Túrák, kirándulások, séták erdőn, mezőn.

Apátvarasd - Zobákpuszta

2017. 10. 19.

2017. október 23. - Okulare

01.jpgMájusban nem gondoltam volna, hogy ilyen sokára futok neki a 3. túranapomnak a kéken, de így alakult. Szerencsére ez idő alatt is sokszor hódolhattam a természetjárásnak, így nem bánkódom. Eleinte sokat tervezgettem  a harmadik etap logisztikáját, mert be kellett látnom, hogy a 30 km feletti táv megterhelő volt számomra. Nem mintha nem lehetne bírni, hisz végigmentem, de a befejezés inkább csak a "Legyen má' vége!" életérzés megtestesítője volt. Egyáltalán nem esett jól! A túrázás pedig egy hobbi, amit csak jó kedvel érdemes művelni. Viszont ez már így sikerült! Mivel nem jó szívvel emlékszem vissza az Apátvarasd - Mecseknádasd szakaszra, így ezt nem volt kedvem még egyszer visszafelé teljesíteni. Ezért egy olyan túra körvonalazódott a fejemben nyár elejére, hogy elmegyek busszal Zengővárkonyba, egy főhajtásra megállok Rockenbauer Pál sírjánál, majd - mintha egy "T" alak szárán indulnék, a kék kereszten megcéloztam volna a kéktúra útvonalát, a "T" kalapjánál jobbra elsétáltam volna az Apátvarasdi pecsételő helyig, majd visszafelé a "T" kalapjának bal száráig Óbányára, ahol az aznapi túra véget ért volna. Közbe sok pihenéssel, geoládák utáni bóklászással. Aztán ha éreztem volna erőt magamban, hogy vissza menjek Mecseknádasdra, akkor visszafelé a Réka várat is útba ejtettem volna, amit a kéktúra útvonala elkerül. Titkon arra is gondoltam, hogy erre a szakaszra, – vagy legalábbis egy részére – a család is eljöhetett volna velem úgy, hogy az elejét kora reggeli buszos indítással abszolválom, leszállok az Apátvarasdi elágazásnál, végigcsinálom az Óbányáig az utat és ott csatlakozik hozzám a család, elmegyünk együtt Kisújbányára, ott eszünk, iszunk, jól érezzük magunkat és aztán visszajövünk Óbányára a kocsihoz. Végül aztán ezekből a tervekből nem lett semmi. Eltelt a kora nyár kéktúra nélkül, később pedig a nagy kánikulában már kedvem sem volt a hosszabb túrákhoz. inkább a vízpartot részesítettük előnyben.

Kora ősszel ismét terítékre került a téma és egy jó szomszéd – Isti – jelezte, hogy szívesen velem tartana. Egy03.jpg olyan hétköznapra időzítettük, hogy nekem is megfeleljen és ő is szabadnapos legyen. Az időjárásra nem lehet panasz, már napokkal korábban is tombolt az indián nyár és a túra napján is derült ég, kellemes meleg várt ránk. Egy másik szomszédunk – Csaba – a logisztikát is leegyszerűsítette, mert volt oly kedves és munkakezdés előtt kivitt minket a starthoz kocsival. Kb. 8-kor szálltunk ki a kocsiból a sorompónál. Ugyan el lehetett volna menni kocsival a pecsételő helyig, – figyelmen kívül hagyva a behajtani tilos táblát – de mi szabálykövetők voltunk. Kis ráhangolódásként elsétáltunk a rajterületre, pecsételtünk, fotózkodtunk, és pár perccel fél 9 után indultunk vissza a ligetes erdőben a betonútra. Elhaladtunk a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd érdekesnek tűnő tenyérnyi zacskókra lettünk figyelmesek az út menti bokrokra akasztva. Úgy tűnt, mintha fehér, durvább sóra emlékeztető anyag lenne benne. Később az Index Kéktúra topikjában megtudtam, hogy ezek vadriasztó zacskók. Tovább haladtunk a szép napsütésben és a következő megmászandó magasulat a Templom-hegy is egyre közelebb ért hozzánk. Sikerült a 6-os úton átkelni, majd egy nagyon rövid szűk vízmosás jellegű részen felkapaszkodtunk a domboldalba, ráleltünk egy lekerített részre, amit valószínűleg korábban jobbról, de most már balról kellett kerülni. Kiértünk egy mező szélére, ahol egy kicsit megálltunk szusszanni, szerelvényt igazítani. Aztán nekivágtunk a legelőnek, hogy leküzdjük a Templom-hegyet.

