Hosszú kihagyás után ismét kirándulást terveztünk egy kis geoládázással egybekötve. A Kelet-Mecsek eddig általunk be nem járt területét tűztük ki célul: A Vékénytől délre eső vidéken egy olyan körtúrát néztem ki, amely kb 10-12 km-es, azért hogy kényelmesen geoládázhassunk, pihenhessünk, ha kedvünk támad és a végén jóleső legyen a fáradtság, ne terhes. Az előzetes tervezéskor az a dilemma merült fel, hogy a felfelé vezető út, (azért, hogy érinthessük a GCPCPC geoládát) kevésbé járt, jelöletlen turistaút, mely egy patak mederben vezet. A láda utolsó megtalálója jól járhatónak jelölte az utat, de ő januárban járt erre, így friss infó nem volt arról, hogy a vegetáció mennyire indult be. Némi plusz logisztikával indulhattunk volna Kárászról is és akkor egy "U" alakot jártunk volna be, mire Vékénybe érünk. Ekkor kimaradt volna a fent említett láda, de helyette lett volna más. Végül maradtunk a körtúránál. Így egyszerűbb volt a logisztika. 10 órakor találkoztunk a faluban. Az előzetesen parkolóhelyül kinézett Polgármesteri Hivatal előtti részt pont most térkövesítik, így egy picit feljebb hagytuk az autókat.

Először a Tóth Malom ládáját kerestük meg. Előzetesen olvastuk, hogy a malmot megvásárolta egy holland házaspár és a ládát ez miatt egy korábbi megtaláló áthelyezte a Polgármesteri Hivatal mögé. Úgyhogy feljegyeztük az új koo-t és nagyon hamar meg is leltük a ládát. Készült néhány csoportfotó is a gyönyörűen virágzó orgonabokor mellett. Innét indítottuk a GPS-eket.

Mivel Laci barátom a telefonján Locussal navigált én meg egy Garminnal, kíváncsi voltam, hogy mekkora lesz az eltérés a két track között. Szinte alig-alig különbözött, teljesen hibahatáron belül maradtunk. Viszont - csakhogy alátámasszam a Garmin vételének szükségességét - a Lacival előfordult az, ami annak idején velem is, amíg telefonnal túráztam, hogy a telefon egyszer csak elhagyta magát és a következő rápillantáskor veszed észre, hogy egy egyenes vonalat húz az utolsó valódi pozíció óta. Így neki végül 2,8 km-rel kevesebbet mért, de ettől még ugyanúgy 15,1 km volt a lábaiban. ;-) Apropó, miért 15,1 km, ha egyszer a túra terven 10,5 km szerepelt? Egyrészt a végén volt egy eltévedésünk, ami majdnem 700 m pluszt jelentett, másrészt az előzetes tervezéskor a program a turistaút hosszával számol, 0 m letéréssel. Azonban a valóságban a gps jel is ugrálhat, ahogy éppen van vétele. Ez főleg sűrűbb erdőkben, szurdokokban lehet jelentős, amikor nincs jó rálátása a műholdakra, részint pedig a pihenőkön, geoláda kereséseknél is sokat bolyongunk egy szűk 50-100 méter sugarú körben, amit a készülék folyamatosan rögzít. Ezekből jön össze ez a plusz.

E kis technikai kitérő után térjünk vissza oda, hogy népes kis csapatunk elindult a falu kis utcáján felfelé. Hamar elértük az erdő szélét, hisz a település állítólag Baranya legkevesebb lelket számláló falva, mindössze 139-en laknak (2015-ös adat). Innét hamar megtapasztaltuk, milyen az, ha jelzetlen, kevésbé forgalmas gyalogútra téved az ember. Elég sűrűn kellett kidőlt fákon átmászni, kikerülni, miközben az egyre meredekebb úttal is meg kellett küzdeni. A láda helyét hamar elértük. Itt a csapat több részre oszlott, ki-ki a saját elképzelése alapján kereste azt a vízszintes fát, aminek a gyökerei között lakik ez a láda. Végül a Gergővel leltünk rá a megfelelőre és ő hamar le is ugrott a patak partjára és megtalálta a rejteket. Körénk gyűltek a többiek és így bezsebelhettük a mai második pontot. Ezek után indultunk volna tovább, de valahogy "elvesztettük" a turistautat. Laciék kicsit előbbre jártak a patakmederben, de én úgy láttam, hogy nem nekem való ez a móka, így a velem lévő gyerekeknek javasoltam, hogy induljunk meg a nyugati rézsünek, mert ott véltem megtalálni az út folytatását. Pár méter után a gyerekek megfordulva észre vették, hogy a másik parton ott van egy út. Úgyhogy visszaereszkedtünk a patakmederbe és felmásztunk a másik oldalon. Ekkor telefonáltam a Lacinak, hogy merre járnak. Ők már jóval följebb a patakmeder mentén haladtak, így megegyeztünk, hogy a mindkét csapat a maga útján elindul a turistautat feljebb keresztező erdészeti útig és ott bevárjuk egymást. A gyerekek megettek pár szendvicset, majd e kis pihenő után elindultunk mi is. Menet közben találkoztunk egy nemrég jobblétre szenderült kis vakonddal. Teljesen ép volt, így valószínűleg nem nagyobb ragadozó kaphatta el, hanem a dió árának tetemes növekedése okozott nála hirtelen szívinfarktust. ;-) Végül kiértünk egy szélesebb turistaútra, ami a térkép szerint a találkozási ponthoz vezetett minket. Ekkor egy termetes őzet zavartunk meg a sziesztájában, amely méltóságteljesen ügetett el előttünk talán egy 50-100 méterre, keresztezve a turistautat, ahol pár pillanatig takarás nélkül is megcsodálhattuk. Itt már széles és akadálymentesen haladt az út és vele mi is és az emelkedő is elfogyott, mert ezen a rövid szakaszon szinte vízszintesen 350 m-es magasságban sétáltunk a ligetes jellegű erdőben. Itt találkoztunk ismét a többiekkel. Némi pihenő után nekivágtunk a Vörösfenyő kulcsosházig visszalévő másfél kilométernek.

