos a réteges öltözködés. hegynek fölfelé izzad az ember, de ebben a friss tavaszias időben a hegytetőn a szél átfúj a szinte lombozat nélküli bokrokon, fákon és ilyenkor könnyű egy jó kis megfázást összehozni. Szerencsémre erre gondoltam.

Konklúzió4: A fej / zseblámpára szükség van, még akkor is, ha a tervek szerint sötétedés előtt véget ér a túra. De sosem lehet előre tudni, hogy egy eltévedés, vagy egy bokaficam, vagy egyéb sebesülés mennyire lassítja az embert. Nekem sem sokon múlott, hogy még lakott területen kívül érjen az este.

szekszard_szalka_szint.jpg

szekszard_szalka_utvonal_1.jpg

 

Vasárnap délutáni séta

2017. 02. 26.


No ez a kirándulás tényleg "csak" sétaként kerül a kalendáriumba. ;-) Vasárnap délelőtt ládát keresgélve csatangoltunk a városban a fiammal és rádumáltam, hogy délután menjünk el az erdőbe, olyan szépen süt a nap. De ebédnél meggondolta magát. Addigra viszont annyira beleéltem magam, hogy elmentem egyedül erre a rövid kis sétára. A Remete réten parkoltam le és a Büdös kúti kulcsosházig mentem a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán. Menet közben megcsodáltam az ezernyi hóvirágot és találtam néhány illatos hunyort is és ráadásként egy májvirág is rácsodálkozott a februári napsütésre. Sosem jártam még ezen az útvonalon. Eleinte zavart az Abaligeti úton folyamatosan elhúzó autók zaja, de aztán az út felénél szépen eltávolodott a két út és a Lapis felől érkező sárga kereszttel jelzett út becsatlakozásától kezdve átbukott a gyalogút a következő völgybe, ami már a Büdös kútnak adott otthont. A kulcsosháznál vidám kis társaság pihengetett. Nem zavartam őket, hisz a célom - a séta mellett - a Büdös kúti geoláda felfedezése volt. Ez egy hárompontos multiláda, sajnos az első ládát nem találtam. Kb. egy fél órát keresgéltem a Feri forrásnál, de nem leltem meg. Így átváltottam a második láda keresésére, ami az itiner alapján hamar meglett az Évi-Jenci forrásnál. A 3. pont egy virtuális láda volt, amely jelszavát hamar felfedeztem. Ilyenkor az adott pillanatban csalódott az ember a sikertelenség miatt, de aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lesz majd visszatérni ide a családdal és fellelni az 1. ládát. A részsikerek után sietve elindultam visszafelé. Füleki Mihály emléktáblájánál még megálltam egyszer, de aztán már megállás nélkül letudtam a távot. Kezdett lemenni a nap, és vendégeket is vártunk 5 órára, illett időben hazaérnem. Az út nagy része száraz volt, egy két sarasabb részt kellett óvatosan letudnom, főleg azokon a helyeken, ahol erdészeti út keresztezte a turista utat. A mély keréknyomokban megálló víz teljesen elnyálkásította az utat. 

Szánkózás a Mecseken

2017. 01. 22.


2017-01-22_11_06_22.jpgA Gergővel ketten vágtunk neki a Mecsek téli lankáinak. A Dömörkapuig autóval mentünk, kb fél 11 körül értünk fel,majd onnan szánkóval és gyalog indultunk neki az útnak. Gyönyörű szikrázó napsütésben csillogóan fehér hótakaró fogadott. A turistautak jócskán letaposott volta arra utalt, hogy az elmúlt héten nagyon sokan kirándultak errefelé. Nem terveztünk nagy túrát, inkább a szánkózásra helyeztük a hangsúlyt. Először a piros sávon indultunk a sípálya felé és a keresztező zöld kereszten suhant egyet a Gergő, majd hamar elértük a sípályát. A felvonó működött és hamar meg is láttuk azt az egy szem férfit, aki nagyon lazán és gyakorlott mozdulatokkal suhant lefelé. Párszor megnéztük a lesiklását, majd át sétáltunk a sípályával párhuzamos szánkópályára. A hó ott is remek volt. Szépen letaposott tömör és vastag hóréteg fogadott. A Gergő csúszott először, aztán én is próbálkoztam, de nem a térdemnek és a sarkamnak való ez a móka, így én meg is elégedtem egy csúszással. A Gergő csúszott még párat. Érkezett egy apuka két 16 év körüli fiával. Velük beszélgetve javasolták, hogy menjünk el Kis-rétig, mert ott is remek erdei pálya van. Így elbattyogtunk a Kis-rétre, ahol a fák között több szánkónyom is volt, lehetett válogatni. Itt csatlakozott hozzánk egy nagypapa és 12 év körüli unokája. Közben több kiránduló csoport 2017-01-22_11_51_44.jpgis átvágott a réten. A rétet stabilan őrizte két hóember is. Néhány csúszás után konstatáltam, hogy erősen délidő van, így nógattam egy kicsit a Gergőt, hogy induljunk visszafelé. Úgy döntöttünk, hogy a szánkónyomokon elindulunk felfelé és elérjük a sárga keresztet, és azon haladva szeljük át a sípályát kb. 100 méterrel feljebb. A sípályán találkoztunk a Jenővel, aki épp a kislányát tanította síelni. Pár szót váltottunk vele, majd néztük egy negyed órát őket is és a többi sízőt és snowboardozót. Majd fél egy lévén ismét buzdítottam a Gergőt a továbbindulásra. Még csúszott egy rövidet nadrágféken, majd kivártuk, míg nem jön senki a pályán és áthaladtunk rajta. Ismét megnéztük, hogy is működik a felvonó, majd a turistaúton magunk mögött hagytuk a sípályát. Hamarosan elértük a sárga sávot, és onnantól a Gergő ismét szánkóval csúszott lefelé a Dömörkapu irányába. Majdnem egy óra lett, mire a kocsiba ültünk és hazamentünk ebédelni. Nagyon klassz kis délelőtt volt, kár, hogy a lányok nem jöhettek velünk.