A hegy derekán, – a csúcsot nem érintve – haladt az út és az őszi színekben pompázó levélszőnyeg valamint a fák között besütő nap sugara minduntalan megállásra, fényképezésre késztetett minket. Fel is emlegettük azt a vicces sztereotípiát, hogy úgy járunk, mint a japán turisták, akik, ha hazaérnek európai nyaralásukból, akkor nézik meg hol is jártak, mert az úton állandóan fényképezve, videózva semmit nem látnak élőben. Az út hamar lejtmenetbe váltott és a végén a piros kereszt jelzésű és a Magyar Zarándokút találkozásához értünk, ahol egy kis bobcat hordta a követ fel az útnak az általunk nem látott szakaszára. Megcsodáltuk a Zarándokút beton jelzőoszlopát is, ami kétségkívül "csicsásabb", mint az MTSZ útjelző oszlopai, még tükör is került rá két oldalról. Innét egy közel 3 km-es aszfaltmenet következett a Mecseknádasdot Óbányával összekötő közút mentén. Túl sok autó nem zavart minket a gyaloglásban. Az útra, mely az Öreg-patak mentén haladt, árnyékot vetett a Winterberg hegy, 19.jpgezért a napsütés ellenére hűvös volt. A faluba érve megkerestük a pecsételő helyet, majd megbeszéltük, hogy feljebb a Pisztrángos tavaknál fogyasztjuk el a kései tízórait, merthogy ekkor már 11 óra körül járt az idő. Fél órás pihenő után indultunk neki az Óbányai-völgynek. A meg-meg élénkülő szellők hatására néhol mintha hóesésben bandukolnánk, úgy kavarogtak körülöttünk a falevelek. A Csepegő-sziklánál megálltunk egy kicsit, mert az itt elrejtett geoládát kellett "megtalálni". A láda nálam volt, mert már korábban eltűnt és előzetesen egyeztettem a rejtővel és "gyógyítottam" a beteg ládát a nálam lévő kihelyezésével. Később láttam a ládaoldalon, hogy ezen a hétvégén négyen is a láda keresésére indultak, és így már volt is mit keresni. Bár hétköznap volt, de így is jó páran kirándultak és egy kisiskolás csoporttal is találkoztunk, akik Kisújbánya felől jöttek lefelé. Hamar felértünk Kisújbányára. Itt több portánál dolgoztak, sepergettek, szöszmötöltek. Egy szakaszon még egy hízelgő macska is velünk tartott, aki egy kis simogatást is ki akart csalni belőlünk, mert az orrunk előtt elnyújtózott és kéjes dorombolással hívta fel a figyelmet önmagára. Isti kicsit meg is simogatta, de aztán tovább indultunk, nehogy azt az – egyébként téves – elképzelést lássa megvalósulni, hogy enni is kap tőlünk. Ahogy elléptünk, gyorsan fel is ugrott és hol mellettünk, hol előttünk csalinkázott pár száz méteren, hátha mégis megesik rajta a szívünk, de aztán hamar rájöhetett, hogy tőlünk nem várhat további jókat, így eltűnt egy háznál.

Kisújbányán is csak arra a néhány percre álltunk meg, amíg pecsételtünk, mert a következő "nagy" pihenést a Cigány-hegyre terveztük. Ugyan a kéktúra az a hegy derekán halad, de én mindenképpen fel akartam menni, nemcsak az ott elrejtett láda miatt, hanem az ott épített kilátó is vonzott. Ezt már akkor is kinéztem magamnak, amikor a nejemmel erre bicajoztunk tavaly áprilisban. Azóta az utat teljes szélességben leaszfaltozták, legalábbis ezen a szakaszon. Most felküzdöttük magunkat a hegytetőre, ittunk egyet és felmentünk a csigalépcsőn a kilátóba is. Nem lehet leírni a látványt. Ugyan nagyon messze nem lehetett látni a párás levegő miatt, de amit láttunk az is nagyon klassz volt. Körben gyönyörű erdők, hegycsúcsok, az érintetlen természet terült el a lábaink előtt. 44.jpgNem túlzott a geoláda rejtője, amikor ezt írta: "...a Kelet-Mecsek egyetlen igazi (kő)kilátójához hívlak ezzel a ládával, ahonnan szép időben valódi (360 fokos) panorámában gyönyörködhetsz." A kilátó tetején elbeszélgettünk egy úrral, aki Máza-Szászvárról indult és Vasasig ment. Ő is a g:hu programjában lévő offline turistatérképet használja, ha túrázik, de a ládakeresés nem izgatja. Pár perc nézelődés, beszélgetés után átadtuk a terepet neki és visszaültünk a padokhoz eszegetni. Ez idő alatt többek - egyesével, kettesével - érkeztek a kilátóhoz. A szendvicsek elfogyasztása után megkerestük a kilátó közelében elrejtett ládát. Majd háromnegyed kettőkor vissza ereszkedtünk a kéktúra útvonalára, ami pár száz méteren ismét aszfaltúton haladt. Itt is többekkel találkoztunk, majd elérve a Lakkeri-fenyves erdejét, a kéktúra útvonal balra vitt minket az erdőbe, hogy aztán később vissza érjünk az aszfaltozott útra. Apropó Lakkeri-fenyves. Fenyőt nemigen láttunk, bár lehet, hogy a fenyves kicsit arrébb található és az is lehet, hogy ez egy régi elnevezés, amikor még fenyves erdő volt itt. Mindenesetre Baronek Jenő Mecseki Kislexikonjában sem találtam több információt erről a helyről.

56.jpg

Itt is egy kis aszfalt-menet következett, ami a Hidasi-völgy felső bejáratánál ért véget. A völgy elején megkerestük az itt elhelyezett multiláda 2. pontját, majd a patak partján megkezdtük a leereszkedést. Nagyon szép és egyben vadregényes volt az út. Ahol az utunk a zöld kereszt útvonalat keresztezte, ott egy kis réten megpihentünk. Megnéztük az igen ötletesen elhelyezett önetetőt is. Majd tovább haladtunk. A Szikla-szurdoknál kellett a multiláda másik pontját megtalálni, kicsit rátérve a sárga kereszt útra. Itt eléggé megnehezítette a dolgunkat a rejtő. Nem gondolt arra, hogy nem minden kesser olyan fürge és rugalmas. De azért Isti hathatós közreműködésével meglett a ládika. Innét már nem is kapaszkodtunk vissza a meredek partfalon, hanem a kiszélesedő patakmederben ereszkedtünk vissza a "kékre". Nemsokkal később még egy ládát érintettünk. A koordináta is elég pontos volt és a leírás is, mégis bolyongtunk egy jó 10 percet, mire meglett. Elég fáradtak voltunk már. Utána megcsodáltuk a Csurgót. Így ír róla a láda rejtője: "A Csurgó születését egy a domboldalról érkező pataknak köszönheti. Ez a patak egy kb. 6 m magas vízesést képez egy folyton növekvő mésztufagáton. Ezen csurog-csepeg le, majd jut el a Hidasi-völgy patakjába. Tavasztól-őszig látványos a mohos kőzeten folydogáló, csepegő víz, télen ámulatba ejtő a jégbe dermedt szépség."  Itt is kellett némi "hegymászó" tudomány, mire visszakapaszkodtunk az útra. Nemsokára egy régen elhelyezett információs tábla tudata velünk, hogy 63.jpgZobákpuszta már csak 2,5 km-re van. Idáig hallatszott a közúton haladó autók, motorok zaja. Ahogy kiértünk az aszfaltra kezdett csipogni a telefonom. Több nem fogadott hívásról is informált, mert nagyjából a Cigány hegyen lehetett utoljára térerő. Felhívtuk a feleségemet is, aki volt olyan kedves és megígérte, hogy eljön értünk autóval. Megsaccoltuk, hogy kb. öt - negyed hat között leszünk fenn Zobákpusztán és ő is mondta, hogy elviszi Gergő fiunkat ötre fociedzésre és utána indul értünk. Telefonálás közben is haladtunk, és a  turistaút egy általunk észre nem vett helyen letért az aszfalt mellől és egy kis réten átvágva egy rövid erdőrészen kanyarogva ér fel a hármas kereszteződéshez. A gps-emre nézve láttam, hogy elvétettük a letérést, így átugorva a kis patakon korrigáltuk a hibát. Pecsételés után egy negyed órát üldögéltünk a buszmegállóban, várva a mi "privát" buszunkat, ami jött is hamar. 

Mivel tudtuk, hogy vasárnapra-hétfőre viharos szelet, özönvíz szerű esőt és erős lehűlést prognosztizáltak a meteorológusok, így sejtettük, hogy talán ez volt az utolsó szép őszi napok egyike, amikor a lombkorona jelentős részét még a fákon csodálhattuk meg.

 apatvarasd_zobakpuszta.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://okulare.blog.hu/api/trackback/id/tr8313058940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

P. Sz. C. 2017.10.24. 10:24:21

Csodálatos az őszi erdő ! Biztosan útitársad sem bánta meg, hogy elkísért.Nagyon tetszik, hogy feliratoztad a képeket !