Szinte pontban 1 órakor pillantottuk meg a házakat, gyorsan leültünk a szabadtéri, de fedett étkezőasztalokhoz, kicsit kifújtuk magunkat, majd elfogyasztottuk az ebédet. Ebéd közben túrázók érkeztek és érdeklődtek, hogy mi vagyunk-e az ellenőrző pont. Így tudtuk meg, hogy túraverseny van és a közelben egy ellenőrző pont is van, az viszont már csak itthon derült ki, hogy ez a Kiss György emléktúra 10 km-es távjának egyik pontja. (Kiss György szászvári születésű szobrászművész). Kicsit körbejártunk és megkerestük az itt elrejtett geoládát, majd egy rövid szusszanás után elsétáltunk a Kata forráshoz és a Balincai kúthoz, melyek igen közel, pár méterre találhatóak egymástól. Mindkét forrásból bőven folyt a hűsítő víz, így gyorsan le is cseréltük a kulacsainkban lévő, már megmelegedett csapi vizet, amit még otthonról hoztunk. Itt is megkerestük a multinak a forrásoktól 40-50 méterre lévő második pontját, majd kényelmesen visszamentünk a kulcsosházakhoz. Ekkor már csak egy rövid pihenőt engedtünk meg magunknak és három óra körül elindultunk a második etapnak. Hamar eljutottunk mi is az ellenőrző ponthoz, itt viszont azt hitték, mi is versenyzők vagyunk, de a gyerekek hamar elárulták, hogy versenyen kívül túrázunk. Az úton észrevettünk egy rézsiklót, a gyerekek fel is vették a kezükbe. Valóban nagyon hasonlít a színe a rézhez, de magamtól eszembe nem jutott volna, a pontnál üldögélő ember jött oda és mondta nekünk ezt az infót. Minden gyerek kézbe vehette pár másodpercre, de aztán elengedtük a kis jószágot a csalitosba. update: megnéztem a Wikipédián a rézsikló leírását és fényképeit, és talán mégsem azt fogtunk ... Először egy széles napos úton egy félkört megtéve jutottunk el a völgy tényleges bejáratáig, ahol a betonút beszakadt (valószínűleg évekkel ez előtt), innét egy szűk, bedőlt fákkal tarkított út kanyargott lefelé, mint ahogy azt már a párhuzamos völgyben felfelé jövet megszokhattuk. Az 1. és 2. ládikóért becsülettel megküzdöttünk és közben megcsodáltuk a csobogó patak ezernyi arcát is. Egy helyen megálltunk egy nem tervezett pihenőre is, mert a gyerekeknek akut famászási ingerenciája támadt.

 A 3. pont előtt ismerősökbe is belebotlottunk. A fiúk előreszaladtak és egy férfi kérdezgette őket, nem hallottam miről, így egy kicsit kiléptem, hátha elkél a segítség. A férfi ahogy észrevett, köszönt is illendően és én is viszonoztam, de közben lefelé néztem, hogy jó fogást találjak a lábamnak a rézsüben. Ahogy felléptem és felemeltem a tekintetem, látom ám, hogy a férfi nem más, mint édesapám - általam ritkán látott - unokaöccse két sráccal. Ők ezen az úton felfelé kirándultak. Erre mondják, kicsi a világ! Pár szót váltottunk. Majd haladtunk tovább a mai utolsó pontért. Bevallom őszintén, hogy én a 3. ponton már nem vonszoltam fel magam a sziklafalhoz, hanem a forrás mellett állva megvártam, míg a gyerekek levadásszák a jelszót. A völgy nagyon szép, vadregényes, érdemes volt megismerni.

Fél hat körül volt, mikor a völgy aljába értünk, velünk szemben egy szántó és egy "T" elágazás fogadott. A kijárt út jobbra kanyarodott, és arra tekintve látni véltem a távolban azt az épületet, ami előtt parkoltunk, így gondolkodás és a GPS megtekintése nélkül arra indultunk. Ahogy közeledtünk, kezdett gyanús lenni az épület és a nap állása sem stimmelt, így elővettük a készüléket, és láttam, hogy az elágazásnál balra kellett volna fordulni. Úgyhogy mit volt mit tenni, visszafordultunk és a kevésbé járt utat elérve caplattunk a szántó mellett. Helyenként derékig ért a fű, de ami ennél is rosszabb, később egy fás sávval elválasztott legelőhöz érve a csalán is derékig ért. Valamelyik srác kérdezte is a folyamatos sziszegés mellett, hogy engem nem csíp-e. Mondtam, hogy de csíp, csak nem sziszegek. ;-) Azért lassan, de haladtunk, nem messze tőlünk tehenek legelésztek és később egy lovat is láttunk. Majd elértük a falu kis mellékutcáját, ami pont a kocsikhoz vezetett minket. 6 óra körül elbúcsúztunk Laciéktól, és haza autóztunk. Remek kis nap volt, sok szépet láttunk és a teljesítményünkre sem lehet panasz, főleg a gyerekek tettek ki magukért. Úgyhogy hamar meg is beszéltük, hogy lesz ennek még folytatása.