Évadnyitó kirándulás Fehérkútra a Calamitessel

2016. 11. 06.

A Széchenyi téren 10 órakor volt a találkozó, a csapat 10:48-kor indult a Tettye irányába, ahol a Semiramisban szüpürcsöltünk néhány sört, majd onnan dél után nem sokkal indultunk a Dömör kapu felé. Ide 26 perces séta után jutottunk fel, ahol megvártuk a sörellátmányt, amit a Laci volt oly szíves eljuttatni hozzánk. A Dömörkaputól negyed kettőkor indultunk a Fehérkút felé. Mivel a sípályánál kissé elkezdett cseperegni az eső, ezért nem álltunk meg a Kis réten, ahogy szoktunk, hanem lendületből mentünk tovább. Szerencsére az eső abbamaradt, így nem áztunk meg. Fehérkútra az utolsó ember - azaz én - 14:28-kor ért fel. Az erdő még mindig szép színekben pompázott, de már a levelek többsége a talajt takarta be az ősz színeivel. Talán ez volt az utolsó olyan hétvége idén, ahol azért az ágakon is volt lombozat.

Fent pár perc várakozás után megérkezett Redzsi is aki a sör és pálinka ellátmány mellett a Csabát is elhozta nekünk. Elkeztünk iszogatni és tüzet rakni melegedés céljából, majd egy fél óra múlva a Zita is befutott a pörkölttel. Szerintem nagyon finomra sikeredett. De nyilván valamelyest elfogult vagyok, bár szerintem a többieknek is ízlett. Elsózva nem volt, az biztos. ;-) A kaját már bent fogyasztottuk, mert kint eléggé hűvos volt, bent pedig a cserépkályha egyre jobban bemelegítette a termet. Sajnos a mikró eltűnt a konyhából, a villanytűzhely sem működött. De az volt a szerencse, hogy a cserépkályhán kialakítottak egy részt, ahová pont befért a lábas, így kaja felmelegítése megoldódott.

A vacsora után kellemes kis beszélgetésbe sikerült bebólintanom, remélem nem zavartam a többieket a vidám anekdotázásban. Majd egy rövid levegőzés után ismét megérkezett a Zita is, hogy hazaszállítson. Koka és Csabi is velünk tartott. Remélem a többieknek éjszakára elegendő volt a fűtés, nem hűlt ki a ház hajnalra!



 

Évzáró kirándulás a Calamitessel

2016. 12. 17.

Fél egykor indultunk a Misináról a Tubes irányába. A Kis Tubesnél megálltunk megcsodálni a szikrázó napsütést, amit a városban élők elöl teljesen eltakart a sűrű köd. A ködhatár valahol az Állatkert magasságában húzódott. A Kis Tubesről hamar elértük a Tubest és itt megmásztuk a kilátót. Körbenéztünk és beazonosítottuk a Lapis alatt lévő Sós-hegyi kilátót is, felfedeztük Orfűn a Pécsi tavat. Északi irányban nem volt köd a völgyekben. Csak a Mecsek déli lankáit lepte el a sűrű köd takaró. A Tubesről a piros kereszten lecsorogtunk a Rotary körsétány déli ágára, és útközben megkerestünk egy geoládát. Majd a Rotary-n visszaindulva még egy láda az utunkba került. A Misinára visszafelé menet még tervbe vettünk egy Dömörkapunál elrejtett ládát, de a Misinai kis pihenő alatt az óránkra nézve rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy levágjuk a Tettye felé vezető utat és az Állatkert felé indultunk. Az Állatkert után elhagyva a műutat a Tettye feletti sziklákon értünk ki az erdőből, de ekkor már nem csak a köd hanem az alkonyat is leereszkedett, így a Tettyétől már az utcai lámpák világították be lépteinket. Hála a növekvő hidegnek és a halászlé (pizza) iránti vágyakozásnak, fáradt kis csapatunk hamar leért a sörözőbe, ahol a többiek már vártak minket. A finom vacsora és az italok hatására hamar felmelegedtünk és vidám viccelődéssel, múlattuk az időt. Nagyon jó kis nap volt!

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu